Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-16 / 164. szám

iílÍJÍ^^ ''•+0T0//5 BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK ITTHON Versenytörvény: az államfő az AB-hez fordult Sólyom László köztársasági el­nök normakontrollt kért az Alkot­mánybíróságtól (AB) a tisztes­ségtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szó­ló törvényről csütörtökön - kö­zölte a Köztársasági Elnöki Hiva­tal A törvény a Gazdasági Ver­senyhivatal elnökhelyettesei megbízatásának keletkezésére és megszűnésére vonatkozó egyes szabályait módosítja, ezek között az államfő két rendelkezést talált alkotmányellenesnek. Az Ország­gyűlés július 5-én 260 igen sza­vazattal 92 nem ellenében, 11 tartózkodással döntött a ver­senytörvény módosítása mellett. Orbán Viktor felszólal Három ülésnap lesz a jövő héten az Országgyűlésben: hétfőn és szerdán, illetve csütörtökön. Csü­törtökön napirend előtt felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, megválasztják a házelnököt, az Alkotmánybíróság két tagját, az Országos Választási Bizottság új tagjait és a Független Rendészeti Panasztestület egy tagját; dönte­nek a közmédiumok struktúrájá­ról és a gazdasági törvénycso­magról is. A nyári szünet előtt jú­lius 19-21-én és 22-én ülésezik utoljára az Országgyűlés - derül ki a házbizottság napirendi aján­lásából Fidesz: a „tex Biszku" A továbbiakban ne lehessen a kutatók és a nyilvánosság elől elzárni a kommunista, majd szo­cialista diktatúra történelmi do­kumentumait, eltitkolni vezetői­nek tevékenységét - összegezte a fideszes L. Simon László a lex Biszkuként emlegetett ország­gyűlési határozati javaslat céljait. A politikus azt mondta: az indít­vány - amelyet a Biszku Béláról, az 1956 utáni megtorlások egyik irányítójáról készült dokumen­tumfilm bemutatásának nehéz­ségei nyomán kezdeményeztek ­a múlt megértését és feltárását segíti. Az indítvány zárószavazá­sa jövő héten lesz. Vádemelési javaslat Befejezte a nyomozást a Nem­zeti Nyomozó Iroda (NNI) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársa, Sz. János és két társa, D. Lász­ló és Cs. István ellen befolyás­sal üzérkedés bűntett megala­pozott gyanúja miatt, és vád­emelési javaslattal küldte meg az iratokat a Fővárosi Fő­ügyészségnek - közölte az NNI. Szabó Jánost, az egyetem rektorát még februárban he­lyezte előzetes letartóztatás­ba a Budai Központi Kerületi Bíróság befolyással való üzér­kedés gyanúja miatt, (mti) aom^UL Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. VÉTEL ELADÁS ^ EUR 276,00 281.50| \ uso 215,50 221,49 J CHF 205,00 210,49| inon 62,50 68,90 I Érvényes: 2010.07.15. Közületeket Is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. PAPCSAK FERENC - az elszamoltatasi kormánybiztos az allami szerzodesekrol 85 cég került a vizsgálatba Papcsák Ferenc elszámoltatá­sért felelős kormánybiztos ké­rését tolmácsolva küldött leve­let az állami tulajdonú cégek vezetőinek kedden a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - ír­ja az lndex.hu. BUDAPEST MTI A hírportál birtokába került do­kumentum alapján a vállalatok­nak csütörtök délutánig kellett megmondaniuk, szerződtek-e a levélben megnevezett 85 cég va­lamelyikével, és ha igen, mikor és mennyit fizettek nekik. A hír­portál úgy értesült: az állami tu­lajdonú cégekhez a vagyonke­zelőtől, a minisztériumokhoz pedig közvetlenül a kormány­biztostól eljuttatott levél arra vár választ, hogy a listában sze­replő cégekkel 2002 óta milyen szerződéseket kötöttek az álla­mi vállalatok és intézmények. Az információt az érintetteknek csütörtök délután 5 óráig kellett eljuttatniuk a vagyonkezelő ve­zérigazgatójának e-mail címére. A listán 85 cég szerepel, de több vállalkozás mögött azonos tulajdonosi kör tűnik fel. Az In­dex következtetése szerint a be­kért adatok jobbára „semmit­mondó", egyébként is közzéte­endő információk. Az egyetlen kivétel, hogy az állami cégek­nek arról is nyilatkozniuk kel­lett: a listán a szereplőkkel kö­tött szerződéseket ki írta alá ré­szükről. A hírportál arra is kitér, hogy 33 céget Gyurcsány Ferenc személye kapcsol össze, s noha a lajstromban