Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-26 / 120. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. MÁJUS 2SZERDA öfTsz KÜLFÖLD Folytatódik a sztrájk LONDON. Tárgyalások jelei nélkül folytatódott kedden a British Airways utaskísérőinek előző nap kezdődött, ötnaposra tervezett sztrájkja, amely miatt a légitársaság budapesti járatainak felét törölni kellett. A brit légitársaság 13 ezer légiutas-kísérőjéből 12 ezret képviselő Unité szakszervezet hétfőn nulla órától péntek éjfélig hirdette meg a munkabeszüntetést a hónapok óta húzódó munkaszervezési és bérviták miatt. Észak-Korea megszakítja kapcsolatait Dél-Koreával SZÖUL. Észak-Korea kedden úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot Dél-Koreával, beleértve a kettejük közötti kommunikációt is - jelentette be a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Észak-Korea azt is déli szomszédja tudtára adta, hogy kiutasítja a Keszong nevű határváros ipari komplexumában dolgozó dét-koreai személyzetet. Az ipari park a két Korea közös vállalkozása. Emellett dél-koreai hajó vagy repülőgép nem használhatja az Észak-Koreához tartozó tengert és légteret. Észak-Korea arra a „lejárató kampányra" válaszol ezzel amelyet véleménye szerint Dél-Korea indított ellene a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztésének ügyében. Mégsem találták meg Várkonyi holttestét PEKING. Cáfolta a tibeti hegymászószövetség, hogy megtalálták volna Várkonyi László magyar alpinista holttestét - tájékoztatta az MTI-t Sárközy Péter pekingi főkonzul kedden. A szövetség főtitkára félreértésnek nevezte azt a közlést, amely a Hszinhua hírügynökség május 21-i angol nyelvű kiadásában szerepel s amely szerint a 7028 méteren jéglavina által elsodort magyar sportember holttestét 6800 méteres magasságban megtalálták. Mint mondta, vélhetően félreértették, illetve továbbgondolták az általa elmondottakat, vagyis hogy Várkonyit a jég 200 méterrel lejjebb sodorta, s körülbelül 6800 méteren halt meg. Lengyel légi katasztrófa VARSÓ. A lengyel légierő főparancsnoka a pilótafülkében tartózkodott Lech Kaczynski államfő repülőgépének április 10-én bekövetkezett szmolenszki katasztrófájakor - erősítette meg a vizsgálóbizottság lengyel tagja. Egy másik személy ideiglenes jelenlétét is megállapították még korábban orosz szakértők. A TU-154-es lengyel kormánygép a katinyi emlékhelyre tartott, s leszállás közben zuhant le. A gépen utazó mind a 96 ember életét vesztette, (mti) írv. Két súlyos buszbaleset Törökországban COEjhfcJ pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. PÍH17.Í1OT legységre VÉTEL ELADÁS ]EUR 278,30 281,89| 22H3 226,10 231,89 JCHF 194,19 199,991 I RON 64,45 70,00 1 Érvényes: 2010.05.25. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Balesetet szenvedett egy orosz turistákat szállító autóbusz kedden a dél-törökországi Antalya üdülőhelyen, a török hatóságok szerint 16 ember meghalt, további 25 megsérült. A busz Alanya városában üdülő orosz turistákat szállított Pamukkale településre, és az antalyai repülőtér közelében ismeretlen okokból egy hídról folyóba zuhant, 15 méteres mélységbe. (A képen sebesültet szállítanak el a helyszínről a mentők.) Keddre virradóra egy másik súlyos buszbaleset is történt Törökországban. Egy Tbilisziből Isztambulba tartó busz borult fel a törökországi Rize város közelében. A balesetben 33-an megsérültek. A buszon grúzokon kívül indiai, cseh és azeri állampolgárok is voltak. Ez utóbbi balesetben közrejátszott a rossz időjárás. FOTÓ: MTI/AP/HÜRRIYET FICO: ÁLLÍTSÁK LE A KETTŐS ALLAMPOLGARSAGOT LEHETOVE TEVŐ TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS FOLYAMATAT „Nem ülünk fel a provokációnak" A pozsonyi parlament tegnap rendkívüli ülésen foglalkozott a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyar törvényjavaslattal A Fidesz szóvivője szerint pártja eddig sem kívánt beleavatkozni a szlovákiai választási kampányba és ezután sem áll szándékában. BUDAPEST, POZSONY MTI „Eddig sem ültünk fel semmifajta provokációnak, és ezután sem fogunk felülni semmifajta provokációnak, akárhogyan is provokálja a magyar politikai közéletet vagy magát a Fideszt a szlovák kormány, illetve a szlovák kormányzó pártok" - mondta Szijjártó