Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-03 / 78. szám
16 KULTÚRA 2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT MEGKÉRDEZTÜK VÁSÁRHELYI OLVASÓINKAT Megy locsolkodni? KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK A SZIESZTÁBAN SEDLÁK PÉTER lakatos: - Nem, már kinőttem belőle. Két-három évvel ezelőtt voltam utoljára. Általában a rokonságot látogattam végig, illetve az osztályfőnökömet is felkerestem. Kedves szokás, ha fiam lesz, biztos, hogy elviszem locsolkodni, neki is meg kell ismernie a hagyományokat. E-MAIL Tarjáni felújítás A minap olvastam a Tisza Volán kiadványát, amelyben beszámoltak többek között a tarjáni decentrum felújításáról. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy javaslattal élni, hátha még futja ezek megvalósítására a felújítási pénzből. Hasznos lenne egy utastájékoztató elhelyezése, amely jól láthatóan - lehetőleg kivilágítva a sötétben utazók részére - tájékoztatna a járatok indulási idejéről, a kocsiállásról és a pontos időről. Ha ez nem lehetséges, akkor jó lenne legalább, ha a kocsiállás számoszlopaira elhelyezett menetrendet nagyobb betűkkel írnák ki, hogy a sötétben, az előhalászott, sokszor párás, vizes olvasószemüveggel küszködő utasok is el tudják olvasni. És egy nagyméretű, kivilágított óra is sokat segítene az utazóknak. Kelemen Nándor, Szeged ANCSÁNYI LÁSZLÓ rokkantnyugdíjas: - Mióta megnőttek a gyerekek, már nem járok locsolkodni. Régen jó buli volt végiglátogatni velük a rokonságot. Ráadásul akkor még Algyőn éltünk, faluhelyen élőbbek a hagyományok; ha most is ott laknánk, elképzelhető, hogy körbejárnám az ismerősöket, hozzátartozókat. CSATLÓS DÁVID tanuló: - Persze! Mindszenti vagyok, és a barátokkal, haverokkal minden évben elmegyünk locsolkodni a városban és a közeli Szegváron. Ezeken a településeken laknak a rokon, ismerős lányok, asszonyok. Szeretem ezt a szokást, édesapám már kisgyerekként magával vitt. Agárverseny A MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola tavasszal fotóversenyt hirdetett diákjai részére. A beérkezett képek közül lapunk a Délmagyarország különdíját a 19 éves Bácskai Fruzsinának ítélte Oda. FOTÓ: BÁCSKAI FRUZSINA KERESZTREJTVENY - CAELESTIS HANNA SCHYGULLA FILMJEI egy esetből többre következtet szervezetbe férkőző (ügynök) f ruhaszáitó szerk. bejglitöltelék római 1000 felvidéki lakos régi magyar férfinév gaz G Puskás Öcsi volt a kapitánya HANNA SCHYGULLA FILMJEI egy esetből többre következtet szervezetbe férkőző (ügynök) f ruhaszáitó szerk. bejglitöltelék római 1000 felvidéki lakos régi magyar férfinév Vilnius folyója G Puskás Öcsi volt a kapitánya HANNA SCHYGULLA FILMJEI egy esetből többre következtet szervezetbe férkőző (ügynök) f arzén szór római 1000 Zell.See régi magyar férfinév Vilnius folyója G Puskás Öcsi volt a kapitánya 1 V > v V V V V V V V öldre hul > hullócsillag > • kikötői híd > hullócsillag > • kikötői híd > rendben! > • ts Newton > zéró > V szabott teljesítményegység > ts csődarab! > két USAelnök v. > V szabott teljesítményegység > 2 > V V 0 nitrogén > elhalkuló (lárma) > V V 0 egyetemi kórház > kiejtett betű > kötőszó > műholdas tv-csat. > V kiejtett betű > mindenhova visz > műholdas tv-csat. > V ránctalan > mindenhova visz > tonna > V r6 ép.anyag > V számnév > V V L.C. > r6 német feltaláló > V bolgár férfinév > V V madár, németül > ruhajelzó > am. színész,lack V ... maior gyarapodik > am. színész,lack V hazafele' gyarapodik > méter V hazafele' oxigén > 3 > V V műsoros előadás > ócska (argó) > V V V íj-zélandi autójel > féltérdi > olasz olajcég > V íj-zélandi autójel > bizony! > olasz olajcég > V véd > bizony! > üres kád! > hajdani