Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-12 / 135. szám
2010. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK AKTUÁLIS 5 Balesetben elhunyt hét kollégájukra emlékeztek SZEGED-SZENTMIHÁLY FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ahogy arról többször beszámoltunk, a baromfi-feldolgozó egykori dolgozóinak kisbusza a megyehatárnál tért át a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy Kunszentmárton felől érkező Volán-autóbusszal, amelynek utasai a borsodi árvíz sújtotta területekről hazafelé tartó rendőrök voltak. 60 lobogó mécses, fehér szegfűk és rózsaszín rózsák így emlékeztek tegnap reggel 6 óra előtt az áldozatokra munkatársaik. A baromfi-feldolgozóban azt mondták: szörnyű, hogy azért kellett meghalniuk kollégáiknak, mert dolgozni akartak. Azért vállalták az ingázást, mert Mezőtúron és környékén sehol nem találtak állást. A kisbuszt a tragédia napján vezető férfiról megtudtuk, hogy tapasztalt sofőr volt: soha nem volt balesete, és az utat is nagyon jól ismerte. A munkások sorra gyújtották meg a mécseseket és rakták le a virágokat a feldolgozó bejáratával szemközti parkolóban arra a helyre, ahol korábban az elhunyt dolgozók kisbusza állt. Az emlékezésen 30-an vettek részt: az emberek némán, lehajtott fejjel nézték a mécsesek lángjának lobogását. Támogatni akarják az elhunytak családját Ember Alex munkaügyi szakjogász lapunk kérdésére elmondta, hogy fő szabály szerint a munkahelytől hazafelé tartó úton történt baleset nem számít munkahelyi balesetnek. - Kivéve akkor, ha a dolgozók a munkáltató tulajdonában lévő járművet használták a hazautazáshoz. Ilyen esetben megállapítható a munkáltató kártérítési felelőssége - közölte a jogász. Mivel a kisbusz az egyik elhunyt tulajdona volt, a balesetet munkahelyi helyett üzemi balesetként kell kezelni. A baromfi-feldolgozó vezetője elmondta, hogy elhunyt munkatársaik családját valamilyen formában a jövőben mindenképpen támogatni akarják. • MMMHMMMNI Hétfőtől egy irányban SZEGED. Jövő szerdán elkezdődik a 3-as villamosvonal rekonstrukciója Szegeden az elektromos tömegközlekedési nagyprojekt részeként. Ennek előkészítése, hogy hétfőtől egyirányú lesz a Béke utca a Tisza Lajos körúttól a Moszkvai körút felé, és csak a menetirány szerinti jobb oldalon lehet parkolni. Az őszig tartó felújítás vágányzárral és jelentős forgalomkorlátozással jár; ezekről a jövő hét elején részletes tájékoztatást adunk. Újabb ingyenes oltás Vásárhelyen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Az Egész séges Vásárhely program keretében újabb ingyenes védőoltást biztosít a helyi önkormányzat a gyermekeknek - hangzott el tegnap Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója, Csányi Péter, az EVP programigazgatója és Havasi Katalin egészségügyi tanácsnok sajtótájékoztatóján. Az EVP és a Pfizer Magyarország gyógyszeripari vállalkozás együttműködésének köszönhetően térítésmentesen biztosítják minden 5 év alatti gyereknek a pneumococcus elleni vakcinát. Országosan a 2 év alatti gyerekek kaphatják meg az oltást ingyen. A pneumococcus baktériumok hét típusa súlyos betegségeket okozhat, ezek közé sorolható például az agyhártyagyulladás, a vérmérgezés, a bakterémia (baktériumok jelenléte a véráramban), a tüdőés a középfülgyulladás. A pneumococcus fertőzések évente közel 1 millió 5 év alatti kisgyerek halálát okozzák világszerte az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint A mostani programban elsőként a 2005. június 1. és 2006. május 31. között született 402 vásárhelyi gyerek érintett. Közülük 274 szülei kérték az ingyenes oltást, amit nyáron kapnak meg. A vakcinából egy adag 16 ezer forintba kerül, vagyis az önkormányzat jelenleg 4 millió 300 ezer forintot áldoz erre programra, amit ősszel folytatnak a 2-4 év közötti korosztállyal. •••••••••MHnl Visszaállt a forgalmi rend Szegeden SZEGED. Megnyitották a-tranzitforgalom előtt a Kossuth Lajos sugárutat tegnap. Dél körül oldotta fel a lezárásokat a kivitelező; a nagykörútról újból jobbra lehet kanyarodni a Kossuth Lajos sugárútra, a rókusi csomópont felé. A többsávos, jelzőlámpás körforgalom járható az autópálya és az 5-ös út irányából is. A kamionosokon tegnap látszott, még tanulniuk kell az új közlekedési rendet. Érdemes figyelni rájuk, mert több teherjármű irányjelzés nélkül, hirtelen vált sávot, vagy egyszerre két sávot is elfoglal. Az l-es villamosvonal felújítását és a hozzá kapcsolódó csomópontépítést irányító Szeged Pólus Kft. projektigazgatója, Tapasztó Sándor elmondta: a terelőtáblákat és az útburkolati jeleket fokozatosan számolja fel a kivitelező, ezért az eddigi terelőutakat - Petőfi Sándor, Kálvária, Csongrádi sugárút - egyelőre a régi tranzitútvonallal párhuzamosan használják a sofőrök az 5-ös út és a 43-as között. A kamionosok még tanulják az új rendet a rókusi csomópontban, FOTÓ: KARNOK CSABA A lejíissbb is számít Szuper árak hétvégéje! Ajánlatunk június 12. és 13. között érvényes. Magyar temUh Natúr halfilé 1000g, gyorsfagyasztott MVM*:5cs Görögdinnye MVM*:3db NyitraUHTtej 1,5%,11 MVM*: 25db Ajánlatunk 2010. június 12. és 13. között, a készlet erejéig érvényes. *MVM: maximálisan vásárolható mennylség/vásárló/nap. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Tölcséres jégkrém vanília-csokoládé, vanllla-eper 120 ml, 575,-/11 MVM*: 20 db Napraforgó étolaj 11 MVM*: 101 Löwenbriiu dobozos sör 0,51,278,-/11, MVM*: 24db