Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-21 / 168. szám

Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta Harminc éve, 1980-ban mutatta be a Magyar Televízió az Indul a bakterházat, amely talán a legnépszerűbb magyar filmvígjátékká vált. A siker egyik kulcsa a lókupechez szerződtetett, majd onna a bakterhoz keveredő Regős Bendegúzt alakító Olvasztó Imre volt. Az akkori kamasz fiú mára 44 éves családapa lett: a forgatásról és arról kérdeztük, miért nem akart színész lenni. Bendegúzból családapa lett FILM HANCZGÁBOR - A baktert játszó Koltai Róbert egy ízben elmesélte nekem, hogy amikor bemutatták a filmet, ép­pen hazafelé sétált. Nyár volt, s a nyitott ablakokon át mindenhon­nan nevetés hallatszott, ő pedig el sem tudta képzelni, miért, ön emlékszik, hol látta először az In­dul a bakterházat? - Hú, nagyon rég volt... Va­lószínűnek tartom, hogy Szentlőrinckátán, abban a Pest megyei kisközségben, ahol a gyerekkoromat töltöttem. On­nan kerültem be a válogatásra, a bakterházba, és oda is men­tem vissza a forgatás után. - A tévék gyakran adják a filmet. Meg szokta nézni vagy unja már? - Sokszor megnéztem bará­ti és családi körben is, afféle nosztalgiaként. - Mennyiben más érzés felnőtt fejjel látni? - Gyerekként nem gondol­tam, hogy valamikor még eny­nyit fogunk róla beszélni. Nem éreztem, hogy legendás film lesz. - Tudott valaha is nevetni rajta? - Persze, saját magamon is. Közben meg eszembe jutnak a sztorik a forgatásról. - A gyerekei mit szólnak hozzá, hogy apjuk játszotta Regős Bendegúzt? - Már megszokták, ez nem beszédtéma nálunk. Úgy sej­tem, büszkék rám, mert nemegyszer fültanúja voltam, hogy dicsekednek velem. - Hogyan talált önre a film stáb­ja? - Az ország sok iskolájába küldtek levelet, hogy Regős Bendegúz szerepére keresik az JJ Mihályfy Sándor rendező megkérdezte, ki meri őt fenéken billenteni. Senki nem jelentkezett, én meg jól seggbe rúgtam szegény embert. így dőlt el, hogy én kapom a szerepet. Olvasztó Imre alkalmas szereplőt. Az iskola­igazgatóm odajött hozzám, és azt mondta: téged keresnek. A válogatáson vagy három­ezer-ötszázán jöttünk össze. Nagyon sok feladat volt, még tarlón is kellett rohangálnunk meg fára másznunk. A végén már csak tizen-egynéhányan maradtunk, de nem tudták el­dönteni, ki legyen Bendegúz. Erre Mihályfy Sándor rendező megkérdezte, ki meri őt fené­ken billenteni. Senki nem je­lentkezett, én meg jól seggbe rúgtam sze­gény embert. így dőlt el, hogy én kapom a szere­pet. - Milyen hangulatban zajlott a forgatás? - Részben Ócsán, a falumú­zeumban, részben Szalkszent­márton határában vették fel a filmet. Az utóbbi helyen állt a bakterház. Az éjszakai jelene­tek kivételével, amelyeken mindenki fáradt volt, nagyon élveztem. A színészek barát­ként kezeltek, mintha ezer éve ismertek volna. - Tartja közülük valakivel a kap­csolatot? - Egy-két jó szót váltok ve­lük, ha össze­futunk, Koltai Róberttel vi­szont a mai napig jó a kap­csolatom. Évente többször beszélgetünk. - Ilyenkor, gondolom, szóba kerül a film zárójelenete, amikor egy szilvás gombóccal majdnem ki­dobta a szemét. - Ezt állandóan megemlíti szegény. A gombócdobálás a forgatás első jelenete lett vol­na, de valamiért elmaradt. A kellékes lefagyasztotta a friss gombócokat, mondván, jó lesz majd egy hét múlva. Az egy hétből kettő lett, s a két­hetes, kemény gombócokkal kezdtünk dobálózni. Elragadt bennünket a hév, és nagyon eltaláltam Koltai szemét. Egy­szerre kifeküdt, de valahogy négykézláb kimászott az épü­letből. Úgy volt megbeszélve, hogy akkor kezdik el össze­dönteni a házat, amikor ő ki­megy. Szegény fájdalmában előbb távozott, de a jelenetet már nem lehetett megismé­telni, hiszen romba dőlt az egész. - Miben rejlik a film máig tartó óriási sikere? - Olyan jó a könyv, hogy mindenki végigrö­Olvasztó Imre (balra fenn) gyermekei büszkék arra, hogy apjuk játszotta Regős Bendegúzt az In­dul a bakterházban. „Ne­megyszer hallottam, hogy dicsekednek ve­lem" - mondja erről. ro i n LO S högi - nem nehéz belőle jó fil­met csinálni. Aztán szerencsé­sen válogatták össze a szerep­lőket. Felnőtt fejjel visszate­kintve nagyon jó ötlet volt, hogy egy olyan tájszólásos kis emberkét kerestek Bendegúz­nak, mint én. - Beszédén most nem érzem a tájszólást. Elkopott az évek so­rán? - Nagyon igyekeztem levet­kőzni, mert a középiskolában mindig bántottak miatta. Úgy döntöttem, ezen ne múljék, most már megtanulok normá­lisan beszélni. Hellyel-közzel azért csak sikerült. - Nem merült fel, hogy színész­nek áll? - Eszembe sem jutott. A filmforgatást néhány hét szó­rakozásnak fogtam fel, de az­tán éltem tovább az életemet. Nem akartam több lenni, mint ami vagyok. Később, tizen­hat-tizenhét évesen néhányan komolyan próbáltak színészt faragni belőlem, és igyekeztek a színművészeti főiskola felé terelni, de én nem akartam. Láttam a színészet szépségeit, de a nehézségeit is, és azt, hogy mekkorát lehet onnan bukni. - Milyen pályát választott vé­gül? - A nyomdaiparban dolgo­zom Budapesten, bár az isko­lai végzettségem egészen más. Kiadványokat, reklámanyago­kat szerkesztek, gyártok a névjegykártyától az óriáspla­kátig. - Van kedvenc jelenete a film­ből? - Hát... Az a jelenet tetszik a legjobban, amikor megtalá­lom a pénztárcát. „Hála Is­ten, én most becsületes meg­találó vagyok: akkor sem ad­nám vissza a gazdájának, ha két mankóval jönne elém kö­nyörögni. Tollas kalappal meg puskával fogok járni, oszt minden paraszt hátuljá­ba beleeresztek egy-két go­lyót, ezt a büdös baktert meg fölfogadom tehénpásztor­nak, de ha a legkisebb pa­naszt hallom rá, irgalmatla­nul fölpofozom..." Ezt, ha ál­momból fölkeltenek, akkor is elmondom. » PRINCE Engem min­denki is­mer, ne­kem az a leg­fonto­sabb, hogy az új dalaim minél több emberhez eljussanak. TÚLÉLÉSI TIPPEK DOBjUK FEL A NAPUNKAT! Ha rosszkedvünk van, tegyünk egy kis zöldsé­get a tányérunkra, rakjunk ki belőle egy mo­solygó arcot és igyunk meg egy pohár bort! NE ALKALMAZZUNK TAKARÍTÓNŐT! Felesleges mással elvégeztetni azt pénzért, amit mi magunk is meg tudunk csinálni. Habár nem lesz annyira csillogó-villogó a ház, nem baj. Az a lényeg, hogy többnyire tisztaság és rend legyen otthonunkban, nem kell úgy kinéz­nie és illatoznia, mint egy kórháznak. AMIT LEHET, SZÁLLÍTTAS­SUNK HÁZHOZ! Amiből egy anyának a legke­vesebb van: az idő. Ezért ha nem muszáj, ne menjünk be­vásárolni túl gyakran, amit lehet, rendeljünk meg és kér­jünk házhoz szállítást! TARTSUNK SZÜNETET! Akinek gyereke van, az állan­dóan rohan. Az iskolába, a játszótérre, a különórára, a gyerekfogászhoz, az uszodá­ba. Kérjük meg néha férjün­ket, a nagyszülőket, a barát­nőnket, hogy vigye el helyet­tünk a gyereket - és lazít­sunk. Néha fel kell töltődni! NEM KELL ÁLLANDÓAN TÜKÖRBE NÉZNI! Ne nézegessük állandóan magunkat a tükör­ben, csak akkor álljunk elé, ha úgy gondoljuk, van egy új pattanás az orrunkon. NE HAGYJUK FIGYELMEN KÍVÜL, HA FÁRADTAK VAGYUNK! A fáradtság a test jelzése: kicsit pihenni kelle­ne, kicsit vissza kell venni a tempóból. Ezt a jel­zést vegyük komolyan! A depresszió egyik tü­nete az energia hiánya. Pihenjünk eleget, ne csak mások legyenek fontosak, hanem mi ma­gunk is magunknak. INGYEN PRINCE Prince legújabb, 20Ten című al­buma elvileg több európai maga­zin ingyenes mellékleteként jele­nik meg. Az újfajta terjesztési módszert három évvel ezelőtti le­mezénél is alkalmazta a zenész, ak­kor a brit Mail on Sunday mellékle­teként is megjelent a Planet Earth. Az énekes szerint ez a legjobb módszer ahhoz, hogy zenéje a legtöbb emberhez eljusson: „Egyetlen lemezkiadó sem tud egyszerre 3 millió embert el­érni, mint ahogy az Angliában történt, amikor először csinál­tam ezt" - idézte fel. Véleménye sze­rint a lemezipar nincs halálra ítélve, elsősorban a fiatal művészeket segítheti, akiknek szükségük van támogatásra. SZÍNPADRA ÁLLÍTJÁK SHREKET A zenés darab Broadwayn bemutatott válto­zatát jövő májusban viszik színre a West Enden - jelentette be a Theatre Royal a hét végén. A jegyeket október elsejétől már kezdik árulni. A William Steig 1990-ben kiadott jl képes mesekönyvén alapuló Oscar-dí­Jm jas rajzfilmsorozat az ogréról és bará­H tairól óriási sikerrel futott a mozikban, a negyedik filmet májusban mu­tatták be Észak-Amerikában és a múlt héten érkezett Európába.

Next

/
Thumbnails
Contents