Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-13 / 161. szám

6 CSONGRÁD ÉS SZENTES TÉRSÉGE 2010. JÚLIUS 13., KEDD SZENTESI kistérség: Árpádhalom, Derekegytiáz, Eperjes, Fábiánsebestyén. Nagymágocs. Nagytöke, Szegvár, Szentes CSONGRÁDI kistérség: Csanytelek. Csongrád, Felgyö. Tömörkény HÍREK Jubileumi kiállítás nyílik pénteken CSONGRÁD. Jubileumi kiállí­tás nyílik július 16-án, pénte­ken este 7 órakor a csongrádi Városi Galériában (Kossuth tér 7.) a Szög-Art Művészeti Egye­sület szervezésében. Ekkor nyitják meg a Plein Air 2010 ­XX. Nemzetközi Alkotótelep tárlatát. Köszöntőt mond Be­dő Tamás csongrádi alpolgár­mester, Solymos László szege­di alpolgármester és Szakács Imre festőművész, az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke. A kiállítást megnyit­ja: P. Szabó Ernő művészettör­ténész. Közreműködik a Bo­na-Zene-Kar. Este 9 órától a csongrádi művésztelepen (Ta­nya 833.) a Molnár Dixieland Band ad koncertet. A tárlat augusztus 5-éig, hétköznap 9-17, szombaton és vasárnap 10-12 és 14-18 óra között te­kinthető meg. Tehetségek segítése FELGYÖ. 120 fő részvételével tartották meg a napokban Fel­gyön a Tehetség Tükör nyitó­rendezvényét, amelyen Csongrád polgármestere, Be­dő Tamás köszöntötte a meg­jelenteket. Két előadást hall­gathattak meg: elsőként Péter Judit számolt be kezdeménye­zésükről, majd Szabóné Ha­rangozó Andrea tartott elő­adást a tehetséges fiatalok igényeire és aktív bevonására épülő, tehetségsegítő szolgál­tatásokról. A fellépő gyere­keknek egy 4 modulos kom­petenciaképzés elismerő okle­veleit osztották ki, majd mind­ezeket sportbemutatók követ­ték: a Szentesi Aikido Klub, a Csongrádi Tradicionális Kyo­koshin Karate SE és a Csong­rád Fitness Sportegyesület mutatkozott be. Két óvodát bezárnak, egyet bővítenek A Klauzál utcai ovisokat a korábban bezárásra ítélt Kossuth utcai óvodában helyezték el ideiglenesen - ez az állapot jövő nyár végéig is eltarthat. A SZERZŐ FELVÉTELE A megszüntetett Kossuth utcai mellett a Bocskai utcai óvodát is bezárja 2011 őszétől a szen­tesi önkormányzat, mert addig­ra uniós támogatásból kétsze­resére bővítik a Klauzál utcai óvodát. Utóbbi 200 férőhelyes lesz, tornaszoba is épül hozzá. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL Második fordulóba jutott a szen­tesi önkormányzat Klauzál utcai óvodájának bővítését célzó pá­lyázat, így elérhető közelségbe került a tervezett 265 milliós fej­lesztés, amihez 200 millió forint támogatást szeretne nyerni a vá­ros. Szirbik Imre polgármester szerint azzal, hogy megugratták az első akadályt, szinte biztos, hogy megítélik Szentesnek az igényelt összeget. A beruházás révén 100-ról // 200-ra nő majd a kibővített óvoda férőhelyeinek száma. Az új szárnyat a tervek szerint a Klauzál utcai fronton építik, de a jelenlegi épület tetőterét is ki­használják: ott új irodákat, pi­henőszobát, öltözőt és szociális helyiséget alakítanak ki a dol­gozók számára. A földszinti ré­szen 4 új csoportszobát, hozzá mosdókat és öltözőket, orvosi és fejlesztőszobát, illetve egy kisebb rendezvények lebonyo­lítására is alkalmas 106 négy­zetméteres tornaszobát építe­nek. Felújítják a tálalókonyhát, hőszigetelik a homlokzatot, korszerűsítik az elektromos há­lózatot és fűtési rendszert, nap­kollektorok biztosítják a meleg­vízellátást. Mindemellett új ját­szóeszközöket is beszereznek, és az udvari részt is felújítják. Szirbik Imre lapunknak el­mondta, ősszel a második for­Őszre elkészül a szennyvízrendszer DEREKEGYHÁZ MUNKATÁRSUNKTÓL A derekegyházi szennyvízberu­házás előrehaladását a csapa­dékos időjárás és az elhúzódó belvizes időszak sem akasztot­ta meg. A 2009 őszén megkez­dett fejlesztés már 60 százalé­kos készültségnél tart, és a ki­vitelezés a tervezett időpontra, szeptember 30-ára befejeződ­het. A 573 lakossági bekötést kiépítették, és a település ge­rincvezetékei is elkészültek. A projekt során létesítendő 20 ezer 14 méter szennyvízveze­tékből már 17 ezer 500 méter a helyére került. Megkezdődött a természetbarát technológiát al­kalmazó