Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-29 / 149. szám

MEGYEI TÜKÖR Törött kézzel is folytatja Tokodi Béla szegedi tutajos Mihelyt föloldják a hajózási ti­lalmat, folytatja tutajútját lefe­lé a Tiszán a szegedi Tokodi Béla, pedig vasárnap baleset érte. Szemétgyűjtés közben megcsúszott a parton, és eltör­te a karját. Azt mondja, begip­szelt kézzel is lehet tutajt ve­zetni, és társakat keres a to­vábbinduláshoz. TI5ZA BAKOS ANDRÁS Kiskörén várja Tokodi Béla, hogy a Tisza apadjon, és a ha­tóságok feloldják a harmadfo­kú árvízvédelmi készültséget, ezzel együtt pedig a hajózási tilalmat. Ha ez megtörténik, folytatódhat a szegedi Cseme­te Egyesület rendhagyó vállal­kozása: a régi faúsztatók, tu­tajosok módján végigjárni a folyót az eredettől a Duna-tor­kolatig, közben megfigyelni, fotózni, filmezni az élővilágot, azt, hol kerül be a legtöbb sze­mét, mennyit változott a me­der és a part a legutóbbi térké­pekhez viszonyítva. Tokodi még vár útitársakat (telefon­száma: 70/316-6662) az él­ménytutajozásra. Segítő ke­zekre most már azért is szük­sége van, mert vasárnap eltör­te az egyik kezét. Jellemző, hogyan: - A Jászsági-öntöző-főcsa­torna itteni torkolatánál, a par­ton gyűjtöttem szemetet, meg­láttam két PET-palackot, azo­kért ereszkedtem le a zsákkal, amikor megcsúsztam, és eltört a kezem - mondta lapunknak a természetvédő. Hozzátette: Egerben nagyon szépen ellát­ták a kezét, és nincs is különö­sebb gond, mert a túrát így is vezetni tudja. A hagyományos vízi jármű­vet májusban készítették Kár­pátalján, a huszti faipari techni­kum diákjaival közösen. Tokodi Béla még a túra kezdetén, Kárpátalján. A helybeli gyerekek is megnézhették a tutajt, de az útra na­gyok jelentkezését várja a szervező. FOTÓ: CSEMETE EGYESÜLET ; - • SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA // # #/ SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS CÍMZETES FOJEGYZOJETOL A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 24. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Szeged Megyei Jogú Városban a helyi önkormányzati képviselők választásán megszerezhető mandátumok számát az alábbiak szerint állapítom meg: 3/2010. (VI. 28.) HVI-vezető ' HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Városban a helyi önkormányzati képviselők választásán a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 5. §-ban foglaltak értelmében a megszerezhető mandátumok számát az alábbiak szerint állapítom meg: egyéni választókerületben 20 darab mandátum és kompenzációs listán 8 darab mandátum. Ezen határozat ellen a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 102. §. (2) bekezdésében foglaltak értelmében a meghozatalától számított 3 napon belül a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetőjéhez kifogással lehet élni, amelyet a Helyi Választási Irodánál (6/20 Szeged, Széchenyi tér 10.) lehet benyújtani. A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. július l-jén 16 óráig megérkezzen a Területi Választási Irodához. INDOKOLÁS A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L törvény (továbbiakban: törvény) 24. § (2) bekezdése kimondja, hogy a választási Iroda vezetője e törvény hatálybalépését követő harminc napon belül megállapítja és közzéteszi a megszerezhető mandátumok számát. A törvény 2010. június 14. napján lépett hatályba. A törvény 24. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálybalépését követő 15 napon belül a lakosságszám-nyilvántartó központi szerv közli a választási Irodák vezetőivel a település lakosságszámát. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) 2010. június 25-én közölt adata szerint Szeged lakosságszáma 2010. január l-jén 164.967 íő volt. Á törvény 5. § (I) bekezdése szerint a 10.000-nél több lakosú településen a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben ' és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz. A (2) bekezdés d) pontja alapján 100.000 lakosig 14 egyéni választókerületi és 6 kompenzációs listás mandátumot lehet kiosztani. A (3) bekezdésben foglaltak szerint 100.000 lakos fölött minden további 10.000 lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25.000 lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma. A KEK KH által közölt lenti adat alapján Szegeden a 100.000 lakosig kiosztható 14 egyéni választókerületi és 6 kompenzációs listás mandátum­' búi a 100.000 feletti lakosság szám alapján 6 egyéni választókerületi és 2 kompenzációs listás mandátum adódik hozzá. íssyr jléíbi A fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. A határozat a 2010. évi L. törvény 5. és 24. §-ain, a jogorvoslati jog a 1997. évi C. törvény 102. §. (2) bekezdésén alapul. -p)s' Határozatomat a Délmagyarország c. napilap 2010. június 29-i számában kihirdettem. >Í9néí !',fl ; Dr. Mózes Ervin Szegedi Helyi Választási Iroda vezetője DUX LÁSZLÓ A FELSOOKTATASERT FELELŐS HELYETTES ALLAMTITKAR „A tanárképzésen áll vagy bukik az ország jövője" Erkölcsi megújulást, az 1993-ban született felsőoktatási törvény értékeit megőrző, de a szükséges változásokat támoga­tó új jogszabály megalkotását látja szükségesnek Dux László helyettes államtitkár. SZEGED ÚJSZÁSZI ILONA - Második katonaidőmet töl­töm - fogalmazott Dux László, a Nemzeti Erőforrás Miniszté­rium új helyettes államtitká­ra, amikor új feladatáról és heti rendjéről kérdeztük. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Biokémiai Intézete tan­székvezető professzora hozzá­tette: elfogadta a megtisztelő felkérést, de nem adja föl az oktatást, kutatást. Milyen előzmények után vállalta az új feladatot? öt ka­ron három nyelven oktat a Dux László által a szegedi egyetemen vezetett tanszéki csapat. De a professzor bele­dolgozta magát a stratégiaal­kotásba is: 1992-97 között ok­tatási rektorhelyettes; szere­pet játszott az Antall-kormány idején, 1993-ban született első felsőoktatási törvény előkészí­tésében, de a felsőoktatási akkreditációs folyamat ki­munkálásában is. Új munká­jához muníciót ad olyan társa­dalmi közösség is, mint a Pro­fesszorok Batthyány Köre, amelynek szegedi, majd or­szágos elnökeként többször kifejtette, milyennek képzeli a polgári kormány felsőoktatási koncepcióját. - Sok emberrel, sokféle fel­adatot harmonikusan elvégez­ni nem újdonság számomra, hiszen külföldön és idehaza is sokféle kutatói programon dolgoztam - emlékeztetett Dux professzor, és hozzátette: - A biokémia az egyensúlyi rendszerek tudománya. Aki Dux László tanszékvezető professzor. FOTÓ: VERÉB SIMON ezzel foglalkozik, annak nem idegen, a gyakorlatban is hasznosítható tapasztalat egy nagyrendszer működésének megértése és egyensúlyban tartása. • Megbolygatta több intézke­dés is a felsőoktatást. Egyensú­lya mely pontok változtatásá­val biztosítható? Az első: a ta­nárképzés, mert ezen áll vagy bukik az ország jövője. Hiszen a legkiválóbb kutatás, például a szegedi csúcsprojektként szá­mon tartott szuperlézer, az ELI is elúszhat, ha nem sikerül a fi­zika oktatását lényegesen meg­erősíteni. A második pont: a felsőoktatási intézmények fi­nanszírozási rendszere, amely a minőség ellen, az eltömege­sedés irányába hatott, aminek ellensúlyozása az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele, de ilyen lesz a fejkvóta alapú he­lyett a teljesítményhez kötött finanszírozás bevezetése is. Vé­gül a korrupció elleni küzde­lemre is szükség van a felsőok­tatásban, az ország általános, morális megtisztulása része­ként. - Az integrációval kialakult, körülbelül húsz, egészséges K&H nálunk Te is kifoghatod a jó ajánlatot! / / ^ /i kamat es EBKM evi 6,25% hel termék v eseten S íz-pú \ " / IVÖcrT \ hét termék / törzsvendég betétV^X magas kamat amennyiben rendelkezikC a wwwkh.hú weboldalon meghirdetett 20 K&H termek, illetve számlavezetéshez kajtesolodo feltetel közül legalább 5-tel (kamat es EBKM