megjelenő társa­ságok között akad, amelynek­neve „a médiában gyanúsként bemutatott ügyben tűnt fel", el­járás állami megrendelésekkel összefüggésben egyikük ellen sem indult. A 85 cég között sze­repel az In-kal Security 2000 Kft., a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló vállalat és a Poli­tical Capital Kft. is. Királyszentistván: kigyulladt egy hulladékkezelő telep Tűzoltók dolgoznak, miután kigyulladt egy hulladékkezelő telep csütörtök délután a Veszprém megyei Király­szentistván határában, a településtől mintegy 800 méterre. A telepen többek közt veszélyes hulladékot is tá­roltak - szerves oldószereket -, több száz hordó gyulladt ki, jó néhány a robbanástól a levegőbe repült. Elő­vigyázatosságból megkérték a királyszentistváni lakosokat, hogy zárkózzanak be, azaz ne tartsák nyitva a la­kásuk ajtóit és ablakait. Egy tűzoltó könnyebb égési sérüléseket szenvedett. A rendőrség Királyszentistván környékén az utakat lezárta. MTI-FOTÓ: NAGY LAJOS Orbán nem fogadja el a gárdát BUDAPEST. Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkato­nai szervezetek a törvényen kí­vül akarjanak igazságot szolgál­tatni; a Magyar Gárda a rendnél­küliség oldalára sodorja Ma­gyarországot. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy csütör­tökön részt vett a Jobbik parla­menti frakciójának ülésén. Vona Gábor Jobbik-elnök viszont azt közölte: pártja célja, hogy „de­kriminalizálják" a gárda ügyét, így a gárdisták végre nyugodtan élhetnének politikai szabadság­jogaikkal, de ennek garantálá­sára Orbán Viktor semmilyen fo­gadókészséget sem mutatott. A kormányfő a Jobbik frakciójá­nak meghívására vett részt a képviselőcsoport Parlamentben tartott ülésén. A találkozó után Orbán Viktor és Vona Gábor kü­lön-külön tartott sajtótájékozta­tót, (mti) Schiffer beadványa Schiffer András, az LMP frakció­vezetője beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amely­ben azt kérte, hogy a testület vizsgálja felül és semmisítse meg a nemzeti együttműködés­ről szóló politikai nyilatkozat ki­függesztéséről szóló kormány­rendeletet. BUDAPEST MTI A politikus az Alkotmánybíró­ság épülete előtt tartott sajtó­tájékoztatóján kérésüket azzal indokolta, hogy véleményük szerint a kormányrendelet négy ponton is alkotmánysér­tő, mivel a jogállamiságból az következik, hogy a kormány ellenőrzése alatt álló közigaz­gatási szerveknek a pártpoliti­kától mentesen kell működni­ük. Megjegyezte azt is, a politi­kai nyilatkozat nevéből követ­kezik, hogy az egy politikai ér­tékelés, Orbán Viktor minisz­terelnöknek és a kormányol­dalnak a választások tétjéről szóló „sajátos értelmezése". Azt mondta, hogy az értelme­zéshez természetesen minden­kinek joga van, de az erről szó­ló politikai nyilatkozatnak nincs helye a közigazgatási szervek épületeiben. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 15-i kenószámok: 2,4, 5, 7,15, 23. 25, 29, 33, 34, 39, 40, 44, 45,49, 50,68. 75,76, 77. * KÜLFÖLD Új Szó: továbbra sem érkezett meg a segély POZSONY. Továbbra sem tudni, mikor érkezik meg a magyar ál­lam által a felvidéki árvízkárosul­taknak ígért 50 millió forintos támogatás, amelyet a szlovákiai Magyar Koalíció Pártján (MKP) keresztül oszt szét a magyar kormány - írja az Új Szó című magyar nyelvű napilap csütörtö­kön. Berényi József, a párt újon­nan megválasztott elnöke a lap­nak azt mondta: semmilyen in­formációja sincs az 50 millió fo­rint érkezéséről. Csáky Pál a párt korábbi elnöke két nappal a választások előtt azt nyilatkozta, hogy a pénz napokon belül meg­érkezik az MKP számlájára. Barroso elégedetlen LONDON. Elégedetlen az euró­pai-amerikai viszonnyal az EU-bizottság elnöke, aki a The Timesnak adott nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy az Obama-kormányzattól is több kezdeményezést várna. Jósé Ma­nuel Barroso a vezető konzerva­tív brit lapnak kijelentette: a transzatlanti viszonyrendszer „nem olyan, mint amilyen poten­ciálisan lehetne... úgy gondolom, sokkal többet tehetnénk együtt". Amiri pró és kontra TEHERÁN. Sahram Amiri iráni atomtudós, aki egy éve tűnt el Szaúd-Arábiában, azt állítja, hogy az amerikai titkosszolgálat em­berei rabolták el és az Egyesült Államokban durva „szellemi és fizikai kínzásnak" vetették alá. Amiri csütörtök reggel repülő­géppel érkezett Washingtonból Teheránba. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) több mint 5 millió dollárt fizetett ki Sahram Amiri iráni atomfizikus­nak, hogy információkat adjon át Irán nukleáris programjáról - írta a The Washington Post csütörtö­ki számában, (mti) Szentesre menjünk nyaralni! A látogatottsági adatok és a visszajelzések is bizonyítják: a régió egyik legnépszerűbb strand­jaként tartják számon a szentesi üdülőköz­pontot. A rendezett környezet mellett a Kurca, a teniszpályák és a gazdag programkínálat egyre több turistát vonz a városba. Szentes Ha pusztán az időjárást nézzük, csak most kezdődik a nyár, ez azonban cseppet sem tükröződik a szentesi üdülőközpont látogatottságán. A tavalyi év első felében 90 ezer, idén június végéig 148 ezer vendége volt a ligeti létesítménynek. Az elmúlt évben bevezetett programok - mint az éjszakai fürdőzés vagy a vakációnyitó buli - azokat is a strandra csábították, akik eddig ritkáb­ban látogatták az üdülőközpontot. Nagyra értékelik a vendégek, hogy a májusban ki­helyezett új strandbúto­rok egész napos kényelmet biztosítanak számukra. A családok és baráti társasá­gok szívesen telepednek meg a kerti asztalok körül vagy a napozóágyaknál. A rendezett környezet és a medencék friss vize üdítő­en hat a kikapcsolódni vá­gyókra, akiket idén új prog­ramok is várnak. Július 17­én strandszépeválasztás, augusztus 22-én pedig családi életmód- és sportnap lesz, továbbá egész nyáron várják a gyerekeket a Vízimanó táborba. Az üdülőházak vendégforgalma is je­lentősen növekedett, ami egyrészt a szín­vonalas teniszversenyeknek, másrészt az idei újításoknak köszön­hető. Ettől az évtől ingye­nes új szolgáltatás a kábel tévé, az internet és a wifi, amit a strandolok is sza­badon használhatnak. Az összes üdülőház edény-, ét- és evőeszközkészletet kapott, továbbá mikro­hullámú sütőt és főzőla­pot is felszereltek a há­zakba. Mindezeket ked­vezően fogadták a turis­ták, így nem véletlen, hogy 2009 első fél­évéhez képest idén 1.236-tal nőtt a vendé­géjszakák, 397-tel pedig a vendégek száma. A kem­ping vonzereje is emelke­dett, amit bizonyít, hogy a kempingezők átlagosan a tavalyi 4 helyett idén már 5 éjszakát töltenek el a nyugalmat árasztó Kurca közvetlen közelében. A fel­sorolt eredmények meg­erősítik: másfél év alatt si­került a közvéleményt megnyerni, és a vendégek elégedettségét kivívni. A szentesi üdülőköz­pont felkerült az ország turisztikai palet­tájára - az origo.hu internetes portál pél­dául hazánk 10 legjobb strandja közé so­rolta a ligeti létesítményt. Mindettől füg­getlenül a célok továbbra sem változtak: a szentesi üdülőközpont egyediségével, minőségi szolgáltatásaival és széles programkínálatával a gyer­mekes családok első számú üdülőhelyévé sze­retne válni a jövőben. Mert itt lel igazán nyugalomra és kikapcsolódásra az, aki elérhető áron szeretne pi­henni vagy nyaralni a Dél­Alföldön. jó ide jönni, jó itt lenni A város idegenforgalmának újabb len­dületet adott a Szentesi Vendégszeretet Egye­sület, amelynek tagjai egyre többször kala­uzolnak turistacsoportokat a város különbö­ző pontjain. Országosan is új kezdeménye­zés, hogy az internetről letölthető hangos idegenvezetés segítségével ki-ki egyedül is felfedezheti Szentest. A megújult műem­lékek, a gyógyfürdő, a műjégpálya, az ext­rém sportok bázisa, a Kurca és sétányai, a rendezett parkok, az érintetlen alföldi táj, a nyári szinház hangulatos előadásai, a községek falunapjai, a százakat megmozga­tó sport- és kulturális események sokakat csábítanak a városba, ezért méltán érzik úgy a helybeliek és a vidékiek: jó Szen­tesre jönni, jó Szentesen lenni. A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA - Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezetői SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM). SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV). SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents