Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-10 / 159. szám
2010. JÚLIUS 10., SZOMBAT AKTUÁLIS 5 Levélváltás listaügyben Haladéktalanul távolítsa el a listát a honlapról - szólította fel az adatvédelmi biztos Vásárhely polgármesterét az országos visszhangot kiváltó ügy újabb fejezeteként. Lázár János válaszlevelében azt írja: nem engedhetik meg, hogy bárki felelőtlenül pazarolja a közpénzt. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZÖGI ANDREA „Tekintettel arra, hogy az adatok nyilvánosságra hozatalának a jogalapja nem tisztázott, az adatvédelmi törvény (...) értelmében felszólítom arra, hogy a közzétett adatokat a honlapról haladéktalanul távolítsa el" - áll abban a levélben, amelyet Jóri András ombudsman juttatott el Lázár János vásárhelyi polgármesterhez. Az önkormányzat szerdán került az országos figyelem középpontjába: feltette honlapjára azok nevének és születési dátumának listáját, akik szerinte visszaélnek a szociális támogatásokkal. Az adatvédelmi biztos munkatársa már aznap jelezte: jogtalannak tartják a névsor nyilvánosságra hozatalát. Jóri András hivatalból vizsgálatot indított, és az előbb említett felszólítás mellett tájékoztatást is kér a polgármestertől. Választ vár többek között arra, hogyan tájékoztatták az érintetteket arról, hogy „egy esetleges 'visszaélés' esetén nevük és születési dátumuk nyilvánosságra kerül". Az ombudsman tudni szeretné, hogyan biztosítják az adatok pontosságát, naprakészségét, meddig tervezik a honlapon hagyni a listát, és milyen lehetőséget adtak az érintetteknek arra, hogy megindokolják: miért nem vállalták a közcélú munkát vagy miért nem mentek el az ingyenebédért. A megkeresésre Lázár János levélben válaszolt. Többek között azt írta az ombudsmannak: „Azoknak az adófizető polgároknak, akik tisztességesen dolgoznak és tisztességesen adóznak, joguk van tudni, hogy kik azok, akik az általuk befizetett összegekkel és a szociális segélyezés rendszerével visszaélnek. ... Mi, hódmezővásárhelyiek egy olyan világban szeretnénk élni, ahol nem csak a bűnözőknek vannak jogaik!" Álláspontja szerint nem engedhetik meg azt, hogy bárki felelősségre vonás nélkül pazarolja a közpénzt, legyen szó akármekkora összegről. Lázár hangsúlyozza: a lista nem a támogatást kérők ellen, hanem a lakosság érdekében készült. Kiderül a levélből az is, hogy a városháza ügyfélszolgálatán kifüggesztett tájékoztatón olvasható, ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, ezt a tényt várhatóan nyilvánosságra hozzák. „Az adatok kezelésére vonatkozó felhatalmazás pedig a segélykérő nyomtatványon megtalálható, amelyet büntetőjogi felelősség tudatában tölt ki minden kérelmező." Kerestük tegnap az adatvédelmi biztost, hogy megtudjuk: ezek után hogyan folytatódik az ügy. Azt a választ kaptuk, hogy Jóri András a levél hivatalos kézbesítése után, a jövő héten reagál annak tartalmára. Lázár János csütörtökön azt nyilatkozta lapunknak, hogy a lista mindenképpen a honlapon marad. Címzetes főjegyző lett Korsós Ágnes HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Címzetes főjegyzői címet adományozott Orbán Viktor miniszterelnök Korsós Ágnes vásárhelyi jegyzőnek. Mindezt az indoklás szerint a közigazgatásban végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapta. A címzetes főjegyzői cím a legmagasabb, amit köztisztviselői munkája során elérhet. Korsós Ágnes 1977 óta dolgozik a közigazgatásban, és 10 éve látja el a város jegyzői feladatait. