Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-22 / 143. szám
2010. JÚNIUS 23., SZERDA Gálvölgyi János és unokája, valamint Széles László és Tompos Kátya a Dóm téri színpadon. A SZERZŐ FELVÉTELE Nóvák Eszter irányításával csütörtökig a nagyszínházban próbál a My Fair Lady stábja. A szereplők közül többen sohasem jártak még a Dóm téren, ezért a fesztiváligazgató megmutatta az alkalmi társulatnak az ország legnagyobb színpadát. vál igazgatója, Bátyai Edina megmutatta a csapatnak az ország legnagyobb színpadát és nézőterét. A 80 milliós szuperprodukció díszletét Khell Zsolt hatalmas metroköré színművészetis osztályát. A színészjelöltek nyári gyakorlatként kisebb szerepekben és statisztaként vesznek részt a Dóm téren gyerekkorától SZEGED HOLLÓSI ZSOLT A Szegedi Szabadtéri Játékok július 2-án a My Fair Lady premierjével indul. Az örökzöld musicalt Nóvák Eszter rendezésében, sztárszereposztással láthatja a közönség. Az alkalmi társulatból sokan még sohasem jártak a Dóm téren, ezért az egyik nagyszínházi próba előtt a feszti$9 Nóvák Eszter tyúkanyóként gyűjtötte maga köré színművészetis osztályát. nómot, gramofont és vetített képeket álmodott a színpadra - ma kezdik építeni. A Pickering ezredest alakító Gálvölgyi János mint viszszatérő vendégművész magyarázta a téren a Higgins professzor szerepét alakító Széles Lászlónak, hol kell majd lemenni a színpad alatti öltözőkbe. Nóvák Eszter tyúkanyóként gyűjtötte maga Gálvölgyi János nem nézi a vb-t. - Egy olyan mesét kapnak tőlünk a nézők, amire ki vannak éhezve; amivel a rút valóságból három órára kikapcsolódhatnak - mondja Gálvölgyi János, aki kifejezetten Pickering ezredes szerepéért növeszt szakállt a My Fair Lady-előadások idejére. - Feleségem és az unokám is szívesen jött Szegedre, mert már akkor megszerették a várost, amikor a Macskákat játszottuk itt a Madách Színházzal. A két előadásblokk között lesz három nap közös nyaralásunk is Szegeden, akkor csatlakozom én is hozzájuk. Pesten majdnem másfél óra, hogy eljussak a lakásomtól a színházig, itt pedig tíz perc alatt besétálok a szállásunkról. A próbák után esténként összeülünk a kollégákkal beszélgetni, meginni egy pohár sört, erre otthon nincs időnk. A foci-vb nem érdekel, hallom azoktól másnap reggel, akik nézik, hogy milyen rossz volt a meccs. Annyi 90 percem nincs, hogy erre elpazaroljam. Sajnálom, hogy az utolsó 2-3 előadásunk majd pont a döntők idejére esik; remélem, azért lesznek nézők a Dóm téren. rendszeresen megforduló, de rendezőként csak most debütáló osztályfőnökük produkciójában. Az Elisát alakító Tompos Kátya is meglepődött a nézőtér nagyságán, amikor az üres színpadra lépett. Két színművészetis srác arra kérte: videonaplójukban üdvözölje Szegedről egyetemük legendás portását, Marika nénit. A zenélő óra is megmutatkozott, közben Bátyai Edina ismertette a fesztivál játékszabályait. Enyhe morajlás futott végig, amikor elhangzott: volt már olyan este, amikor a hosszúra nyúlt esőszünet után 2 órakor ért véget az előadás. A szabadtéri logisztikai központjába, „főhadiszállására", a REÖK-be is átsétáltak a musical szereplői: a szecessziós palotát a művészeti központ vezetője, Herczeg Tamás mutatta be. A biennále táblaképei sikert arattak: Tompos Kátya Galambos Tamás frivol festményét, a női hátsókat, kebleket ábrázoló Tessék választanit találta különösen viccesnek. - TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA KEDVEZMÉNYT ADUNK! A kártya az üzletben Igényelhető. • Lakossági törzsvásárlói kártyára: 4% I • Simplez kedvezményprogram kártyára • Kereskedői törzsvásárlói kártyára: 8% I és Délmagyarország Hüségkártyára 4% engedményt adunk! » Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 62/478-290 www.fiozdiszkont.hu ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30-18, szombaton: 6.30-13 óráig. foz@vnet.hu DISZKONTÁRUHÁZ AKCIÓ! 