Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-24 / 145. szám
MAKÓ ÉS TÉRSÉGE 2010. JŰNIUS 24., CSÜTÖRTÖK MAKÓI kistérség: Apátfalva. Ambfózfalva, Csanádalberti. Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes. Kiszombor, Klárafalva. Kövegy. Magyarcsanád, Makó. Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros Elhunyt Kerekes László képviselő 61 éves korában váratlanul elhunyt Kerekes László maroslelei önkormányzati képviselő. Mandátumának betöltésére nem írnak ki időközi választást. MAROSLELE MUNKATÁRSUNKTÓL Nem lesz időközi választás Marosiéiért amiatt, hogy a napokban váratlanul elhunyt a képviselő-testület egyik tagja, Kerekes László. Az önkormányzat lapunkhoz eljuttatott közleményében az olvasható, hogy Kerekes László a rendszerváltás óta volt választott képviselője Maroslele önkormányzatának, három cikluson keresztül alpolgármesterkéftt is dolgozott. Tapasztalatával segítette fiatal képviselőtársait, közvetlenségével, szakmai tudásával pótolhatatlan segítséget nyújtott az önkormányzat munkájához. Aktív közéleti munkásságával élete utolsó pillanatáig szolgálta szeretett közösségét. Az elhunyt képviselő helyépejc betöltésére azért nem írnak ki időközi választást, mert a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint ilyet az általános önkormányzati választás évében április 1-je és a választás napja között már nem lehet tartani. A most sajnálatos körülmények között megüresedett képviselői helyet csak az őszi helyhatósági választások alkalmával töltik majd be. Tavaly 97 IdOkOzi választást tartottak Tavaly az országban 97 időközi önkormányzati választást rendeztek, az esetek túlnyomó többségében - 61 alkalommal - polgármestert választottak. Az időközi választások lebonyolítása az Önkormányzati Minisztérium tájékoztatása szerint 61 millió forintba került. Kis Polski, nagy öröm A makói Juhász József tegnap megkapta azt a használt kis Polskit, amelyre lapunk olvasói gyűjtötték össze a pénzt. A rokkantnyugdíjas férfi öreg autóját május utolsó napján lopták el. MAKÓ SZABÓ IMRE Megírtuk: Juhász József öreg autóját, egy kis Polski Fiatot májusban lopta el két magyarcsanádi fiatal, mert lekéste a hazafelé induló buszt. Bár a rendőrök pár nap alatt megtalálták az autót egy fémátvevőtelepen, de már szétszedve, felgyújtva, hasznavehetetlen állapotban. A rokkantnyugdíjas férfi kétségbeesett az amúgy csak pár tízezer forintot érő, számára mégis nélkülözhetetlen kocsi elvesztése miatt: élete egy darabját vették el, ráadásul ezzel hozta-vitte beteg édesanyját orvoshoz. A nem mindennapi történet több olvasónkat is arra ösztönözte, hogy segítsen. Elsőként egy szegedi vasúti dolgozó, Monoki Attila vetette fel, hogy jó lenne gyűjtést rendezni egy hasonló használt kiskoA szegedi Monoki Attila (balról) és a makói Móra Ferenc adta át a kocsit Juhász Józsefnek (középen). A SZERZŐ FELVÉTELE esi megvásárlására, s mindjárt fel is ajánlott erre a célra 5000 forintot. Ezután sorra ér40 EVE 18 EZER EMBERT KELLETT KITELEPÍTENI Árvízi emlékművet emelnének A nagyárvíz 40. évfordulóján ismét felvetődött Makón, hogy a város szoborral tisztelegjen azok előtt, akik részt vettek a védekezésben. A Maros-parti városban élő alkotóművész, Karsai Ildikó már 9 éve megtervezte az emlékművet. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL Árvízi emlékművet emeltetne Makó, hogy így fejezze ki háláját mindazok előtt, akik 40 évvel ezelőtt részt vettek a védekezésben. 1970-ben 624 centiméterrel tetőzött a Maros. Negyven éve még nem védte a várost a maihoz hasonló gát, ezért több ezer ember heteken át tartó megfeszített munkájára volt szükség ahhoz, hogy ne következzen be tragédia. Mivel még a város legmagasabban fekvő pontját is 2 méteres víz borította volna, ha betör a folyó, 18 ezer embert telepítettek ki a városból, a környező tanyákról és több érintett faluból. Az emlékmű ötlete nem új keletű: a városban élő alkotóművész, Karsai Ildikó már 9 évvel ezelőtt megtervezett egyet. Le is zsűrizték, helyet is találtak neki - a Szegedi és a Kölcsey utca sarkán, a töltéshez közel, szinte a város kapujában, egy apró pihenőparkban csak éppen pénz nem volt eddig a felállítására. Maga a mű egyébként egy 3,1 méter magas, 1,3 méter széles, fával zsaluzott vasbetonból lévő négyszögletű keret lenne, amely egy 2,2 tonnás, 2,7 méter magas és fél méter vastagságú üvegtömböt vesz körül - ez utóbbi teteje