Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-09 / 82. szám

AKTUALIS KÖRKÉP Hulladéklerakó ALGYŐ. Az Alsó-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi, Természet­védelmi és Vízügyi Felügyeiő­ség kötelezte az önkormányza­tot, hogy a hulladékudvarban fennálló állapotot szüntesse meg legkésőbb április 30-áig. A hulladéklerakó felszámolása március 16-án megkezdődött, ezért a szemét elhelyezése a le­rakó területén tilos, az illegális lerakás elkövetőjére a nagyköz­ség jegyzője szabálysértési eljá­rás keretében bírságot szab ki. Hulladék elhelyezésére csak a hulladékudvarban (Kuktor köz) kirakott konténerekben, szelek­tív módon van lehetőség. Az udvar május l-jétől mindennap 6-22 óra között tart nyitva. Utcafórumok, díjazott kisdiák, ebzárlat HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, MINDSZENT. Választási utcafó­rumot tart Lázár jános ország­gyűlésiképviselő-jelölt ma dél­után 4 órától az Agyag és a Sar­kantyú utca kereszteződésében, 5 órától a Szél utcai játszótéren, majd 6 órától a mindszenti Kel­ler Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. - A díjazottak közé került, s 20 belépőt nyert az európai atléti­kai bajnokságra Szokolai Gréta, a vásárhelyi Kertvárosi Katoli­kus Általános Iskola 4. osztá­lyos diákja a bajnokság emblé­makészítő rajzpályázatán. - Ebzárlatot és legeltetési ti­lalmat rendelt el április 17-éig a város teljes közigazgatási területén a megyei főállator­vosi hivatal a rókák veszett­ség elleni immunizálása miatt. Bolhapiacok KÜBEKHÁZA, ÓPUSZTASZER. Szombat délelőtt a szokásos negyedévi bolhapiacot és a hagyományos tavaszi dísznö­vény- és gyümölcsfavásárt tartják, ezúttal az átépítés alatt álló új iskola előtt, ugyanis annak régi bútorait és használaton kívüli eszközeit is kiárusítják. A bevételt új búto­rok készítésére fordítja az ön­kormányzat. - Az országos díszmadár- és kisállatvásár, valamint az azt követő országos kirakodóvásár szombaton és vasárnap lesz a Találkozások terén, az emlék­park bejáratával szemben. Ternai könyvbemutatója SZEGVÁR. Ternai László leg­újabb verseskötetét mutatja be ma este 6 órakor a műve­lődési házban. Az esten ünne­pi műsort ad a Csongrádi Versmondók Köre. IÍOVACSOLTVAS TERVEZÉS-KIVITELEZÉS T.:+36-7ö-541-540I Újhelyi a Fidesz-kampányról A szocialisták úgyis jó városve­zetői, képviselői tudnak lenni Szegednek, ha a pártlistán a Fidesz győzedelmeskedik - mondta az MSZP szegedi kampányzáróján Újhelyi István. SZEGED GONDA ZSUZSANNA Az elmúlt néhány hét acsarko­dása beszennyezte a szegedi kampányt - közölte Újhelyi Ist­ván az MSZP kampányzáró saj­tótájékoztatóján tegnap. Az egyes választókerületben in­duló jelölt arról beszélt, hogy a szegedi szocialista képviselők az elmúlt 8 évben „megfeszí­tett munkával kizárólag Sze­gedre koncentráltak", aminek eredményeként a város megye­székhelyként megelőzte összes vetélytársát. Megteremtették az alapjait annak, hogy Szeged sikeres, vonzó, munkát és eg­zisztenciát biztosító otthon le­gyen. A Fidesz Újhelyi szerint ezt próbálja tönkretenni: a vá­ros és a szegediek jövőképét próbálja lerombolni. - Soha ilyen tisztátalan kampányt nem folytatott még Újhelyi István egyéni választókerületben több szavazatra számít, mint pártlistás voksra. FOTÓ: VERÉB SIMON politikai erő Szegeden, mint most a Fidesz - fogalmazott a képviselő. Kiemelte: a párt ki­adványaiban Botka Lászlóval együtt úgy szerepelnek, mint­ha tönkretették volna a vá­rost. Viszont ezekben a kam­pányanyagokban egy szó sincs arról, hogy mit szeretne a Fidesz tenni Szegedért. - Szeged nem érdekli őket, csak a hatalom megszerzése ­jelentette ki. Újhelyi szerint „nem csoda, hogy Orbán Vik­tornak elege van a Csongrád megyei fideszesekből". Nem rohangál a Jobbik Kampányzárót tartott a Jobbik Szegeden. A jelöltek azt mond­ták, bár lett volna okuk, „nem rohangáltak mindennel" a vá­lasztási bizottsághoz. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL A Jobbik hét Csongrád megyei egyéni jelöltje tartott kam­pányzáró sajtótájékoztatót tegnap Szegeden. Zagyva György Gyula (l-es választóke­rület) azt üzente a választók­nak, hogy hallgassák meg Ku­batov Gábornak, a Fidesz párt­igazgatójának kiszivárgott be­szédét. Tóth Péter (2. vk.) töb­bek között arról beszélt, hogy Szegedből kirakatváros he­lyett munkahelyteremtő vá­rost kell csinálni, a közlekedés rendjét helyre kell állítani. Molnár Áron (3. vk.) szerint a mostani szavazás a rendszer­A rendszerváltást korrigáló szavazás lesz a mostani - a jobbik jelöltjei szerint, FOTÓ: VERÉB SIMON váltást korrigáló szavazás lesz. Szegeden „az öncélú fej­lesztéseknek véget kell vetni" - mondta. Dudás Zoltán (4. vk.) közölte: „emelkedik a nemzettudat, és ez megállítha­tatlan". Varga Géza, a Jobbik mezőgazdaságiminiszter-je­löltje (5. vk.) ismertette: a ma­gas minőségű feldolgozott élelmiszert kibocsátó mező­gazdaságot helyeznék előtér­be. Beszélt arról is, hogy hiába egyeztetett előre, nem enged­ZÖLD BALOLDAL: VAN KIREKESZTES NÉLKÜLI POLITIKA Sárga lap az elitnek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. - Meg kell mutatni, ahol csak lehet, hogy létezik olyan politika, amely kirekesztés nélkül a szo­lidaritásra, a társadalmi fele­lősségre és környezetünk vé­delmére is gondol - jelentette ki Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 alelnöke, a Zöld Baloldal egyik prominens képviselője a tegnapi szentesi választási gyűlés előtti tartott vásárhelyi sajtóbeszélgetésen. A 6. szá­mú, hódmezővásárhelyi kör­zetben Havránek Ferencet in­dítja a Zöld Baloldal. Vajnai At­tila szerint a vasárnapi válasz­táson részt vevők felmutathat­ják a második sárga lapot a rendszerváltó elitnek, amely után már piros, azaz a kiállítás marad hátra. Idehaza nem szokványos, hogy a baloldal és a környezetvédelem összefo­nódik - tette hozzá, ám a kör­nyezet kizsákmányolásának megszüntetése legalább olyan fontos, mint az embereké. Ta­más Gáspár Miklós szerint tár­sadalmi alapkérdés, mi legyen azzal az országgal, amelynek felnőtt, de még nem nyugdíjas lakói saját erejükből nem talál­nak munkát. A pártok ebben a kérdésben csak erkölcsi prédi­kációt tartanak, csak az MSZP és a Fidesz programjában sze­repel a munkahelyteremtés, de ők sem mondják meg, hogyan lehet ezt megtenni. ték be a nagymágocsi idősek otthonába kampányolni. Több jelölt közölte egyébként, hogy bár lett volna okuk, nem „ro­hangáltak mindennel" a vá­lasztási bizottsághoz. Kristó Gabriella (6. vk.) sze­rint körzetében közte és Lázár János (Fidesz) között dől el a verseny. Fazekas Ferenc (7. vk.) szerint Makónak nem a hagymafesztiválok, hanem a hagymatermesztés városának kell lennie. Kampányzáró CSONGRÁD MEGYE. A Jobbik kampányzáró fórumokat tart ma. Hódmezővásárhelyen 17 órától a Szent István téren, Sze­geden 18 