Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-20 / 167. szám

AKTUALIS 2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK KÖRKÉP Civil utca a nemzeti ünnepen ÓPUSZTASZER. Augusztus 16-áig jelentkezhetnek azok az alapítványok, egyesületek, civil szerveződések, amelyek szeretnének bemutatkozni az Ópusztaszeri Nemzeti Törté­neti Emlékpark augusztus 20-i rendezvényén. A Szent Ist­ván-napi eseményekre több ezren szoktak eljönni, ezért lehet ez jó helyszín és alkalom a bemutatkozásra. A szerve­zők erre a célra két 30 méter hosszú, felnyitható oldalú sát­rat, valamint padokat, asztalo­kat adnak, amelyek közel két­száz fő kiszolgálására alkal­masak. A szervezetek jelent­kezését Szabó Anett kabineti referens várja a 20/809­7838-as telefonszámon vagy e-mailben a szabo.anett@ csongrad-megye.hu címen. Kiváló iskolások DOMASZÉK. Az országos kompetenciamérés eredmé­nyei azt mutatják: az általános iskola teljesítménye kiemelke­dő a községi intézmények kö­zött, meghaladta a városi átla­got is. A domaszéki iskola 346 tanulójának ebben az évben 3,9 volt a tanulmányi átlaga, összesen 335 kitűnő osztály­zatot, dicséretet adtak a peda­gógusok. 50 tanuló csak ötöst vitt haza bizonyítványában. Zárva a művelődési ház DOROZSMA. A Petőfi Sándor Művelődési Ház augusztus má­sodlkától két hétig zárva tart, a nagyterem felújítása miatt. Adománygyűjtés a Széchenyi téren SZEGED. A Lions Club ado­mánygyűjtést szervez az ár­vízkárosultak javára ma és holnap a Széchenyi téren. ' - Az árvíz hatásait Szegeden nem kell bemutatni: a Tisza 1879-es kiöntése szinte el­pusztította az egész várost ­mondta tegnapi sajtótájékoz­tatóján Lázár György, a Sze­ged Első Lions Club elnöke. Akkor az országban és kül­földön is példátlan összefogás eredményeként Szeged újjáé­pült; most a Lions saját erejé­ből szeretne segíteni a Borsod megyei árvízkárosultakon. A pénz- és ruhaadományokat ma és holnap várják a sárgába öltözött, Széchenyi térre kihe­lyezett gyűjtőládákba. A kez­deményezés kapcsolódik a ma este 9-kor kezdődő Zenés For­gataghoz. Mint azt Németh Istvántól, a Lions Clubok Ma­gyarországi Szövetségének al­kormányzójától megtudtuk, az általuk leginkább támogatni kívánt település Szikszó, ahol a házak jelentős része meg­semmisült. Hozzátette: nem­zetközi központjukból több tízmillió forintnyi támogatást ígértek, ám csak abban az esetben, ha ennek negyedét a szegedi klub maga teremti elő. ZENES FORGATAG SZÓLISTÁKKAL ÉS A SZEGEDI SZIMFONIKUSOKKAL A SZÉCHENYI TÉREN Ingyenkoncert az Erkel-év jegyében Ötödik alkalommal rendezi meg az önkormányzat Szege­den a Zenés Forgatagot: a Szé­chenyi téren ma 21 órakor kez­dődő ingyenkoncert műsorát az Erkel-emlékév jegyében állí­tották össze. Operaslágereket, népszerű műveket hallhat a közönség. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Népművelő szándékkal indí­totta el 2006-ban az önkor­mányzat Szegeden a Zenés Forgatag című ingyenes kon­99 A legnépszerűbb Erkel-számot, Bánk bán Hazám, hazám... áriáját sem kell nélkülöznie a közönség­nek a Toronykőy Attila által rendezett esten: László Boldizsár énekli el certsorozatát: nyaranta vala­milyen évfordulóhoz kapcso­lódva kínálnak színvonalas muzsikát. Először a Bartók-, a következő nyáron a Ko­dály-évfordulóhoz kapcsoló­dott a műsor, később a rene­szánsz, majd a Szent Iván-éj volt a koncertprogram össze­kötő eleme. A Klauzál tér­ről tavaly került át a