Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-05 / 103. szám

2010. MÁJUS 5., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 15 Egy becsületbeli ügy A Vasas otthonában, a férfi ví­zilabda OB I elődöntőjében ugrik medencébe ma 19.30-tól a Szeged Beton. Molnárék je­lenleg 7-4-es hátrányban van­nak összesítésben, egy vere­séggel elúsznak a döntőről szőtt álmaik. BUDAPEST GYÚRÓS ISTVÁN - Most már a becsületünkért kell játszanunk - nyilatkozta Kásás Zoltán, a Szeged Beton vezetőedzője a Vasas elleni elődöntőbeli második meccs után. Hiába kezdte ugyanis előnyből a párharcot a Beton, a 4-1-es állásról a budapesti­ek két sima sikerrel fordítani tudtak, így a ma esti összecsa­páson (19.30) akár már a dön­tőbe is bejuthatnak. A Szeged persze közel sem így gondolja, és ahogy idén egyszer már sikerült, ezúttal is bravúrt hajtana végre a Sző­nyi úton. Emlékezhetünk rá, az alapszakasz hajrájában a Kásás-csapat 5-4-re verte ide­genben olimpiai bajnokokkal felálló ellenfelét. Ismétlésre viszont akkor lehet esély, ha Molnárék a múlt héthez ké­pest feljavulnak mind az em­berelőnyök kihasználásában, mind pedig védekezésben, és fegyelmezett játékkal az alap­szakaszbeli meccshez hason­lóan kevés gólon tartják a pi­ros-kékeket. A csapatból egyébként mindenki egészséges, mind­össze Vindisch Ferenc hagyta ki a hétfői edzést gyomorron­tás miatt, ám ma este már ő is bevethető az elődöntőben. a Szeged Beton válogatott pólósa - Bele kell kapaszkodnunk az utolsó szalmaszálba, nincs ve­szítenivalónk a Szőnyi úton. Úgy kell játszanunk, hogy a le­fújás után azt érezzük, mindent megtettünk a sikerért - hogy ez mire lesz elég, az majd elvá­lik. Ha úgy alakul, a harmadik helyért is emelt fővel ugrunk majd medencébe. - fi « •0M , - í Molnár (fehérben) kemény őrizetre számíthat, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA MA 17 ORAKOR: SZENTES-OSC Jó lenne már nyerni SZENTES. A Bodrogi Bau­IOS-Szentesi VK OB l-es férfi vízilabdacsapata a 9-11. he­lyért zajló rájátszás 3. fordu­lójában ismét hazai környe­zetben, a ligeti uszodában száll medencébe. Legutóbb a Pécs vendégeskedett Szente­sen, és nyert 11-10-re, ma 17 órától az OSC lesz az ellenfél. Dr. Tóth Gyula vezetőedző el­mondta: készültek a meccsre, igyekszik motiválni a játéko­sokat, és szeretnék végre megszerezni első győzelmü­ket a play offban. A szakem­ber nem számíthat Szabóra, Tordayra és Markovicsra, Döbrössy ott lesz a keretben, de szereplése kérdéses. SZOMBATHELYI BRAVÚRRAL SPORTTÖRTENELEM Negyedik az ASS-Makó SZOMBATHELY. A sakkcsapat NB I utolsó fordulójában az ASS-Makói SVSE Szombathe­lyen vendégszerepelt, és bra­vúros győzelmet aratott. A si­ker azt jelenti, hogy a város 108 éves sporttörténetének legjobb csapateredményét érte el az együttes, hiszen a három „nagy", a Nagykanizsa, a Zala­egerszeg és a Paks mögött a so­rozat negyedik helyén végzett. Végeredmény: Szombat­helyi Haladás-ASS-Makói SVSE 5,5:6,5. A makói győz­tesek: Kovács Zsolt, Szalai Kornél, Domány Zsófia, dön­tetlent értek el: Erdős Viktor, Mihók Olivér, Lukács Péter, Csirik András, Farkas Tibor, Restás Péter, ifj. Balázs Tibor. További eredmények, Szabó László-csoport: Duna­haraszti-Nagykanizsa 0,5:11,5, Zalaegerszeg-Pénz­ügyőr 7:5, Decs-Paks 