szennyvíztisztító mű helyszínének tereprendezése, és a technológia telepítése is megtörténik a nyár folyamán. A beruházás nemcsak egész­ségügyi szempontból szüksé­ges, a lakosok életét is meg­könnyíti majd a kényelmesebb, szikkasztóaknák nélküli élet. Felújították az egészségházat FELGYŐ MUNKATÁRSUNKTÓL Mintegy 25 millió forint érték­ben újította fel a felgyői egészségházat közös pályázat eredményeképpen a helyi és a csongrádi önkormányzat. A két település a költségek 10 százalékát állta. Mint Ábel Istvántól, Felgyő polgármesterétől megtudtuk, az 1960-as években emelt épü­Költözhet a védőnői és a falugondnoki szolgálat. FOTÓ: BÍRÓ DÁNIEL let már semmilyen előírásnak nem felelt meg, ezért pályáz­tak annak teljes felújítására. A munkálatok megkezdése előtt az addig ott dolgozó házior­vost új rendelőbe költöztették. - Az épület nemcsak kívül­ről újult meg, hanem belülről is, hiszen rendkívül elavultak voltak a ház víz- és elektromos vezetékei és a fűtési rendszere is. Ezt mind teljesen ki kellett cserélni - indokolta az átala­kítás szükségszerűségét a kis­település polgármestere. Ábel István hozzátette: az egészség­ház belső berendezéseinek be­szerzését követően nemcsak a védőnői szolgálat kap méltó helyet, de itt helyezik el az idősek szociális ellátásában jelentős szerepet játszó falu­gondnoki szolgálatot is. dulóra benyújtott dokumentu­mokat is elbírálják, így várható­an novemberben megkezdőd­het a közbeszerzési eljárás, jövő tavasszal pedig a kivitelezés. Amennyiben minden az ütem­terv szerint halad, a 2011/12-es tanévet már ott kezdhetik az ovisok. Jelenleg ugyanis böl­csődeként működik a Klauzál utcai intézmény, épp a Vásár­helyi úti bölcsőde felújítása és bővitése miatt. A Klauzál utcai ovisokat a korábban bezárásra ítélt Kossuth utcai óvodában helyezték el ideiglenesen, ez az állapot viszont jövő nyár végéig is eltarthat. A beruházás érinti a Bocskai utcai óvodát is, aminek megszüntetése régóta téma Szentesen. Ha elkészül az új szárny, bezárják ezt az intéz­ményt is, de a dolgozókat nem bocsátják el, nekik a Klauzál ut­cán adnak munkát. ELUTASÍTOTTAK FARKAS ES HALMAI KIFOGÁSÁT Arányosabb választási térképet rajzoltak Kovalcsik Andrea megyei fő­jegyző helybenhagyta a Sztan­tics Csaba szentesi jegyző által újrarajzolt önkormányzati vá­lasztási térképet, pedig az el­len a fideszes Farkas Sándor és a kereszténydemokrata Halmai István is apellált. SZENTES SZABÓ C. SZILÁRD Korábban megírtuk, hogy októ­bertől a jelenlegi 24 helyett már csak 15 fős lesz Szentesen a vá­rosi képviselő-testület, mert a helyi önkormányzati képvise­lők és polgármesterek választá­sáról szóló törvény megválto­zott. Eszerint ősszel Szentesen 10 egyéni választókerületből és 4 listáról mandátumot szerzett képviselő kezdheti el a munkát a közvetlenül választott pol­gármesterrel a városházán. El­ső körben a város jegyzője raj­zolta át az önkormányzati vá­lasztókerületeket, lévén, hogy eddig 14 körzet volt. Sztantics ft Szentesen 10 egyéni választókerületből és 4 listáról mandátumot szerzett képviselő kezdheti el a munkát. Csaba lapunknak elmondta: minden körzethez hozzá kellett nyúlnia; nincs olyan választó­kerület, amely ugyanolyan ma­radt, mint volt. így szerinte ará­nyosabb lett a rendszer, mert eddig voltak olyan belvárosi körzetek, ahol dupla annyi volt a lakosságszám, mint a külső városrészekben. Határozata ellen Kovalcsik Andrea megyei főjegyzőnél ketten nyújtottak be kifogásW Farkas Sándor a Fidesz, Hal­mai István pedig a KDNP nevé*A ben apellált a döntés ellen, ar-<>' ra hivatkozva, hogy a szentesi jegyző a választókerületek ki­alakításakor nem vette figye­lembe a földrajzi és helyi sajá-2 tosságokat, valamint a területi arányosságot. Úgy vélték, hogy az általuk kreált válasz­tókerületi határok jobban biz­tosítják „a lakosság zavarmen­tes választójog-gyakorlását". Kifogásukhoz a területi felosz­tást tartalmazó térképet, a vá­lasztókerületi és szavazóköri utcajegyzéket, és az ahhoz tar­tozó 2010. áprilisi választópol­gár-létszámot csatolták. A