Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-08 / 106. szám

15 MEGKERDEZTÜK SZEGEDI OLVASOINKAT - KAPCSOLODO ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Milyen sajtot szeret? LAJKÓ ERZSÉBET háztartásbeli: - A legjobban a trappistát szere­tem, én is és a kislányom is, és még a háromszög alakú sajtokat. A lányomnak szinte mindegy, mi­lyen ízű. Én abból a szalámist és a kolbászost kedvelem. A natúr sajtok egészségesebbek, ezért a gyereknek inkább azokat adom. SZILI ZOLTÁN tejipari dolgozó: - Nagyon szeretem a különleges sajtokat. Az egyik kedvencem a gö­rög fetasajt, mellé olívabogyót ér­demes enni, úgy nagyon finom. Sze­retem még a penészes sajtokat is, amelyek szobahőmérsékleten fo­gyasztva az igaziak. Bátran megkós­tolok mindent, ami nem füstölt. GARAMVÖLGYI LUCA egyetemista: - Imádom a sajtokat, leggyakrabban fetasajtot, ementálit, trappistát és márványsajtot fogyasztok. Gyakran vacsorára is, zöldségek, saláták mel­lé. Nagyon hangulatos barátokkal egy pohár finom bort kortyolgatni, és hozzá sajtot falatozni. A camem­bert-hez pedig áfonyalekvár dukál! POSTABONTAS Válasz dr. Lázár János Hiba volt?!" című újabb levelére yj Tisztelt képviselő úr! „Hiba volt?!" címet viselő újabb levelében írtakra - az olvasók teljes körű tájékoztatása érdeké­ben - az alábbi választ adjuk: A sajtószóvivőről csak annyit: a közvélemény tájékoztatása során hivatásánál és tiszténél fogva ­egy szervezetet képviselve - ki­zárólag a tényekre és az azokból levonható következtetésekre szorítkozhat. Nincs módja véleménynyilvání­tásra - főképpen „hangzatos", il­letve „ütős" formában -, mert feladata csak a tájékoztatás le­het. A vélemény szabadsága - a stílusra is kiterjedően - a szóvi­vőt nem illeti meg. Előző válaszunkban összefoglal­tuk az ügyben első fokon eljárt bíró által elkövetett - a másod­fokú bíróság határozatában leírt - eljárási hibákat. Nem látszott szükségesnek, hogy ezek a bün­tetőeljárási törvény konkrét ren­delkezései alapján, részletesen ismertetésre kerüljenek. Az Ön újabb levelében foglaltak szerint azonban még mindig „túl sok és igen érdekes „tévedés" és „hiba" történt". E körben azon­ban csak arra szorítkozik, hogy a Be. 111. § (5) bekezdésére utalva felrója az eljárt bírónak, hogy nem oldotta fel a szakvélemé­nyek közötti ellentmondást, illet­ve nem tartotta szükségesnek a szakértők együttes meghallgatá­sát. Nem teszi azonban hozzá, hogy a másodfokú bíróság vég­zésében azt is megállapította, hogy „az elsőfokú bíróság a ren­delkezésére álló ellentétes tar­talmú szakértői véleményekre fi­gyelemmel a szakértői álláspon­tokat ütköztette, majd miután az ellentétek feloldására tett kísér­lete nem járt sikerrel, döntése meghozatalához bírói álláspont­ját nem tudta megalapozottan ki­alakítani, így élt a Be. 111. § (5) bekezdésében foglalt törvényi le­hetőséggel a harmadik szakértő kirendelését illetően ..." Azaz: az eredetileg beszerzett két - ellen­tétes tartalmú - szakvélemény után a bíró is szükségesnek látta a további bizonyítást, az ellenté­tek feloldását, harmadik szakértő kirendelésével. Nem tényszerű tehát azon meg­állapítása, hogy (a) bírónő egyszerűen tévedésből nem kísé­relte meg az egymásnak homlo­kegyenest ellentmondó szakértői vélemények közötti ellentmon­dás feloldását". Megkísérelte. Ez azonban nem vezetett eredmény­re. Azért nem, mert az újabb (harmadik) szakértő kirendelésé­nél - amint arra a másodfokú bí­róság határozata szintén utalt ­„...e szakértő feladatát alapvető­en tévesen jelölte meg". Tehát ahogyan Ön is írta, nem az el­lentmondás feloldásához szüksé­ges kérdések megválaszolását szabta a harmadik szakértő fel­adatául. Ebben tévedett, e téve­dése eljárásjogi értelemben hiba volt. A másodfokú határozat sze­rint akkor is hibázott, amikor a harmadik szakértői vélemény be­szerzése után mellőzte a három szakértő együttes meghallgatá­sát, valamint akkor is, amikor a sértett vonatkozásában a közvet­len veszélyhelyzet fennállásáról nem nyilatkoztatta az összes szakértőt. Ezek a tények, a feltárt eljárási hi­bák, amelyek miatt az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt. E hibá­kat a másodfokú bíróság nem kor­rigálhatta, ezért kell megismételni az eljárást. E tényekről természetesen - a szóvivőn kívül - bárkinek lehet véleménye. Önnek