Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-19 / 115. szám

AKTUALIS 2010. MÁJUS 19., SZERDA KÖRKÉP Ifjúsági egyesület, újra ALGYŐ. Újraformálódott az al­győi Dinamix Ifjúsági Kerek­asztal: Horváth Henrik elnök képviseleti joga megszűnt, a társadalmi szervezet új képvi­selője: Torma Tibor elnök. A tisztújítás, az alapszabály mó­dosítása, a tagfelvétel a törvé­nyi feltételeknek megfelelően megtörtént. A tervek között szerepel extrémsport-nap, Hangár nyárindító est, Hangár zenei-rockzenei nap megszer­vezése. Ifjúsági csereprogram RÖSZKE. Meglátogatta a tele­pülést a franciaországi Com­munauté de Communes des Vals & Plateaux des Monts de Lacaune és Saint Pierre de Tri­visy delegációja - a 10 éves testvértelepülési együttműkö­dést ünnepelték. A francia fél pályázatának eredményeként egy ifjúsági csereprogram va­lósul meg idén júniusban: ti­zenhat 9-14 év közötti rösz­kei tanuló utazik 4 pedagó­gussal Franciaországba, ahol részt vesznek egy-egy oktatá­si napon a külföldi iskolában, így betekintést nyerhetnek az ottani diákéletbe. A diákokkal utazik a Röszkei Gyermek- és Ifjúsági önkormányzat 7 ifjú­ságsegítője is. Szállásadókra számítanak SÁNDORFALVA. Szombaton 11 órától az Akácvirág Dél-al­földi Turisztikai Egyesület munkáját követhetik nyomon az érdeklődők. Várják a sza­bad szobával, tanyával rendel­kezőket, hogy a szállásadás lehetőségeivel megismertes­sék őket. A helyszínen lehet lovas kocsikázni, lovagolni, a gyerekeket ugrálóvár fogadja. Bővebb információ a 30/260-9543-as telefonszá­mon, Paragi Sándornál, az egyesület elnökénél. Szívsebészetről a SZAB-székházban SZEGED. „A szegedi szívsebé­szet és invazív kardiológia múltja és jelene" címmel ren­deznek tudományos ülést ma 14 órától a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában, a 80 éves dr. Kovács Gábor és a 70 esztendős dr. Gaál Tibor tisz­teletére. Autóklubos összejövetel, kihívás napja HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Az autóklub vásárhelyi csoportja ma délután 4 órakor a Belvá­rosi Olvasókörben (Andrássy út. 32.) rendezi összejövetel­ét. amelyen Maksa Imre főis­kolai tanár az alternatív üzem­anyagok lehetőségeiről tart előadást. - A vásárhelyi önkormányzat is csatlakozott a kihívás nap­ja országos rendezvénysoro­zathoz, a programok ma 0 órától már zajlanak. A 21 órás kispályás labdarúgásnak reggel 8-ig a Hódtói Sport­csarnok, azt követően a Hód­tói Sportcentrum ad otthont, míg a 21 órás kosárlabdázást a HISZK Gregus Máté Tagin­tézmény tornatermében ren­dezik meg. Fittyet hánynak a 7,5 tonnás súlykorlátozásra a csongrádi fahídon Megelégette a csongrádi fahíd üzemeltetője, hogy a nagyréti gazdálkodók fittyet hánynak a 7,5 tonnás súlykorlátozásra: ha egy túlsúlyos szerelvény ráhajt a pon­tonhíd ra, lecsukják a sorompót, és rendőrt hívnak. Kerülő helyett a komp jelentene megoldást. CSONGRÁD BÍRÓ DÁNIEL Csongrád és a túlparti Nagyrét között ingázó gazdálkodók ta­vasszal és aratáskor nemigen veszik figyelembe a fahídra vonatkozó 7,5 tonnás súlykor­látozást. A szabálytalankodók legtöbbször hajnalban vagy kora este hajtanak rá túlsú­lyos szerelvényükkel a pon­tonhídra, de ettől még köny­nyű rajtakapni őket, hiszen az átkelőnél térfigyelő kamera rögzíti a forgalmat. A tiszai rév üzemeltetője, Varga Dénes azt mondta lapunknak, nem kívánnak feljelentést tenni, inkább a megoldásra töreked­nének, de ehhez a mezőgaz­dászok együttműködésére is szükség lenne. A Deviskomp Kft. ügyvezetője szerint a probléma leginkább a bal par­ton földet művelőket érinti, 99 Mindenki túlsúllyal használja a fahidat, különben óriási kerülőt kellene tennünk a terménnyel és a műtrágyával. Pőlös István ha valami miatt le kell zárni­uk a hidat a forgalom elől, ép­pen ezért nekik kellene a leg­jobban vigyázniuk a néhány éve felújított szerkezetre. - Nem tudjuk megakadá­lyozni, hogy traktorral és teli pótkocsikkal ráhajtsanak a hídra, de ha ilyen történik, le fogjuk előttük