Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-10 / 159. szám
8 MEGYEI TÜKÖR 2010. JÚLIUS 10., SZOMBAT A BRIT DUÓVAL NYITOTT A SOUND-FESZTIVAL ZAMÁRDIBAN Pet Shop Boys-show: Balaton-parti koncertláz Neil Francis Tennant, a brit Pet Shop Boys együttes énekese szórakoztatta a közönséget a fesztivál első napján Zamárdiban. FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS A tőlük elvárható színvonalas, magabiztos, rendkívül látványos show-t hozta a Pet Shop Boys a Balaton Sound első napján Zamárdiban. A brit duó főként az első három lemezéről játszott számokat - több ezres tomboló közönség előtt. ZAMÁRDI NYEMCSOK ÉVA Senkinek nem adtak interjút, az egyik kereskedelmi televízió stábja nem forgathatott az érkezésükről, és a fotósokhoz sem voltak kegyesek a Pet Shop Boys tagjai - a közönség azonban a sajtó nem túl barátságos fogadtatásából mit sem tapasztalt. Némi együtt érző hozzáállást azért elvártunk volna Neil Tennanttól. Egykoron kolléga volt, zenei újság szerkesztőjéből lett világhírű zenész. Az este 10 órakor kezdődött, pontosan másfél órás koncerten szinte minden nagy Pet Shop Boys-sláger elhangzott. A brit duóra jellemzően rózsaszín, kék, zöld, piros, sárga színek vibráltak a hatalmas kivetítőn, különböző animációk teremtettek káprázatos hangulatot. A Balaton Sound nagyszínpadán az első számot, a Heartot Neil Tennant kockával a fején énekelte, utalva ezzel legutóbbi lemezükre. A kocka és téglatestek végigvonultak a show-n, hol animációként, hol pedig a négy tehetséges táncos öltött magára felhőkarcoló-ruhát. Elhangzott a New York City Boy, az Always On My Mind, a West End Girls, a Suburbia, a Jealousy és a King's Cross is. Utóbbinál Tennant ahogyan a szám videoklipjében is - koronában és királyi palástban vonult fel s alá a színpadon. Egy szám erejéig láthattuk Dusty Springfieldet is, a What Have I Done To Deserve This című dal refrénjét kivetítőről énekelte. Nem maradhatott el a Pet Shop Boys talán legnagyobb, legismertebb slágere, az It's a Sin sem, a szám végén vakító reflektorok világították meg a küzdőtér fölé kilőtt, ezernyi ezüst csillámot, a közönség legnagyobb ámulatára. A rövidre nyírt, őszülő hajú Tennant elmondta, nagyon örül, hogy itt lehet, és két szám között időnként megcsillogtatta magyar nyelvtudását is egy-egy „Nadzson köszönöm"-mel, amit a közönség hatalmas ovációval fogadott. Nagy tapsot kapott a mindig háttérbe húzódó zeneszerző, Chris Lowe is. A Pet Shop Boys titka szerethető és dallamos slágereikben rejlik, a zenekar az 1980-as években kezdte pályáját, és még 2010-ben is a világ legnagyobb színpadain ad telt házas koncerteket, miközben hallgatóságának zöme akkor született, amikor ők az első dalaikkal szerepeltek a slágerlisták élén. Szintipop 1981 óta. A Pet Shop Boys szintipopduót Neil Francis Tennant, a Smash Hits angol popzenei szaklap szerkesztője és Christopher Sean Lowe építészmérnök hallgató alapította 1981-ben. Mind a mai napig aktivak. A londoni formáció ma is Anglia legsikeresebb popduója, soha senki nem tudta a szigetországban megközelíteni rekordjaikat: 37 daluk került fel a brit top 20-as listára, ebből négy - a West End Girls, az It's a Sin, az Always on My Mind és a Heart listavezető volt. Több mint 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek. Összesen 18 nagylemezük jelent meg, a legutóbbi, a Yes 2009-ben. Amerikából jött egyetemisták Három toledói vendéghallgató tölt Szegeden két hónapot a két gyógyszerésztudományi kar öszszefogásának eredményeként. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Szegedi gyógyszertárban keveri a kenőcsöket és adagolja a fájdalomcsillapítót az amerikai Kayleigh Majercak és Katherine Wirfel, Josh Brooks pedig leginkább a gyógyszermarketing iránt érdeklődik Szeged egyik testvérvárosából, az egyesült államokbeli Toledóból 3 negyedéves vendéghallgató tölti nyári gyakorlatát a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán (SZTE GYTK). Fülöp Ferenc dékán elmondta: 4 éve tart a két egyetemi kar közötti együttműködés, 2-3 diákot küldenek, illetve fogadnak minden évben. - Nagy öröm, hogy a mintegy száz amerikai gyógyszerésztudományi képzést nyújtó kar között a toledói egyetemé a legjobbak között van - tette hozzá. A két intézmény oktatókat is cserél. - A két lány és a fiú már egy hónapja Szegeden van, a GYTK Semmelweis Ignác Kollégiumában szállásoltuk el őket mondta Gáspár Róbert beiskolázási és közkapcsolati dékánhelyettes. Fülöp Ferenc szerint az amerikai diákok jóval céltudatosabbak, mint magyar társaik: náluk sokkal nagyobb a „Tetszik Szeged, habár mostanában inkább az eső, mint a napfény városa