jegyzők > V V V régi rádiómé rka > hajdani jegyzők > V V V urán jele > 4 > V Rejtvényünk számozott soraiban Esterházytól idézünk egy súlyos mondatot. Előző rejtvényünk megfejtése: A magányos szívek gyorsabban kihűlnek. NAGY IMRE múzeumigazgató: - Nem, mert évek óta „házhoz jön" a locsolkodás, a mi tápai otthonunk a húsvéti ünnepek családi központja. Legalább 20-an összegyűlünk, a társaság fele nő - anyós, sógornők -, és személyre szabott, saját költésű aktuális locsolóverssel is köszöntjük őket. ORVOSI ÜGYELETEK SZEGED, SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT: BALESETI SEBÉSZET, FELNŐTT ÜGYELET: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia: urológiai klinika ambulanciája (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, gyermek, szombat, hétfő: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Vasárnap: gyermekgyógyászati klinika (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Gyermek és felnőtt orvosi ügyelet: hétvégén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: ingyenes: 06-80/820-111. Gyógyszertár: április 4-éig: Pingvin Patika (Kálvin tér 3., tel.: 543-425), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7—7-ig. Április 5-11-éig: Platán Gyógyszertár (Mérey u. 15/B, tel.: 420-077), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7—7-ig. Fogászat, hétvége: 7-13 óráig, fogászati klinika, Tisza Lajos krt. 64. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu TISZTELT OLVASÓINK! Az országgyűlési választáson induló pártok által elfogadott etikai kódex értelmében a Kapcsolatok oldalon a Postabontás, valamint a Csörög rovatban a kampány ideje alatt nem közlünk olyan olvasói leveleket, SMS-eket, véleményeket, amelyek egy párt vagy jelölt lejáratására irányulnak. FÉLELEM A JOBBIKTÓL A március 30-i Kapcsolatok oldalon jelent meg egy olvasói levél, amelynek aláírói aggódnak a Jobbik esetleges győzelme miatt. Olvasónk a 30/351-8116-os számról azzal nyugtatta őket, hogy nem kell aggódni: a két nagy párt már leszerepelt, hátha a Jobbik majd jobban végzi a dolgát. MIÉRT ITT INDUL? Olvasónk nem igazán érti, miért éppen Csongrád megye negyedik választókörzetében indul Torgyán József képviselőjelöltként. Úgy tudja, Torgyán Pest környékén él, és ügyvéd: nincs is köze a megyéhez. KERÉKPÁRÚT A Csörög rovatban jelent meg a napokban a kérés: a forgalmas Kossuth Lajos sugárúton a kerékpárutat ne a járda belső, hanem a külső felére fessék fel, mert így praktikusabb a közlekedőknek. Olvasónk a 30/423-1423-as telefonszámról nyolc éve kerekezik erre nap mint nap, és ő is úgy találja: az eddigi felfestés miatt konfliktushelyzetek alakultak ki a gyalogosok és a biciklisek között. Tényleg jó lenne kívülre felfesteni a kerékpárutat, és gömbsorral elválasztani a kerékpárosokat a gyalogosoktól. Olvasónk azt is reméli, hogy végig szépen megcsinálják ezt a forgalmas kerékpárutat. TÖNKRETESZIK AZ UTAT A LOVASOK Vetró Jánosné e-mailben írta: Mártélynál a Babér-sziget lovasait és a gazdát kellene kötelezni az üt rendbehozatalára, mert a környéken a Tegehalmi dűlőt és a többi fötdutat tönkretette a lovak patkója. Sokan járnak arra a közeli hobbikertekbe és tanyákra kerékpárral, mivel az út ki van taposva, nagyon döcögős a lovasok után. Jó lenne, ha legalább egyik oldalon simán hagynák az utat, hogy a kerékpárosok biztonságosan tudjanak közlekedni. MOCSKOS FOLYÓPART Szegedi olvasónk. Pesti Róbert Róna Mária olvasói levelére reagált, amelyben a szerző a városvezetés munkáját dicsérte. Olvasónk úgy véli, a jelenlegi várospolitika dicsérete mellett azt is meg kellett volna említeni, hogy Szegeden a legmocskosabb, legelhanyagoltabb a