Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-01 / 76. szám
2010. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Főszezonra elkészül az élménymedence HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A főszezonban a hátsó medencék mindegyikét használhatják majd a vásárhelyi strand látogatói. Tavaly az évek óta használaton kívüli három medencét - a termálvizest, a gombát és a tanmedencét - újították fel 80 millió forintból. Utóbbi kettő vízforgatót kapott. Most pedig a rekonstrukcióból kimaradt negyedik medencét - amely évek óta az enyészeté volt - teszik rendbe. Élménymedencévé alakítják át, amelyet a gyermekek vehetnek majd birtokba - tudtuk meg Varga Ferenctől, a Hód-Fürdő vezetőjétől. Május elsejétől újra kedvezményesen használhatják a vendégek a vásárhelyi strandot. Az idén is harminc százalékkal olcsóbban lehet bejutni a fürdőbe, és továbbra is érvényes a parkolási kedvezmény. Mérnöki kar: letették az alapkövet M-i N** ••'• " 920 millió forintból épül meg a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának új épülete - hangzott el a tegnapi, Veréb Simon fotóján megörökített alapkőletételi ünnepségen. Köszöntőjében Szabó Gábor rektor a megújuló energiaforrásokat hasznosító, úgynevezett passzív házba beépítendő, az oktatást és kutatást szolgáló technológiák jelentőségére hívta föl a figyelmet. Újhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Szeged egyik országgyűlési képviselője pedig azt hangoztatta, hogy a kormány az elmúlt 20 év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése előtt nyitotta meg az utat az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaival: az összesen 55,4 milliárd forint uniós támogatás révén 13 vidéki egyetem és főiskola - közte legjelentősebb mértékben az SZTE - fejlesztheti infrastruktúráját és szolgáltatásait. ÁPRILIS 1-JÉN MÁJUSI IDŐPONTOKAT OSZTANAK KÉT SZEGEDI SZAKRENDELÉSRE IS 2 hónap az ultrahangig Várakozók az 1-es szakrendelőben Szegeden. Vannak olyan betegségek, amelyeknél csak hónapokkal későbbre tudnak időpontot adni. FOTÓ: VERÉB SIMON Április l-jén májusra kérhetünk időpontot pajzsmirigyműködésünk vizsgálatára. A szegedi egyetem klinikai központjához tartozó rendelőintézetben általában 1-2 napot, de például az érsebészeten akár 2 hónapot is várnia kell a betegnek, mire szakorvos elé kerül. SZEGED ÚJSZÁSZI ILONA - Pajzsmirigyműtétem után évente egyszer ellenőrzésre kell jelentkeznem. Ennek ellenére a háziorvoshoz küldtek beutalóért. A papírral a kezemben kezdődött az időpontvadászat - mesél kálváriájáról Ménesi Lajosné. - Február 20. után telefonáltam a szegedi „esztékába": azt mondták, március l-jétől adják az áprilisi időpontokat. De március elején hiába tárcsáztam a központi számot, állandóan foglalt volt. Március 5-én végre felvették a telefont, de közölték: az endokrinológián minden hely betelt, április l-jétől osztják - a májusi időpontokat. Tapasztaltuk: az ortopédián sem jobb a helyzet, mert április 15-étől kérhetünk májusi vizsgálati időpontot. Az ultrahangi és az érsebészeti vizsgálatra a páciensek április l-jétől jelentkezhetnek - júniusra. Nincs előjegyzés, némi várakozás után a doktor színe elé járulhatunk váratlan fájdalmunkkal az általános és baleseti sebészeten vagy a Mikor kell beutaló? - Rendelet szabályozza, mely szakrendelésre kell, s melyhez nem szükséges háziorvosi beutaló. Sokan nem tudják, pedig baleseti sebészetre, urológiai, szemészeti, fül-orr-gégészeti, nőgyógyászati és fogászati vizsgálathoz nem szükséges beutaló - magyarázza Szilárd András. A szegedi háziorvosok egyesületének vezetője hangsúlyozza: a szakorvos által előírt további szakorvosi vizsgálatra, illetve a későbbi ellenőrzésre visszarendelt betegnek sincs szüksége beutalóra - a háziorvostól. 7 várólista Szegeden Az SZTE klinikai központ rendelőintézeti nyilvántartása szerint április 2-átót neurológiai, illetve fül-, orr-, gégészeti vizsgálatra van szabad időpont. Ápriüs 20-ától az egyik, május 10-étől a másik endokrinológushoz fordulhatunk pajzsmirigyproblémánkkal. Május 3-átót az ortopédiára, május 7-étől a szemészetre indulhatunk. Június 1-jétőt az ultrahangra és az érsebészetre kaphatunk időpontot. kardiológián. Nem kell előzetesen jelentkezni a laborokban sem, de ott beutaló szükségeltetik. Időpontot kell ugyan kérni, de szinte azonnal bejuthatunk a belgyógyá; szati és a reumatológiai szakrendelésre. Mi például képzelt reumás panaszunkkal március 30-án kértünk, április 1-jére kaptunk időpontot. - Minden szakrendelés a megfelelő klinikához tartozik, s annak igazgatója dönt szakmai szempontok alapján - a páciensek fogadásának formájáról. De a várólista szükségességét vagy elhagyhatóságát az OEP által limitált úgynevezett ellátási kontingens is befolyásolja - magyarázza Zsibrita Ágnes. A szegedi rendelőintézet működtetéséért felelős doktornő hangsúlyozza: sérülés, akut panasz esetén azonnal ellátják a pácienst. ncDlcicnn Info vonal: 06 (40) 20-40-80 Web: www.marso.hu H/ilTiarSO gumiabroncs és gyorsszerviz hálózat Janics jeladására startoltak a futók a szegedi T-Home Vivicittán A kedvezőtlen időjárás ellenére is rekordszámú futó indult el a T-Home Vivicittá Városvédő Futás szegedi rajtján a múlt hétvégén. A profik mellett a sportkedvelők szinte minden korosztálya, köztük gyerekek és idősek is neveztek a tavasz első nagy futóversenyére. Az 5.340 versenyző közül a legeredményesebb Lóczi Attila _ volt, aki 10 perc 19 másodperc alatt teljesítette a 3,4 kilométeres távot. A nők közül Biacsi Ilona volt a legjobb 11:43-as idővel. A legtöbb diákot, 632 fiatalt a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola mozgósitotta, ezért a T-Home 100 ezer forintos különdíjjal jutalmazta. A T-Home élő webkamerás közvetítése jóvoltából a nézők részesei lehettek a futóverseny hangulatának, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján élnek. A futamot Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok, Szeged büszkesége indította, aki így nyilatkozott a tömegsportrendezvényről: „Engem kértek fel indítónak és arra is, hogy a legjobbaknak a verseny végén a díjakat átadjam. Régen láttam ennyi lelkes, jókedvű és vidáman sportoló embert. Nagyszerű dolog, hogy egyre többen töltik az idejüket a szabadban, és vállalkoznak a felkészültségüknek megfelelő távokra. Ha nem kapok szerepeket, talán még én is nekivágtam volna valamelyik távnak, mert a bulgáriai magaslatokon sok 10 kilométert hagytam magam mögött, aminek köszönhetően kiváló erőben érzem magamat. Ha időm engedi, az április 18-i budapesti futamot nem hagyom ki!" Janics több mint 60 napos bulgáriai edzőtáborozás-sorozat után most Szegeden folytatja felkészülését. A városvédő futáson sokan tették fel neki azt a kérdést, hogy ugye, Athén és Peking után majd Londonból is aranyérmet hoz haza. A bajnok következőket válaszolta: „Szeretnék, de még korai lenne az esélyeimről beszélni két évvel a nagy vizsga előtt. A 2012-es sikerekért eddig is mindent megtettem, és ezek után is lelkiismeretesen készülök majd. Annak viszont örülök, hogy a 200 méteres versenyek - amelyekben jó vagyok - is felkerültek az olimpiai műsorba, tehát eggyel több lehet az esélyem, mint 2004-ben és 2008-ban". (x) Járjon egy évig MINI-vel a NOKIÁN jóvoltából! Vásároljon 4 db NOKIÁN nyári gumiabroncsot az akcióban résztvevő szervizekben, és vegyen részt SMS nyereményjátékunkban! Elérhetőségeink: MARSO Szeged, Vásárhelyi P. u. 22. • MARSO Szeged, Dorozsmai u. 17. MARSO Hódmezővásárhely, Jókai u. 17. • Maros Print Kft. Makó, Aradi út 115. Csa-Ba 98 Bt. Mórahalom, István király úti4. • Gumiabroncs 96 Kft. Szentes, Vásárhelyi út 29. Fődíj: Egy IVIini Cooper Clubman 1 éves használatra További nyeremények: Minden 5. érvényes SMS-t küldő 5000 Ft-os üzemanyag utalványt nyer Az akció érvényes 2010. március 16 - április 30-ig. Fődíj sorsolás: 2010.05.05-én a MARSO Kft. központi telephelyén. Jelen hirdetésünk tájékoztatója nem teljes körű! Nyereményjátékunkkal kapcsolatos tájékoztatónkat, valamint adatvédelmi nyilatkozatunkat tekintse meg honlapunkon (www.marso.hu), illetve az akcióban résztvevő szervizekben!