csukni a so­rompót, és hívjuk a rendőrsé­get, hogy eljárjanak az ügy­ben - nyilatkozta Varga Dé­nes. Ilyen szabálysértéseknél egyértelműen fogalmaz a jog­szabály: ha valaki túllépi a terhelhetőségi határt, száza­léktól függő­en 30 és 500 ezer forint közötti bír­ság szabható ki rá. Lapunk utánajárt, és megtudtuk, hogy mintegy két tucat gazdálkodót érinthet a bevezetett szigor. Az is kide­rült, hogy egy traktor és egy üres pótkocsi tömege megkö­zelítően 6 tonna, vagyis szinte csak üresen járhatnának ek­Macskát gázoltak a diákok a mobil pályán A Magyar Autóklub tart közlekedésbiztonsági akciót vasárnapig mindennap 8 és 18 óra között a Rókusi kör­úti Tesco parkolójában felépített mobil pályán. A tegnapi bemutatón Vad Róbert rendőr százados elmondta, hogy a diákok biztonságos közlekedésre való nevelésének a tanrendben kellene szerepelnie. Ameddig ez nem történik meg, az ehhez hasonló roadshow-kon kell mindezt tanítani. A Rókus II. általános iskola 5. osztályos diákjai biciklire és autóba pattantak - a fiúk a kerékpáros ügyességi pályát tesztelték, míg a lányok egy kocsi anyósülésen élhették át, milyen érzés elütni valakit. Az áldozat egy macskaruhába öltöztetett bója volt: a „cicát" előbb jó 5 méterre g petén! repítette a későn fékező autó, majd többször is sikerült éppen elkerülni a végzetes balesetet, FOTÓ: VERÉB SIMON ^További FOTÓK a neten www.delmagyar.hu MA HELYEZIK ÖRÖK NYUGALOMRA A MARTELYON VÍZBE FULLADT HORGÁSZT Félmillió forint Némethéknek Huszonnégy magánszemély és vállalkozó összesen félmillió forintot adományozott a tragi­kus körülmények között Már­télyon vízbe fulladt vásárhelyi horgász családjának. A pénzt tegnap vette át az özvegy. Né­meth Zoltánt ma délután he­lyezik örök nyugalomra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Félmillió forint gyűlt össze a közelmúltban tragikus körül­mények között a mártélyi Ti­sza-holtágba fulladt Németh Zoltán családjának. A 41 éves férfi életét áldozta azért, hogy kimentse a vízből a pecabotja után ugrott 14 éves fiát, Ro­landot. Az édesapa halála után özvegye, Ildikó három kamaszfiával - a 16 éves Krisztiánnal, Rolanddal és a 13 éves Zoltánnal - magára maradt. A 47 éves, rokkant­nyugdíjas édesanya nehéz anyagi helyzetbe került. Kó­szó Péter vásárhelyi alpolgár­mester kezdeményezésére a Hódmezővásárhelyi Gyermek­egészségügyért Alapítványon keresztül gyűjtést szerveztek a családnak. Egy hét alatt 24 magánsze­mély és vállalkozó fizetett be kisebb-nagyobb összeget az alapítvány számlájára. Volt, aki 2000, más 200 ezer forint­tal segített Némethéknek ­tudtuk meg tegnap a városhá­zán, ahol az alpolgármester és Berényi Károly, az alapítvány életre hívója adta át a pénzt az özvegynek. - Nagyon hálás vagyok, és köszönöm mindenkinek. Nem is hiszem el, hogy ilyen sokan segítettek rajtunk - mondta sírva az özvegy. Kiderült: egy dunakeszi vállalkozótól 10 ki­ló húst, két karton tartós élel­miszert, lisztet, cukrot és szá­raztésztát kaptak. Lázár János vásárhelyi polgármester 50 ezer forinttal, Balogh Jánosné mártélyi polgármester 30 ezer forinttal támogatta a családot. A szomszédok külön gyűjtöt­tek pénzt, hogy gyászruhákat vásárolhasson Ildikó. A szerencsétlenség, május 8-a óta először ment a héten iskolába a három fiú. Ildikó elmondta: pszichológus segít a gyerekeknek feldolgozni a történteket. Csak a tragédia körül forognak a gondolataik. Németh Zoltánt ma délután fél 3-kor a Kincses temetőben helyezik örök nyugalomra. A hidászok kamerája rögzíti, ha valaki túlsúllyal hajt föl a csongrádi fahídra. kora szerelvények a pontonhí­don. Több érintett felvetette, hogy valóban indokolt-e a 7,5 tonnás korlátozás, illetve hogy van-e gátja a szerkezet további terhelhetőségének. - Mindenki túlsúllyal hasz­nálja a fahidat, különben óriá­si kerülőt kellene tennünk a terménnyel és a műtrágyával, erre pedig sem pénzünk, sem időnk nincs - mondta lapunk­nak Pólós István. A csongrádi gazda úgy