megyei főjegyző ezzel szemben úgy vélte: Sztantics Csaba a választókerületek terü­letének megállapításánál az arányosságon túl figyelembe vette a földrajzi viszonyokat, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek számarányát is. A szentesi jegyző által létrehozott választókerüle­tekben az egy' körzetre jutó la­kosságszám át­laga 2943 fő. Hét választókerület­ben mínusz 2-8 százalékos eltérés, míg további három körzetben plusz 1 száza­lékos eltérés mutatható ki, amely biztosítja a választókerü­letek arányosságát. Kovalcsik Andrea helybenhagyta a szen­tesi jegyző választási térképét, mert szerinte a Farkas és Hal­mai által becsatolt adatok nem igazolták az arányosabb felosz­tást. A megyei főjegyző döntése ellen nem lehet fellebbezni. 40 ÉVE ALAPÍTOTTA AZ ALFÖLD NÉPTÁNCEGYÜTTEST Pro Urbe díj Góg Jánosnak 6 éves korában lépett először színpadra, majd amatőr színházi rendezői diplomát is szerzett Góg jános csongrádi költő (ké­pünkön), aki 40 éve alapította meg az Alföld Néptáncegyüttest. Sokrétű munkásságát most Pro Urbe díjjal ismerte el a város. CSONGRÁD KOROM ANDRÁS - 6 éves koromban költöztünk haza Budapestről, akkor lép­tem fel először a csongrádi amatőr színházban. Általános iskolás koromban gyermek­operákban játszottam, közép­iskolásként egyéni versenye­ken indultam, irodalmi szín­padokkal dolgoztam, és ren­deztem is. Sokat köszönhetek Posta István tanár úrnak - ava­tott be az irodalommal és a színpaddal való kapcsolata kezdeteibe Góg János (59). A Batsányi-gimnázium elvégzése után a Színművészeti Főiskolá­ra jelentkezett, az első két szű­rőn túljutott, de a harmadikra már nem ment el. Ehelyett a szegedi egyetemi és a Minerva irodalmi színpadon dolgozott. - A Népművészeti Intézet ak­koriban indított amatőr rende­zői szakot, erre jelentkeztem. Olyanoktól tanulhattam, mint Major Tamás vagy Básti Lajos. Két év után kaptam meg az ama­tőr rendezői oklevelet, később a szegedi egyetemen művelődés­szervező és európai uniós isme­retekből szakvizsgáztam. Góg János 1970-74 között több darabot is rendezett, ám Csongrádon és környékén egyet sem engedtek bemutatni. Sike­resen felléptek azonban Pé­csett, Győrben és Sopronban. - Idehaza nem fogadták el a Sztanyiszlavszkij-módszert, já­tékot, és nem tetszett, hogy a daraboknak kicsit fanyar, poli­tikai felhangja is volt. Négy év után ezért úgy döntöttem, hogy egy kicsit másfelé viszem el az irányt, s megalapítottam az Alföld Néptáncegyüttest, amelyben 16 éven át magam is táncoltam, koreografáltam, és amely Európa-szerte ismertté tette Csongrád nevét. Első versei a középiskolai újságban, majd 1969-ben a Bárányi Ferenc költő által szerkesztett Magyar Ifjúság­ban jelentek meg. 1987-ben alapította meg a Raszter Ki­adót, amely az eltelt idő alatt közel száz helyi, illetve Déf-Magyarországhoz kötődő könyvet adott ki. Saját köny­vei közül kettőhöz Faludy György írt ajánlást. - Posta István középiskolás koromban kéziratban adta ide műveit, és nagyon megszeret­tem. Amikor Faludy hazaköltö­zött, elhatároztam, hogy elhí­vom Csongrádra. Hosszas egyeztetést követően enge­délyt adott arra, hogy öt percre felkeressem a lakásán. Az öt perc két és fél órára nyúlt, in­nen indult barátságunk. Az or­szágban egyedüliként 13 közös estet tarthattam vele, Faludy magánemberként is gyakran ellátogatott hozzám - mondta. Munkái és elismerései Tizenhárom kötete mellett eddig félszáz antológiában jelentek meg művei, az Irodalmi Rádió­ban hallhatók írásai. Munkássá­gáért több kitüntetést is kapott. 2001-ben lett a Magyar Kultúra Lovagja és a Vörösmarty költői pályázat győztese, 2002-ben Ju­hász Gyula-díjat, 2003-ban a Magyar írók Nemzetközi Szövet­sége nagydíját vehette át, illetve a MINSZ nemzetközi költői pá­lyázat első helyezését ítélték ne­ki. 2004-ben vehette át a „Fö­veny" nívódíjat, 2005-ben a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend lo­vagkeresztjét, 2008-ban kapta meg a Pro Bono irodalmi díjat. Idén pedig Pro Urbe díjjal jutal­mazták Csongrádon.

Next

/
Thumbnails
Contents