volt." Kayleigh Majercak vendéghallgató verseny az elhelyezkedésért, míg itthon gyógyszerészhiány van. Odakint különösen megbecsülik a gyógyszerészeket, egy pályakezdő fizetése évi 100 ezer dollár, ami lényegesen magasabb például egy mérnök 60 ezer dolláros éves jövedelménél. - Tetszik Szeged, habár mosSzegediek a tengerentúlon Az amerikai diákok még 6 hetet vendégeskednek nálunk, eközben 2 hónapot tölt kutatómunkával Toledóban karunk két legjobban teljesítő PhD-hatlgatója, Baki Gabriella és Petró Éva, akiknek a teljes költségét fedezzük - mondta a dékán. - Két éve már a karunkon végzett hallgatók is doktori címet kapnak, ahogy Toledóban; reményeink szerint néhány éven belül megújul intézményünk épülete is, akárcsak testvérvárosunké - vont párhuzamot Fülöp Ferenc a két kar között. tanában inkább az eső, mint a napfény városa - fogalmazott Kayleigh Majercak. - Szabadidőnkben sokat utazunk: jártunk már Budapesten, Kecskeméten és a Balatonon is, jövő héten Prágába szeretnénk ellátogatni. Josh Brooks szerint Magyarországon az emberek ugyanolyan barátságosak, mint bárhol máshol a világon. Sátortáborba hívnak Öttömösön ÖTTÖMÖS. Idén is sátortáborozni hívja az általános iskolásokat a falu a Módra vendégházba július 26. és 31. között. A kedvezményes térítési díjból az öttömösi gyerekek további engedményt kapnak. Lázár János főszervezőtől, a Magyar László öttömösi tagintézmény vezetőjétől megtudtuk: vendégül látták már a testvértelepülések közül a vajdasági Horgos és Kispiac iskolásait, idén a megyei polgárőrség hátrányos helyzetű gyerekeit várják. A tábor sátorveréssel indul, szerveznek csapatépítő játékot és sportversenyt, de lehetőséget biztosítanak közös mozizásra is, túráznak a rúzsai tóhoz, pecáznak, fürdenek, lovagolnak. A táborlakók részt vesznek a zenei nyári egyetemen, az aktív pihenést kemencés ebéd zárja. Jelentkezni Lázár Jánosnál lehet július 16-áig a 20/261-8810-es telefonon vagy a lazjan@malat.hu e-mailcímen. nMMMMMi ALLASHIRDETES A Tisza Milán Zrt. pályázatot hirdet vállalkozási jogviszony keretében MUNKAVÉDELMI SZAKVEZETŐ munkakörre. FELADATA: -A Tisza Milán Zrt. munkavédelmi tevékenységének teljes körű ellátása. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK - Felsőfokú munkavédelmi szakképesítés. - Minimum 5 év szakirányú szakmai gyakorlat. - Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. - Saját gépjármű. - Vállalkozói igazolvány megléte - Kiváló szervezőkészség és stressztűrő képesség. - Magas szintű kommunikációs képesség. - Pontos, precíz munkavégzés. A részletes pályázati anyagot mely tartalmazna a fényképes önéletrajzot, a munkakörrel kapcsolatos elképzeléseket és a szakmai végzettséget igazoló dokumentumokat 2010. július 19-ig kérjük eljuttatni Keresztes Ottó mb. humánpolitikai igazgató-helyettes részére (Tisza Volán Zrt. 6724 Szeged, Bakay N. u. 48., Keres/tes_(")ito'a tisy.avolan.hu). A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető! IX. TAPPANCS ÁLLATFESZTIVÁL Július 11-én, vasárnap az IKO-parkban (Szeged, Fürj u. 92/B) HAGYOMÁNYOS ÉS ÚJ PROGRAMOKKAL, GAZDIT KERESŐ KUTYÁKKAL ÉS CICÁKKAL, PÓNILOVAGLÁSSAL 8 órától kutyás futás, 9.30 órától a VPOP kábítószer-kereső kutyáinak bemutatója, majd „GPS játék HŰHÓDDAL", valamint további változatos programok várnak a gyerekekre, a gazdikra és a kutyákra, végül 15.15 órától kutyaszépségverseny. Támogatóink jóvoltából a versenyekre nevezőket vendégeljük meg. Sztárvendég és a nap háziasszonyai GREGOR BERNADETT Részletes program: Tappancs Állalvédő Alapítvány ^ adószám: 18469453*1-06 fo m www.tappancs.szeged.hu Á^mT GARMIN KONICA MINOLTA b DÉLMAGYARORSZÁG Q . fürdő El a Szeged q GPS Games MINTABOLTOK Cwww.dekordepo.hu) zep legyen! A nyári megújulás jegyében várjuk kedves vásárlóinkat! Diszlécek (120-féle) már 50 Ft/m-töl Rozetták (50-féle), 40 cm-es már 490 Ft-tól Álmennyezetek (70-féle), 7 mm-es 300 Ft/m2-töl Festékek • Tapéták • Bordűrök • Hőszigetelő rendszerek • Vakolatok • Poszterek • 3D képek • Falmatricák • Ragasztók • Szerszámok ÓRIÁSI választékban! • 2,5 L (50 nm) már 2.190 Ft-tól • 5 L (100 nm) már 3.650 Ft-tól 3D képek (47 x 67), bevezető áron 5.995 Ft Az akció július 31-ig tart! Szeged, Londoni krt. 20. (Mais tér és a Kálvária sgt. között) • Nyitva: h-p. 9-17, szo. 9-12 óráig. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 66. (a víztoronynál) • Nyitva: h-p. 8-18, szo. 8-12 órái Orosháza, Könd u. 1 polifarbe.hu oracdecor.com Bgrandecogroup.com Gáspár Róbert a gyógyszerészkaron kalauzolta a vendégeket. Az amerikai diákok, Katherine Wirfel, Kay leigh Majercak és Josh Brooks érdeklődve hallgatták őt. FOTÓ: FRANK YVETTE