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA A 2010. JULIUS 12. ES JULIUS 16. KÖZÖTTI MUNKAHÉTEN A KÖVETKEZŐ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK, FÓRUMOK LESZNEK: Július 12-én( hétfőn: * Katona Gyula, a 13-as számú választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17.30-18 óráig a Vadaspark lakóparkban (Szeged, Vadmancs kávézó). Július 13-án( kedden: * Gila Ferenc, a 24-es számú választókerület (Petőfitelep és Baktó) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Petőfitelepi Művelődési Házban (Fő tér). Július 14-én, sxerdán: * Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, az l-es számú választókerület (Felsőváros, Belváros) képviselője fogadóórát tart 16 órától a SZOFCE irodahelyiségében (Szeged, Tápai u. 56.). * Hekáné dr. Szondi Ildikó, a 10-es számú választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 14-16 óráig a Tisza Lajos krt. 47.1. em. 112. (Olajos ház) épületében. Tel.: 06 30/963-8137. * Juhász Gyula, a 25-ös számú választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 16-17.30 óráig a tápéi kirendeltségen (Szeged-Tápé, Honfoglalás u. 73.). július 15-én, csütörtökön: * Dr. Csapó Balázs, a Szegedért Egyesület képviselője fogadóórát tart 14-15 óráig a Szegedért Egyesület székhelyén (Szeged, Kárász u. 11. Lem. 7.). 740 MILLIÓ FORINTOT KÖVETEL A VAROS 74 NAP CSUSZASERT Villamosfelújítás: elindult a kötbérper Befejezés jövőre A közel 30 milliárd forintos költségvetésből, uniós támogatással megvalósuló szegedi tömegközlekedési nagyprojekt egyik kulcselemének számít a 4,9 milliárd forint értékű rekonstrukció a város legforgalmasabb villamosvonalán, az 1-esen. A terepmunkái tavaly augusztusban kezdődtek, a konzorcium azt vállalta, hogy 8,7 kilométernyi villamospályát épít, peronokkal, valamint kialakítja a többsávos jelzőlámpás körforgalmat a rókusi csomópontban és egy hagyományos körforgalmat a Boldogasszony sugárút-Szent Ferenc utca kereszteződésében. Az építkezés két szakasza tehát elkészült, a villamosvonal-felújítás harmadik, belvárosi szakaszát - közműkiváltási problémák miatt - jövőre halasztotta a város. A per ennek kivitelezését nem érinti. Villamossíneket fektetnek a szegedi Boldogasszony sugárúton 2009. november közepén. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA SZEGED FOLYTATÁS AZ j. OLDALRÓL A tárgyalás kezdetén Makiári László, a Szeviép Zrt. jogi képviselője üzleti titokra hivatkozva zárt ülés elrendelését kérte, indítványát Gaálné Jobbágy Ildikó bíró elfogadta. Az alperesek ügyvédjei nem járultak hozzá ahhoz sem, hogy fényképeket készítsünk. Faludi Csaba, az önPilótákat vakított SZEGED. Tetten érték a szegedi rendőrök azt a 67 éves férfit, aki az utóbbi időben nappal tükörrel, éjjel pedig lámpákkal és lézerfénnyel zavarta a pilóták fel- és leszállását a szegedi repülőtér közelében. A férfi ellen korábban ugyanilyen ügyben már indítottak büntetőeljárást. Csütörtökön tetten érték: az egyik rendőr egy felszálló kisgép utasaként kifigyelte, honnan tükrözik a férfi, majd értesítette kollégáit. A férfi kihallgatásakor elismerte tettét. Elmondása szerint elkeseredésében zavarta meg a pilótákat, azt hitte, a repülőgépek a házára fognak zuhanni. A házkutatás során a rendőrök tükröket és lámpákat foglaltak le. A tükrös bácsi ellen légi közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indult eljárás. A város ügyvéd)*. A per a követelés értéke miatt kezdődött első fokon mindjárt a megyei bíróságon. Az önkormányzat az ügyvédi kamara bevonásával választotta ki az ajánlattételre felkért ügyvédek közül a várost képviselő ügyvédet, Faludi Csabát. Az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok szerinti képviseleti díjban állapodtak meg vele, ami a perértéktől függő sávos, fixösszegű díjazást jelent. Munkáját a polgármesteri hivatal fejlesztési irodája és a nagyprojektet irányító Szeged Pólus Kft. segíti. „A kivitelező cégek részletes ellenkérelmet adtak be, amelynek lényege, hogy az önkormányzat követelésének jogalapját és mértékét te vitatják." Faludi Csaba kormányzat jogi képviselője a tárgyalás után elmondta: a kivitelező cégek részletes ellenkérelmet adtak be, amelynek lényege, hogy az önkormányzat követelésének jogalapját és mértékét is vitatják. Egyelőre a felek nem indítványoztak bizonyítási eljárást, később várhatóan műszaki és meteorológiai szakértőket is meghallgatnak. A bíróság a pert október 25-ére napolta el. A MAK0I KIS P0LSKISNAK MAR AZ ATIRASRA SINCS GONDJA Teljessé vált József öröme Teljessé vált Juhász József öröme: azután, hogy olvasóink vettek neki egy kis Polskit, egy fővárosi vállalkozó az átírással kapcsolatos minden költséget magára vállalta. MAKÓ SZABÓ IMRE Immár a kocsi átíratására, a biztosításra és az egyéb adminisztrációra sincs gondja a makói juhász Józsefnek. Ő az a rokkantnyugdíjas, akitől - mint megírtuk - ellopták az öreg kis Polskiját, fel is gyújtották, és ezzel szinte tönkretették. Nem tudta például rendszeresen orvoshoz vinni beteg édesanyját. Aztán mégis lett másik, hasonló, használt kocsija, a delmagyar.hu fórumozói ugyanis néhány ezer forintonként összeadták a pénzt neki rá. Az autó adásvételével kapcsolatos kiadások rendezése azt követően oldódott meg, hogy a megható emberi történetre lapunk cikke nyomán felfigyelt a Klubrádió. Miután 99 Vára Árpád egyrészt azért ajánlott segítséget, mert a makóiakat becsületes, jó embereknek ismerj, másrészt azért, mert ő is szerény körülmények közül indult. a riport adásba került, jelentkezett egy fővárosi vállalkozó. Vara Árpád, a Vara f ég Kft. tulajdonosa egyrészt azért ajánlott segítséget, mert Makón is van egy 85 főt foglalkoztató, gázkészülékeket gyártó üzeme, és a makóiakat becsületes, jó embereknek ismeri, másrészt azért, mert ő is szerény körülmények közül indult. Vara Árpád 100 ezer forintot adott át a Polski gazdájának, aki ebből a pénzből nemcsak a kötelező kiadásokat tudta fedezni - ezek költsége egyébként összesen több volt, mint az autó 45 ezer forintos vételára - , de jó néhányszor meg is tudja majd tankolni belőle a kocsit. Juhász József azzal köszönte meg segítségét, hogy immár teljessé vált az öröme, amiért nagyon hálás. Újra az autópálya-ásatásról CSONGRÁD MEGYE. Az örökségvédelmi törvény változásával foglalkozó, Visszakapják a sztrádaásatást a múzeumok című cikkben félreértésből tulajdonítottunk mondatokat Gyucha Attilának, a KÖSZ Dél-alföldi Regionális Irodája vezetőjének. A megjelentekkel szemben hangsúlyozza: a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat regionális irodája tavaly 100, idén több mint 50 ásatást végzett. Egyelőre bizonytalan, miképpen alakul át a beruházásokhoz kapcsolódó régészeti munkák rendszere. A sajtóban a szakszolgálat felszámolásáról december végi határidő jelent meg, ugyanakkor a tárcától ígéret hangzott el: a KÖSZ szerződéses feladatait maradéktalanul el tudja majd látni. A Makó-Csanádpalota közötti sztrádaszakasz feltárása 28 lelőhelyen mintegy 700 ezer négyzetméteren a napokban kezdődhet el. Reményeink szerint ennek a feladatnak az ellátása is zökkenőmentesen megy végbe, és a beruházás időre megvalósulhat. Az ásatás nagyjából 2 év feltárásból és még ugyanennyi feldolgozási időszakból áll. Az irodavezető megjegyzi: a feltárások díjszabásáról szóló anyag megalapozatlanul, a múzeumok áraihoz viszonyítva túlzóan magasnak tünteti fel a szakszolgálat tarifáit. A valóság ezzel szemben az, hogy a KÖSZ a megyék tarifájával megegyező nagyságrendben, 59 forint per négyzetméterért végzi a tűzszerészeti vizsgálatot, valamint 4650 forint per négyzetméter áron végzi a feltárást, a restaurált, csomagolt, nyilvántartott leletanyag befogadásáért köbméterenként 250 ezer forintot fizet a múzeumnak.