2010. június 22-től július 5-ig, Mennyiség Termék neve 720 ml Beföttesüveg 1 kg NUTTI mogyorókrém 2 x 250 g Omniakávé 500 ml Chemotox légyirtó 670/395 g Szilvabefőtt, felezett 680/360 g Csemegeuborka (6-9 cm) (RECT) 680/350 g Csemegeuborka (3-6 cm) (Medo) 340 g Sárgabaracklekvár 70 g Sűrített paradicsom, tasakos (Báron) 11 SILAN textilöblítő illetve a készlet erejéig érvényes. Fogyasztói ár Egységár 49 Ft 49 Ft/db 699 Ft 699 Ft/kg 999 Ft 1.998 Ft/kg 794 Ft 1.588 Ft/l 159 Ft 403 Ft/kg 175 Ft 486 Ft/kg 249 Ft 711 Ft/kg 189 Ft 556 Ft/kg 33 Ft 471 Ft/kg 448 Ft 448 Ft/l A Dóm térrel ismerkedett a My Fair Lady csapata LÁZÁR SZVETOZÁR KEDVENC BŰNÖZŐJÉRŐL ÉS A BAKLÖVÉSRŐL 20 éve üldözi a rosszfiúkat A MAGYAR TELEKOM AZ INTERAKTÍV TELEVÍZIÓZÁSRÓL Nem hátradőlve tévézünk a jövőben A Magyar Telekom egyre több és korszerűbb szolgáltatást kínál lakossági ügyfeleinek, érezve azt, hogy a televíziózás iránt Magyarországon töretlen az érdeklődés. A társaság a televíziós és az internetpiacon olyan újdonságokkal jelenik meg, amelyek a legkorszerűbb megoldásokat kínálják. A Magyar Telekom az energiapiac felé is nyitott. A Magyar Telekom a televíziós piacon a 2. helyet szerezte meg az országban, az internetes piacon pedig piacvezetőnek számít. Érzékelve azt, hogy a növekedési ütem lelassult, a cég immáron az eszközkorszerűsítésekre és az eszközvásárlásokra helyezi a hangsúlyt. Sztahura Ida, a Magyar Telekom lakossági marketing osztályának vezetője szegedi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a két piac - a televíziós és az internetes - nemcsak külön él, hanem össze is kapcsolódik az innováció eddigi csúcsában, az IPTV-szolgáltatásban. Az IPTV interneten elérhető, interaktív funkciókkal rendelkező televíziót jelent, de eddig csak DSL- és optikai hálózaton volt elérhető. Az új fejlesztéseknek köszönhetően azonban kábeltévés kapcsolaton keresztül is szolgáltathat IPTV-t a társaság, amelynek eredményeként a korábbinál jóval szélesebb körben lesz elérhető a szolgáltatás. Az IPTV-szolgáltatás megfelelő beltéri egységgel, internetkapcsolat birtokában vehető igénybe, és lehetővé teszi a műsorok rögzítését, az élő adás megállítását, visszatekerését is. Erről korábban még csak nem is álmodhattunk. A társaság emellett a Médiatár elnevezésű eszközzel távirányítóról indítható online tékát is üzemeltet: segítségével bárhol vagyunk a világban, hozzáférhetünk otthoni filmjeinkhez, zenéinkhez, dokumentumainkhoz. Pffef Dániel, a T-Home régióvezetője az IPTV-vel kapcsolatban úgy fogalmazott: ez a technika egy interaktív televíziózást tesz lehetővé: nem hátra dőlős, hanem előre dőlős módszenei tévézünk majd a jövőben. Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója arról tartott tájékoztatót, hogy az energiapiac felé is nyitottak, partnerségben az E.ON-nal, annak érdekében, hogy ügyfeleiknek még több szolgáltatást nyújthassanak. Május 17. óta 4 városban Szegeden, Miskolcon, Székesfehérváron és Szombathelyen -, valamint Budapest XVIII. kerületében a Magyar Telekomtól is 93850946 lehet földgázt és áramot vásárolni. A társaság felvállalta a teljes ügyintézést, az ügyfélnek szándéka bejelentésén kívül semmit sem kell tennie. Magyar Telekom-energiaügyfél az lehet, aki legalább egy szolgáltatásban már ügyfele a társaságnak. Akinek egy előfizetése van, az az áramot 3 százalékkal, a földgázt 5 százalékkal olcsóbban veheti meg a hatósági árnál. A 2 előfizetéssel rendelkező 4 százalékkal kapja olcsóbban az áramot és 6,5 százalékkal kedvezményesebben a gázt. Amelyik családban pedig 3 előfizetésnek is a birtokában vannak, ott az engedmény mértéke az áram esetében 5, a földgáznál 8 százalék. Új az Otthonőrző szolgáltatás is: ez egy egyszerű riasztórendszer, amelynek a központi egységében SIM-kártyát helyeztek el. Segítségével képernyőre is le lehet kérdezni lakásunk pülanatnyi állapotát, sőt a rendszer még hőmérsékletet is mér. Ha takarékoskodni szeretnénk az árammal, akkor a távolból irányíthatjuk a berendezéseket. A rendszerhez több kulcsot adnak: ha például a gyermekünk hazaér az iskolából, és kinyitja a kulcsával a bejárati ajtót, a szülő mobiltelefonjára SMS érkezik. (x) Lázár Szvetozár, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese több mint 20 éve üldözi a rosszfiúkat - szolgálati éveivel az egyik legrégibb tagja a szegedi rendőrségnek. SZEGED KISSGÁBOR GERGŐ Az első sikeres gépkocsilopás-sorozat felderítéséről írta szakdolgozatát a főiskolán Lázár Szvetozár. A Szegedi Rendőrkapitányság 44 éves vezetőhelyettese közel 20 éve üldözi a rosszfiúkat; szolgálati éveivel az egyik legrégibb tagja a szegedi rendőrségnek. - Az első felderítésem egy Ladákra specializálódott fiatalkorú banda volt a 90-es évek elején. 15-20 Ladát fújtak meg, egy orgazdahálózatot is kiépítettek - mondta. A tolvajok lefülelésük után eltűntek a környékről, ám az akkori orgazdák nevével különböző bűnügyekben még 20 év után is találkozik az alezredes. Merthogy sok visszaeső van, akit Lázár Szvetozár már régi ismerősként köszönt. - Van olyan, akivel az évek során már legalább 15-ször találkoztam. Egyikük például ahogy kiszabadul a börtönből, azonnal újra lopni kezd. A kedvenc bűnözőm pedig egy francia idegenlégiót megjárt férfi volt, akit a 90-es évek elején kaptunk el kocsilopás és betörés miatt. Őrizetbe vettük, de megszökött a fogdából. Az élettársa egy füstölt sonkában csempészte be neki a fűrészeket, amikkel elvágta a rácsokat, majd egy lepedőkből készített kötélen lemászott a cellából. Ezután ellopott egy autót, amivel az idegenlégióba akart visszaszökni Románián át a bolgár határig. „Az első felderítésem egy Ladákra specializálódott fiatalkorú banda volt a 90-es évek elején." Lázár Szvetozár alezredes Itt kapták el és hozták vissza vonattal Magyarországra.. Mindig tudta, hogy mire van bizonyítékunk, és mire nincs - mesélte Lázár Szvetozár. Az alezredes elmondta: az a legrosszabb, ha tudják valakiről, hogy elkövetett egy bűncselekményt, de nincs rá elég bizonyíték. - Sajnos előfordult olyan, amikor a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetését sem sikerült minden kétséget kizáróan rábizonyítani valakire, pedig tudtuk, hogy ő a tettes - mesélte. Azt is elismerte, hogy olykor ő is szokott bakot lőni. Legutóbb két hete tette ezt, amikor egy díszes példányt kapott puskavégre: az alezredesnek ugyanis a vadászat a hobbija. Lázár Szvetozár egy hamis 54 ezressel. FOTÓ: KARNOK CSABA