Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-08 / 157. szám
11 MEGKERDEZTÜK MAKÓI OLVASOINKAT - KAPCSOLODO ÍRÁSUNK A 6. OLDALON Szereti Makovecz Imre épületeit? HABEL ÍREN nyugdíjas könyvelő: - Igen. A Hagymaházban jártam is, nagyon tetszik az a harmónia, amely az épületből kívül-belül árad. Az tetszik Makovecz stílusában, hogy nem az az unalmas, szögletes szocreál. Egyediek az épületei, mégis be tudják tölteni a funkciójukat. MIKLÓS CSABA szakközépiskolás: - Tetszenek, mert jól ötvözik a művészi és a modern felfogást. Némelyik kicsit futurisztikus, ugyanakkor sok bennük a fa, ami a hagyományos építészetre utal. Szeretem azokat az áramvonalas formákat is, amelyek szinte védjegyei ezeknek az épületeknek. OLAH RENATA ápolónő: - Szerintem a Makovecz-épületek feldobják a várost, megtörik az egyhangúságot. Láttam az épülőben lévő új fürdő terveit is, azok is tetszettek. Egyedi lesz, tágas terekkel, már nagyon várom, hogy elkészüljön, és láthassam, milyen a valóságban. E-MAIL Választási térkép - beszélnek a számok (is)! A Délmagyarország című napilap július 5-i számában megosztottam abbéli aggályaimat az olvasókkal, hogy Csongrád megye főjegyzője kellően át nem gondolt döntésével törvénysértően állapította meg Szeged város önkormányzati választókerületeit. Nyitva maradt akkor a kérdés, hogy a lakossági számadatok igazolják-e az állításomat? Azóta a városházán munkatársaimmal együtt összegyűjtöttük a másodfokú döntésből hiányzó lakossági adatokat. Hát mit mondjak, több 'mint érdekes... Kérdés: arányosabbá váltak-e a választókerületek, mint annak előtte voltak, hiszen a megváltoztató döntést erre alapozva hozták? Válasz: nem. Nézzük a példákat: A 8. számú választókerület (vk.) 28,5 százalékkal nagyobb az átlagnál, pedig lakótelepi környezetben ezt semmi nem indokolja. Továbbá plusz 11-17 százalék között van másik három vk. is (3., 7., 11.). Még durvább a negatív eltérések sora: -28 százalék, -24 százalék, -23 százalék, -16 százalék stb. (6., 20., 5., 1. vk.). Tehát például Kiskundorozsma mindkét körzete akkor arányos, ha kirívóan kisebb a többinél? A megyei főjegyző a ±10 százalékos eltérést tartja megengedhetőnek. Ezzel két baj van: 1. Nincs jogszabályi alapja. 2. Maga sem tartotta be az általa egyébként jogalap nélkül felállított mértéket a választókerületek pontosan felénél (6., 20., 5., 1., 12., 15., 8., 3., 7., 11. vk.)! A jó ízlés és a köztisztviselői etika visszatart attól, hogy elemzésem tovább folytassam, a számok úgyis önmagukért beszélnek... Persze nehéz elhessentenem azt a gondolatot, hogy a döntés olyan volt, mint amikor egy háziasszony a tortát láncfűrésszel darabolja. A polémiát ezennel azért is abbahagyom, mert a megyeházán felfedezett „új tudományágban" - a számok nélküli számolásban - valószínűleg nem vagyok eléggé felkészült, de mentségemre felhozom, hogy soha nem próbálkoztam még vele... Dr. Mózes Ervin, Szeged megyei jogú város címzetes főjegyzője Új választókerületek, új lehetőségek Kíváncsian figyelem azt a játszmát, amelyben különböző politikai érdekek mentén megpróbálják fejben, előre lejátszani az őszi önkormányzati választások lehetséges kimenetelét. A képviselők létszámának csökkentése népszerű a választópolgárok körében, de mit is jelent ez valójában Szegeden, ahol eddig 25 választókerület volt? Az egyéni képviselő nélkül maradó választókerületeket fel kellett osztani a többi javára. A földrajzi, történelmi vagy társadalmi szempontból jól lehatárolható településrészeket (például Dorozsma, Szőreg, Tápé), amelyek előtte is szoros egységet alkottak, nem volt célszerű szétdarabolni. Ehelyett a kevésbé markáns határokkal rendelkező vagy a fiatalabb településrészek - mint például Új-Petőfitelep - megosztásával oldották meg a feladatot. Az egy képviselőre eső lakosszámot tekintve is