Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-20 / 116. szám

6 MAKÓ ÉS TÉRSÉGE 2010. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK MAKÓI kistérség: Apátfalva, Ambrózfalva, Csanádal­berti, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes. Kiszombor. Klárafalva, Kövegy, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák. Pitvaros Száztíz éve került elő itt Langóék kisfia A Langó-kápolnát Langó Mátyás építtette fogadalomból, azon a he­lyen, ahol elveszett kisfia megke­rült. FOTÓ: VERÉB SIMON APÁTFALVA, KIRÁLYHEGYES MUNKATÁRSUNKTÓL Idén lesz száztíz éve, hogy az apátfalvi gazdálkodó, Langó Mátyás kápolnát állíttatott azon a helyen, ahol elveszett kisfiát megtalálták. A három­gyermekes, mélyen hívő csa­ládot már az is megviselte, amikor az elemista András megbetegedett, fél lába lebé­nult, és nem tudtak rajta segí­teni az orvosok. A nehezen já­ró kisfiú azonban egyszer így is elkóborolt otthonról. Előbb a család, majd a közeli tanyák lakói keresték, végül - mert már esteledett - a csendőrök és a katonák is bekapcsolód­tak a kutatásba. Ekkor talál­ták meg az utak találkozásá­nál lévő kereszt tövében. A családfő állta a fogadal­mát, és 1900-ban megépíttet­te a kápolnát, a tanyaiaknak és a vándoroknak menedé­kül. Azóta is gondozzák a hí­vek. Most Borsosné Lúczó Gi­zella és Ferenci Ferencné Tóth L. Julianna gondoskodik a kis templomról. Julika biztosítási üzletkötő, de tanyán élt gye­rekkorában, később pedig a közelben volt gyökérföldjük. Mint mondja, egyszer a nap­számosokkal dolgoztak, és épp sikerült befejezni a mun­kát, kiérni a föld végére, már­is jött a zivatar. Akkor dön­tötte el, hogy minden évben hoz virágot a kápolnához. Az építés évfordulója idén au­gusztus 5-én lesz, ez nagy ün­nep, a tanyaiak lovas kocsin, biciklivel jönnek. Múlt hétvé­gén tartottak volna itt búza­szentelőt, de a bizonytalan időjárás miatt elmaradt az ünnepség. Házi sajt a vendégnek - aki kecskét is fejhet Akár minden tizedik házban is fogadhatnának turistákat a fa­lusiak, de az idegenforgalom­hoz összefogás és programok is kellenének - állítja Bárányi Csaba vőfély, a kiszombori Lila akác panzió tulajdonosa. Ő pu­lival, kecskékkel és házi készí­tésű sajttal várja vendégeit. KISZOMBOR SZABÓ IMRE A kiszombori Lila akác pan­ziónak sokkal hangulatosabb neve lett volna eredetileg: tu­lajdonosa, Bárányi Csaba Kendermagos Vendégháznak szerette volna keresztelni, és már meg is terveztek neki egy emblémát kakassal - csak­hogy közben reflektorfénybe került a könnyű drogok legali­zálásáért küzdő, hasonló ne­vű Kendermag Egyesület. Jobb a békesség - gondolta a fiatal panziós, és az udvar egyik éppen virágzó akáca lett a névadó. Ennek immár 7 esz­tendeje. Akkor nyílt meg a pá­lyázati támogatások igénybe­vételével kialakított, összesen 10 ágyas szálláshely. 99 Nincs olyan falu Makó környé­kén, ahol ne volna legalább min­den tizedik házban egy vendég­szobává kis beruházással átala­kítható szoba. Bárányi Csaba Ami Makó térségében kuri­ózumnak számít. Nemigen van ugyanis másik, amely a falusi turizmusra igyekezne építeni Bárányi Csaba és a jószágok. Hét esztendeje indította a vállalkozást. A SZERZŐ FELVÉTELE vendégforgalmát. Az udvarra betérőt fiatal, barátságos fehér puli fogadja, az udvaron szelíd kecskék le­gelnek, az ól­ban pedig ki­csik is van­nak - jelenleg éppen kilenc. A vendéget kecsketejjel és sajttal is megkínálják, s örömmel veszik, ha a jószá­gokra kíváncsi idegen részt kér az állatok etetéséből, gondozá­sából, fejéséből. Van tűzrakó­hely is, ahol az amúgy vőfély­ként dolgozó házigazda estén­ként szívesen mesél az itteni hagyományokról. Akinek