emlékszik, koráb­ban volt egy megállapodás, mi­szerint a legkisebb szerelvé­nyek áthajthatnak a hídon, a nagyobb rakományok és gépek pedig komppal kelhetnek át a Tiszán, de utóbbi lehetőség­gel már nem élhetnek. Erről megkérdeztük Varga Dénest is, aki azt mondta, hogy a kompot különdíj fejében to­vábbra is igénybe lehet ven­ni, hiszen 40 tonnával terhel­hető, de tőlük idén ilyet még nem kértek, holott az elmúlt években épp az volt a gyakor­lat, hogy a gazdák összeszer­vezték a szállítást, és így a költségük is kisebb volt. Kotkodákol „Eszébe jut, kotkodácsol, s nem verik ki a szobából" - írta annak idején Petőfi Anyám tyúkja című versében, ám úgy látszik, hiá­ba. Az egyik általános iskolai másodikos olvasókönyvben évek óta rosszul szerepel a vers egy szava. A kotkodácsol helyett ugyanis kotkodákol olvasható. Észnél kell lennie a tanítónak, nehogy így tanulják meg a verset a nebulók. Különben a gyere­kek majd rosszul mondják el a családnak a klasszikus költe­ményt. Persze van ennek a sajtóhibának vidám oldala: a gyere­kek kotkodákolására a szülők majd nyeríthetnek - a röhögéstől. KOROM ANDRÁS MUNKAHELYMEGŐRZÉS KÉPZÉSSEL A HUNGERIT ZRT.-NÉL 4 képzési terület, 13 csoport, 120 megtartott munkahely, közel 80.000.000 Ft - ez a TÁMOP mérleg a HUNGERIT Zrt.-nél 2010-ben. A HUNGERIT Zrt. a munkavállalók személyes fejlődését mindig szem előtt tartotta. Belső és helyi képzések szervezésével igyekszik évről évre bizto­sítani a tanulás lehetőségét az arra vállalkozóknak. A korábbi években több lábon álló oktatási rendszert sikerült kiépíteni, melynek eddigi legfőbb „állomása" a TÁMOP 2.3.3.B-09 pályázat. A meg­változott gazdasági környezetben a munkahelyek megtartása bizonyta­lanná vált. A cég gazdasági stabilitásának erősítése mellett a képzési le­hetőségek igen beszűkültek. A pályázat nélkül nem sikerült volna sem a korábbi évek oktatási szintjét, sem a munkahelymegtartó belső progra­munkat fenntartani. Az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszíro­zása révén sikerült megújítani és új képzésekkel fejleszteni a munkavál­lalók stabil foglalkoztatását szolgáló programot. A nagyvállalatok számá; ra kü'rt pályázat keretében szakmai OKJ-képzéseken, akkreditált informa­tikai és nyelvi képzéseken összesen 120 fő vesz részt: baromfifeldolgozó OKJ 20 fő, informatikai képzés 6 csoportban 52 fő, könnyűgépkezelő OKI 15 fő, nyelvi képzés 5 csoportban 33 fő. A képzések az év első negyedévében folyamatosan indultak, és az egész évet lefedik, így a nehéz időszak teljes időtartamára ütemezni lehetett a megtartandó munkahelyeket. A baromfifeldolgozó és könnyűgépkeze­lő OKJ-képzés a hatékony termelésnek, a meglévő korszerű berendezé­sek magasabb szintű kihasználásának feltétele, fontos, hogy hozzáértők működtessék az eszközöket. Az informatikai képzés egyrészt a számító­gép-vezérelt gépek szakszerű, biztonságos kezelését segíti, másrészt az egyre szélesebb munkavállalói kört érintő belső adatkezelést biztosító in­formatikai rendszer használatát támogatja. Az előállított termékek felékül­földi piacra kerül, így a termelés minden területén idegen nyelvű felira­tokkal találkoznak a munkavállalók, akár irányító, végrehajtó, akár ellen­őrző tevékenységet végeznek. A berendezések működtetése a kiszolgáló területektől is elvárja az idegen nyelvű kommunikációt, hiszen a beren­dezések többsége külföldön gyártott. „A munkavállalói képzési igények, a munka iránti felelősségvállalás, a személyes fejlődés és a dolgozók részéről tanúsított elkötelezettség mun­kahelyük megtartására várakozásainkat is felülmúlták, mellyel igazolni lát­juk a humánerőforrás-fejlesztési stratégiánkat"- nyilatkozta a humánpo­litikai főosztályvezető. A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍRO­ZÁSÁVAL VALÓSUL MEG. Se/tkettsajmüt NFÜ Ügynökség úmft jnfovond: 06 40 638 638 nfuOnfu.gov.hu • www.nhf.hu HUNGERIT Zrt. 6600 Szántás, Attila u. 3. www.hungeril.hu

Next

/
Thumbnails
Contents