hullámvonalat idézne. A jelkép nemesen egyszerű: az ember legyőzte a „Azért is lenne jó felállítani, mert a városban még nincs hasonló, modern stílusú szobor." Karsai Ildikó vizet - olvasható a lektorátus támogató szakvéleményében. Hogy mikor lesz látható, egyelőre nem tudni, pedig az árvíz most aktuális téma, Makón pedig az évforduló miatt különösen. A városban nincs olyan család, amelyet ne érintett volna a 40 évvel ezelőtti rendkívüli helyzet. Karsai Ildikó azt mondja, azért is lenne jó felállítani, mert a városban még nincs hasonló, modern stílusú szobor. Felvetődött az az ötlet is, hogy a szobor háta mögötti házfalon jelöljék be, milyen magasan állt a Maros az 1970-es tetőzéskor. Tényleg olcsóbb lehet a fűtés MAKÓ. 17-20 százalékkal válhat olcsóbbá a távfűtés Makón, miután ismét bevonhatja a város az ellátásba a termálenergiát. A beruházásra, amelyhez koncessziós partnert is keresett a város, most 444 millió 511 ezer forintot sikerült nyerni pályázaton - jelentette be tegnap Búzás Péter polgármester. A teljes beruházást 948 millió forintra tervezik. Legfőbb hozadéka a fűtés olcsóbbá válása lesz, ami Makón azért fontosabb szempont, mint a többi városban, mert itt csak 2000 lakásegységet lát el a rendszer, az önköltség nagy, így országos szinten is nagyon drága az itteni szolgáltatás. A beruházás nem kerül pénzébe az önkormányzatnak, viszont a koncessziós szerződés garantálja, hogy 6-8 év után a távfűtés olcsóbb legyen, mint az egyedi, így várhatóan megéri csatlakozni ehhez a rendszerhez. Az új városi fürdőt biztosan bekapcsolják a hálózatba, így az intézmény 95 százalékban megújuló energiaforrást fog használni. A meglévő kút és a teljes rendszer felújítását, új vezeték építését tervezik, úgy, hogy a termálvíz használata nyomán évi 2 millió 193 ezer köbméter gázt spórolnak meg, így jelentősen csökken a károsanyag-kibocsátás. keztek a felajánlások, és a spontán szerveződött gyűjtés alig egy hét alatt tegnap célBalázs Tibor egybeforrt a Balázs Tibor 46 éve dolgozik a makói sakkért, és a közel fél évszázad alatt az együttes a járási bajnokságból az NB14. helyéig jutott. A 68 éves edzőnek több mint 200 tanítványa sakkozik országszerte. hoz ért: Juhász József megkapta az összegyűlt pénzből 45 ezer forintért megvásárolt és teletankolt kis Polskit. Az autó emlékeztet a régire, a színe mustársárga, és érvényes műszakival is rendelkezik. A kocsit Monoki Attila és az akció egyik makói szervezője, Móra Ferenc adta át. Pénzt összesen 11-en ajánlottak fel, a legtöbben Szegedről és Makóról, de Bács-Kiskun megyéből is volt adományozó. Mint megtudtuk, szinte kizárólag egyszerű emberek, nagycsaládosok, nyugdíjasok, egyetemisták jelentkeztek 1000 és 5000 forint közötti összegekkel, akik ragaszkodtak a névtelenséghez. Miután összegyűlt a pénz, több autót is megnéztek, mire kiválasztották a megfelelőt. Azt akarták, hogy nagyjából ugyanolyan legyen, mint amilyentől megfosztották Juhász Józsefet. A rokkantnyugdíjas férfi mosoTyogva hálálkodott a slusszkulcs átadásakor. - Nagyon örülök a kocsinak, köszönöm a jóságot, emberséget mindenkinek! - mondta. Aztán beült mellé a gyűjtés két szervezője, és tettek egy tiszteletkört a kiskocsival. neve Makón sakkal MAKÓ IMRE PÉTER A 68 éves Balázs Tibor tulajdonképpen kényszerűségből maradt a „pepita tábla" mellett, szeretett focizni, de váltania kellett. - Édesapámnak érszűkület miatt mindkét lábát amputálták, ezért szombaton és vasárnap, amikor a labdarúgó bajnoki fordulókat rendezik, segítenem kellett neki a fodrászüzletben. Olyan sportág után néztem, amit szinte bárhol és bármikor űzhetek. Ez lett a sakk. Balázs Tibor az érettségi után a városi tanács kereskedelmi csoportjába került, az akkori ifjúsági szervezetben is tevékenykedett, és megnyerte egy KISZ-tábor sakkversenyét. Ekkor figyelt fel rá a Makói Spartacusból Huszkay Miklós, aki 1963. szeptember l-jén leigazolta, s néhány hónap múlva, 1964. január 18-ától már ő lett a sakkszakosztály vezetője. A járási bajnokságból indultak, évekig a megyei pontvadászatban szerepeltek, osztályozóval jutottak 1978-ban az NB II-be. Az első ligába először 1992-ben kerültek fel, majd 2001-ben és 2003-ban, azóta az NB I-ben szerepelnek Erdős Viktorék, legjobb helyezésüket idén érték el, a 4. helyen végeztek. A csapatnak Balázs Tibor fia, a 42 éves ifj. Balázs Tibor is tagja. Nagy lökést adott a sportágnak a Maros partján, hogy Portisch Lajos 1967-ben - majd az azt követő 10 esztendőben - 35 táblás, sikeres szimultánt adott a városban. 