Péter. Közölte: azt is figyelembe kell venni, hogy a szlovák kormányban „egy nyíltan szélsőséges nézeteket valló és hangoztató párt is van", ez is magyarázhatja, hogy ilyen durva provokációkat követnek el a leendő magyar kormánnyal, illetve Magyarországgal szemben. Hangsúlyozta: a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvény meghozatalára a jelenlegi parlamentnek erkölcsi kötelessége van, a választópolgárok ennek tudatában szavaztak bizalmat a parlamentnek. Szijjártó Péter szerint amint lehetősége lesz a következő parlamentnek, meg fogja alkotni ezt a jogszabályt. A szóvivő elmondta, az a napnál is világosabb, hogy ma Szlovákiában egy rendkívül durva hangnemű választási kampány zajlik. A pozsonyi parlament keddi rendkívüli ülésén, amelynek legfőbb napirendi pontja a magyarországi állampolgársági törvény tervezett módosítása, Róbert Fico szlovák kormányfő felszólította Orbán Viktort, állítsa le az Országgyűlésben a határon túli magyarok kettős állampolgársáA szlovák parlament határozatában egyoldalúnak és elfogadhatatlannak minősítette a magyar lépést. Felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy lépése komoly kétségeket támaszt a nemzetközi jog tiszteletben tartásával a nemzetközi intézmények ajánlásainak és az Európai Unió értékeinek megtartásával kapcsolatosan. A határozat elfogadása után a szlovák parlament megszakította rendkívüli ülését. Az ülés azután folytatódna, ha az Országgyűlés elfogadná a magyar állampolgársági törvény módosítását. gát lehetővé tevő törvénymódosítás folyamatát. Róbert Fico sürgette a héten hivatalba lépő magyar kormányfőt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz a szlovákokkal, mert az általa tervezett jogszabály ellentétes a nemzetközi egyezményekkel. Megismételte: ha az Országgyűlés elfogadja a jogszabályt, Szlovákia kemény választ ad. A kormányfő úgy vélte: a nagymagyar revizionizmus és nacionalizmus ma hivatalos politikává vált Budapesten. A Országgyűlés várhatóan ma határoz a határon túli magyarok számára egyszerűsített, kedvezményes magyar állampolgárság megszerzését biztosító törvénymódosításról. A magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása szerint csak egyedi kérelemre kaphatná meg a kérvényező az állampolgárságot. ITTHON Vona lemondott mentelmi jogáról Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt. Szabó: „Nem történt hivatali visszaélés" A szocialista Szabó Zoltán szerint semmiféle hivatali visszaélés nem történt amikor mobiltelefont kapott az erzsébetvárosi önkormányzattól A volt országgyűlési képviselő Lendvai Ildikó távozó pártelnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs meglepődve a gyanúsítás ténye miatt, hiszen az elmúlt hónapokban - sikertelenül ugyan, de többször próbáltak rábizonyítani különböző bűncselekményeket Veszélyhelyzet feloldva A kormány kedden 18 órától feloldotta a rendkívüli árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elrendelt veszélyhelyzetet A kabinet a költségvetés általános tartalékának terhére 1,385 milliárd forintot fordít az árvízi védekezés költségeinek finanszírozására. A veszélyhelyzet elrendelésére azért volt szükség, mert több településen kritikus helyzet alakult ki az özönvízszerű esőzések után kiáradt patakok és kisebb folyók miatt Kulcsár új eljárást kért Kulcsár Attila a csaknem két éve tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését és új elsőfokú eljárást kért a brókerbotrány büntetőperében az utolsó szó jogán kedden Budapesten, a Fővárosi ítélőtáblán. Az elsőrendű vádlott nem állította, hogy ártatlan, de vádlott-társainak, egykori ügyfeleinek felelősségét is nyomatékosan hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az ügy nagyrészt felderítetlen. A Kulcsár-ügyben csütörtökre tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését a Fővárosi ítélőtábla, (mti) Orbán: a kormányprogram az „új rendszer iránytűje" BUDAPEST MTI A miniszterelnök-jelölt szerint a rendszerváltást követő hatodik parlament egyben alkotmányozó nemzetgyűlés, rendszert alakító parlament is. Orbán Viktor a kormánya programjáról szóló keddi parlamenti vita megnyitóbeszédében leszögezte: az új társadalmi szerződés nemcsak lehetőség az alkotmányozásra, hanem az emberek utasítása is arra, hogy a parlament alkossa meg az új alkotmányt. Szemléletváltás szükségességéről beszélt Orbán az öt nemzeti ügy sikerre vitelével összefüggésben. A leendő miniszterelnök azt mondta: ahhoz, hogy az öt nemzeti ügyet - a gazdaság talpra állítását, a rend megteremtését, az egészségügy megmentését, a szociális biztonság és a demokratikus normák helyreállítását sikerre vigyék, szemléletváltásra lesz szükség. A politika és a gazdaság szereplőinek új alapokon kell együttműködniük - mondta. Orbán a programot az. „új rendszer iránytűjének" nevezte, és hangsúlyozta, a láthatatlan paktumok ideje lejárt. Kiemelte: a következő négy évben új alkotmányt kell létrehozni, haza kell hívni külföldről a fiatalokat, és változtatni kell a Magyarországról való gondolkodásban, az új társadalmi szerződésben ugyanis a hazaszeretet az első pont. Mesterházy Attila szerint a Fidesz kormányprogramja a nemzeti szemfényvesztés programja, éppen a lényeg hiányzik belőle, hogy miként oldják meg a problémákat. A szocialista frakcióvezető úgy fogalmazott: az illuzionisták a cirkuszban nagyon szórakoztatóak, a parlamentben viszont életveszélyesek. Közben a parlamenti bizottságok megkezdték a miniszterjelöltek meghallgatását, a kormánypárti képviselők igen szavazataival a bizottságok támogatták a jelöltek kinevezését. Szollár Domokos kormányszóvivő tudatta: szombaton, az új kormány megalakulásának napján történik meg a kormányzati átadás-átvétel. A Fidesz tervei szerint hétfőn lesz a kormányzati átadás-átvétel. MMHMMMMMMMM •MMHMHIMMMMMMMMMnMMnMMMHMi Vészhelyzet Lengyelországban Árvízi vészhelyzetet hirdettek ki kedden Lengyelország két nyugati vajdaságában, miközben az ország központi és déli területein levonulóban van az árhullám. VARSÓ MTI A vészhelyzetet a nyugati nagy-lengyelországi és alsó-sziléziai vajdaságban hirdették ki, de az ár az északi pomerániai vajdaságot is fenyegeti. A mentőegységeket és a munkagépeket a veszélyeztetett területekre irányítják át délről, ahol az árvízhelyzet fokozatosan normalizálódni látszik. A lengyel kormány kedden 2 milliárd zlotyt (mintegy 480 millió eurót) csoportosított át a költségvetés tartalékaiból az árvízkárosultak megsegítésére. Jerzy Miller belügyminiszter szerint az árhullám a Visztulán, az Oderán és Wartán egyaránt a Balti-tenger felé halad. A tárcavezető szerint a helyzet az Oderán nyugodtabb, mint a Visztulán. A meteorológusok szerint újabb esőzések várhatóak Dél- és Nyugat-Lengyelországban, de reményeik szerint ezek nem súlyosbítják a helyzetet. Varsóban a vízszint nagyon lassan apad, s továbbra is fennáll a gátszakadás veszélye. A Visztula-parti kerületeket továbbra is lezárva tartják a tűzoltók és a mentőalakulatok. Az árhelyzet alakulását katonai helikopterekről figyelik. A lengyel főváros több mint 200 iskolájában továbbra is szünetel a tanítás. Lengyelországban közben 16-ra emelkedett az árvíz halálos áldozatainak száma: Pulawyban egy 13 éves kislány egy hídról a Visztulába esett és megfulladt. Országszerte tízezrek kényszerültek lakhelyük elhagyására. A becsült kár meghaladja a 2 milliárd eurót. Malév-privatizáció: elrendelték a nyomozást Elrendelte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozást hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt - ismeretlen tettes ellen - a Malév privatizációjával kapcsolatbem kedden. A feljelentés adatai szerint a Malév privatizációját nem a megfelelő gondossággal és szakértelemmel készítették elő, emiatt csak a visszaállamosításkor derülhetett ki, hogy a Malév 32 millió eurós viszontgaranciát vállalt az ügyletet finanszírozó orosz bank felé. A nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, a privatizációs ügylethez kapcsolódó dokumentumok beszerzését elsősorban a Malév Zrt.-től, s a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 25-i kenószámok: Iffi 4, 6, 9,18,19, 20, 23, 27, 31,35, 38,40, 53, 57, 58. M 59, 69. 72. 73, 79. A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET - Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: )AC0B GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ. DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország). 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)