is. De nem ezen vélemények alapján minősí­tenek egy bírót - mint ahogyan bármely más hivatás gyakorlóját sem - feladatára alkalmatlannak. Azt a rendszert ugyanis, amely így működik, nem jogállamnak nevezik. Ami pedig a szubjektív ítélke­zést, illetve szubjektív megállapí­tásokat illeti: ne feledkezzünk meg arról, hogy az Ön első leve­lének ominózus mondata szó szerint így szólt: „A megyei bíró­ság utalt arra, hogy az elfogult bírónő ítélete olyan szubjektív elemeket is tartalmazott, ame­lyeket semmilyen bizonyíték nem támasztott alá, ezért a megismé­telt eljárásból kizárták, abban egy másik bírónak kell majd íté­letet hoznia." Ennek a mondatnak csak egy ré­sze alapul tényeken annyiban, hogy a másodfokon elhangzott szóbeli indokolás valóban utalt ar­ra, hogy „néhány szubjektív meg­állapításra került sor, amelynek lé­nyegében tényállásbeli alapja nem volt". Az Ön „eredeti" megfogalmazása azonban tényként állította azt, hogy a megyei bíróság az elsőfo­kú ítéletet „az elfogult bírónő ítélete"-ként lett volna kénytelen felülbírálni, és tényként állította azt is, hogy „ezért a másodfokú eljárásból kizárták". Valójában a másodfokú bíróság az eljárt bíró elfogultságára utaló semmilyen körülményt nem észlelt, ezért je­leztük válaszunkban azt, hogy a bírónő elfogultságával kapcsola­tos állítás minden alapot nélkü­löz. Persze Önnek lehet ettől el­térő, szubjektív véleménye. Azt is hangsúlyozni kell, hogy nem a másodfokú bíróság zárta ki a megismételt eljárásból a bírónőt, hanem a törvény kötelező rendel­kezése folytán - azaz automatiku­san, minden külön rendelkezés nélkül - nem járhat el az új eljá­rásban. Ennek ismerete nélkül az idézett mondat könnyen félreért­hető az olvasó számára, és helyte­len következtetésekre vezethet. Ami viszont tényszerű, és Önnek ebben igaza van: a vád nem rója a vádlott terhére a sértett halálát. Ennyiben pontosítani kell a koráb­ban leírtakat. Kiemelendő azon­ban, hogy válaszlevelünk e bekez­désében arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a bíróságon, mint erre az Alkotmány által kizáróla­gosan feljogosított - és nem té­vedhetetlen - intézményen kívül bárki által hozott „ítélet" milyen veszélyeket hordoz jogállamunkat illetően. Végül: őszinte örömünkre szolgál, hogy tisztelt képviselő úr újabb le­velében már nem lát összefüggést a korábbi miniszterelnöknek tulaj­donított - az orvosok megfélemlí­tését célzó - „ötlet" és a jelen, konkrét eljárás között. A bíróság részéről kötelességemnek érzem kifejezni köszönetünket a Dél­magyarország, illetve a Délvilág szer­kesztőségének azért, hogy lehetővé tették e veszélyes sejtetés tisztázását a tisztelt olvasók előtt. Tisztelt képviselő úr! Úgy gondoljuk, hogy az ügyről a közvélemény immár széles körű tájékoztatást kapott. Az új eljá­rás nyugalma érdekében a bíró­ság részéről e nyílt levelezést le­zártnak tekintjük. Dr. Cseh Attila, a Csongrád Me­gyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivő (A vitát a szerkesztőség is lezárt­nak tekinti.) VÖRÖSNÉ SÉLLEI FMMA, a Belvárosi mozi vezetője: - A sajt minden mennyiségben jöhet. Leginkább a holland ke­mény sajtokat szeretem. Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor Amszterdamban malom­keréknyi sajtokat tettek elém, hogy kóstoljak belőlük. A francia camembert is rendkívül ízletes. ORVOSI ÜGYELETEK Szeged, baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészet, nem baleseti: sebé­szeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Sürgősségi ellátás és urológia: sür­gősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57). Baleseti sebészet, 14 év alattiak: gyermekgyógyászati klinika (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Gyermek és felnőtt orvosi ügyelet: 7.30-tól 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: 06-80/820-111. Gyógyszertár: Angelica Gyógyszertár (Csongrádi sgt. 14/B, tel.: 425-910), szomba­ton 22—7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon 7—7-ig. Fo­gászat, hétvége: 7-13 óráig, fogá­szati klinika, Tisza Lajos krt. 64. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu FOTOKAT VARUNK Tisztelt olvasóink! Továbbra is várjuk tavaszi témájú fotóikat a kapcsola­tok@delmagyar.hu e-mail címre! Le­velükben ne felejtsék el megírni, hogy hol készült a felvétel, ki. mi lát­ható rajta! A legjobb felvételeket közzétesszük lapunkban. Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat hétfőn. Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra kőzött hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. 16 és 21 óra között rendkívüli eseményekről szóló bejelentéseket fogadunk. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! JOGOS A TUJASOR A 30/319-1232-es számról telefonáló szegedi olvasónk, aki egyébként a Gólya és a Szél utcai ingatlanok tulaj­donosa, a csütörtöki lapban megje­lent, Tujasor című hozzászólás megfo­galmazóját tisztelettel megkéri, hogy ne rója tovább a köröket. Az ellene folytatott feljelentési hadjáratot be­szüntetheti, mert fölösleges. A minap ugyanis megkapta a városüzemelte­tési iroda levelét, amelyben az állt, hogy olvasónk semmiféle jogsértést nem követett el azzal, hogy tujákkal szépítette az utcafrontot. SZEGED SZÉP Dósa Endre szerint jó érzés kinézni la­kótelepi lakása ablakából. Dicséret és köszönet illeti a szegedi parkok gon­dozóit. A fű mindig frissen nyírva, a levágott füvet is szépen eltakarítják, még a járdák szélénél is. Az estleges szemetet minden reggel összeszedik. Igényes munka! Kéri: mindenki vi­gyázzon rá, hogy ilyen is maradjon. UTANAJARTUNK OLVASONK KERDESEINEK BOLDOGASSZONY SUGÁRÚT Kónya Zoltán az Oldal utcai társas­házak lakói nevében kérdezte mi­ért nem a Boldogasszony sugárút felújításakor építették ki a Bécsi körúti körforgalmat? Miért verték fel a sugárút kereszteződéseiben az új betont? Miért nem mehet a villa­mospótló járat a Boldogasszony su­gárút Galamb utca és Hősök kapuja közötti szakaszán? Ez milyen több­letköltséget ró a városra? A beruhá­zásokat irányító Szeged Pólus Kft. vá­lasza: az elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt és a déli klinikai központ közmű- és közterület-re­konstrukciója projekt két külön beru­házás, időben is elkülönül egymástól, ennek ellenére a Bécsi körúti körfor­galmat figyelembe vették az 1-es villa­mosvonal-felújításnál, nem jár jelentős bontással. A kereszteződésekben a télre kialakított ideiglenes burkolatot cseréli a kivitelező végleges bazaltbe­tonra. Emiatt nem lehetett a pótló já­ratokat visszaengedni a sugárútra. A terelés többletköltségeit a kivitelező megtériti az SZKT-nak közvetlenül. Szín 5-ös sportnap A Délmagyarország Szín 5-ös játékának fődíját a Jerney János Álta­lános Iskola diákjai nyerték. Nyereményüket a szegedi Squash Club Szabadidőközpont ajánlotta fel, így a gyerekek egy mozgalmas délelőt­töt tölthettek a sportcentrumban. FOTÓ: VERÉB SIMON KERESZTREJTVENY - EGY BAJOS BOSZORKA Feladványunkban Audrey Hepburn (+1993) amerikai színésznő három filmjét elevenítjük fel. Az előző rejtvény megfejtése: A nemzetnek oroszlánszíve volt. Az én tisztem az ordítás. AUDREY HEÍ­8URM FILMJEI közép­ázsiai tó szét­adagol hápogó szárnyas rendőr. német félti név IH hosszú farkú, fürge hüllő jármű ke­nőanyag M töprengő T V AUDREY HEÍ­8URM FILMJEI közép­ázsiai tó szét­adagol hápogó szárnyas rendőr. német félti név IH hosszú farkú, fürge hüllő jármű ke­nőanyag M gyomor­görcs T V AUDREY HEÍ­8URM FILMJEI közép­ázsiai tó szét­adagol lapujetzö fél Volt! IH hosszú farkú, fürge hüllő Ittrium M gyomor­görcs T V 1 V > V V V V v V V k} mély­növésű > becézett Antal > lávirő kód­rendszer feltalálója (Samuén > sportszer > é.férfinév > lávirő kód­rendszer feltalálója (Samuén > selyem­kelme > SzépE. színmüve > otthon készült rajt > V gyúrüalak > V otthon készült 3 > V Kenye fővárosa > V ^ V nátrium. nitrogén > V keserve­sen sir > ^ V hold.ang. > V római 1 > levél­távirat, röv > 2 > V V levél­távirat, röv > kör. németül > V V oxigén vegyjele > ormányos medve >v pára! > <5.0. > oxigén vegyjele > ormányos medve >v ol.utazá­sl Iroda > Pest m. község > oxigén vegyjele > árvita >v ol.utazá­sl Iroda > Pest m. község > behajtott tenyér > V -ra párja > V néma jósi > V kálium > behajtott tenyér > V őszi hó­nap, röv. > V néma jósi > V "A holló" költöje > szemben > V őszi hó­nap, röv. > V egy. ang. > V "A holló" költöje > enyhe intés >v V párosan szép! > V Deb­recen határai! rizsszem I >v V hektoliter > V Deb­recen határai! fC i angot né­pi hös . V > V V fC i Kelvin . V > V V aranyas, édes • bizalma­san V

Next

/
Thumbnails
Contents