Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-21 / 117. szám

19 Az elmúlt hétvégén fennállása egyik legnagyobb sikerét érte el a bajnoki bronzérem meg­szerzésével a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Tegnap délben mosolygós, elé­gedett sportemberek válaszol­tak az újságírók kérdéseire a Re­ök Caféban. A napokban meg­nyílt kávézóban tartotta a Sze­ged Beton férfi vízilabdacsapata évad végi sajtótájékoztatóját. A klub elnöke, Körtvélyessy Péter sikerként könyveli el a bajnoki és a magyarkupa­bronzérmet, ellenben kis hi­ányérzettel tölti el, hogy cím­védőként nem sikerült a LEN-kupában a négy közé jut­ni. A gárda trénere, Kásás Zol­tán ugyanerre a kérdésre vála­szolva kifejtette, egy edző so­hasem lehet elégedett, de azt is hozzátette, hogy a harma­dik hely elérése volt a cél, azt pedig teljesítette a csapat. Az együttes csapatkapitá­nya, Varga Péter arról beszélt, nem bánja már, hogy vége az évadnak (bár azért egy döntőt még valahogy kibírt volna...), hosszú volt a szezon. A siker­ből vastagon kivette részét a háromszoros olimpiai bajnok, Molnár Tamás, aki center lété­re 69 találatával a gólkirályi címet is elhódította. - Az elmúlt nyáron érkezett el az idő, hogy visszatérjek ne­velőegyesületembe - nyilat­kozta Papesz. - Jó helyre, moti­vált csapatba kerültem. Jó ered­mény a bronzérem, de azért melózunk majd, hogy egy év múlva fényesebb medált ünne­pelhessünk. Rövidesen eldől, hogy Ke­mény Dénes szövetségi kapi­tány mely játékosokkal képze­li el az augusztus végén kez­dődő Eb magyar válogatottját. Erre két szegedinek, Baksa Lászlónak és Török Bélának is mutatkozik esélye. - Világversenyen még nem szerepelhettem a nemzeti együt­tesben, minden vágyam, hogy ez idén végre sikerüljön - mondta Baksa, aki kiemelkedő egyénisé­ge volt a Szegednek. - Ha nem is mindig, de azért elég sokszor si­kerülne úgy játszanom, mint a Fradi elleni bronzmeccs zárófel­vonásán, akkor talán lenne esé­lyem a zágrábi szereplésre - vet­te át a szót Török. A Szeged játékosai május vé­gétől szabadságra mennek, a felkészülés augusztus elején kezdődik el. - Tervünk az, hogy megrendezzük a szokásos nívós nemzetközi felkészülési viada­lunkat, amely egyben a szep­tember második felében elkez­dődő Euroliga selejtezőjére tör­ténő ráhangolódást is jelentheti majd - magyarázta Juhász György technikai igazgató. Titkosított újak. A klub elnöke, Körtvélyessy Péter elmondta, hogy a keretben nagy változás nem várható, egy-két poszton képzelhető csak el játékoscsere. Azt is megtudtuk, hogy három játékosnak (Vindisch Ferenc­nek, Juhász Zsoltnak és Kuncz Tamásnak) jár le a szerződése. Velük min­denképpen tárgyalnak a vezetők, de olyanokkal is elbeszélgetnek, akiktől elvárható a jobb teljesítmény. Az esetleges újakról egyelőre nem nyilatko­zott a klub első embere. „Ez most még két okból sem ildomos: egyrészt nem akarjuk őket kellemetlen helyzetbe hozni, mert még nem járt le ed­digi csapataiknál a szerződésük, másrészt pedig nem lenne szerencsés ri­válisaink tudtára adni átigazolási terveinket" - mondta Körtvélyessy. Makói győzelem a vásárhelyi versenyen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Egy nem zetközi mester és öt FIDE-mes­ter is ott volt a mezőnyben a Hódmezővásárhelyen 15. alka­lommal megrendezett