folyópart. Körforgalmat sem kellene mindenhová építeni, főleg nem az idegenforgalmi szezonban. Fel van túrva a város, be fog dugulni, ha jönnek a turisták. KIKAPCSOL AZ INDEX Szegedi olvasónk arra figyelmeztette az autósokat: ha a Széchenyi térről a színház melletti kis körforgalomnál ki akarnak kanyarodni a Dózsa utcára, a régi Hungária felé, könnyen megbüntethetik őket a gyakran ott várakozó rendőrök. Úgy kell ugyanis jobbra indexelni a körforgalomnál, hogy közben folyamatosan balra tekerik a kormányt, ezért az automata az indexet gyakran kikapcsolja. Olvasónkat már másodszor büntették meg így fél éven belül. Ha a rendőrök a színházzal szemben parkolnának, láthatnák, ki indexel valójában, és ki nem. A CSÖRÖG ROVATOT LEGKÖZELEBB KEDDEN HÍVHATJÁK! ORVOSI ÜGYELETEK A MEGYEBEN VÁSÁRHELY, KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET: 62/474-374. Felnőtteknek és gyermekeknek hétköznap 18-tól reggel 7-ig, hétvégén 7-től a következő munkanap reggel 7-ig: Vásárhely, Lázár u. 10. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: 62/249-529, ingyen hívható 16-02-ig. GYÓGYSZERTÁR: hétköznap 20-22 óráig, munkaszüneti napokon 8-12-ig. Készenlét szombaton 20-tól reggel 8-ig, vasárnap 20-8-ig, munkaszüneti napokon 12—8-ig április 4-éig: Bajcsy-Zsilinszky u. 57. (tel.: 62/222-426), ápr. 5-11-éig: Ibolya Patika (Hódtó u. 17-19., tel: 62/533-992). SZENTES, KISTÉRSÉGI KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET: hétköznap 15-től reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től reggel 7-ig: Szentes, Sima F. u. 29-33. Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKORVOSI RENDELÉS: hétköznap 15-től 17-ig, hétvégén 9—11-ig: Sima F. u. 29-33. Ezen kívül a kórház gyermekosztályán. GYÓGYSZERTÁR: minden nap 20 órától nyitásig április 4-éig: Pingvin Patika, Nagyörvény u. 59. Készenléti tel.: 70/356-9920, április 5-11-éig: Rákóczi Gyógyszertár, Rákóczi u. 52. Készenléti tel.: 70/356-9920. MAKÓ, FELNŐTT: hétköznap 16-8 óráig; hétvégén 8-8 óráig: Vorhand rabbi tér 3., tel.: 474-374. FOGORVOSI ÜGYELET: hétvégén 8-tól 11-ig: Kórház u. 2-4., fogorvosi rendelő, makói lakosok részére GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: hétköznap 20-22 óráig, ünnepnap 7.30-20 óráig. Készenléti hétköznap 22—7.30-ig, szombaton 20-9 óráig, vasárnap 19-7.30-ig, munkaszüneti napokon 20-9-ig ápr. 4-éig: Maros Gyógyszertár, Csanád vezér tér 5/A. Tel.: 62/510-268, április 5-11-éig: Apaffy Gyógyszertár, Apaffy u. 21. Tel.: 62/212-101. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN: 62/212-515,16 órától 02-ig ingyenes. CSONGRÁD, CSONGRÁD-BOKROS, FELGYŐ ÉS CSANYTELEK: FELNŐTTEKNEK munkanapokon 15 órától reggel 7-ig ügyelet, hétvégén 24 órás ügyelet: Csongrád, mentőállomás (József Attila u. 1. Tel.: 63/481-104 vagy 104). Tömörkény lakóinak ellátása csak hétvégén és ünnepnapokon. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: hétköznap készenlét este 7-től másnap reggel 7-ig a csongrádi mentőállomáson. Hétvégén ügyelet 9-től 12-ig: Csongrád, Szentháromság tér 10. Tel.: 63/481-104 vagy 104. A hétvégi és ünnepnapi rendelési időn kívül készenlét a csongrádi mentőállomáson. GYÓGYSZERTÁR: szombaton 13 órától 20 óráig, vasárnap és ünnepnap 8 órától 20 óráig. Készenlét: hétfőtől csütörtökig 19-7.30-ig, pénteken 19-8-ig, hétvégén 20-8-ig, munkaszüneti (ünnep-) napokon 20-8-ig április 4-éig: Központi Gyógyszertár (Fő u. 2-4., Tel.: 63/483-220), április 5-11-éig: Pingvin Patika (Dob u. 2., Tel.: 63/571-440). Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat kedden Kancsár Tímea újságíróval oszthatják Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen!