Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-03 / 127. szám
2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK AKTUÁLIS 5 Még nem nyilatkoznak a rektorjelöltek Az SZTE rektorának jelentkező Szabó Gábor mérnök és Szabó Gábor fizikus programja már olvasható az intézmény honlapján. A jelölteket június 14-én hallgat- ' ják meg az egyetemi testületek. Addig a pályázók nem nyilatkoznak. A szenátus 21-én dönt a rektor személyéről. DÉL-ALFÖLD ÚJSZÁSZI ILONA Hétfő óta két rektorjelölti program olvasható a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) honlapján. Az intézményt jelenleg is irányító Szabó Gábor okleveles gépészmérnök, okleveles gazdasági mérnök, egyetemi tanár kihívója: Szabó Gábor egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének oktatója. Az SZTE rektori posztjára pályázó két jelöltet június 14-én délelőtt rendkívüli ülésén hallgatja meg a szenátus. A tanári testület háromszáznál is több tagja ugyancsak 14-én délután ismerkedhet a jelöltekkel és programjukkal. A szenátus a rektor személyéről június 21-i ülésén dönt. Erről 22-én a két Szabó Gábor közös sajtótájékoztatót tart tudtuk meg Merényi Mária egyetemi főtitkárától. - A nyilvánosság elé a június 15-i közös sajtótájékoztatón lép a két jelölt, addig már nem nyilatkoznak, de ott válaszolnak minden kérdésre - mondta Bodosi Mihály. A tanári testület elnöke elismerte: nem csoda, hogy nagy érdeklődés kíséri a térség legnagyobb költségvetésű intézményének vezetőválasztását. Ugyanakkor egyetemi érdek, hogy rektorjelölti nyilatkozattól mentes legyen a június közepéig tartó időszak. Ebben egyetértett a két pályázó, részben az előző, sikertelen rektorválasztási forduló tapasztalatai miatt. Megtudtuk azonban: interaktív kapcsolatra készek a jelöltek, a honlapon közzétett programjukhoz link tartozik, oda újabb dokumentumokat illeszthetnek, válaszolhatnak az ott megfogalmazott kérdésekre. Első kísérlet A12 karú szegedi univerzitás idén másodszorra kísérel meg rektort választani. Tavasszal Szabó Gábor jelenlegi rektor és Wittmann Tibor orvosprofesszor pályázott a posztra, de egyikük sem nyerte el a szenátus kétharmadának támogatását. A kétfordulós szavazás közül mindkettőt Szabó Gábor nyerte, de végül három voks hiányzott újrázásához. Az oktatási minisztérium - némileg bővített tartalommal - újból kiírta az SZTE-rektori pályázatot. A CIB BANK MEGTAMADTA A VAROSSAL KÖTÖTT SZERZODEST Nem akar kinyílni a Virág Egy helyben áll a Virág ügye, s nagyon úgy néz ki, hogy idén már nem nyit ki a patinás szegedi cukrászda. A korábbi tulajdonos legnagyobb hitelezője, a CIB Bank megtámadta a bíróságon a felszámolóbiztos várossal kötött szerződését. Vannak, akik úgy gondolják: már régen nem anyagi, hanem politikai szándékok mozgatják az ügyet. SZEGED SZABÓ C. SZILÁRD Többször megírtuk: a Virág cukrászdát működtető cég ellen felszámolási eljárás indult, mivel több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel. A vállalkozás legnagyobb hitelezője a CIB Bank volt. A felszámolóbiztos januárban hirdette meg a Kis Virág bérleti jogát és a Nagy Virág tulajdonjogát, amelyre két cég pályázott, s a győztes egy ciprusi bejegyzésű offshore cég lett. Március közepén azonban a város úgy döntött, hogy él elővásárlási jogával, s megveszi 300 millió forintért a Virág cukrászdát. Arról is határozott az önkormányzat, hogy a patinás cukrászdát profilkötöttséggel adja majd bérbe. Akkor úgy volt, hogy a Virág leghamarabb nyáron fogadhat újra vendégeket. - Áll az ügy, bonyolódik a jogi helyzet - mondtaérdeklőÖt évvel ezelőtti kép a cukrászda teraszáról. Egyhamar nem jöhetnek vendégek. ARCHÍV FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A CIB banktitokként kezeli a Virág-ügyet Természetesen kerestük a CIB Bankot is, mert kíváncsiak voltunk: pontosan miért