Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-03 / 127. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Politika, mindennapi élet, testi-lelki egészség és a harmadik világ. Ezek a fogalmak egy ponton kapcsolódnak össze, mégpedig Jaksity Kata műsorvezető munkájában és életében. A legjobb formájában lévő kétgyermekes családanya otthon is alkalmazza a testi-lelki egészséghez szükséges fortélyokat. Legutóbb egy országos egészségkampány műsorvezetőjeként közvetített üzenetet az emberek felé a tudatos, egészséges életmód fontosságáról. INTERJÚ INZSÖL JÚLIA - Mennyire lehet egy ilyen meg­mozdulással elérni, hogy az em­berek lépéseket tegyenek egész­ségük megőrzése érdekében? Nyilván hisz a mozgalom sikeré­ben, ha az arcát adta hozzá. - Ezek apró lépések, amiket mu­száj megtennünk, én pedig pró­bálok minden alkalmat megra­gadni, ahol ezt az üzenetet érthe­tő, hétköznapi módon lehet köz­vetíteni. Tudjuk jól, hogy az em­berek szeretnek lusták lenni és azt mondani, hogy „majd elme­gyek arra a szűrésre...!", mégis csak akkor lépnek, mikor már ké­ső. A másik fontos része az üze­netnek, hogy nem csak a 45 év fe­letti korosztály veszélyeztetett, már a gyermekekben ki kell ala­Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Szerda Légy-ott Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta Egy tomboló szerelem levelei Első alkalommal adja közre Liz Taylor azokat a szerelmes levele­ket, amelyeket Richárd Burton írt hozzá. A szenvedélyes, ámde viha­ros kapcsolatról tanúskodó leve­lek a Furious Love: Elizabeth Tay­lor, Richárd Burton and the Mar­riage of the Century (Tomboló szerelem: Elizabeth Taylor, Richárd Burton és az évszázad házassága) című kötetben jelennek meg júni­us 15-én. A "könyv szerzői, Sam Kashner és Nancy Schoenberger azonban a Vanity Fair magazin jú­niusi számában már részleteket közölnek a levelekből. „Minden bizonnyal te vagy a világ legjobb színésznője, ami rendkívüli szépségeddel páro­sulva egyedülállóvá tesz téged" - írta rajongva egyik levelében Burton. A most 78 éves Liz Taylor egy levelet azonban visszatartott, azt, amelyiket a szí­nészóriás nem sokkal halála előtt, 1984-ben Svájcból küldött neki búcsúkép­pen. Taylor elmondása szerint mind a mai napig ágya mellett őrzi. A két híresség viszonya 1962-ben a Kleo­pátra című filmeposz forgatásán, Rómában kezdődött. Mivel akkoriban mindketten háza­sok voltak, a Vatikán élesen bírálta őket az af­fér miatt. Burton két alkalommal is elvette a szépséges színésznőt, az első házasság 1964-től 1974-ig tartott, a második már jóval rövidebb ideig, 1975 és 1976 között. JAKSITY KATA TITKAI: JOGHURT HÁZILAG, RENDSZERES SPORT, SOK MUNKA „Most nagyon a helyemen vagyok" kítani az egészségtudatot. Nem lehet elég korán megtanítani, hogy mindenki odafigyeljen ma­gára, ismerje meg a testét és szükség esetén tegyen saját testi épsége érdekében. Tudom, hogy sokan voltak már, akiknél rossz­indulatú elváltozást találtak egy ilyen szűrővizsgálat során és itt tették meg az első lépést a gyó­gyulás felé vezető úton. - Az elmondottak tükrében ho­gyan neveli két kisfiát a tudatos, egészséges életmódra, hogyan működik ez a gyakorlatban? - Azt gondolom, a legfontosabb dolog, hogy jó mintát lássanak, mert a rábeszélés nem célraveze­tő. Nem mondom azt nekik, hogy ezt nem szabad, csak annyit, hogy: „Figyelj, ez azért nem jó, mert..., és döntsd el te, hogy sze­rinted megéri-e." Mindenesetre a fiaim engem nem látnak soha szénsavas, cukros üdítőket inni meg chipseket enni. Mindemel­lett látják azt is, hogy én sokat foglalko­zom ilyen témákkal és minden új információ gyorsan bekerül ná­lunk a gyakorlatba. Csak házi te­jet, illetve házi tejtermékeket fo­gyasztunk. Magam készítek gyü­mölcsjoghurtokat, mindig az idénynek megfelelő gyümölcs­ből. Ezek igazán egyszerű dolgok és az emberek nem gondolnak bele, hogy sokszor olcsóbbak is, mintha a boltban készen vennék meg. Egy picit persze hosszabb ideig tart az elkészítése, mintha csak levenném a polcról, de úgy gondolom, megéri, mert semmi­féle tartósítószert és káros anya­got nem tartalmaz. Legutoljára indiai sajtot készítettem otthon, és nagyon büszke vagyok rá! - Édességre sem vágynak néha a fiúk? - Nálunk a gumicukrot az aszalt gyümölcs helyettesíti és ők ugyanúgy szeretik azt is. Persze az életet nem kell aszkéta mó­don élni, vannak kivételes al­kalmak, születésnapok, amikor meg