jelentős különbségeket látunk, ami a 8234 fős átlaghoz képes 10-15 százalékkal is eltérhet. Ez matematikai szempontból azt jelenti, hogy a nagyobb körzetek lakói kevésbé tudják érvényesíteni érdekeiket a közgyűlésben, szavazatuk kevesebbet ér. Ez persze csak játék a számokkal, ugyanis a legfontosabb a személyi tényező: az, hogy ki képviseli majd őket az elkövetkező években. Tápé esetében - ha csak a számokat figyeljük - romlik az érdekérvényesítő képességünk, bár erre az elmúlt években sem lehettünk büszkék. Új-Petőfitelep elszakított lakossága szintén nehéz helyzetbe kerül, mert számára ismeretlen nevekkel fog találkozni a szavazócédulán. Gondoljunk bele az ő nehéz helyzetükbe, és azt javaslom: a jövőben tekintsük őket tiszteletbeli tápaiaknak! Bízom benne, ha ősszel jól választanak, Tápé és Új-Petőfitelep közös erővel többet fog elérni, mint eddig bármikor! Márta József, Tápé (Tisztelt olvasóink, a választókerületekkel kapcsolatos vitát lezártnak tekintjük. A szerk.) MEGJÖTTÜNK SZEGED KISPÉTER HÉDI Július 6., 18 óra 50 perc, 3640 g. Sz.: Sólya Csilla és Kispéter Gábor (Ásotthalom). CSÁSZÁR BOTOND SZILÁRD Július 6., 21 óra 25 perc, 3200 g. Sz.: Radics Márta és Császár Attila (Csongrád). MÉREI GYÖRGY TAMÁS Július 7., 3 óra 10 perc, 3810 g. Sz.: Berki Boglárka Klára és Mérei György Szabolcs (Szeged). TÓTH BOJNIK SÁRA Július 7., 7 óra 15 perc, 3630 g. Sz.: Tokodi Karolina és Tóth Bojnik István (Szeged). SZENTES DANCSÓ ÁRON Július 5., 9 óra, 4460 g. Sz.: Bódis Anett és Dancsó Imre Attila (Gádoros). NAGY PÁLMA EVELIN Július 6., 2 óra 55 perc, 3860 g. Sz.: Palla Mónika és Nagy Roland (Szelevény). CZOMBOS BÁTOR DÁNIEL Július 6., 5 óra 35 perc, 2550 g. Sz.: László Erika és Czombos Gábor (Szentes). KIS BIANKA KINGA Július 6., 18 óra 7 perc, 3270 g. Sz.: Bene Beáta és Kis László (Székkutas). BÁNFI ZOLTÁN Július 6., 9 óra 25 perc, 2480 g. Sz.: Ternai Katalin és Bánfi Zoltán (Szegvár). BÁBA ZALÁN Július 6., 11 óra 33 perc, 3200 g. Sz.: Sarusi-Kis Ágnes és Bába Zoltán (Szentes). SZABÓ LÉNA Július 7., 0 óra 23 perc, 3980 g. Sz.: Csendes Lujza Katalin és Szabó István (Csongrád). GRATULÁLUNK! FARKAS JÁNOSNÉ magyarcsanádi polgármester: - Tetszenek. Impozánsak, látványosak, nem véletlenül népszerűek. Makovecz Imre tervezte például a Pázmány-egyetem piliscsabai épületegyüttesét is, ahol ugyancsak jártam, de még Szlovéniában is láttam olyat, amely az ő keze nyomát viseli magán. ÜGYELETEK SZEGEDEN Baleseti sebészeti, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Járó betegek: traumatológiai szakrendelés, 7-16-ig (Tisza Lajos krt. 97.). 16—19-ig: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Sürgősségi betegeilátás, felnőtt és urológia: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészeti, gyermek (14 év alattiak): gyermekgyógyászati klinika és gyermek-egészségügyi központ gyermeksebészeti osztály (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Gyermek és felnőtt sürgősségi orvosi ügyelet: 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi u. felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: megyeszerte ingyenes: 80/820-111. Gyógyszertár: Kabay Gyógyszertár (Tisza Lajos krt. 95., tel.: 550-995), hétfő-szombat 227-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7—7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. 16 és 21 óra között rendkívüii eseményekről szóló bejelentéseket fogadunk. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! GARÁZSÜZLETEK Olvasónk a 30/559-9821-es számról felháborítónak tartja, hogy Szegeden a garázsüzletek tulajdonosainak kötelezővé teszik, hogy 120 literes kukákat használjanak, és fizessenek. A kis üzletekben nem termelnek ennyi szemetet, a rendelkezéssel szerinte tönkreteszik a kiskereskedőket. HAJÓZHATÓ FOLYÓK A 30/826-6502-es számról olvasónk Gulyás Jenő hozzászólására reagált a hajózható folyókkal kapcsolatban, mondván: Budapesten a napokban rendezték meg a Duna-stratégia konferenciát, amelyen az Európai Bizottság és a kormány is képviseltette magát a szakemberek mellett. Hozzátette, hogy a Duna-stratégia egyébként a területfejlesztést is magába foglalja. FATÜZELÉS A 30/490-0940-es számról telefonált hódmezővásárhelyi olvasónk, aki felháborítónak tartja, hogy mindig csak a gázártámogatásról esik szó. Olvasónk azt mondta: évente 200 ezer forintot fizet a fáért, amellyel télen tüzel, és havi 5000-et a gázpalackért, amelyen főz. Szerinte a fatüzelést is támogatnia kellene az államnak. PADOK Török Imréné többek nevében szeretné, ha Vásárhelyen, a Szabadság térre visszaraknák a pihenőpadokat a társasházak elé. Sok idős, beteg ember van, aki csak a ház előtt tud levegőzni, nagyon örülnének annak, ha visszahelyeznék a padokat. KÁTYÚZTAK, BETONOZTAK Nacsa Csaba Deszkről köszöni az önkormányzatnak, hogy a Maros mentén megjavították a kátyús utakat. A műszaki iroda vezetőjének is hálásak a Csalogány utca újrabetonoztatásáért. HATALMAS GAZ Nagy Péter újszegedi olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Temesvári körút és a Jobb fasor sarkán lévő telken hatalmas a gaz. Jó lenne, ha a gazdája rendbe tenné. E-MAIL Szitkozódó autós A Juhász Gyula utcai húsbolt előtt várakoztam kisgyermekemmel és kis barátnőjével, akinek az anyukája beszaladt a húsboltba vásárolni. A gyerekekkel énekeltünk és nevetgéltünk. Egy aranyszínű autó pontosan mellénk akart parkolni. Meg is kezdte a tolatást, de a háta mögött egy idősebb hölgy pont át akart menni. Az autós nyomdafestéket nem tűrő stílusban ordított ki az autóból - emlegetve a hölgy édes anyukáját is. Földbe gyökerezett a lábunk, nekem is és a hölgynek is. Arról ne is beszéljek, hogy a gyerekek kérdőn néztek rám - ráadásul az autós „úr" gyereke is ott volt! Hogyan magyarázzam el két ilyen romlatlan kis csöppségnek, hogy mi történt? Mélyen elkeserít, hogy ennyire nem figyelnek az emberek egymásra. Még ha az embernek igaza is van, hogy lehet így beszélni? Ha így viselkedünk, akkor mit várunk el a mostani gyerekektől? Milyen példát mutatunk? Mészáros Edina, Szeged KERESZTREJTVÉNY - APRÓSÁGOK Rejtvényünk számozott soraiban Anatole Francé gondolata olvasható. Előző rejtvényünk megfejtése: A pénz nem beszél, hanem káromkodik. Minden hájjal megkent Igényt bejelentő Suli rövidítve Vontatott jármüvek Népámító (görög) Gyilkol Acat (tájszó) Kalauz nélküli (járat) Mienk tóbb szláv nyelven Jelentéktelen Minden hájjal megkent Igényt bejelentő Suli rövidítve Vontatott jármüvek Népámító (görög) Kiváltó tényező Acat (tájszó) Kalauz nélküli (járat) Mienk tóbb szláv nyelven Jelentéktelen Minden hájjal megkent Igényt bejelentő Suli rövidítve Vontatott jármüvek Népámító (görög) Kiváltó tényező Pára Kalauz nélküli (járat) Mienk tóbb szláv nyelven Jelentéktelen • V V • • yr G Repülő állat otthona • Rendiokozat * Repülő állat otthona • Körültekintő * Iskolai kellékem • Válságváros • Pahlavi címe v. Iskolai kellékem • Rep gép jele • Memória egysége Hölgy • Gyermeteg • • Francia arany • Magad • Bababúcsú • Gyermeteg • • Francia arany • Kiélvez • Bababúcsú • Horda • • Végtag • Kiélvez • l 2 • •r L r Hordómérték Morsejel Miféle? • r Azonos betűk Régész öröme Békahal • Állati lakhely • • Angol gömb • Vágórésze • Évszak • • Elcsendesedik • Mohamedán • Olaszországi folyó Disze Félédes! • Szívóidat • A múlt idő jele Olaszországi folyó Mérőeszköz Lángol vajon? • Szívóidat • A múlt idő jele Olaszországi folyó Mérőeszköz Lángol vajon? • Forrón • Halfajta l V Kómába esik Információ • Fél tála! Hamis l V Kómába esik Információ • Kicsinyítő l V Zamat Varróeszköz • Kicsinyítő Népiesen • V Lovas pálya • V Juhszállás • V sir ' Éjfél! Kálium 3 • f-ssr?