is fordultak bírósághoz a Virág cukrászda ügyében. Bár a pénzintézet sajtóosztálya tegnap választ ígért, nem kaptuk meg lapzártáig. Az index.hu hírportálnak korábban azt mondta a bank jogi vezérigazgató-helyettese, Király Gábor, hogy a pénzintézetre kötelező banktitok miatt nem kommentálja a történteket. désünkre Szentgyörgyi Pál. A gazdasági alpolgármester elmondása szerint nem csupán a CIB Bank fordult bírósághoz a Virág ügyében a városi közgyűlés márciusi döntése után, de egy, a korábbi tulajdonosi körhöz szorosan kötődő magánszemély is bejelentette igényét a felszámolóbiztosnál a patinás ingatlanra. Szentgyörgyi kérte, bővebb információért forduljunk Horváth Attilához, a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosához. Horváth Attila lapunknak megerősítette: valóban bejelentette igényét az ingatlanra egy magánszemély, akinek azonban elutasította a kérelmét. - így akár ő is indíthat pert. Itt mindenki indíthat pert, s akár a végtelenségig el lehet húzni az eljárást, de a vége az lesz, hogy nem működik a Virág cukrászda. Nem tudom, kik vannak a háttérben, kinek áll ez érdekében - állapította meg keserűen a felszámolóbiztos. Horváth szerint a történet kulcsszereplője a CIB Bank, amely nem tudni, milyen okból, de kifogást nyújtott be a felszámolást elrendelő bíróságon. - A CIB Bank úgy ítélte meg, sérti az érdekeit, hogy mi az önkormányzatnak adtuk el az ingatlant. Ez nonszensz! A pénzintézet új pályázat kiírását szeretné elérni mondta a felszámoló, akitől megtudtuk, hogy a bank nem csupán kifogást nyújtott be, de a Fővárosi Bíróságon megtámadta a Csabaholding várossal kötött adásvételi szerződését is. A szegedi önkormányzat még nem fizette ki a vételárat, de addig nem is fogja, nem is tudja, amíg a bíróság nem döntött az ügyben. Ha ugyanis a bíróság helyt ad a kifogásnak, akkor értelemszerűen a szerződés is érvénytelen lesz. De mikor dönt a bíróság? - Fogalmam sincs. A kifogás ügyében már régen határoznia kellett volna a felszámolást elrendelő bíróságnak. A peres ügyben nem tudni, hány tárgyalás lesz a Fővárosi Bíróságon, de az biztosan hosszabb folyamat lesz mondta Horváth Attila, aki nem érti, miért támadta meg azokat a szerződéseket a CIB Bank, amelyek szerinte a pénzintézet érdekeit is szolgálják. Hiszen amennyiben az ingatlant eladják a városnak, úgy a befolyó vételár a hitelező bankhoz kerül. A pereskedés miatt azonban lehet, hogy az ingatlant csak hónapok vagy évek múlva tudják eladni, addig pedig a CIB Bank nem jut a pénzéhez. Szegeden hallani olyan véleményt is Virág-ügyben, hogy itt már régen nem anyagi, hanem politikai szándékok mozgatják a szálakat. Forrásaink szerint valakiknek nagyon érdekükben áll, hogy az önkormányzati választások előtt ne nyíljon meg a Virág, mert az a jelenlegi városvezetés sikere lenne. Költöznek a bölcsődések és az óvodások is ^^HHHBMÍ A kicsik hamarosan a Klauzál utcába költöznek. A SZERZŐ FELVÉTELE Június derekán a Klauzál utcai óvoda épületébe költözik a szentesi bölcsőde, mert megkezdődik az intézmény felújítása és bővítése. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL Mozgalmas félév vár a szentesi kisgyermekes családokra, mielőtt újra birtokba vehetik a város felújított és kibővített bölcsődéjét. A kivitelezési munkálatok június derekán kezdődnek: négy új csoportszobát és hozzájuk tartozó játszóudvarokat építenek, a régi épülettömb tetejét felújítják, korszerűsítik a fűtési rendszert, lecserélik a burkolatokat, sószobát alakítanak ki, illetve az akadálymentesítést is megoldják abból a 178 milliós uniós támogatásból, amit az intézmény kapacitásbővítésére nyert az önkormányzat. A megitélt összeg a költségek 90 százalékát fedezi, a többit önerőként teszi hozzá a város. A tervek szerint 6 gondozóval és 2 technikai munkatárssal bővül majd a dolgozói