5:7, BE­AC-Honvéd 3,5:8,5, Mátyás­föld-Kazincbarcika 6,5:5,5. A bajnokság végeredmé­nye: 1. Nagykanizsa 96,5, 2. Zalaegerszeg 86,5, 3. Paks 82, 4. ASS Makói SVSE 68, 5. Pénzügyőr 67,5, 6. Mátyásföld 65,5, 7. Decs 65, 8. Szombat­hely 60,5, 9. Honvéd 60, 10. Kazincbarcika 47,5, 11. Duna­haraszti 46,5, 12. BEAC 46,5 ponttal. A Dunaharaszti és a BEAC kiesett. Az NB I/B Maróczy-cso­portjában: Mátra SE Gyön­gyös-Maróczy SE Szeged 6:6, a szegedi alakulat 64,5 pontot gyűjtve a nyolcadik helyen végzett. Az NB II-ben, Tóth Lász­ló-csoport: Kisújszállás-Ma­róczy SE Szeged II. 8:4, Mező­berény-ASS Makói SVSE II. 4:8, Tákisz-Szentes 8,5:3,5, Karcag-Röszke 3:9. Harmadik a Röszke (80 pont), negyedik a Maróczy SE II. (79), ötödik az ASS Makói SVSE II. (78), ti­zenkettedik, és kiesett a Szen­tesi Spartacus (33). KÖZEL NEGYVEN ORSZÁG NEVEZETT MÁR A MOL-VILÁGKUPÁRA, AMELYRE INGYENES A BELÉPÉS Jönnek a szállítók újratöltve Május 28. és 30. között ismét otthont ad a Mol síkvízi gyor­sasági kajakos és kenus világ­kupának a szegedi Maty-ér, amelyre már közel negyven or­szág nevezett. A szurkolók in­gyenesen tekinthetik meg a háromnapos eseményt az olim­piai vízicentrumban. SZEGED MÁDI JÓZSEF A szállítók visszatérnek. Ta­valy a szegedi Mol kajakos és kenus világkupán nemcsak a magyar válogatott szereplése, hanem a versenyt reklámozó kisfilm is nagy sikert aratott, így aztán természetes, hogy a szervezők 2009-hez hasonló­an ismét azokkal és úgy nép­szerűsítik az eseményt, akik­kel és ahogy tavaly történt. Szállítók újratöltve - ez a cí­me annak az egyelőre még csak werkfilmnek, amely a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján látható. A plaká­tokkal az utcákon nemsokára találkozhatunk, az új reklám­film pedig két héttel az ese­mény előtt lesz majd látható a hazai televízió-csatornákon. A tartalom még nem is­mert, az viszont biztos, hogy a három főszereplő ugyanaz: az EDF Démász-Szegedi VE-ből a kenus Vajda Attila és a kaja­rr . r-i Ts­A szervezők ismét népes szurkolótáborra számítanak a szegedi Mol-világkupán. fotó karnok csaba kos Janics Natasa, valamint Kovács Katalin. Ők tavaly va­lóban szállítók voltak, mégpe­dig a legfényesebb éremből, az aranyból hárman együtt nyolcat gyűjtöttek, igaz, ebből Janics és Kovács kettőt közö­sen (K2 500 és 200 méter) szerzett. Azt már nagyjából lehet tudni, mekkora lesz a Mol-vi­lágkupa mezőnye: az orszá­gonkénti nevezések száma már negyven közelében jár. A hazai szövetség főtitkára, Schmidt Gábor szerint el is érheti majd ezt a számot. Ami viszont nem tudható még, az a magyar válogatott összetétele. Jövő héten pén­tektől vasárnapig Szolnok ad otthont a felnőtt és ifjúsági egyes rangsorolónak, amely után a szövetségi kapitány, Storcz Botond párosban és négyesben is kijelöli a nem­zeti csapatunkat. És végül egy jó hír a szur­kolóknak: ahogy 2009-ben, úgy idén is ingyenesen néz­hetik meg a drukkerek a vi­lágkupát a Szeged melletti Maty-éren május 28. és 30. között. Tavalyi mérleg. A magyar ka­jakos és kenus válogatott az el­múlt esztendőben minden idők legjobb Maty-éri világkupa-sze­replését produkálta. A mieink 13 arany-, 4 ezüst- és 4 bronz­érmet szereztek, ráadásul hét olimpiai számban is találhat­tunk magyar győztest. A világ élvonalában a görkorisok GROSS-GERAU. Huszonöt or­szág versenyzői, köztük pél­dául új-zélandi és kolumbiai görkorcsolyázók is részt vet­tek a gross-geraui nemzetközi görkorcsolyaversenyen, ahol a 12 fős csapattal induló sze­gedi Tornádó Team sportolói is elindultak. Az újfajta lebonyolításnak köszönhetően változatos és iz­galmas futamokat láthattak a nézők. A junior A és B korosz­tályban négy távon indultak a szegedi versenyzők. Dékány Bence és Monostori Eszter ki­robbanó formában verseny­zett, bátor korcsolyázással, hosszú körökön át irányítva a mezőnyt mindketten bejutot­tak az elitnek számító legjobb tizenöt közé. összetettben vé­gül Monostori tizedik (sprint­ben hatalmas egyéni csúcsot korcsolyázva csak öt ezredmá­sodperccel maradt le a hatos döntőről), Dékány pedig ti­zenötödik lett. Török Réka valamennyi szá­mában egyéni csúcsokat kor­csolyázva összetettben a 22. he­lyen végzett, Hülber Dániel pe­dig a verseny egyik legnépe­sebb mezőnyében, gyengébb kezdés után hatalmas izgalmak közepette visszaverekedve ma­gát az A döntőkbe, ahol össze-* tettben a 29. helyen végzett. Fi­gyelemre méltó még a rendkí­vül erős mezőnyben Gardi Do­minika látványos versenyzése és az összetettben elért 6. helye. Sikerek, helyezések Gross-Gerauban Szegedi eredmények (a ver­senyzők különböző korosz­tályokban indultak): 6. Mol­nár Gabriella, 6. Iványi Tamás, 6. Gardi Dominika, 8. Ozsváth Lili, 9. Sajgó Anna, 10. Újvári Réka, 12. Fekete András, 20. Kopilovic Eleonóra. Edzők: Kéri Ferenc, Garzó Eri­ka, Kéri Eszter. Megbízható azolok a kalászosok védelmében Bár a gabonatermesz­tés körülményei (az időjárás, a termesztés­technológia, a fajták és a kórokozók is) folya­matosan változnak, az azol hatóanyagtartalmú gombaölő szerek évek óta bizonyítják a búza­betegségek elleni ki­emelkedő hatékonysá­gukat. Az új formulációs fejlesztések javítják a készítmények tapadását, elterülését, gyorsítják száradásukat a levélen, ami tovább fokozza a hatékonyságot. Ha az egyszeri védeke­zés mellett döntünk, és az elérhető legmagasabb ter­méshozam elérését tűz­zük ki a kórokozók elleni védelem céljaként, akkor kiemelten fontos, hogy széles hatásspektrumú, minden búzabetegség ellen hatékony és a.leg­hosszabb hatástartargú(5jc! hét) azolkészítmé^yt.jvár: lasszuk. Emellett külön fi­gyelmet érdemel a kezelés megfelelő időzítése. Egyszeri védekezéssel ugyanis . minden búza­betegséget tökéletesen elhárítani nem lehet, hi­szen a lisztharmatgom­ba fölszaporodása már a bokrosodáskor megkez­dődik, a vörösrozsda és a pirenofórás levélfoltos­ság kórokozói pedig még viaszéréskor is intenzíven fertőznek. Azt az időpon­tot kell megtalálni, amely­nél az összes föllépő be­tegség együttes kártétele a legkisebbre szorítható vissza. Az utóbbi években vég­zett kísérletek alapján egyszeri védekezésnél az azolok kijuttatásának op­timális időpontja a búza kalászolásának kezde­tén van. Az esetek döntő többségében ez eredmé­nyezi'. 3;,begmagasabb ter­'mósbqzamotúr? Sm Egészségesebb állomány további termésnövekedés. Prémium hatású készítmény a kalászosok osz s/es gombabétögsége elkm hosszú hatástar­tammal. extra vitelemmel a lisztben nat ellen www agro.basf hu | www basf.hu The Chemical Company

Next

/
Thumbnails
Contents