Má­yer-sakkfesztiválon. A kilenc­fordulós rapidversenyen a já­tékidő fordulónként 15-15 perc volt, a végső sikert pedig Szalai Kornél szerezte meg. A sakkozó másodszor végzett az élen a vi­adalon úgy, hogy csupán há­rom döntetlent engedett az el­lenfeleinek. Az 1999-es, a 2002-es és a 2005-ös győztes Tatár Kiss Szabolcs nemzetközi mester azonos pontaránnyal a második helyre szorult, harma­dik pedig Ádók János lett mind­össze fél ponttal lemaradva. Végeredmény: 1. Szalai Kornél (ASS-Makói SVSE) 7,5, 2. Tatár Kiss Szabolcs (Pénz­ügyőr SE) 7,5, 3. Ádók János (Vásárhelyi Pákozdy SE) 7, 4. Erdős János (Vásárhelyi Pá­kozdy SE) 7, 5. Andor László (Békési TE) 6,5, 6. Nagy Dániel (ASS-Makói SVSE) 6,5 pont. Különdíjak, legjobb ifjú­sági versenyző: Vályi Adél (Maróczy SE). Legjobb vásár­helyi versenyzők: Botka Pé­ter, Ábrahám Zoltán, Borsi Imre (egyaránt 6-6 pont). Leg­jobb amatőr: Katona Mihály. Az ob-bronz megszerzésével kitettek magukért. Balról: Kásás Zoltán, Baksa László, Török Béla, Varga Péter, Molnár Tamás. FOTÓ: VERÉB SIMON Beton: siker a bronzérem Négyen dupláznak A Szeged-napi rendezvények egyik fontos (sport)eseménye lesz szombat délelőtt a Tisza belvárosi szakaszán tartandó Szeged-Cambridge városok (10.35) és egyetemek (11.35) közti evezősregatta. SZEGED MÁDI jÓZSEF Két hírrel kezdjük: az egyik, hogy Szeged testvérvárosának, Cambridge-nek nagyobb létszá­mú küldöttsége ma délután öt óra körül már Szegeden lesz, a nap későbbi részében elvégzik a hajóbeállításokat is, majd bejár­ják a pályát. A másik fontos hír, hogy a szervezők (Szeged vá­rosa, SZTE, EDF Démász-Szege­di VE) nagyon készülnek. Mind a technikai háttér megteremté­séért, mind a vízi párharc sike­res megvívásáért. A szombat délelőtt fontos eseménye lesz - amely tökéle­tesen illeszkedik a Szeged-napi rendezvények sorába - a két városi csapat (10.35), majd a két egyetem (11.35) evezősviadala. - Az angoloknak hozott köl­csönhajókat már szereljük ösz­sze, a versenybírókkal is egyeztettünk, valamint kide­rült, hét motorcsónak biztosít­ja majd a futamokat a Tiszán - mondta Dani Zsolt, az EDF Démász-Szegedi VE edzője, a szegedi hajók felkészítője. - Ha a víz elöntené a rakpartot, mindez módosíthatja a bírók helyét, ha pedig a rondella is víz alá kerül, akkor a cél az ár­vízi emlékműhöz közelebb ke­rül. így sem kell attól tartani, hogy az eredetileg tervezett 1800 méternél kevesebb lesz a táv, mert bár méterben ennyit húznak a fiúk, a sodrás miatt olyan, mintha állóvízen körül­belül 2300 métert lapátolná­nak. A Maty-éren például hat perc alatt teljesíti a nyolcas a távot, a Tiszán azonban ez már 7 perc 15 másodperc. A szakember elmondta, a szegedi nemzetközi verseny óta, azaz három hete készülnek a viadalra, ebben pedig benne volt a kiválasztás is. A városi és az egyetemi nyolcasban lesz­nek átfedések: Pozsár Bence, Radics Bence, Kitka Gergely és Lele Máté mindkét futamban hajóba ül (ahogy Dani megje­gyezte: összeszokottak, így ők diktálnak majd), a városi hajó a dr. Haller Ákos, Matyasovszki Dániel, Hegyközi Ferenc, Tari János, míg az egyetemi hajó a Molnár Dániel, Csatlós Máté, Fehér Szabolcs, Valkai István kvartettel egészül ki. Érdekes­ség, hogy valamennyien az EDF Démász-Szegedi VE versenyzői. Molnár két BÉKÉSCSABA. Az ITF tékvandó magyar