Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-07 / 130. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD 201CT JÚNIUS 7-NHÉTFŐ ITTHON „Átalakul a Fidesz elnöksége" Jelentősen át fog alakulni a Fi­desz elnöksége - mondta Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a TV2 Napló című műsorának tegnap bemutatott riportjában. A csatorna stábja május 31-én, hétfőn végigkövette Orbán Vik­tor első miniszterelnöki munka­napját, amelynek délutánján a Fidesz elnöksége is ülésezett. A testület tanácskozása előtt a ri­porter azon kérdésére, hogy mi lesz az ülés tánája, a pártelnök úgy válaszolt: az, „hogy le­gyen-e elnökség. (...) Most, hogy van kormány, meg felállt a frakció, tehát tagoltabb a vilá­gunk, most nem is biztos, hogy egy ilyen elnökségre lesz szük­ségünk." A többórás megbeszé­lés után azzal kapcsolatban, hogy akkor marad-e az elnök­ség, Orbán Viktor azt mondta: jelentősen át fog alakulni a tes­tület. Részleteket azonban nem közölt. LMP: országos választmány Megalakult az LMP országos vá­lasztmánya tegnap, a 13 tagú testületről a párt kétnapos kongresszusán szavaztak a kül­döttek. Meszerics Tamás el­mondta, hogy az új választ­mányból Kaufer Virág, Scheiring Gábor, Schiffer András és Mile Lajos a frakcióból került be, a tagok közül négyen a régi vá­lasztmánynak is tagjai voltak. — Katonák mentenek ki egy családot a vízben álló házukból Felsőzsolcán, ahol nőtt a kitelepítettek száma. FOTÓ: MTI Továbbra is a Hernád és a Bódva mentén a legrosszabb az árvízi helyzet 26 falut veszélyeztet az árvíz. Több mint háromezer em­bert már kitelepítettek Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyében, több tucat ház összedőlt Este már csak négy falut zárt el telje­sen a víz a külvilágtól. A Duna is több településrészt elöntött Bu­dapest fölött MAGYARORSZÁG MTI Nyolc megye területén van ér­vényben a kormány által kihir­detett veszélyhelyzet. Tegnap kora délutánra 1300-ra nőtt a Felsőzsolcáról kimentettek szá­ma. Országosan összesen 3700 embernek kellett elhagynia az otthonát. Eközben négyszáz rendőrt ve­zényeltek azonnali védekezési munkára a Borsod megyei Felső­dobsza és Nagykinizs települé­sekre, mert a megáradt Hernád miatt megközelíthetetlen telepü­lés lakossága veszélybe került. A két településen lakó több száz ember közvetlen veszélyben van. Zúzott kővel - bazalttal ­megtöltött, úgynevezett big-bag zsákkal, helikopteres segítséggel erősítik a védműveket a Hernád •••••HH ELSZÁMOLTATÁSÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOST NEVEZETT KI A KORMÁNY Mérlegelik az egykulcsos szja-t A kormány „a mérlegelendő le­hetőségek között" fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék kö­rüli személyijövedelem-adó (szja) bevezetésének lehetősé­gét - mondta a miniszterelnök szóvivője tegnap Lovasbe­rényben. MAGYARORSZÁG MTI A rendkívüli kormányülés má­sodik napján tartott sajtótájé­koztatón Szijjártó Péter el­mondta: a kormány három nagy kérdéskörről tárgyal, kö­zöttük szerepel a gazdasági ak­cióterv kidolgozása és elfoga­dása, amelyet a nemzetgazda­sági miniszter terjeszt a kabi­net elé. A miniszterelnök szó­vivője újságírói kérdésre vála­szolva hangsúlyozta: az adó­csökkentés a kormány által ki­jelölt egyik fő irány. „A kor­mány előtt levő és mérlegelen­dő variációk közül az egyik egy egykulcsos, 16 százalékos mér­tékű személyijövedelemadó­rendszer. A kormány azt is vizsgálat alá veszi, hogy a csa­ládi elemek miként tudnak vagy tudnának abban megje­lenni." Az átalakítás és a beve­zetés időpontja is „a mérlege­lendő szempontok között van" - mondta a szóvivő. Hozzátet­te: nem kívánnak részt venni abban az „össznépi" találga­tásban, hogy mennyivel tér el a valós, esetleges államháztar­tási hiányérték és a törvény­ben, a kormány által rögzített hiányérték. „A kormány annak érdekében tesz meg mindent, hogy tartsa az eredeti célt" ­hangsúlyozta. Az elszámoltatásért felelős, azt koordináló kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében a kormány. Szijjártó Péter - aki az új kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatót - elmondta: Pap­csák Ferencnek az lesz a feladata, hogy az elszámoltatást koordinálja, valamint a közpénzek jövőbeni tiszta, jogszerű, takarékos felhasználá­sáért jogszabályokra, törvényekre tegyen javaslatot a kormánynak, va­lamint megnevezze azokat a felelősöket, akik az állam részéről koráb­ban részt vettek olyan gazdasági döntésekben, amelyek egyértelműen károsak voltak az országnak és az adófizetőknek. /mluz pénzváltó MSZP-kongresszus Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. PÉFIÍIWM IRGYSÍPC VÉTEL ELADÁS JEUR 273,50 289,99| ^ USD 224,00 242,50 JcHF 197,00 209,99| • RON 65,00 70,99 Érvényes: 2010.06.06. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. BUDAPEST. Több döntést hozott az MSZP tegnapi kongresszusa: a párt segélyalapot hoz létre és gyűjtést indít az árvízkárosultak megsegítésére, valamint tanács­adó jogsegélyszolgálatot indít a szakmai indok nélkül elbocsátott köztisztviselőknek. Az MSZP elfo­gadta saját, a párt politikai és szervezeti megújításának irányát rögzítő 12 pontját is. Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök Budapesten bejelen­tette: a kongresszusi küldöttek 94,3 százaléka szavazott igen­nel Balogh András bangkoki nagykövet államfői jelölésére. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a párt kongresz­szusa után a testület döntéseiről beszámolva bejelentette: a szo­cialisták segélyalapot hoznak létre, és gyűjtést kezdenek az ár­vízkárosultak megsegítésére. A párt parlamenti frakciójának képviselői saját felajánlásaikból 1 millió forintot gyűjtöttek össze az árvízkárosultaknak, (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 5-i kenószámok: 8,11,16. 21, 22, 25, 31, 32, 41, 42, 45, 46, 48, 54, 57, 62, 65, 67, 71, 80. A június 6-i nyerőszámok: 2.11.13,15.17, 21, 22, 24, 28. 38, 45, 47, 48, 49, 64, 65, 66, 67, 69, 73. * Sü mentén. A Borsod megyei Ede­lény nagy részén lajtos kocsikkal és zacskós vízzel oldják meg az ivóvízellátást. Tegnap estére kissé javult a helyzet Borsod megyében, ezt mutatja, hogy akkor már csak négy település volt a víz fogsá­gában. A reggeli órákban még tucatnyi községbe nem lehe­falvak tett bejutni személyautóval. A Honvédelmi Minisztérium be­jelentette, hogy a honvédség több mint háromezer katonája segíti az árvízi védekezést or­szágszerte. Mellettük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egye­tem hallgatói is csatlakoztak az árvíz elleni harchoz. A Tiszán minden idők har­madik-negyedik legnagyobb tetőzését várják Szolnoknál. A Szentendrei-szigeten több százan dolgoznak a gátakon. Csaknem ötvenezer homokzsá­kot helyeztek el. A szigeten ta­lálható falvak vezetőinek tegna­pi tájékoztatása szerint nincs vészhelyzet. A fővárosban lezár­ták a Népszigetet, valamint hat árvízi kaput is lezárnak. A haj­nal óta közúton megközelíthe­tetlen Pilismaróton a védművek bordás megtámasztását végzik. Észak-Magyarországon újabb korlátozást vezettek be a vonat­közlekedésben. A térségben még mindig sok helyen vonatpótló buszok közlekednek. A MÁV kö­vekkel megrakott nehéz teherva- I gonokkal terheli meg a folyókon átívelő vasúti hidakat azokon a helyeken, ahol kétvágányú a közlekedés. Adománygyűjtések. A hét végén is folytatódtak a különböző ado­mánygyűjtések és -felajánlások az árvízkárosultak javára. A 250 forint összegű, emelt díjas hívásokkal összegyűlő adományokat a segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet az utóbbi napokban már elkezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz. KÜLFÖLD Izraeli támadás: vizsgálóbizottság? JERUZSÁLEM/WASHINGTON. - Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte az ENSZ főtitkára a gázai segélyflot­tillát ért izraeli támadás körülmé­nyeinek kivizsgálására - közölte tegnap egy izraeli illetékes. Ban Ki Mun javaslata szerint a testület munkáját Geoffrey Palmer volt új-zélandi kormányfő irányíthatná, s abban Törökország, Izrael és az Egyesült Államok képviselői ven­nének részt. Izrael washingtoni nagykövete kijelentette: országa elutasítja a nemzetközi vizsgáló­bizottság gondolatát. Izraeli