Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-17 / 165. szám
AKTUALIS 2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT KÖRKÉP Deszki segítség az árvízkárosultaknak DESZK. Július 12-én indult útnak Miskolcra az a teherautónyi rakomány, amely a helyi családsegítő szolgálat és az önkormányzat közös adománygyűjtési akciójában gyűlt össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárosultak megsegítésére. A 3 tonnányi rakomány főleg ruhaneműből, takarókból, ágyneműből, szőnyegekből és vegyi áruból állt. Barlangszentelés MINDSZENT. Az Annus Gábor szobrász által a hívek anyagi hozzájárulásából készített „Lourdes-i barlangot" szentelik fel a szombaton délelőtt 9-kor kezdődött misén, amelyen egyházi énekeket énekel Kovács Krisztián, a tavalyi Kárpát-medencei népdaléneklési verseny győztese és két testvére, Gábor és György. A „Lourdes-i barlangot" a csángóföldi Pusztina település Magyar Házában állítják majd fel. Közlekedésbiztonsági tábor VÁSÁRHELY-KISHOMOK. A Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a XIII. közlekedésbiztonsági nyári tábort rendezi meg július 19-23. között Kishomokon. A tábor célja a diákok figyelmének felhívása a közlekedési ismeretek és a biztonságos járműkezelés fontosságára. A szakemberek rávilágítanak a nyári szünidő veszélyeire, tanácsokat adnak a szabadidő hasznos eltöltésére. és bemutatják a táborlakóknak a rendvédelmi szervek munkáját. Miseszünet a templomban RÖSZKE. július 21-28. között a Páduai Szent Antal plébánia irodája zárva tart. és ezeken a napokon vasárnap kivételével szentmisét sem tartanak a templomban. Sürgős esetben a plébánia mobiltelefonszámát lehet hívni, a lelkipásztori ügyekben pedig a mórahalmi plébániát kell felkeresni. Bezárt a könyvtár ÜLLÉS. A Déryné kulturális központ felújítása és bővítése miatt a könyvtár várhatóan augusztus 5-éig zárva tart. Változik a szentesi menetrend SZENTES. Változások lesznek hétfőtől a Tisza Volán Zrt. szentesi helyi menetrendjében az l-es, Autóbusz-állomás-Kertváros és 3-as jelzésű, Kertváros-Hékéd vonalon. Emellett megszűnik a 6-os jelzésű, Kertváros-Legrand helyi autóbuszvonal. Részletes információ és menetrendi értesítés a helyi autóbusz-állomáson (tel.: 63/561-030), valamint a www.tiszavolan.hu weboldalon. Önkormányzati választás: kevesebb képviselő, rövidebb kampánycsend Választókerületenként is eltérő, mennyi kopogtatócédulát kell gyűjteni az önkormányzati képviselő-jelöltséghez. Ahhoz, hogy valaki polgármesterjelöltként indulhasson, Szegeden 2000 ajánlószelvény szükséges. CSONGRÁD MEGYE MTI, MUNKATÁRSUNKTÓL Október 3-án Magyarországon helyhatósági választások lesznek. 3176 településen választanak polgármestert és önkormányzati, illetve kisebbségi önkormányzati képviselőket. A helyhatósági választás 1994 óta egyfordulós, nincs érvényességi és eredményességi küszöb: azé a mandátum, aki a legtöbb szavazatot kapja. A választópolgárokat legkésőbb a szavazás napja előtti 45. napig, vagyis augusztus 19-éig értesíteni kell a névjegyzékbe vételről. Az áprilisi parlamenti választások után alakult Országgyűlés több ponton is módosította a választási eljárásról szóIp törvényt. A legfontosabb változások: Rövidebb kampány Elvileg 12 nappal rövidül a választási kampány. A választás időpontját ugyanis a korábbi 72 nap helyett legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni. Rövidebb kampánycsend A törvénymódosítás „értelmében csak a szavazás napján, 0 és 19 óra között tilos kampányolni. Korábban az azt megelőző napon is tiltva volt. 99 A jelöltek szeptember 3-áig gyűjthetik és adhatják le ajánlásaikat a választási bizottságoknál. Kevesebb idő az ajánlószelvény-gyűj'tésre A korábbi mintegy öt hét helyett csak bő két hét áll rendelkezésre a szükséges számú érvényes cédula begyűjtésére. A jelöltek szeptember 3-áig gyűjthetik és adhatják le ajánlásaikat a választási bizottságoknál. A jogszabály százalékos arányban határozza meg, mennyi ajánlószelvény kell a választáson való induláshoz. A 10 ezer fő alatti településeken, valamint a vegyes választási rendszerben (a 10 ezer lakos feletti településeken van vegyes választási rendszer) az egyéni választókerületekben az önkormányzati képviselő-jelöltséghez a választókerületbe tartozó választópolgárok minimum egy százalékának ajánlása szükséges. Vagyis ha egy választókerületbe 5000 választópolgár tartozik, akkor 50 szelvény kell az induláshoz. A megyei választókerületben az a jelölőszervezet állíthat listát, amely a választókerület választópolgárai 1 százalékának ajánlását összegyűjtötte. Korábban elég volt 0,3 százalék. Polgármesterjelölt esetében a 10 ezer, vagy annál kevesebb lakosú településeken a választópolgárok 3 százalékának ajánlása szükséges, 10 ezer és 100 ezer lakos között 2 százalék, de minimum 300.100 ezernél több lakos esetén a választópolgárok Látogatóba érkezett a hibridbusz Szegedre Nagy kört tett meg tegnap Szegeden az a hibridbusz, amely azért érkezett a városba, hogy bemutassák a szakembereknek. A dízel- és elektromos meghajtású jármű a Forrásban megrendezett szakmai konferencia vendégeit vitte el városnéző útra: az új hídon kelt át a Tiszán, végighajtott a Tisza Lajos körúton, majd a régi hídon át tért vissza a szállodához. A Tisza Volán Zrt.