órától a párt nemzeti klubjában, Szentesen 18 órától a művelődési házban, Sándor­falván 19 órától a zeneházban. A politikus szerint Szegeden várhatóan jóval több egyéni szavazatot kapnak majd, mint pártos voksot. Hangsúlyozta: „a szocialisták úgy is jó Város­vezetői, képviselői tudnak len­ni Szegednek, ha a pártlistán a Fidesz győzedelmeskedik". A Fidesz nem hagyja az SZKT-t SZEGED. Tegnap a 4. résszel folytatta a Szegedi Közlekedési Társaság „ügyeiről" szóló saj­tótájékoztató-sorozatát Kalmár Ferenc (KDNP) és Kohári Nán­dor (Fidesz). Közölték: az SZKT 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is évi több mint 10 millió forintért bérelt egy troli­buszt egy olyan cégtől, amely korábban Dózsa Gáboré volt, és amelyet az SZKT élére való kinevezésekor adott el. A vevőt állítólag korábban nem ismer­te, de a képviselők szerint a két család barátságban van. Úgy tudják továbbá, hogy a bérelt trolit az SZKT újította fel és tar­totta karban. A képviselők sze­rint az ügyben a politikai fele­lősség kérdése is felmerül. 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK AKTUALIS HÍREK Lázár a kampányzárón A FIDESZ BUDAPESTI KAM­PÁNYZÁRÓ RENDEZVÉNYÉN szólalt fel tegnap Lázár János, a párt vásárhelyi képviselője­löltje, az Országgyűlés honvé­delmi bizottságának elnöke. Elmondta: pártja eszköztárá­ból az erőszak mindig hiány­zott, és ez így is marad. Hoz­zátette: oltalmazzák azokat, akik félnek a hatalom túlkapá­saitól, az új szélsőségektől, azoktól a szélsőségektől, ame­lyek az MSZP „köpönyegéből bújtak elő". Szavai szerint az antidemokraták és a szélsősé­gesek ott vannak, ahol az MSZP az elmúlt nyolc évben nem teremtett egyetlen mun­kahelyet sem, ahol nem állí­tott az utcára rendőröket. Aktívabb állampolgári részvételt akar az LMP AZ LMP NEM A KÁDERCSE­RÉTŐL, hanem a jogszabályi környezet megváltozásától vár­ja a változást abban, hogy meg­szűnjön a politika és a gazda­ság összefonódása - mondta Málovics György képviselőjelölt tegnapi sajtótájékoztatóján. Az LMP aktív állampolgári részvé­telt szeretne, civil beleszólást a közéletbe. Ezért megváltoztat­nák a helyi népszavazással kapcsolatos jogszabályokat, le­szállítanák az érvényességi kü­szöböt. Ezen kívül a passzív in­formációszolgáltatás helyett az aktív információszolgáltatást tennék kötelezővé az államnak, az önkormányzatoknak. Bozsó­né Margóczi Katalin képviselő­jelölt hozzátette: tapasztalataik szerint az emberek félnek véle­ményt mondani, ezért az isko­lában bevezetnék a demokráci­áról szóló ismeretek oktatását. Tízmillió forint szegedi nyugdíjasszervezeteknek ÁTADTÁK A SZEGEDI IDŐS­ÜGYI ALAP 10 millió forintos -támogatását tegnap a városhá­zán. Az összeget 52 nyugdíjas­klub között osztották szét. Egyenként 50-250 ezer forin­tot kaptak, amelyet kifejezet­ten közösségi célokra fordíthat­nak. Botka László polgármester az átadáson elmondta: az el­múlt 2 évben duplájára nőtt az időseket összefogó szervezetek száma Szegeden, így a nekik kiosztható támogatást is duplá­jára emelte az önkormányzat. V Április 17-én indul ai OKJ-s KÖZBESZERZÉSI REFERENS-KÉPZO kurzus az SZTE Mérnöki Karán. Érdeklődjön a basa@mk.u-szeged.hu címen. ^ TAVASZI AROZON a SKÁLÁBAN! MINDEN termékre 30-50% « törzsvevőknek MÉG 30% kedvezmény! Április 8-tól, amíg a készlet tart! Nyitva tartás: . 9-19, szo. 9-14 óráig. Szeged, Tisza L. krt. 49.

Next

/
Thumbnails
Contents