rendez­vény a Széchenyi térre, ahol hétszáz széket állítanak fel, a héttérben díszletként a városháza tornya maga­sodik. A ma 21 órakor kezdődő, immár ötödik Zenés Forga­tag műsorát az Erkel-emlék­év jegyében állították össze: Erkel Ferenc legnépszerűbb szerzeményei, operaslágerek adják a program gerincét. In­dításként Gyüdi Sándor szín­házigazgató és művészeti ve­zető dirigálá­sával a Hu­nyadi László nyitányát játssza a Sze­gedi Szimfo­nikus Zene­kar, majd a címszereplő és Gara Má­ria áriája, valamint duettje is felcsendül az operából Lász­ló Boldizsár és Kónya Kriszti­na előadásában. A szegedi társulat két magánénekese az ingyenkoncert kedvéért szakította meg trieszti ven­dégszereplését. Ha Erkel-est, Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tegnap Erkel Ferencnek öltözve járta a várost, így emlékezte­tett a 200 éve született zeneszerzőre, FOTÓ: KARNOK CSABA akkor kihagyhatatlan műsor­szám a Palotás - ezt, vala­mint másik két Erkel-op^ra betétszáfnát, a Dózsa György fegyvertáncát és a Va$zy Viktor Kórus közreműködé­sével a Sarolta fináléját a Szeged Táncegyüttes adja elő Gombos András művésze­ti vezető koreográfiájára. Ga­ra nádor áriáját, majd a Bánk bánból Petúr bordalát Cseh Antaltól hallhatja a publikum. Száz Krisztina, az önkormányzat zenei szakre­ferense a műsor egyik külön­legességére is felhívja a fi­gyelmet: a 140 éve született iskolateremtő szegedi zene­pedagógus és komponista, Király-König Péter virtuóz futamokat is tartalmazó Himnusz-variációi a szege­di zeneművészeti kar nem­zetközi hírű professzora, Szecsődi Ferenc hegedűmű­vész előadásában csendül­nek fel. A legnépszerűbb Erkel­számot, Bánk bán Hazám, hazám... áriáját sem kell nél­külöznie a közönségnek a Toronykőy Attila által rende­zett esten: László Boldizsár énekli el. HMMHMHHHM •OMMH KÖZLEKEDNI TANULNAK A DIAKOK KISHOMOKON Tanpályán gyakorolnak biciklizni 24 diák öt napig tanulja, ho­gyan kell biztonságosan közle­kedni. A baleset-megelőzési tá­bor tegnap nyílt Kishomokon. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-KISHOMOK SEGESVÁRI CSABA - Huszonnégy fiatalt hívtunk meg táborunkba, közülük ha­tan a romániai Temes megyé­ből érkeztek - közölte lapunk­kal Vad Róbert százados. A Csongrád Megyei Baleset-meg­előzési Bizottság (CSMBB) tit­kárától megtudtuk, az orszá­gos versenyen részt vett, legki­válóbb Csongrád megyeieket látják vendégül a kishomoki közlekedési táborban, öt na­pon át ismerkednek a hivatá­sosok munkájával: lesz tűzol­tó-bemutató, a rendőrség ku­tyás egységei is megmutatják, mire képesek - de a strandolás sem maradhat ki a program­ból. Természetesen a tábor a közlekedésről is szól: elméleti és tanpályás gyakorlatokkal készítik fel az iskolásokat az életre. - Játékos formában kell bemutatni, milyen a közleke­dés - fogalmazott a tábornyi­tón Lukács János dandártábor­nok, megyei főkapitány. A kishomoki táborban ­Vásárhely mellett - már elké­szült a tanpálya, a biciklik fel­sorakozva várták a szabályos kerékpározás szerelmeseit. Az árnyas fák alatt megbúvó pi­henőhelyen már javában ro­tyogott a pörkölt, amikor a fi­atalok még csak egymással is­merkedtek. A versenypálya mellett a rúzsai Weöres Sán­dor Általános Iskola diákjai­val beszélgettünk. - Már má­sodjára vagyunk itt - mondta el lapunknak a 14 éves Márton Marianna, akit a pálya végig­tekerése után társai tapssal fogadtak. A lány szerint taná­raiknak is