-n belül működő Dél-alföldi Közlekedésfejlesztési Klaszter által szervezett tanácskozás résztvevőitől megtudtuk: a Mercedes-Benz Conecto típusú tesztautóbusz még a „jövő zenéje", 5-10 évnek is el kell telnie, mire ilyen járművekkel közlekedhetünk. A hibridbusz Szegedről Bukarest felé vette az irányt. FOTÓ: FRANK YVETTE Tárlatok a Reökben SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Három kiállítás nyílt a szegedi Reök-palotában tegnap. Az érdeklődők válogatást láthatnak Európa egyik legjelentősebb kortárs seregszemléjének számító Krakkói Grafikai Triennále digitális technikával készült, óriási méretű műveiből. Megtekinthetők a 2005-ben alakult Morph szobrászcsoport tagjainak alkotásai is, amelyek bemutatják a lét rejtett szépségét, eltávolodva a pillanatnyiságtól, általános emberi érzelmeket közvetítve. A szecessziós Reök-palota inspirálta Nicholas James Juett cambridge-i festőt nagyméretű olajfestménye készítésekor, amely a harmadik tárlat alapját adja. „A művész arra biztatja a látogatókat, hogy fényképezőgépüket használva találják meg az eredeti festmény részleteit digitális technikával készült müváltozatokon." A művész arra biztatja a látogatókat, hogy fényképezőgépüket használva találják meg az eredeti festmény részleteit a belőle digitális technikával készült müváltozatokon. Újszegeden nótáznak SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Operettdallamok és magyar nóták hangzanak fel jövő vasárnap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az immár ötödik alkalommal életre hívott, Nyáron vályogot vetek című zenei produkcióban fellép többek között Bokor János és Nova Brigitta énekművész, Németh József operaénekes és Berki Béla cigányzenekara. A Magyarnóta-szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesületének rendezvényéhez a Dankó Pista nótaverseny helyezettjei is csatlakoznak. Négy éve több képviselőt választhattak a szavazók. ARCHÍV FOTÓ: SCHMIDT ANDREA egy százalékának ajánlása szükséges, de legalább 2000. Mivel Szegeden kicsivel több mint 130 ezer választásra jogosult él, így itt 2000 ajánlószelvény összegyűjtésére van szükség. Kisebb képviselő-testületek A tízezer lakos alatti településeken az egyéni listás választási szisztémát alkalmazzák. Ezeken a településeken száz lakosig kettő, ezer lakosig négy, ötezer lakosig hat, tízezer lakosig nyolc lesz a helyi képviselők száma. A tízezer főnél nagyobb településeken és a fővárosi kerületekben megmaradt a vegyes választási rendszer: mandátumhoz egyéni választókerületben és kompenzációs listán lehet jutni. 25 ezer lakosig összesen 11, 50 ezerig 14, 75 ezerig 17, százezerig 20 mandátumot osztanak ki. Minden további tízezer lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25 ezer lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma. Nehezebb kompenzációs listát állítani Azokon a településeken, ahol 10 ezer fősnél többen élnek, a kompenzációs lista állításához a település egyéni választókerületeinek több mint felében jelöltet kell tudni állítani. Eddig elég volt csak a negyedében. (A 10 ezernél kisebb településeken nincs kompenzációs lista, ott az egyéni listás választási rendszert alkalmazzák.) LESZ VASARNAP KAMIONOSVERSENY Újra nyitva van a szegedi rakpart SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Kilenc hét, vagyis 63 napnyi kényszerszünet után tegnap délben ismét megnyitották a szegedi Huszár Mátyás rakpartot, amikor a folyó szintje elérte a 477 centimétert. A víz továbbra is viszonylag gyorsan apad, ezért a vízügy hozzájárult a vasárnap délutáni kamionos gyorsulási futamok megrendezéséhez is. A verseny miatt újabb korlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak. Mától parkolási tilalmat vezetnek be a rakparton, ami a rendezvény végéig érvényes. Vasárnap déltől 6 óráig ismét teljes hosszában lezárják a rakpartot a nézők és a kamionos találkozó biztonsága érdekében. Idén ez volt a harmadik és egyben a leghosszabb időtartamú rakpartzár. Az elsőt, ami egy hónapig tartott, január 4-én rendelték el. Másodszor március 5-én tiltották ki az autósokat, egy hétre. A most levonult árhullám Mindszentnél 880, Szegednél 840 centiméter közelében tetőzött. SZEGED HEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA A 2010. JÚLIUS 19.ÉS JÚLIUS 23. KÖZÖTTI MUNKAHÉTEN A KÖVETKEZŐ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK, FÓRUMOK LESZNEK: JÚLIUS 19-ÉN, HÉTFŐN: * Katona Gyula, a 13-as számú választókerület (Móraváros) képviseló'je fogadóórát tart 14-16 óráig a Szegedi Csatornamű Társulat Irodájában (Szeged, Széchenyi tér 5.). JÚLIUS 21-ÉN, SZERDÁN: * Hekáné dr. Szondi Ildikó, a 10-es számú választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 14-16 óráig a Tisza Lajos krt. 47.1. em. 112. (Olajosház) épületében. Tel.: 06-30/963-8137. * Dr. Csapó Balázs, a Szegedért Egyesület képviselője fogadóórát tart 9-10 óráig a Szegedért Egyesület székhelyén (Szeged, Kárász u. 11. I.em.7.).