Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-07 / 105. szám
A DÉl MAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Kedd Szerda INTERJÚ LACZÓ BALÁZS - Több mint húsz évig gyűjtötte az anyagot a Karínthykrót szóló, három generációt felölelő műhöz, az „Ördöggörcshöz", amely 2003-ban jelent meg, de azóta is sokan keresik, olvassák. Végül sikerűit magából kiírni a családot? - Ezt a témát mindenképpen, de maga az „ördöggörcs" olyan, hogy levághatom tizenöt fejét, mindig húsz nő helyette: ameddig az ember él, addig a könyvben is szereplő szorongások, vágyak - félelmek a tehetségtelenségtől -, örökre megmaradnak. Annak idején nem tudtam, hogy könyv lesz belőle. Sokan meghaltak körülöttem és szerettem volna megőrizni az emberek hangját, ezért készültek a felvételek. Aztán inkább az élet préselte ki belőlem a műalkotást, mert nálam eddig minden nagyobb mérföldkő a pánik folyományaként született. A gyűjtött anyag Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Gyógy-ír Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Karinthy Frigyes árnyékában érezte magát fia, Ferenc, míg az ő hírneve Karinthy Mártont nyomasztotta tovább. Vele, vagyis Karinthy Frigyes unokájával, az „Ördöggörcs" szerzőjével és a Karinthy Színház megalapítójával a napokban beszélgettünk. ' - Persze, nincs ezzel probléma. Ha olva som, olyan, mintha mondjuk Kafka vagy Thomas Mann lenne, ez a leírt betű hatása. Az a tudat már csak hozzákapcsolódik, hogy én családtag vagyok. - És akkor ismerte meg a munkáit, mint bárki más? Amikor minden kamasz. Nem volt előzménye, egyszer csak elkezdtem hallani ezekről a művekről. - Családon belül? - Nem, a családon belül nem foglalkoztunk irodalommal, tehát nem mondta az apám, hogy JENNIFER LOPEZ ELÉGEDETT MERKEL STÍLUSÁVAL Jennifer Lopez konzervatívnak ítéli Angéla Merkel kancellár öltözködését, hozzátéve, hogy a I politikában talán teljesen indokolt ez a stílus mondta a Németországban tartózkodó színész-énekesnő. Lopez sze rint rendben van a kancellár stílusa, jól passzol Merkel alakjához. Kételkedik abban, hogy gyak\fewabban kéne szoknyát vagy r kosztümöt viselnie. « k Végső soron az a fon•^F . tos, hogy az ember I N miben érzi jól l \ magát, mert egy kényelfiSj' metlen viseletjé. 1* '0**' tel például a • i testbeszéd megváltozik". is „Apám szemébe tudnék nézni" KONCZOS PETRA ÖLTÖZKÖDÉSI TANÁCSADÓ, STYLIST hatalmas szénakazalnak tűnt és akkor ugrott be, hogy van itt egy központi szereplő, a nagybátyám, Gábor. (Karinthy Gábor, Karinthy Frigyes elsőszülött fia, Ferenc féltestvére és az Aranyketrec c. regény „fájdalmas költője" - a szerk.) Ő, mint az állatorvosi ló, hordozza az összes problémát, ami a családban felmerült: a felnőni nem tudást, a terheltséget, a szeretetlenséget, a magányt, míg a másik oldalon az őrült nagy megnyilatkozási vágyat, a tehetséget, az ambíciót, a kiválasztottságtudatot. Meg persze a pokoli keresztet, amit én is ismerek: amivel a Karinthy név jár. Egyszer csak a történet haladt magától valami felé, ami valószínűleg én vagyok. Igen, valószínűleg mégiscsak én vagyok a főszereplő. - Az „Utazás Karinthyába" alcímmel megjelent könyvének minden sorából kiderül, hogy önt éppúgy nyomasztotta Karinthy Ferenc hírneve, mint őt Karinthy Frigyesé. Ez a „Karinthya" Mártonnal együtt teljes, vagy önt csak a fiú és az unoka jogán kapcsolják hozzá rokoni szálak? - Ezt másnak kell eldönteni. Karinthya egy Atlantisz, egy csodálatos, elsüllyedt földrész. Sokan szeretnének oda tartozni, én magam is. Én annyiban vagyok pechesebb vagy szerencsésebb másoknál, hogy a nevem miatt oda tartozom, de ez semmi, csak egy véletlen. Azért, hogy része legyek ennek a csodálatos világnak, keményen meg kell küzdenem. - Tudta külső szemlélőként olvasni Karinthy Frigyest? Például úgy nevetni, ahogy én nevettem a „Röhög az egész osztályon"? ezt vagy azt el kell olvasni. De annyit beszéltek róla máshol, annyi utalást hallottam, hogy magam kezdtem el érdeklődni. - Azt írta a könyvében, hogy néha már terhes, amikor újabb és újabb legendákkal szórakoztatják önt az utcán. Vannak olyan elhíresült, karinthys szállóigék, amik összekacsintásként jelentkeznének ma is a Karinthy családban? - Valahol egész Magyarország összekacsint. Ha nem is tudja valaki, hogy Karinthyt idézi, Karinthy akkor is jelen van mindenhol. Az egész kerületünk egy emléksorozat, van emléktábla, szobor, út, van Karinthy ruhatisztító és webáruház, a színházunkról már nem is beszélve. Egyébként még ma sincs nap, hogy ne jönnének oda hozzám, bár sok újat már nem tudnak mondani a családról. Pedig van még számomra is megfejthetetlen legendárium, például Aranka sorsa és élete, ami egy újabb misét megérne (Böhm Aranka Karinthy Frigyes második felesége, Ferenc édesanyja volt - a szerk.). - Karinthy Frigyesről az ő fia, Gábor írta, hogy a műfaj, amiben igazán tökéletes volt, az a humoreszk. Ön hogy látja ezt? - Ez a Gábor véleménye volt, én nem osztom. A nagybátyám részéről ez nyilván önvédelem: azt jelenti, hogy „azért is" magát tartja a nagy lírai költőnek. Én meg ahogy öregszem, egyre kevésbé látom a nagyapámat humoristának, vagy akár csak egyszerű írónak is. Ő próféta volt. Amikor diákoknak tartottam előadást, tátott szájjal figyeltek, mert arról a Karinthyról beszéltem, akit én ismerek: ő nem humorista volt, hanem messiásként hordozta az emberiség gondjait. A humor, a paródia mindennek a mellékterméke, míg ő valójában, majdnem biblikus értelemben evangélista, vagyis „örömhozó" ember. - Hogy kell a „prófétát" érteni? - Úgy, ahogy mondom. Megjósolt mindent, ami az emberiséggel megtörténhet, és a kutya sem hallgatott rá. Elég az Előszót olvasni: „egy szószéket a sok közül kibérlek (...), még nem tudom, mit mondok majd, nem én, de úgy sejtem, örömhírt hoztam én". Ez az evangélium, ami végigvonul az egész életén, humoron, paródián, versen. Karinthy lényege, hogy a valóságnak volt a szerelmese, értette, megélt minden pillanatot. Nem az a lényeg, hogy valaki jókat tud írni: az is a különös látásmódból fakad. A fia, Gábor szerint a legtöbb ember átalussza az életét és fél az ébredéstől, mert akkor szembesül a valósággal. Ezt akkor írta, amikor meghalt az apja. - Ön is megemlékezett a saját apja haláláról Mit gondol Karinthy Ferenc mit szólna ehhez a könyvhöz? - Azt hiszem, hogy örülne. A sikerének mindenképpen, a tartalommal helyenként lehet, hogy vitatkozna és tenne is megjegyzéseket, de jóindulatúakat. Ami igazán jó, azt elismerné, akkor is, ha íróként néha ösztönösen hadakozott az ellen, ami kicsit sértette a köreit. Én pedig úgy érzem, hogy még a sérelmeket és a fájó dolgokat is őszintén tudtam kibeszélni, azért pedig nem lehet haragudni. Azt gondolom, mindenképpen a szemébe nézhetnék az apámnak. HASZNOS TTP 99 Egy viseleten belül ne mixeljék a színeket hanem egy színárnyalatot viseljenek csak és azt feketével esetleg fehérrel kombinálják. A szakértő szemével FÉRFIDIVAT TAVASSZAL Amíg mi, nők szezonról szezonra dúskálhatunk a különböző stílusokban, színekben, mintákban, fazonokban és el vagyunk kényeztetve a divattervezők által, addig a férfiaknak sokkal nehezebb dolguk van. Számukra általában az öltönyös-elegáns vagy a farmeros-sportos, esetleg a farmeros-motoros trend a legnépszerűbb. A bátrabb fiataloknál az angol teddy-boy stílus meghatározó mostanában. Az öltönyöknél idén hódít az egygombos fazon. Legyen az egy elegáns esti darab vagy casual (hétköznapi) viselet. A nadrágok terén pedig az esti és az elegáns viselethez kötelező az azonos anyagból készült, a hétköznapi viseletben pedig nyugodtan lehet keverni más öltönyök nadrágjaival a zakót. Nadrágfazonok terén pedig ebben a trendben idén bármi megengedett, a szűk ceruzafazontól kezdve a bővebb répafazonig bármi hordható. Ami az öltönyös elegáns viselet és a lazább sportos közötti átmenetet képviseli idén, az a rövidnadrág, vagyis a sort. A sort leginkább térdig ér és bármi felvehető hozzá, hiszen a tervezők a hétköznapi viseletet mixelték össze az elegáns irodai viselettel. A térdnadrágot viselhetik fehér inggel, nyakkendővel és zakóval vagy kardigánnal, de kötött pulóverrel és pólókkal is kombinálhatják. A sort hosszára kell figyelni, mert az leginkább kor- és lábfüggő. A sort hordható bakanccsal, mokaszinnel, szandállal vagy papuccsal is. Ami a legfontosabb, az oldalzsebeket idén felejtsék el, uraim! Az angolos teddy-boy (jófiús) stílus alapkellékei a szűk, egyenes szárú, bokáig érő farmer vagy vászonnadrág, kockás vagy mintás, rövid ujjú ing karcsúsított zakóval, kiegészítőként pedig keskeny nyakkendő és kalap, valamint egy műanyag keretes szemüveg ajánlott. Kötelező darab hozzá a tornacipő vagy egy elegáns öltönycipő. Idén tavasszal a férfiak is dúskálhatnak a hagyományos bézs és a fehér színek mellett a szivárvány minden színében tündöklő ruhadarabokban!