Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-09 / 82. szám
MEGYEI TÜKÖR 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK ERŐSZAK A CELLABAN: HÓNAPOKIG ÉLTEK RETTEGÉSBEN R. MIHÁLY ZÁRKATÁRSAI Terror a szegedi Csillagban Hónapokig terrorizálta cellatársait az a mezőgyáni férfi, akit tegnap 10 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi ítélőtábla. Bűnlajstromában többek között erőszakos közösülés, súlyos bántalmazás szerepelt. SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ Több mint 4 hónapig tartotta rettegésben cellatársait a szegedi Csillagban az az 52 éves mezőgyáni férfi, akit tegnap jogerősen 10 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság. R. Mihály még 2005 márciusában két társával a Szegedi Fegyház és Börtön kórházkörletének egyik zárkájában az ágyában fekvő S. Károly fejére egy pokrócot tett, majd ököllel többször, nagy erővel a mellkasán megütötte. A földre esett sértettet megrugdosták, majd az ágyra fektették. A bántalmazás után dohányt, cigarettapapírt, karórát vettek el tőle. MiA rácson túli világ rémségei sokszor titokban maradnak. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA akit megfélemlített, majd sportcipőt, pénztárcát, írószereket, ruhaneműket, dohányt, cigarettát és kávét vett el tőle. A közös raboskodás alatt a Bántalmazással gyanúsított börtönörök. A Szegedi Fegyház és Bortön 3 tiszthelyettesét vádolta meg a Szegedi Katonai Ügyészség azzal, hogy tavaly decemberben egy 29 éves férfit bántalmaztak a Dorozsmai úti büntetés-végrehajtási intézetben. A tárgyalást április közepére tűzték ki. vei az ütleg miatt a férfi rosszul lett, és ezt jelenteni kellett a felügyeletnek, R. Mihály arra szólította fel a sértettet, mondja azt az orvosnak, hogy szállítás közben bántalmazták. R. Mihály ez év nyarán került egy zárkába P. Róberttel, vádlott többször bántalmazta cellatársát, akit arra kényszeritett, hogy vele orálisan közösüljön. Ezután legalább hatszor erőszakkal, análisan közösült a férfival. P. Róbertnek azt is tűrnie kellett, hogy a vádlott női néven szólítsa, valamint nőiesen kellett viselkednie. R. Mihály azzal fenyegette meg zárkatársát, hogy ha bárkinek elmondja a történteket, agyonveri. R. Mihály a büntetése alatt G. Csabát is többször megverte, majd arra kényszerítette, hogy megegyen egy égő cigarettacsikket. Arra is kényszerítette, hogy a szintén büntetését töltő B. Lászlóval napi rendszerességgel fajtalankodjon. - A kényszerítéses, illetve szexuális jellegű bűncselekmények tipikusan azok közé tartoznak, amelyek felderítése, bizonyitása rendkívül nehéz. Az áldozat szégyenérzete miatt későn vagy nem is jelez - magyarázta lapunknak SzaNógrádi Zoltán: Változás kell Nógrádi Zoltán az emberek között politizál. - Térségünkben kulcskérdés a mezőgazdaságból élők helyzetének javítása. Milyen lehetőségek kínálkoznak erre? - Magyar kézben kell tartanunk a hazai termőföldet: ebben van országunk és gyermekeink jövője. Kerüljön olcsó, de jó minőségű hazai élelmiSzer minden magyar ember asztalára! így egészséges ételeket fogyaszthatunk, és ismét talpra állíthatjuk a családi gazdaságokat és a gazdák szövetkezeteit. - Hogyan képzeli el a munkahelyteremtés elősegítését? - Adócsökkentésre, a bürokrácia leépítésére, tőketámogatásokra, beruházási kedvezményekre és piacteremtésre van szükségük a vállalkozásoknak ahhoz, hogy munkahelyeket teremtsenek és tartsanak fenn. A gazdaság foglalkoztatási terheit a kisés középvállalkozások viszik a vállukon - cserébe teljesíthetetlen adminisztratív, környezetvédelmi és egyéb hatósági terheket rónak rájuk. Támogatni kell a versenyképesség érdekében ezen vállalkozások telephelyeinek korszerűsítését, új gépek, berendezések vásárlását. Le kell zárnunk a körbetartozásokat: első lépésként