lehet szegni a szabályokat, de a gyakorlat nem ez. - Hasonlóan nagy hangsúlyt fek­tetnek a családban a mozgásra is? - Kisebbik fiam úszni jár, a na­gyobbik 6 évig vízilabdázott és nemrég kezdett el egy újfajta sportot, az akrobatikus kosa­rat. A férjem bokszedzésre és fitneszre jár, én pedig ami­kor csak tehetem, eljárok futni. - Hogyan tudja összeegyez­tetni a néha stresszel járó, sok munkát a saját lelki egészségé­nek megőrzésével? - Három műsorom fut most a tévében, az ATV-n a Jam című politikai műsor, utána a Jam Light, ami hétköznapi és életmóddal kapcsolatos kér­9) A legfontosabb dolog, hogy a fiaim jó mintát lássa­nak, mert a rábeszélés nem célravezető. déseket tár fel, illetve A világ arcai, amit nagyon szeretek, egy Afrikáról szóló, a harmadik világ dolgaival foglalkozó műsor. Borzasztóan élvezem, hogy há­rom, szinte teljesen különböző té­mával foglalkozhatok és ezért na­gyon jól vagyok, nem bánom a ik munkát. Mindennap tanulok valami újat és tényleg jól érzem magam a bőrömben. 4 FOGAMZÁSGÁTLÓ FÉRFIAKNAK Öt éven belül piacra kerülhet a férfiak számára ki­alakított fogamzásgátló szer, vélhetően nem tab­letta, hanem injekció formájában. Az elképzelé­sek szerint a hormoninjekciót kéthavonta kellene beadni a férfiaknak ahhoz, hogy a nők által sze­dett tablettához hasonló hatást érjenek el az anyaggal. A Münsteri, valamint a Hallei Egyete­men 2009 óta folynak kutatások a témában. Né­metországban jelenleg 80 pár vesz részt a programban, minded­dig teljes megelége­dettséggel - szá­moltak be a tu­dósok. A müns­teri szak­emberek sze­rint az első in­jekció után há­rom hónappal a férfiak szervezete már nem termelt spermiumot. Mint mondták, a mechanizmus ugyanolyan megbízható, mint a klasszikus tabletta és a sterilizáláshoz hasonlóan biztos is. NYARALÁSKOR A NŐK NEM MERNEK VETKŐZNI Napfény, homok, tenger - nők mil­liói vágynak a nyaralás szabadságára. Egy felmérés szerint azonban nem élnek vele: a megkérdezett nők 75 százaléka egyszerűen rosszul van már a gondolattól is, hogy nyilvános helyen bikinire vet­kőzzön. 10 százalékuk számára pedig az szörnyű, hogy mezítláb menjen vé­gig a tengerpart homokjában - derül ki egy brit online felmérésből. Az üdülési rémálom sokak szá­mára már az utazás elején elkezdő­dik: 21 százalékuk azt mondta, rosszul ér­zi magát attól, hogy a repülőgépen nem elég szélesek az ülések és szűk a hely. A 3300 válaszadó 73 százaléka azt mondta, az üdülés egyik legszörnyűbb pillanata az volt, amikor fürdőruhában kellett mutat­koznia. Szakértők szerint a kutatás eredménye rávilágít arra, hogy a nőket a nyár viseli meg legjobban pszichésen: nem tudnak eleget fogyni az év első néhány hónapjá­ban, és szinte mindegyik elégedetlen az alakjával. Pedig a napsütés, a jó idő általá­ban optimistává teszi az embereket. A nya­ralás azonban ma már nem kikapcsolódás, hanem az önbecsülés és önértékelés egy­fajta vizsgája, amelyen a mai fiatal ^ európai nők jó része elbukna. % a MÉLYDEPRESSZIÓS CSOKIFALÓK A depressziótól szenvedő embe­rek több csokoládét esznek, sőt, minél súlyosabb az állapotuk, annál többet - állapították meg tanulmányukban amerikai kuta­tók. Beatrice Golomb, a Kalifor­nia Egyetem munkatársa kutató­csoportjával mintegy ezer felnőtt csokoládéfogyasztását és han­gulatát vetette össze. A résztve­vők nem szedtek antidepresz­szánsokat, nem voltak szívbete­gek vagy diabéteszesek. Az eredmények szerint a leg­inkább depressziós tesztalanyok napi átlagban mintegy 11 gramm csokoládét ettek meg, míg az ilyen tüneteket nem mutató em­berek 5 grammnál kevesebbet. A felmérésben valójában havi fo­gyasztást vettek figyelembe, amely az első esetben tizenkét adag 28 grammos csoki volt, a második csoportnál öt adag, a közepes mértékű depressziós tü­neteket mutató embereknél pe­dig nyolc adag. Úgy tűnik, hogy az eredmé­nyek nem magyarázhatók a kof­fein, zsír, szénhidrát vagy az energia nagyobb bevitelével, ha­nem a csokoládéra specifikusak. A vizsgálatban nem találtak érde­mi különbséget a depressziós és nem depressziós emberek között más, nagy antioxidáns-tartalmú ételek - így a hal, a kávé, a gyü­mölcsök vagy a zöldségek - elfo­gyasztott mennyiségében. A ku­tatók további vizsgálatokat tarta­nak szükségesnek az ok-okozati összefüggés megállapítására, vagyis hogy a csokoládé a de­presszió egyik okozója vagy ép­penséggel ideiglenes gyógyír rá.

Next

/
Thumbnails
Contents