köszönhetik, hogy hatan is eljöhettek a táborba. A versenyeken rendre ügye­sebbek a szegedieknél, bár tudják: a falujuk forgalma sokkal kisebb a nagyváro­sinál. Ennek ellenére Raupach Bianka szerint hasznos a sok gyakorlás: - Apukámmal már Ha csak egy diák továbbadja Vad Róbert, a CSMBB titkára szerint a tanrend részévé kelle­ne tenni a KRESZ-oktatást, ez­zel is a valós helyzetekre felké­szítve a kisiskolásokat. A száza­dos szerint az is segítené a sza­bályos közlekedés oktatását, ha egy pályakijelölő szett nem százezer forintba kerülne - ezt kevés iskola tudja megfizetni. - Most 24-en „tanulnak" ná­lunk, ha csak egy diák is to­vábbadja, megfogadja, amit mondunk, sikert értünk el - fogalmazott a százados. Szegeden is tekertem, de sok­kal rosszabb, mint otthon ­mondta az ősztől középisko­lás lány. Amíg a gyerekek a tanpályára vártak, megfigyel­hettük, ahogy felkészítő taná­raik a bóják között lavíroznak: be kellett látnunk, nem köny­nyű hibátlanul végigtekerni a sárga oszlopokkal és szűkí­tőkkel tarkított aszfalton. Márton Mariannát társai is megtapsolták, miután végigment a pályán. A SZERZŐ FELVÉTELE Egy-egy sávra szűkül a Rókusi körút SZEGED. Elkezdi építeni a kivi­telező az új 2-es villamosvona­lat a Rókusi körúton, a Tesco és a Kisteleki utca között, ahol a sínek a körút közepén halad­nak majd. Holnaptól jelentős forgalomkorlátozásra lehet számítani. A Rókusi körutat ezen a részen szélesítik, és közmű­veket váltanak ki, ezért mindkét irányban egy-egy sávon haladhat a forgalom a jelenlegi úttest közepén. A jelzőlámpákat kikapcsolják a körút Csáky utca és Kisteleki utca közötti szakaszán. A Rókusi körútról nem lehet majd balra kanyarodni a Szatymazi utcába. A Csáky utca körúti torkolatát lezár­ják. Az átmenő forgalom a Bálint Sándor utca felé ha­ladhat, azt az utcát kinyit­ják. A buszjáratok ideiglenes megállókban állnak meg, az eredeti megállók közelében. A forgalomkorlátozásnak ez a szakasza előreláthatólag szeptemberig tart. A Szegedi Tudományegyetem (6720 Szeged, Du­gonics tér 13.) a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 122. § (2) bekezdése, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény/valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet (továbbiak­ban Korm. r.) vonatkozó rendelkezései alapján a Magyar Hírlap című napilapban 2010. június 18-i és a Délmagyarország című napilapban 2010. jú­nius 19-i közzététellel nyilvános, egyfordulós pá­lyázatot hirdetett 2010. július 20-án 10 óra benyúj­tási határidővel a Szeged, külterület 01392/3. hrsz.-ú Budapesti út 5. szám alatti 5 ha 7609 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megne­vezésű és más ingatlanok értékesítésére. A Szegedi Tudományegyetem a Kiírót a Korm. r. 34. § (3) bekezdése, valamint a pályázati kiírás alapján megillető jogával élve a Szeged, külte­rület 01392/3. hrsz-ú Budapesti út 5. szám alat­ti, 5 ha 7609 m2 alapterületű, kivett beépítet­len terület megnevezésű ingatlan értékesíté­sére vonatkozó felhívását visszavonja azzal, hogy a visszavonása további ingatlanok értéke­sítése érdekében kiírt pályázatot egyéb tekintet­ben nem érinti. A Kiíró a Budapesti út 5. számú ingatlan vonat­kozásában a Szegedi Tudományegyetem Gazda­sági és Műszaki Főigazgatóságán (Szeged, Szent­háromság u. 34.) a megvásárolt részletes tájékoz­tatók ellenértékét annak visszaszolgáltatása el­lenében visszafizeti.

Next

/
Thumbnails
Contents