1978-ban Makó volt a házigazdája a Magyarország-Románia női válogatott mérkőzésnek, amelyet a mieink nyertek 27,5-26,5-re. ijl vi Balázs Tibor azért választotta a sakkot, mert azt bárhol, bármikor Űzheti. FOTÓ: SZABÓ IMRE Törést és az NB II-ből való kiesést jelentett 1979-ben három kiváló játékos, dr. Szabó Imre (kollégánk édesapja), Bihari János és Sebestyén Béla halála. Közben Balázs a városi tanács KISZ-titkára, utána a pártbizottság gazdasági osztályának vezetője, majd a rendszerváltáskor munkanélküli lett, egy évre. A Makói SVSE-t 1991-től irányítja főállású ügyvezető elnökként, a szíve csücske mindig a sakk maradt. - Sok szép emléket őrzök árulta el Balázs Tibor. - Sohasem felejtem el, hogy Buenos Airesből kaptam egy képeslapot, amit a sakkolimpia-győztes férfi- és az ezüstérmes női válogatott tagjai is aláírtak, megköszönték a segítségemet. Többen nálunk, Makón is készültek erre a világversenyre. Szeretek a fiatalokkal is foglalkozni: nagyjából 200 tanítványom sakkozik országszerte, és az edzésekért, az oktatásért soha nem kértem egy fillért sem. A sakkért és értük tettem, teszem a mai napig. Meddig csinálom? Nem tudom, nagy teher az egész klubért felelni, pályázatot írni, megteremteni az anyagi hátteret, és még játszom is. De addig szeretnék maradni, mig a sakkcsapat ki nem jut a nemzetközi porondra. HÍREK Testületi ülés MAROSLELE. Ma délután 1 órakor tartja következő ülését a képviselő-testület a községházán. A tanácskozás napirendjén többek között az általános művelődési központ munkájáról szóló beszámoló szerepel. Megújul az orvosi rendelő KISZOMBOR. 35,8 millió forintból újul meg a két háziorvos rendelője - a munka a végéhez közeledik. A pénzből 33 millió forint uniós pályázati támogatás volt. A beruházás keretében mindkét rendelőt korszerűsítették, akadálymentesítették, mi több, 2,4 millió forintot eszközbeszerzésre is tudtak fordítani. Ifjúsági művésztelep, 200 millió új óvodára MAKÓ. Holnap délelőtt 11 órakor tartják a tizedik térségi ifjúsági művésztelep zárókiállítását a városháza aulájában. A tárlatot, amelynek ez évi témája a fa volt, Rozsnyai János pedagógus, Maroslele díszpolgára ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A tárlat augusztus 4-éig lesz látható. - A Kálvin téri iskola és a Búza utcai bölcsőde után most az Újvárosi Óvoda felújítására is nyert uniós pályázati támogatást a helyi önkormányzat. Az erről szóló levél kedden érkezett meg a hivatalhoz, eszerint a DAOP nevű alapból 200 millió forintot kap a város. Makó 2008 óta készül erre az építkezésre, meg is vette az Erdélyi püspök utcai óvoda két szomszédos telkét. Az így nyert 3000 négyzetméteren egy 150 férőhelyes, 6 csoportot befogadó új óvoda épül föl, a régi házat azután lebontják. Most a kiviteli terveket kell elkészíteni. Ingyenélelem a rászorulóknak NAGYLAK. Immár harmadik alkalommal ismét támogatást kapott az önkormányzat a Gyermekétkeztetési Alapítványtól és az Unió intervenciós alapjából a rászoruló családok élelmezésére. Két részletben összesen mintegy 2 tonna tartós élelmiszer érkezik a faluba; az első egytonnás szállítmány július első felében érkezik - ebből ötven családnak tudnak segíteni. A korábbi évekhez hasonlóan ugyancsak sikerrel jelentkezett a falu a kormányzat által meghirdetett nyári gyermekétkeztetési támogatásra is. Ennek eredményeként mintegy öt mázsa melegíthető készételkonzervet vásárolt a polgármesteri hivatal. Az átadásra várhatóan a jövő héten kerül sor. Ebből 14 olyan család kap majd, amelyben a gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. A községben az elmúlt években kiosztott, illetve most kiosztásra kerülő élelmiszer mennyisége összesen meghaladja a 165 mázsát. Búcsú FÖLDEÁK. Szent László-napi búcsúünnepséget tartanak a községben vasárnap, ami 10 órakor szentmisével kezdődik a Szent László-templomban, ezt Török józsef professzor, egyetemi tanár celebrálja, 11 órakor a Szent László-szobornál mond köszöntőt Vass Imre polgármester, majd ünnepi beszédet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Zombori István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója. Katona Pál plébános lapunknak elmondta: a rendezvénnyel Szent Lászlót példaként állítva az erkölcsi nevelés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.