evi 6 00 "•> vagy 7-teN. 2 havi futamidőre vonatkozo, K&H bjztos tartalék szamftrgl. K&H trambulin megtakaritasi betétszámlára vágy K&H tartós beteti számláról történő lekötés eseten ügyfelenként 500(ezer forinttól 5 millió tonntig. uj pénz esetai 50 millió lonntig - 9f)in jtiriilisyfi -701(1 jiiliiwhn Iznznltjiriitoalrhan / K&H TeleCenler (06 1/20/30/70) 335 33í>5 yAvw.kh.hu ( \ Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5. telefon: (06 62) 535 670 Szeged, Klauzál tér 5. telefon: (06 62) 551 420 Kistelek, Kossuth Lajos utca 6-8. teleion: (0662)598 600 V • cgp\ K*M \ AMuiru, / y a KBC csoport tagja JelenMjikoitlU nem mlnflaul ellnleltetelnek y«gy Wtikliietl tenác Ildiinek *termek igenyleienekHitelein vannak, innak lelrélll. agyad részletül a vonatkozb ezerzbdeel tiltaialak. Hirdetmények aa a Bank Uzletszibályzelitertllmuze AmtnnyiMn én nam randalkuik a uiiksagaa termékekkel feltetelakkai, de mag a kampány MOitek alatt úionnan megigényli uokat. a betétlekötés! a lennékik. teltételek rendalkeiésre ailésa utam harmadik munkanapon mag !ud|a igényelni a kampány fiitetiiiM A Bank a kondíciók megvaitoitatuanik ingat lenntartn A K«H toruvinrttg tarát - a lekoteitoi luggden. e savós umaioaaw KtH Dntoi tartalak uamlért vagy KSH trimOuHn megtakarítási Mtatsiamiars IslipUmataiknsk EBKM értékel 2.53.2.09%) vagy a Kimertei betett uamiara nana uoio kamaisnik EBKM erteké 4.50%) térte. A KSH btitoa tartalak uamii 2011 maiul 31 4g, a KSH tartói beteti sramis pedig a sumlsnyitss nsptan Svában nsvidri- mentes, art kovetosn mindkettőre a mindenkor hatályos Hirdetményben tiarepib di| u rranyaoo A KSH balos tartalak aa KSH tartós betéti uamii eseteben la 5000 forint siamiameguuntatisi dijat számítunk la. ha izemriitti nytiastor sramitott t avart baui mtgarontati A hmtatastan szereplő lermékek dl|al. kamaul és EBKM avtéktl 12010. június 15-én hatályos Hirdetmény szemit kerültek megüleeltleri üzemméretű egyetem helyett ismét hetven körüli felsőokta­tási intézmény működik. Ez nem tartható fönn, ugyanak­kor fontos ezeknek a kisebb, tájhoz kötött intézményeknek a kultúraalakító, társadalom­szervező szerepe, mert biztosít­ják az értelmiség jelenlétét a ré­gióban. Ezért funkcióváltással - például a felsőfokú szakkép­zés kiterjesztésével - megma­radhatnak. Támogatás, arányok Fennmarad a kutatóegyetemi címhez, tudásközponthoz kap­csolódó támogatás? A 2005 óta adható címhez kapcsolt többlettámogatás valószínűleg marad, elosztásának módja változhat - tudtuk meg az ál­lamtitkártól. Tervei szerint a tudásközpontok, a gazdaság igényeihez igazodó, vállalko­zás formájú kutatások ered­ményessége nagyító alá kerül. Támogatásra méltónak látja a hagyományos, mester-tanít­vány viszonyon alapuló, krea­tív, kérdésfeltevő, kíváncsiság vezérelte alapkutatást. Kárenyhítés MAKÓ. Elengedi a mezőőri járu­lékot, elhagyja az augusztus 20-i tűzijátékot, és csökkenti a hagymafesztivál költségveté­sét a makói önkormányzat, ha a képviselő-testület holnap el­fogadja Búzás Péter polgár­mester ez irányú javaslatait. A helyi védelmi bizottság elnöke tegnap arról tájékoztatott, hogy a június 18-i és 21-i viha­rok nyomán keletkezett káro­kat összeírták, az 54 ezer hek­tárnyi térségi földterületnek 70 százalékát érintette valamilyen formában a víz vagy a jég, a több mint 37 ezer hektár 80 szá­zalékán minden elpusztult. A becsült kárérték 40 milliárd fo­rint, ez nemcsak a mezőgazda­sági szereplők bevétele, de az a költség is, amelyet idén a be­művelésre, növényvédelemre fordítottak. A kárlistát elküld­ték Mágori Józsefné országgyű­lési képviselőnek, aki koráb­ban már interpellált a témában az országgyűlés ülésén. Ugyanakkor az önkor­mányzat is tud segíteni. Ha a polgármester javaslatát elfo­gadja a testület, az idei évre elengedhető mezőőri járulék nyomán összesen 12 millió fo­rintról mond le a város, ennyi­vel több marad a gazdáknál.

Next

/
Thumbnails
Contents