Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-22 / 93. szám
2010. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK 9 Bizalmasan SZERKESZTI: SZABÓ CSILLA Muriéi Spark a szülői hivatásról: A szülők rengeteget tanulnak a gyermekeiktől arról, hogyan állják meg a helyüket az életben. AZ IGAZI SZEMPILLA Hanyas vagy? ? DARVASI LÁSZLÓ TÁRCA Bizony, nem csak a nők vannak különös relációban az életkorukkal. De előbb mégis róluk. Édes barátnénk, Klárikánk néhány hete hunyt el egy amerikai kórházban, de amikor a nekrológot körmöltük róla, akkor sem tudtuk pontosan a születési dátumát. Több változat volt, általában a fiatalítás esete forgott fenn. Egyszer ismertünk egy holland írónőt, ő azt állította, huszonhét éves, és amikor véletlenül a kezünkbe került az útlevele, nyomban ki lehetett számítani, hogy éppen harminc, és eme számításunkkal szembesítettük is. Ő pedig olyan, de olyan szomorúsággal tekintett ránk, mint a tanító néni Pistikére, akinek már ötször magyarázta el az egyszeregyet, de a kicsi tag még mindig nem kapisgálja. Virtuális közösségi oldalakon gyakran hiánycikk a lányok, hölgyek születési dátuma. Nincs ezzel semmi baj. De hogy csak a nők a hiúk, ők szeretnek ifjabbnak kinézni, hogy nekik nagyobb ellenségük a múló, gaz idő?! Komoly tévedés. A minap egy kedves társaságban időztünk, tudósok, professzorok szoktak volt havonta összegyűlni egy étteremben, és megbeszélni a világ, az ország híreit, információkat cserélni. Mi magunk is eljárunk, hacsak tehetjük, ebbe a valaha magyar - már-már kínai - New York-i vendéglőbe. Ezen alkalommal találkoztunk egy mérnök úrral, kivel eleddig az ismeretség elmaradt. Beszédbe is elegyedtünk, ki mit csinál, miért és hogyan, szép-e az élet, egyebek. Hanem egyszerre az úr megkérdezi, mennyi idősek vagyunk. És megmondjuk. Mire ő összecsapja a kezét, fölkiált, nahát, ez fantasztikus, ő sokkal fiatalabbnak gondolt bennünket, tíz évet le lehetne tagadni, hogy milyen jól tartjuk magunkat, és aztán egy kis szünet. És jelentőségteljes pillantás. És aztán a kérdés. Hogy mondanánk meg, hogy saccolnánk meg, ő vajh mennyi idős. Nos, rendben. Miért is ne? Megnézzük őt alaposan, ötölünk-hatolunk, kicsit elemezzük a testi viszonyokat, majd azt mondjuk, hetvenkettő. Na, azt a csöndet, ami e bejelentés után következett. Jaj, istenem! - leheli végül, és a szívét kezdi nyomogatni. Mi meg a legnagyobb pánikban gondoljuk, egy hatvanesztendős úrról állítottunk ki bizonyítványt, hogy aggastyán, hogy fél lába a gödörben. Hát ennyinek nézek ki? - szinte sírva kérdezi. Háthát ilyen gyalázatosan nézek ki? Miért, mégis, mennyi idősnek tetszik lenni? - térdelünk elé, és mintha a kivégzésünkre térdelnénk. Hetvenhárom, mondja, és g sápadtan masszíj/; f rozza tovább a szívgödrét. Babahoroszkóp Babahoroszkóp rovatunkba várjuk olvasóink 0-3 éves korú gyermekeinek, unokáinak portréfotóit, illetve születési adatait a születési hely, év, hónap, nap, óra és perc pontos megadásával, hogy segítségükkel elkészítsük a picik rövid asztrológiai elemzését. Balog Lotti, Sopron, 2009. 09. 25., 2.48 Komoly és megfontolt gyermek. Kicsit szemérmes, nem szereti a feltűnő ruhákat, de ha ráadják, mégis elviseli. Nem szereti a vitát, a veszekedést, inkább kerüli a konfliktusokat. Enni is lassan szeret, jól megrág minden falatot. Átvitt értelemben is „megrág" mindent. Kétszer is meggondolja, mielőtt megszólal. Szereti, ha mesélnek neki, de a mese is legyen lassú, és szívesen meghallgatja újra és újra ugyanazt a történetet. Nem igazán társasági ember, maga körül is szereti a nyugodt légkört. Miután mindent, amit tesz, alaposan megfontol, így nem bírja, ha bírálják, kritizálják. Ő azonban hajlamos kritikát gyakorolni mindenki felett. Akaratát érzelmi ráhatással érvényesíti. Nagyon kötődik édesanyjához és az otthonához. Jelentkezzen! A kancsart@lapcom.hu-ra várjuk a jelentkezéseket. Az elemzéseket Sári Marian okleveles asztrológus készíti el, elérhető a 70/380-0002-es telefonszámon. CD Egy évszázaddal ezelőtt a húszéves hajadon nőket vénkisasszonynak gondolták. Ma viszont egyre későbbre tolódik az anyaság. A másik véglet, amikor egy fiatal nő húszas évei elején válik anyává. Jó vagy rossz a szülők és gyerekek közötti kis, illetve nagy korkülönbség? Mikor vá SZIGORÚ NEVELÉSI aVEK Előfordulhat, hogy a poroszos nevelési elveknek megfelelően túlságosan korlátozzák a gyereket. Ez hosszú távon pozitív eredményt hozhat, mert a gyermek számára ki van jelölve egy út, ugyanakkor a kamasz nehezen éli meg a túl erős korlátozást. PSZICHOLÓGIA NYEMCSOK ÉVA „Mindig arra gondoltam: ha későn vállalok gyereket, a ballagásán a nagymamájának néznek majd" - mondta ismerősöm, aki 22 évesen szülte első gyermekét. Gabriella 35 éves korára már háromgyermekes anyuka. Nem bánja: elég fiatal ahhoz, hogy még emlékezzen kamaszkorára, de már elég érett ahhoz, hogy türelmesen terelgesse kamasz és cseperedő gyermekeit az élet útján. Nagylányával közösen jár ruhákat vásárolni, és nem fáj még a dereka, ha a legkisebbel legózni kell a szőnyegen. Örül annak, hogy „korán kezdte" - de azokat is megérti, akik karrierjük miatt a harmincas éveik végén szeretnének csak gyereket. Egyaránt vannak előnyei és hátrányai is annak, ha a gyerek és a szülő között kicsi, illetve nagy a korkülönbség. FRISS, LENDÜLETES FIATALOK A fiatal anyák és apák előnyeként azt szokták emlegetni: frissek, lendületesek, tele vannak energiával. Rusz Edit pszicho) lógus szerint a kis korkülönbség pozitív eleme az is, hogy serdülőkorban, il| * letve azon túl nagyon jó » baráti kapcsolat alakulhat ki szülő és gyerek között. i - A kis korkülönbség N hátránya lehet, hogy a szülőnek nincs tapasztalata, gyakorlata a gyereknevelésben. Emellett még egzisztenciát kell teremteni, ezért a szülő nem tudja teljes elánnal a gyermeke felé fordítani a figyelmét - sorolja a pszichológus. - Az anya- és az apaszerepet a fiatal szülők működtethetik úgy, ahogy otthon látták: a lemásolt szülői attitűd azonban lehet, hogy nem jó felé tereli őket. Elképzelhető, hogy a fiatal szülő kevéssé következetes, és előfordulhat, hogy könyvek, ellesett elvek alapján próbálja nevelni a gyereket, olyan elvek szerint, ami nem a sajátja. teremtése nem veszi el a gyermektől az időt. Ha valaki érettebb korban lesz anya vagy apa, akkor más jellegű gondok merülnek fel. - Vannak, akik először az anyagi bázist igyekeznek megteremteni, és akkor vállalnak gyermeket, amikor már rendezett az életük - mutat rá a szakember. - Az idősebb szülő már jobban tudja alkalmazni azokat a tanult viselkedési formákat, amelyek nem a megélhetés veszélyeztetése árán működtethetők, teljes rangú szülőként gondoskodhat a gyerekéről. 30 év felett a nők jobban meg tudják élni az anyaszerepet. Rusz Edit hozzátette: kései gyer99 Az idősebb szülő már jobban tudja alkalmazni azokat a tanult viselkedési formákat, amelyek nem a megélhetés veszélyeztetése árán működtethetők, teljes rangú szülőként gondoskodhat a gyerekéről. 30 év felett a nők jobban meg tudják élni az anyaszerepet. NAGYOBB FELELŐSSÉGTUDAT A kései gyerekvállalók javára azt hozzák fel a szakemberek, hogy a 35-40 éves korukban szülővé váló felnőttek nagyobb felelősségtudattal rendelkeznek, mint a náluk akár 10-15 évvel fiatalabb társaik. Sokkal nyugodtabbak, mint a fiatal szülők, és mivel már elkezdték építeni karrierjüket, van diplomájuk, hosszú évek óta dolgoz- JÉSal^k nak, anyagilag is többnyire biztos lábon állnak, a ^ . tanulás és az otthon megmekvállalók esetében hátrány lehet, hogy a szülő idő előtt beteg lesz vagy meghal. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az idősebb szülőknél jobban jelen vannak a konzervatív, a régmúlt időkből visszaköszönő nevelési elvek. .1 JAKUPCSEK ÉS NÖVÉNYI VÁLLALTA Egyébként a gyerekek és szülők közötti nagy korkülönbség ma sem ritka: Növényi Norbert olimpikon birkózónak tavaly született meg a második gyermeke legújabb kapcsolatából - a ma már inkább színészként működő férfi akkor 43 éves volt. Egy ~ évvel korábban, 2008-ban az ak- kor 45 éves jakupcsek Gabriella harmadik gyermekét hozta világra, a kislánynak akkor 20 és 23 éves bátyjai örülhettek. SZEMÉLYISÉGFÜGGŐ Rusz Edit arra is felhívja a figyelmet: ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fiatal szülők roszszabbak, mint azok, akik érettebben vállalnak gyermeket. Mindez személyiségfüggő, mindkét esetben vannak jó példák. Egy biztos: a túlságosan liberális gyermeknevelés nem hasznos. A gyermeket segíteni és támogatni kell, de nem kell mindent megengedni. Ha írott és íratlan játékszabályok szerint kijelölt úton halad, ki tud teljesedni, és meg tudja valósítani önmagát. EGÉSZSÉG Nem elhanyagolhatók az egészségügyi szempontok sem: egy, a Tárki által készített tanulmány szerint 2000-ben a kis súllyal - vagyis kevesebb mint 2,5 kilogrammal - született kisbabák aránya a 25-29 éves anyák esetében volt a legalacsonyabb, 6,8 százalék. 24 éves kor felett az anya korával növekszik a kis súlyú újszülöttek aránya is, 40 éves kor felett pedig már 17 százalék.