bajnokságnak Békés­csaba adott otthont. A huszon­hat csapat 150 sportolóját fel­vonultató eseményen a szegedi Club Dynamic SE versenyzői érmekkel térhettek haza: Mol­nár Zsombor két arany-, Zám­bori Csaba egy-egy arany- és bronz-, Fodor Benjámin pedig egy-egy arany- és ezüstérmet szerzett a békési eseményen. aranya Eredmények, Békéscsaba, ITF magyar bajnokság, for­magyakorlat, gyermekek: 1. Zámbori Csaba; serdülők: 1. Fodor Benjámin, Boda Tímea és Molnár Zsombor, 3. Tari Lilla. Küzdelem, gyermekek: 3. Zámbori Cs., serdülők, -35 kg: 1. Miklós Alexandra, -40 kg: 2. Fodor B., 3. Kis-Faludy Kende, -45 kg: 1. Molnár Zs., +60 kg: 3. Hajdú Levente. A Club Dynamic csapata. Állnak (balról): Hajdú Levente, Tari Lilla, Molnár Henrietta, Fodor Benjámin, Molnár Zsombor, Gombos Attila; térdelnek: Kis-Faludy Kende, Boda Tímea, Zámbori Csaba, Miklós Alexandra. FOTÓ: DM/DV Városi kitüntetések Futballünnep a Fradival SZEGED. Május 22-én ünnepli 111. születésnapját a szegedi labdarúgás, 1899-ben ezen a napon alakult meg az első sze­gedi futballcsapat. A mai ün­nepségen a fiatalok és a szege­di szeniorcsapatok mellett pá­lyára lép a Ferencváros öregfi­úk-együttese is, amelyben egy­kori BL-résztvevő és válogatott játékosok is pályára léphetnek. A mai program, 14.00: Csongrád megye U15-Gro­sics-akadémia U15. 15.45: SZVSE Öregfiúk-Szegedi Dózsa Öregfiúk. 16.40: Ünnepélyes díjátadó. 17.00: Szeged Öregfi­úk-Ferencvárosi TC Öregfiúk. BONYHÁD. Huszonnyolc mérkő-. zés, huszonnégy győzelem, négy vereség. Ez a Dél-Konst­rukt SZTE-Szedeák B csoportos férfi kosárlabda-csapatának mérlege az utolsó két forduló előtt. És ugyanez a Bonyhád mérlege is, amellyel a szegedi­ek pénteken 19 órától sorsdön­tő bajnokit vívnak idegenben. A képlet a következő: opti­mális esetben idegenben nyer a Szedeák, és megnyeri a B csoportot, ezzel kiharcolja az élvonalba jutás jogát. Leg­rosszabb esetben Nyilasék 14 pontos vagy annál nagyobb arányú vereséget szenvednek (az első meccsen 92-78-ra nyertek), és lecsúsznak a baj­noki címről. Ha pedig 14-nél kevesebbel kapnak ki, az utol­só forduló dönthet, ahol a Dél-Konstrukt hazai pályán fogadja a Nagykanizsát, a Bonyhád pedig Jászberénybe látogat. te okosatobablészünk-i Regisztráljon, és használja a piacon egyedülálló MARK jelöltmenedzsmentet! Ügyfélszolgálatunk örömmel áll rendelkezésére. Hívjon minket a 62/567-835-ös számon, vagy írjon a bodok@delmagyar.hu e-mail címre. workania Tegnap kora délután a szegedi városházán sportolókat és sportve­zetőket jutalmaztak. Immár évek óta megszokott dolog, hogy Szeged napja alkalmából kitüntetéseket nyújtanak át a sport területén is ki­emelkedő teljesítményt nyújtó embereknek. Szentgyörgyi Pál alpolgár­mester három versenyzőt és három sportért dolgozót jutalmazott. Sze­ged sportolója kitüntetést kapott Biatovszki Mira olimpiai bajnok sport­lövő, Kecse-Nagy Helga válogatott fallabdás és Lukács Levente első osz­tályú asztaliteniszező. Szeged sportjáért járó elismerést kapott Marko­vics Endréné torna- és jégtáncedző, Szalai István labdarúgóedző és Hor­váth András sportszervező. Karnok Csaba fotóján (balról): Horváth, Mar­kovicsné, Kecse-Nagy, Lukács, Biatovszki és Szalai. Minden eldőlhet Segítünk rendszerezni a pályázatokat! vwvw.workania.hu

Next

/
Thumbnails
Contents