az államnak kell kifizetnie elmaradt kötelezettségeit. Meg kell védeni a magyar családokat a tisztességtelen banki magatartástól, és megfékezni a közműköltségek (távhő, gáz, víz és villany árának) korlátlan emelkedését. Minden erővel meg kell akadályozni az egészségügy és a társadalombiztosítási alapok privatizációját is. Az állam hatékonyabb és eredményesebb működése érdekében támogatom az Országgyűlés létszámának csökkentését és a közigazgatás újraszervezését. - Mit akar tenni a vidékiekért, a Homokhátság polgáraiért? - Meg kell akadályozni a magyar vízkészlet kiárusítását és termálvizeink elkótyavetyélését. A közszolgáltatásokban minden magyart ugyanazok a jogok illetik meg. Ennek megvalósításához elengedhetetlen, hogy a kistelepüléseken, tanyákon élő gyermekek a szüleik közelében nevelkedhessenek: létfontosságú a kistelepülések iskoláinak és óvodáinak megmaradása. A fiatalok számára az otthonteremtés az egyik legfontosabb. Az államnak támogatásokkal, kedvezményekkel melléjük kell állnia. Új családpolitikára van szükség. Folytatnunk kell a Homokhátság elsivatagosodását megállító folyamatokat víztározók létesítésével, települések csatornázásával. A Mórakert TÉSZ helyzetének rendezése is elsőbbséget élvez: évekkel ezelőtti sikeres teljesítményének visszaállításával az itt foglalkoztatott 700 család és több ezer beszállító létbiztonságát is garantálni tudjuk. - Melyek a legfontosabb feladatok Szegeden? - Az egyes városrészek különböző igényekkel rendelkeznek. Ugyanolyan fontos a szentmihályi részönkormányzat hatékony működtetése, mint a klebelsbergtelepi közösségi ház szorgalmazása. Minden kerületnek joga van saját közösségi térhez. Sürgetőnek tartom a városi építési szabályzat felülvizsgálatát is. Szeged regionális jövőképe és perspektívája az egész térség szempontjából kulcsfontosságú. (X) lai Tímea. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának osztályvezetője elmondta, hogy a zárkákat kamerával csak a fokozott figyelmet érdemlő - például krízishelyzetben lévő - elítéltek esetében és csak átmenetileg figyelhetik meg. - A folyamatos megfigyelés tudata hosszabb időn át a személyiség torzulását is eredményezi, így ezt a szakmai előírások, törvények, a jogvédő szervezetek véleményével összhangban nem teszik lehetővé - magyarázta az osztályvezető. Az elítéltekkel a hasonló esetek elkerülése érdekében nevelő, pszichológus és lelkész foglalkozik, valamint a munkáltatás Akasztás és öngyilkosság Megaláztatás és többszöri nemi erőszak volt az osztályrésze egy 16 éves fiúnak 4 éve a miskolci Fiatalkorúak Regionális Börtönében. Meg kellett verekednie 4 társával, akik ezután többféle módon megerőszakolták. Végül a cellatársak a lepedőkből kötelet készítettek, és felakasztották a fiatalt, aki az utolsó pillanatban még be tudta csúsztatni a kezét a nyaka és a kötél közé. V. János és három társa 2007-ben a tököli bv-intézetben egy 19 éves fiút arra kényszerített, hogy fajtalankodjon velük. Ezt követően a fiút a zárkában felakasztották, mert attól tartottak, hogy feljelenti őket; az akasztást öngyilkosságnak próbálták beállítani. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt első fokon 14 év, 12 év és 6 hónap, illetve 11 év fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság idén februárban azt a három fiatalt, akik 2005-ben két napon át bántalmazták cellatársukat a tököli börtönben. H. Zsolt a kegyetlenkedések után öngyilkos lett. és a különféle közösségi programok is alkalmat adnak a feszültség oldására. A BvOP adatai szerint 2009-ben országosan 334 esetben tettek feljelentést erőszakos bűncselekmény gyanújával a bv-intézetek, idén az első negyedévben 110 eljárás indult. A Csillag börtönben ismertté vált erőszakos cselekmények száma annak ellenére csökken, hogy ebben az intézetben kimagasló az erőszakos, sokszor élet elleni bűncselekményt elkövetett elítéltek száma. 20 éves a QUAESTOR Csoport. Az elmúlt 20 évben már több lábon álló cégcsoporttá fejlődtünk. 1993 óta segítjük pénzügyi szakértőként ügyfeleinket. Ázóta ingyenes Befektetői Akadémiánk is segít abban, hogy ügyteleink a pénzügyeikről átgondoltabban dönthessenek. 1993-ban váltunk tőzsdetagokká és Indítottuk el első befektetési alapunkat. Mára már elértük, hogy széles körű szolgáltatásainknak köszönhetően a legjobb megoldást nyújtsuk, legyen szó megtakarításokról, tőzsdéről vagy hitelről. A QUAESTOR Utazási Iroda 1995 óta abban a szellemben kínálja útjait, hogy az utazás, a pihenés életre szőlő élmény maradjon. Utasaink mind egyedi, mind üzleti utak esetében számíthatnak ránk, sport- és koncertutaztatási kínálatunk egyedi a piacon. 1996 óta foglalkozunk ingatlanfejlesztéssel. Mi építettük meg az ország első multífunkcíós központját, a győri ETO Parkot. Jelenleg több saját tulajdonú hotelfejlesztésen is dolgozunk. Legnagyobb ingatlan projektünk a DunaCity, amely az utolsó nagy, összefüggő, beépíthető budapesti belterület ingatlanfejlesztési projektje. 2002-ben nyitottunk a nemzetközi befektetések felé. New York-i központtal működő leányvállalatunk, a QuaesTel építette ki a győri ETO Park komplett gyengeáramú és kommunikációs infrastruktúráját. Széles termékpalettánknak, minőségi szolgáltatásainknak és szakértő munkatársainknak köszönhetően 200 000-dik ügyfelünk számára tudtuk a megfelelő megoldást kínálni. így reméljük, az elkövetkező évek során akár régi, akár új ügyfelünkként köszönthetjük, és a következő 20 évben is együtt fejlődünk! .QU/ESTOR 20 éve együtt fejlődünk Pénzügyi ügyfeleink 500 000 forintot nyerhetnek jubileumi akciónkkal, az utazni vagyok 20 úti célt 20 napig kiemelt kedvezménnyel foglalhatnak. Szeged. Tisza Lajos krt 40. 2 (62) 424-565 Részletek: www.qcsoport.hu/20ev pénzügyek k. ingatlan Futazás telekom www.qcsoport.hu Svébis Bencéé a „makói József Attila-díj MAKÓ. A 27 éves Svébis Bence vehette át tegnap a Makói Medáliák díjat, amellyel József Attila születésnapja alkalmából a legjobbnak tartott első verseskötet szerzőjét tünteti ki minden évben a város. A felkért testület - Ilia Mihály irodalomtörténész, Fűzi László, a Forrás főszerkesztője, Lator László költő és Grecsó Krisztián író - ez évi választottja Budapesten él, a Pázmány Péter Katolikus EgyeFiatal költő, medáliával. Svébis Bencét meghatotta a makói elismerés. FOTÓ: DM/DV tem filozófia-magyar szakos hallgatója. Biztos talaj című első kötetét a Koronában tartott költészetnapi ünnepségen Turi Tímea irodalomtörténész méltatta. A város díja - mint Marosvári Attila alpolgármester mondta - arra emlékeztet, hogy a 15 évesen Makóra került József Attilának sokat jelentett a helybeli értelmiség, a felnőtt mecénások segítő szeretete, támogatása - amire a mai költőknek is szükségük van. A Makói Medáliák díjjal a plakett mellett 100 ezer forint jár. A fiatal költőt meglepte az elismerés híre. - Amikor megkaptam és elolvastam a levelet, akkor éreztem át először igazán, hogy kötetem jelent meg - mondta lapunknak. Ez alkalommal adták át a Gyémánthíd díjat Horváth Nórának, a József Attila Gimnázium kiváló tanulójának, az elismeréssel Orosné Spák Hedvig, a képviselő-testület művelődési bizottságának elnöke egy személyi számítógépet adott át. A makóiak József Attila mellett a város szülöttére, Pulitzer Józsefre is most emlékeztek - az amerikai sajtómágnás szobránál lapunk is koszorúzott. Öreg hiba Csöndes kérdés a villamoson: „Miért van az, hogy ha a gyerekem átadja a helyét az idősebbeknek, ők ezt sokszor nem köszönik meg neki?" Talán azért, mert ezek az idősek régen neveletlen gyerekek voltak. BAKOS ANDRÁS