ez sem elég, felkeresheti a helyi kézműveseket, elmehet hor­gászni vagy lovagolni, sőt ha kedve tartja, biciklit is kaphat egy kerékpártúrához. Bárányi Csaba azt mondja, azért a vendégek többsége, ahogy másutt is, inkább át­utazó, nyaranta néhány csa­lád és csoport jön, kifejezet­ten a jószágok és a vidéki élet­forma lehetősége miatt. Pedig volna benne fantázia: van­nak, akiket kifejezetten ez ér­dekel, és az sem utolsó szem­pont, hogy ez a fajta kikap­csolódás jóval olcsóbb, mint mondjuk egy külföldi út. Úgy véli, nincs olyan falu Makó környékén, ahol ne volna leg­alább minden tizedik házban egy vendégszobává kis beru­házással átalakítható szoba ­csakhogy az idegenforgalom­hoz nem elég a szálláshely, vonzó program is kellene, amihez elengedhetetlen az összefogás. Ez nálunk egyelő­re még épp csak szerveződő­ben van - állapítja meg. HIREK Új játszótér AMBRÓZFALVA. 11 millió 95 ezer forintot nyert az önkor­mányzat az FVM-től egy új, EU-konform játszótér megépíté­sére. Tuska György polgármes­tertől tudjuk, hogy a hivatalos értesítést már megkapta a köz­ség az elnyert összegről, most keresik a kivitelezőt. Várhatóan két-három hónapon belül az építés is elkezdődik. Az új ját­szótér a régi helyén készül el. Sószoba a bölcsődében FÖLDEÁK. Augusztusban vár­hatóan befejeződik a könyvtár átalakítása, és szeptemberben költözhet a helyére az intéz­mény. A 48 milliós beruházás­hoz uniós támogatást nyert a település. Az óvodánál is épít­keznek: 23 millió forintból új csoportszoba és más kiszolgá­lóhelyiségek készülnek. Erre ­mint Vass Imre polgármester mondta - egyrészt a gyermek­létszám miatt volt szükség, másrészt azért, mert új foglal­kozásokat vezettek be. Hama­rosan építkeznek a bölcsődé­nél is. A13 milliós beruházás­nak jövő júliusban kell befeje­ződnie, itt többek között só­szobát alakítanak ki a nyertes pályázatnak köszönhetően. Útépítés, faültetéssel MAKÓ. 112 millió forintból aszfaltozzák a Honvéd, a Paizs, a Lendvai, a Bethlen és a Lu­ther utca útalapjait, és felújít­ják a Hold utcát. Ez a beruhá­zás a 43-as főút tehermentesí­tését szolgálja. A területet már átadták a kivitelezőnek. A cég, amellett hogy 396 méteren utat épít a Hold utcán, 639 méteren helyrehozza a csapa­dékvíz-csatornát, kialakít 49 parkolóhelyet, 24 fát is ültet a megújított zöldterületre. mmmmmmnmm A MAKÓI RACZ CSABA BOWLINGOZIK, GITÁROZIK Vb-re edz, lemezt készít Hét éve kezdett bowtingozni a makói Rácz Csaba, azóta hat baj­noki címet nyert, négyet egyéni­ben, kettőt csapatban. Emellett ő az Overdream együttes basszus­gitárosa. Hamarosan elkészül a banda új lemeze, amelyen már magyarul énekelnek. MAKÓ IMRE PÉTER A 42 éves, makói Rácz Csaba hét éve bowlingozik, eddig hat bajnoki címet szerzett, négyet egyéniben, kettőt csa­patban, és tagja a válogatott­nak. Hobbinak indult, de az­tán komolyra fordult: - Az egyengolyó kikezdte a kezem, és érdeklődtem, hol lehet kéz­re fúrtat csináltatni. Budapes­ten készült el a sporteszkö­zöm, és az olasz edző, Flavio Cibra is a fővárosban foglal­kozott velem. Hetente ötször tréningeztem, kétszer vele ­mondta Rácz. Az edzéseken való részvétel nem okozott gondot: kertész­ként naponta járt a virágpiac­ra, s kezdettől a Pindevilsben sportol. Karrierje gyorsan ívelt félfelé: harmadik bowlingos évében már válogatott volt. Eredményeire büszke, de az igazán felejthetetlen a 2007-es szezon marad. - Megsérült, leszakadt a bi­cepszem, hat héttel a korrek­ciós műtét után mégis rajthoz álltam az egyéni bajnokságon Rácz Csaba a bowlingválogatott mezében. Büszke eddigi eredmé­nyeire. FOTÓ: SZABÓ IMRE - mesélte. - Óvatosan gurítot­tam, nem akartam újabb sérü­lést kockáztatni, így is bejutot­tam a fináléba, majd ott is nyertem. Erre magam sem szá­mítottam: előtte elvállaltam a szakkommentátori feladatot a sporttelevíziónál, így végül a saját sikeremről kellett utólag beszélnem. Ebben a szezon­ban megválasztottak a sport­ágban az év játékosának. Harmadik éve finn tréner­rel, Jarko Sipillával dolgozik, csiszolódott, megváltozott a technikája. A tervek: - Amíg mozogni tud az ember, bow­lingozhat, magam is így terve­zem, hiszen sok az idősebb, hatvanon felüli játékos Euró­pában. A nemzetközi szintű eredmények még hiányoznak, most készülök a müncheni vi­lágbajnokságra, remélem, si­kerül az áttörés. A vajdasági Csantavér csapatában is ját­szom, és ott is jó esélyünk le­het a bajnoki aranyra. Manapság a heti négy tré­ningből kettőt a fővárosban, kettőt a szegedi teke- és bow­lingklubban teljesít. Nem csak ő mozog a famíliában: 23 éves fia, Krisztián testépítő, a 10 esz­tendős Petra lovagol, a kézilab­dázással kacérkodik, és elkíséri őt a bowlingversenyekre. - A legfiatalabb, a másfél éves Kris­tóf még gondolkodik, hogy me­lyik sportágat válassza, egyelő­re motorozik, műanyag „gé­pen" - mondta Rácz Csaba. Basszus. A munkára és a másik hobbira, a zenélésre is szakit időt, ebben sokat segít a család: a kertészetben felesége és édesanyja he­lyettesíti. A főként rockot játszó Overdream zenekarnak 22 éve tagja basszusgitárosként: - Hárman vagyunk, de rövidesen csatlakozik hozzánk egy énekes lány, és emiatt is jelentős változások előtt állunk - árulta el. - Eddig angolul nyomtuk, most magyarul dalolunk, és egy új lemezen dolgozunk. 1000 fát ajándékozott falujának a kertész Ezer facsemetét ajándékozott Kövegynek Bagosi Attila ker­tész, aki három éve költözött a megye legkisebb falujába. Azt mondja, nagyon megszerette a picinyke települést. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL A megye legkisebb falujában, a 438 lelkes Kövegyen nemrégi­ben 1000 facsemetét, illetve cserjét ültettek el a közmunká­sok - többek között diót, bük­köt, nyárt és szilt, jutott belőlük a sportpálya környékére, a főút mentére, az egykori idősotthon parkjába és még jó néhány helyre. Nem túlzás azt monda­ni, hogy a mindössze 9 utcából álló község megújult, megszé­pült. És minden bizonnyal sok­szorosan igaz lesz ez néhány év múlva, amikorra a fák megnő­nek. A helybéliek lelkesen gon­dozzák a növényeket. A facsemetéket nem az amúgy is szerény költségvetés­ből gazdálkodó önkormányzat szerezte be. Ajándékba kapta Bagosi Attila fiatal kertésztől, aki három éve költözött a falu­ba kedvesével. Amikor megke­restük, hogy meséljen a szokat­lan adományozásról, azt mondta, nem az övé az érdem, hanem a fákat gondosan elül­tető közmunkásoké. Annyit azért elmondott: azért jutott eszébe, hogy megajándékozza Kövegyet, mert nagyon meg­szerette a falut, és szeretett vol­na valami hasznosat tenni. Hasonló adományról az utóbbi években még csak nem is hallottunk. Bár Nagylakon is most ültetnek fákat, de ott csak 300-at, és azokat nem magánember, hanem egy sze­gedi civilszervezet adta a tele­pülésnek. A makói születésű, Szarva­son diplomázott, kertépítéssel és erdőgazdálkodással foglal­kozó Bagosi Attila mindig is vá­„Nagyon megszerettem a falut, és szerettem volna valami hasznosat tenni." Bagosi Attila gyott egy olyan csöndes, barát­ságos falura, mint amilyen Kö­vegy, és reméli, a növényekben sok öröme lesz neki és az itt élőknek is. Abban is bízik, hogy az itt élő fiatalok, akik amúgy is arról híresek, hogy készek jó ügyekért összefogni, erőt merí­tenek az ötletből hasonló ne­mes célok megvalósításához.

Next

/
Thumbnails
Contents