létszám, a férőhelyek száma pedig 70-ről 100-ra nő. - Június 15-éig maradunk a Vásárhelyi úton, 16-án átköltözünk a számunkra kiürített Klauzál utcai óvoda épületébe, és 17-étől már oda várjuk a bölcsiseket - mondta lapunknak Csendes-Merza Ágnes. Az igazgatónő hozzátette, a központi konyhán a bölcsőde szakácsai főznek majd a kicsikre, akiket 4 teremben helyeznek el, 25-30 fős csoportok kerülnek egy helyiségbe. Az átmeneti időszak az előzetes ütemterv szerint november végéig tart - ha jól haladnak a kivitelezők, már decemberben visszaköltözhet a bölcsőde az eredeti helyére. Ahhoz viszont, hogy a váltás gördülékenyen menjen végbe, a Klauzál utcai óvodát át kell költöztetni a korábban megszüntetésre ítélt Kossuth utcai óvoda épületébe. Ternainé Fodor Mariann, a szentesi óvodák vezetője érdeklődésünkre elmondta: június 13-án, vasárnap pakolnak át az új helyre, és 14-étől már oda várják az ovisokat. Az új lakók beköltözése előtt mindkét épületben tisztasági festést végeznek, és a világítótesteket is szembarát izzókra cserélik. Arról még nem született döntés, hogy a bölcsőde korszerűsítésének végeztével, 2010 végén visszaköltözik-e az óvoda a Klauzál utcába, vagy a tanév végéig a Kossuth utcán maradnak. HIREK Trianon-kiállítóhelyről döntenek 34 NAPIRENDI PONTOT TÁRGYAL mai, 10 órakor kezdődő ülésén a Csongrád megyei közgyűlés. A képviselők döntenek többek között a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatról, a gyermekvédelmi szolgálat feladatainak átszervezéséről, és egy szegedi Trianon-kiállítóhely létrehozásáról. A Jobbik Trianonról ÜDVÖZLI A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYT ÉS A TRIANONI EMLÉKNAPOT a szegedi Jobbik is. Ugyanakkor szerintük a szegedi városvezetésnek is meg kellene emlékeznie a békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról - hangzott el a párt tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a román konzulátus épülete előtt tartottak. Rácz Tibor alelnök közölte: a Jobbik az önkormányzati választások után Szegeden szeretne Horthy Miklósnak „méltó emléket állítani", visszaállítani a délvidéki országzászlót és az „egészséges nemzettudatot". Tóth Péter városi és megyei elnök hozzátette: pénteki megemlékezésükön Toroczkai László (a Magyar Jelen főszerkesztője) és László Bálint, a szerb Magyar Remény Mozgalom elnöke is felszólal. Gyermekbántalmazás A VÁSÁRHELYI KAPCSOLAT KÖZPONT ELLÁTÁSI TERÜLETÉN 10 ezer 64018 év alatti gyermek él, közülük 1240 áll kapcsolatban az intézménnyel, 604 pedig a gyermekjóléti központ gondozásában részesül hangzott el Bálint Gabriella tegnapi sajtótájékoztatóján. A főigazgató elmondta: működési körzetükben az utóbbi években növekedett a fiatalkorúak lelki, fizikális és szexuális bántalmazása. Míg 2008-ban 16, tavaly 17 gyereket bántalmaztak fizikálisan, 41 gyereket pedig lelkileg a korábbi 22-höz képest, szexuálisan 2 gyermeket bántalmaztak. Az intézményvezető elmondta: minden olyan esetben, amikor csak a gyanúja is felmerül bármilyen bántalmazásnak, rendőrségi feljelentést tesznek. Megalakult az LMP megyei választmánya NYOLC FŐVEL MEGALAKULT az LMP Csongrád megyei választmánya. A testület megbízása elvileg egy évre szól, gyakorlatilag az önkormányzati választásokig tart. A nyolc tag: Bozsóné Margóczi Katalin, Málovics György - mindketten egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltek voltak -, Berta Árpád, Bicsánszky Panna, Csató József, Ladányi László, Oláh Péter és Szabó Dániel. Málovics György közgazdász, az SZTE Gazdaságtudományi Karának oktatója hangsúlyozta: a választmány kizárólag olyan személyekből áll, akik eddig nem foglalkoztak pártpolitikával. ALAN JAY L.ERNER - FREDERICK LOEWE 5 KOMPOS KATYA 1 SZELES LASZLO I GÁLVÖLGYI JÁNOS MY FAIR LADY M l/) 00 BEZEREDI ZOLTÁN « SZABÓ KIMMEL TAMÁS SZEGEDI SZABADTÉRI