hadihajók körbevettek szombaton egy Gázai övezetbe tartó, segélyt szállító ír hajót. Az 1200 tonnás Rachel Corrie nevű hajó elleni akcióra öt nappal azt követően került sor, hogy izraeli kommandósok megostromoltak egy segélyflottillát. Napi 10 ezer hordó kőolajat hoznak fel WASHINGTON. Mintegy napi tízezer hordó (1,58 millió liter) nyersolajat hoznak már fel a mélytengeri kútra helyezett olaj­fogó segtségével a Mexikói-öböl­ben - jelentette be az olajka­tasztrófáért felelős brit cég vezér­igazgatója tegnap. A BBCI-nek adott nyilatkozatában Tony Hay­ward közölte, hogy ezáltal a mélytengeri kútból kiömlő nyers­olaj nagy részét sikerül össze­gyűjteni. (mti) Informatika és ügyvitel a kertészetben A cím hallatán arra gondolhatunk: a fóliaház­ban vagy üvegházban dolgozó kertész közelében lévő számítógép segítségével gyorsabban nő­hetnek a növények, virágok is. Ha jól meggon­doljuk, nem is áll olyan távol ez a gondolat a va­lóságtól, hiszen a számítógép által vezérelt fű­tést/hűtést/szellőztetést, páratartalmat és a nö­vények vízellátását biztosító célberendezések, va­lamint a működésükért felelős szoftverek való­ban hatékonyan támogatják a virág-, dísznö­vény-, és egyéb növénytermesztést. E speciális területen a termelés utáni (értékesítés) és a ter­melést megelőző (tervezés) ügyviteli folyamato­kat is hatékonyan lehet támogatni, ha megfele­lően kiválasztott vállalatirányítási rendszert al­kalmazunk. A virág- és dísznövénytermeléssel, -értékesítés­sel foglalkozó kertészetek, faiskolák speciális fogalmakat alkalmaznak (például cserépméret, magasság, áruforma, szezon, cc kocsi, tálca, polc) és munkafolyamatokat látnak el, melyek nem támogatottak az általános - nem szakirá­nyú - kereskedelmi, vállalatirányítási rendsze­rekben. Hiszen a növényeket lehet magról, dugványról, hagymáról termeszteni, de beszerez­hetők más termelőtől (belföldről, külföldről) is. Számolni kell azzal, hogy ezek a növények bizony idővel nőnek, vagy akár tönkre is mennek. A növények termesztésével foglalkozó kertésze­tekben rendkívül előrelátóan kell megtervezni a jövőbeni, értékesítésben megje­lenő növényválasztékot is. Ez azt jelenti, hogy jelenleg az értékesí­tésben elérhető szezonális növé­nyeket több hónappal ezelőtt kel­lett elültetni - a jelenleg termesz­tési fázisban lévők pedig csak hó­napokkal később lesznek értékesít­hető készáruk. Rendkívül nehéz feladat például nyár derekán olyan növény be­szerzését és termesztését tervez­ni, mely karácsonykor kerülhet ér­tékesítésre: a beszerzést tervező kollégának, vezetőnek pszichésen is adott idő­szakba kell magát beleélnie, ami néha nem is olyan egyszerű feladat. Valamint számolni kell a beszerzési ár, a termesztés során rárakodó költségek, szállítási és árfolyam-különbözet mi­atti árképzési problémákkal, melyeket csak a készáruvá minősítéskor tudunk kalkulálni. Ezzel szemben a nagy áruházláncok előre rögzített árakkal rendelik a növényeket. Ez ugyancsak megnehezíti az árképzést. A vezetőt érdeklő be­szerzési és értékesítési információk kimutatása megfelelő ügyviteli rendszer alkalmazása nélkül ugyancsak nehézkes és pontatlan lehet. A hatékony informatikai támogatást biztosító és az említett fogalmakat megfelelően alkalma­zó vállalatirányítási rendszer bevezetésével nagy­mértékben egyszerűsíthetők az ügyvitelben je­lentkező problémák. A szegedi székhelyű IML In­teraktív Kft. (www.iml.hu) az elmúlt évek során az általuk fejlesztett INNOWAIR Garden Keres­kedelmi és Vállalatirányítási Rendszert (www.innowairgarden.hu) olyan módon alakí­totta ki, hogy kifejezetten a virág- és dísznö­vénykertészetekben felmerült ügyviteli, infor­matikai igényekre a legmegfelelőbb megoldást biztosítsa. További információk a www.delmagyar.hu oldalon olvashatók. (X) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: )AC0B GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ. DM). SZABÓ C. SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged. Pf. 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241 905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents