Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-09 / 82. szám

KAPCSOLATOK 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK POSTABONTAS MSZP Szeged: Minket is nyilvántartanak? Rémisztő és megdöbbentő hang­felvétel járja be a magyar nyelvű internetes oldalakat. Ezen Kubatov Gábor részletes feltáró és terhelő vallomást tesz a Fideszre - persze anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A hangfelvétel állítólag egy belső, zártkörű fideszes megbeszélésen készült. A nyilvánosságra hozott, titkos felvételen Kubatov nem állít ke­vesebbet, mint azt, hogy a pécsi időközi választáson olyan adat­bázist építettek, amelyben azo­kat - és azok adatait is - nyil­vántartják, akik nem a Fideszre szavaztak. Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmaz: tudnak ezekről a „kom­csikról" mindent: a személyes adataikat, telefonszámukat, címü­ket. Mindent. Elgondolkodtató a módszertan is: a helyi közvélemény-kutatásnak álcázott adatszerzésen túl ugyanis attól sem riadt vissza a Fidesz, hogy a szomszédokat vallassa a mellettük lakók politi­kai nézeteiről. Vallattak, adatot csaltak ki és tartottak, illetve tartanak nyilván ma is. Az elhangzottak különö­sen rémisztőek annak fényében, hogy a kampány során olyan in­formációk láttak napvilágot, amelyek alapján Magyarország okkal tart attól, hogy a Fidesz hatalomra jutva politikai indítta­tású tisztogatást tervez: köztiszt­viselőket, tanárokat, állami alkal­mazottakat bocsáthatnak el. Kubatov beismerő vallomása után már azt is sejtjük, milyen adatbázis alapján fognának eh­hez hozzá. Jogos tehát a kérdés a Szeged vá­rosi és Csongrád megyei Fi­desz-vezetéshez: itt, helyben is készült-e ilyen adatbázis? Minket is nyilvántartanak-e? A mi településünkön, megyénkben is gyűjtöttek-e ilyen sötét módsze­rekkel adatokat? A feleletet minden választónak jo­ga van tudnia még április 11-e előtt, ezért azt követeljük a helyi Fidesztől, hogy haladéktalanul áll­jon ki a nyilvánosság elé, és vall­jon színt ebben a kérdésben. A Magyar Szocialista Párt Szeged és környéke helyi szervezete Csongrád megyei közgyűlés: újabb kórházbezárásoktól kell tartani? Nem teljesíthetők a július 1-jétől kötelező szakmai feltételek. Veszélybe sodorja a betegellátást, és újabb kórházbezárásokhoz ve­zet a szakmai minimumfeltételek­ről szóló minisztériumi rendelet módosítása, amely július elsejétől kötelező érvényű. Az irreális ren­delet ellen nyilatkozatban tiltako­zik a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének Egészségügyi Tanács­adó Testülete és a kórházigazga­tók. A szakemberek a módosítás azonnali hatályon kívül helyezését kérik. A Csongrád Megyei Közgyűlés El­nökének Egészségügyi Tanácsadó Testülete, valamint a Csongrád megyei fenntartású kórházak fő­igazgatói prof. dr. Wittmann Tibor vezetésével ma tárgyaltak az egészségügyi szolgáltatások nyúj­tásához szükséges szakmai mini­mumfeltételekről szóló rendelet módosításáról. A változtatás 2010. július 1-jétől kötelező érvé­nyű minden egészségügyi intéz­ményre nézve. Az új követelményrendszer alap­ján július 1-jéig a szentesi Dr. Bu­gyi István Kórházban több mint 455, a makói Dr. Diósszilágyi Sá­muel Városi Kórház-Rendelőinté­zetben 621, míg a deszki Mellkasi Betegségek Szakkórházában 81 millió forint értékben kellene to­vábbi személyi és tárgyi feltétele­ket biztosítani. A pénzügyileg tel­jesíthetetlen feltételek mellett 113 fő azonnali (elvételére volna szük­ség, de a szükséges képzettségű munkavállalók nem láthatók a munkaerőpiacon. A helyzet hason­ló országszerte. Ezzel összefüggésben az Egész­ségügyi Tanácsadó Testület és a kórházi vezetők a nyilatkozatuk­ban a többi között kijelentik: „A rendeletnek megfelelő szemé­lyi, tárgyi, építészeti feltételeket a jelenlegi elégtelen egészségügyi finanszírozási körülmények és fej­lesztési lehetőségek mellett nem lehet biztosítani. Nem veszi a ren­delet figyelembe az országos or­vos-, szakorvos- és szakdolgozói hiányt. A rendelet a jelen körül­mények között veszélybe sodorja a betegellátást, kórházbezárások­hoz vezet. A lakosság egészségi állapotát is figyelembe véve kér­jük a kormányt, és kifejezetten az Egészségügyi Kormányzatot, hogy a rendelet fentiekre vonatkozó mellékleteit azonnal helyezze ha­tályon kívül!" A Csongrád Megyei Közgyűlés im­már évek óta projektek sorozatá­val teremti meg a kedvezőbb or­vostechnikai és elhelyezésben kö­rülményeket a betegellátáshoz. Ezen felül olyan feladatot is ellát, amely nem a megyei önkormány­zat feladata volna, de felelősen nem nézheti, hogy az elvonások lehetetlenné tegyék a gyógyítást. Erre is kitér a nyilatkozat: A Csongrád Megyei Közgyűlés mint fenntartó, aki mindeddig fo­lyamatosan hozzájárult a lakosság egészségügyi ellátásának elsődle­gességét biztosítva a működés­hez, 2009-ben a szentesi kórház részére 92 millió forintot, a makói kórház részére 45 millió forintot biztosított. Ezért a sem szakmai­lag, sem finanszírozás tekinteté­ben nem megalapozott jogsza­bályért felelősséget nem tud vál­lalni, ezért követeli annak azonnali visszavonását! A Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata Fókuszban a tavasz ÉDESÍTŐ 43,98 Ft/ml Stevia csepp, 50 ml Cukormentes, szénhidrátmen­tes, alkoholmentes növényi édesítőszer. Stevia rebaudiana levél kivonata. Szeged, Kálvin tér 2. Tel.: 62/424-993, Nyitva: H-P: 8-19, Szo: 8-13 ANTIOXIDANS 18,11 Ft/db Jiangzhi Tongshu san* Szűztea forte <«sm , 80 kapszula A zöld tea hozzájárul a szervezet vitalitásához, antioxidáns hatású polifenol-tartalma segíti a káros szabad gyökök semle­gesítését. Fogyókúrák kiegészítője. HAJERŐSÍTŐ 86,63 Ft/db Hair Clinic® hajerősítő kapszula 30 db, A sűrű, dús hajért. Ajánlott: tápanyaghiány okozta hajhullás, hajritkulás, töredezés, elvékonyodás esetén. Ht^j-Mü Peponen® Peponen PROSZTATA 14,99 Ft/db SEEEH PH EGYENSÚLY 21,81 Ft/db Green Mix 9 110 kapszula Lucerna, zöldárpa fű, búzafű, zöldzab, kapor, papaya, petrezselyem, zöldtea, csalánlevél. Hozzájárul a sav-bázis egyensúly fenntartásához. i 100 kapszula Csökkenti a prosztata jóindulatú jj megnagyobbodását kísérő tüneteket (pl. fájdalmas vizelet ürítés, gyakori éjjeli vizelés). kapszula green "mix RIZS ITAL tm i JBIO „ ! Rice Drink The Bridge* Bio Rice Drink 1 liter Rizs alapú növényi ital. 0% koleszterin, 0% laktóz, 100% bio termék. PH EGYENSÚLY 19,95 Ft/db INYGYULLADAS 4,13 Ft/ml Corsodyl® Szájöblögető oldat 300 ml Menta ízű. ínygyulladás esetén ajánlott. MÁLYVATEA 32,45 Ft/db Fabianni® Mályvatea 20 filter Kellemes Izű, koffeinmentes tea. 1 MARGARIN 1,70 Ft/g Herbária® Lúgosító tea 20 x 1,5 g filter tasak A pH egyensúly megőrzéséért Joshi Bharat ajánlásával. IDEGRENDSZER 16,98 Ft/db I'filH Juvita* Magnézium + Bő 50 filmtabletta Ajánlott magnézium pótlására. A B6 vitamin segíti a magnézium felszívó­dását. Az idegek és izmok optimális működéséhez. MÜFOGSORRÖGZÍTŐ Blend-a-dent műfogsor­rögzítő extra erős, 47 g Friss, extra erős és natúr (zű. Extra erős tartást biztosit. Ci*K NAP11 TABL^ © — j pk) mjrttf^ , Biopont® fel? í" . ; i ­Bio margarin 500 g %p 100% növényi eredetű, nem génkezelt szójából. Nem hidrogé­nezett. 0 % koleszterin, 0 % laktóz. r i VITALITÁS 58,32 Ft/db Dr. Theiss® Coenzym Q10 + Magnézium + E-vitamin 60 kapszula Szellemi és fizikai terhelés esetén ajánlott. Hozzájárulhat a |f|j [ipj •; sziv egészséges működéséhez. Sm^M^E^^tiM © JELMAGYARÁZAT: egyéb termék Bio-vagy reform- zSRk gyógyszernek nem minősülő i*Sk ^jf élelmiszer S^r gyógyhatású termék A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájé­koztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A Szegedi Biológiai Központ parkjában különleges szemszögből örökítette meg olvasónk a virágzó fa ágait. FO­TÓ: BÖDE LÁSZLÓ Az akció érvényes: 2010. április 9. - 2010. április 23. 1 oótri

Next

/
Thumbnails
Contents