Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-04 / 53. szám

AKTUALIS 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Szelektív szemét CSONGRÁD. Házhoz mennek a szelektíven gyűjtött hulladé­kért Csongrádon - a kezde­ményezéshez számos vállalko­zó örömmel csatlakozott. A szelektív járat napján a vállal­kozóknak lehetőségük van re­gisztrálás után igénybe venni ezt a szolgáltatást. Ha szüksé­ges, a Csongrádi Víz és Kom­munális Kft. edényt is biztosít a megrendelőnek - jelentette be Agatics Roland, a cég új ügyvezetője. Közgyűlés, településrendezés HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Köz­gyűlést tart ma reggel 8 órá­tól a helyi képviselő-testület a városháza dísztermében. Na­pirenden szerepel többek közt a közterület-felügyelet, a me­zőőri szolgálat, a parkolóőrök helyzetéről és a városi rendőr­kapitányság működéséről szó­ló tájékoztató, valamint a ta­valyi költségvetési rendelet módosítása. - Módosította településrende­zési és -szerkezeti tervét a vá­ros önkormányzata. A tervdo­kumentáció és az egyeztetési anyag a városháza földszinti hirdetőtábláján március 25-éig megtekinthető. Az ott leírtak­kal kapcsolatban bárki írásbeli észrevételt tehet. Új fogorvos ÖTTÖMÖS. Dr. Wágner Éva nyugdíjba vonulása miatt új fogorvos kezdte meg a rende­lést: dr. Dancsik Zoltán, a fog­és szájbetegségek orvosa ked­denként 14 és 16 óra között, péntekenként 10 és 14 óra kö­zött várja a pácienseket. Játszótérre pályáznak PUSZTAMÉRGES. A település elavult játszóterének felújítá­sára nyújt be pályázatot az ön­kormányzat a Csongrád Me­gyei Közgyűlés Területfejlesz­tési Alapjához, 20 százalékos önerővel. A fából készült játé­kok állagmegóvását néhány éven át a Pusztamérgesi Ifjúsá­gi Szervezet végezte, de az eszközök már nem felelnek meg az uniós előírásoknak, tel­jes rekonstrukció szükséges. Márkus-tárlat, továbbképzés SZEGED. Márkus Imre amatőr festőművész első önálló kiállí­tása nyílik meg hétfőn 17 óra 30 perckor a petőfitelepi mű­velődési házban, Válogatás címmel. - Ingyenes pedagógus-to­vábbképzést szervez hétfőre a Kultindex Nonprofit Kft. Kecs­keméten, a Katona József Könyvtárban, európai uniós témák feldolgozása és kulcs­kompetenciák fejlesztése a közoktatásban, elsősorban kö­zépiskolai tanároknak. Megyei jelentkezőket is várnak a Eu­rope Direct szegedi irodájában (544-242). Papp Lajos az életről SZENTES. Szívvel-lélekkel az élet szentségéről és az ember hivatásáról címmel Papp Lajos szívsebész professzor tart elő­adást ma 18 órától az ifjúsági és művelődési házban. TITKOS MEGBÍZOTTNAK PRÓBÁLTÁK BESZERVEZNI - KÖZMEGHALLGATASON KAPOTT SZOT Fenyvesi nem írt jelentést A közmeghallgatáson tárta nyil­vánosság elé történetét Fenyve­si Félix Lajos, akinek neve szere­pel a vásárhelyi ügynöklistán. 1978-ban próbálták titkos meg­bízottnak beszervezni. A költőt Lázár János a tegnapi közmeg­hallgatáson a város támogatásá­ról biztosította. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Februárban hozták nyilvános­ságra az állambiztonsági szol­gálatok vásárhelyi működésé­ről szóló tanulmányt, amely­ben közel 100 ügynök kéthar­madát névvel azonosították. Köztük olvasható Fenyvesi La­josé is, aki Fenyvesi Félix Lajos néven költő-íróként alkot. A közzétett 6-os kartonja szerint 1978. november 23-án szervez­ték be hazafias, titkos megbí­zottként kulturális területre. - Egyetlen sornyi jelentést sem írtam és adtam! - szögez­te le Fenyvesi Félix Lajos, aki a tegnapi közmeghallgatáson a nyilvánosság előtt beszélt a múltról. Felháborítónak tart­ja, hogy a tartótisztek jelenté­seit és minősítéseit máig meg­fellebbezhetetlen igazságként fogadják el. - A Kádár-rendszert bíráló édesapám idő előtt, űzött vad­ként halt meg. Evangélikus lelkész bátyám középiskolá­sokból toborzott kis csoportot maga köré, amit nem nézett jó szemmel a hatalom. Őt 1968-ban agyonverték az ál­lambiztonság emberei - me­sélte a család sorsát. Fenyvesi Félix Lajost 1978 őszén munkahelyén kereste fel egy állambiztonsági tiszt, aki egyszerű nyomozóként mutatkozott be. - Lelkesen magyarázta, hogy Kassákból doktorált, majd egy héttel ké­sőbb ismét bejött a kultúrház­ba. Ettől a perctől kezdve nem volt nyugtom tőle. A hálójá­ban vergődtem, a legváratla­nabb helyeken tűnt fel társai­val. Az első alkalommal, ami­kor ellent akartam neki mon­dani, úgy vágott vissza a szék­be egy jól öltözött tiszt, hogy hátraestem. Féltem, eszembe jutott szegény testvérem tra­gédiája - mondta. Fenyvesi Félix Lajost a művelődési központ népművelőjeként szervezték be. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A város támogatja a költőt Lázár János a tegnapi közgyű­lésen Fenyvesi történetét vé­gighallgatva azt közölte: a vá­ros mögötte áll, s támogatja további irodalmi tervei meg­valósításában. A tisztet Fenyvesi Félix Lajos a vásárhelyi Bíbó La­jossal, Latinovits Zoltánnal, Pilinszky Jánossal, Nagy Lászlóval foglalkozó rendez­vényei bosszantották, de leginkább az, hogy jó kap­csolatban állt a rendszer számára kellemetlenül szó­kimondó Balczó András olimpikonnal. - Egy alkalommal késő es­te éppen elbúcsúztam Balczó­tól, amikor az ótemplom sötét hátsó részénél három férfi ka­pott el. Egy héttel később Bu­dapesten épp az írószövetség­től jöttem ki, amikor betusz­koltak egy autóba, és egy la­kásba hurcoltak. Akkor kap­tam az első infarktusom­Fenyvesit végül békén hagyták, beszervezési karton­ján 1982-es dátummal az ol­vasható: „Nem őszinte!" Azaz megfélemlítése nem érte el a célját. KÉT ÉS FÉL HÉT MÚLVA NYÍLIK AZ ÚJSZEGEDI KOMPLEXUM Séta a Napfényfürdő Aquapolisban Az utca emberének szemüve­gén keresztül vizsgáltuk meg az újszegedi Napfényfürdő Aquapolisban folyó munkálato­kat, miközben tegnap délután bejártuk a tervek szerint két és fél hét múlva nyíló fürdőkomp­lexum területét. SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ Másfél éve épül-szépül a Nap­fényfürdő Aquapolis Újszege­den. A wellness-, gyógy- és él­ményfürdővel testközelből tegnap délután ismerkedett meg először e sorok írója, aki úgy lépett be a fürdőkomple­xumba, mint az utca embere. Kocsinkat az újszegedi Jan­kovich utcában hagytuk, ahonnan az alig 100 méterre lévő, és szintén felújítás alatt álló Forrás Szállóig sétáltunk fel: utunkat tócsák, megszá­radt sárhalmok és a minden szabad helyet parkolásra használó autók övezték. A szálloda Szent-Györgyi Albert utca felé néző homlokzatának harmadát még állványok ta­karják: úgy láttuk, hogy még jó időbe telik a háromcsilla­gosból négycsillagossá váló szálloda megnyitása. Az utca sarkán markológépek sípol­tak, dudáltak és tolattak; ki­csit fentebb a járdát törték fel a munkások, miközben az el­zúgó munkagépek felkavarták A színes csúszdáknak már csak a biztonsági tesztet kell kiállniuk, hama­rosan jöhetnek a vendégek, FOTÓ: SCFIMIDT ANDREA a finomszemcsés homokot. A fürdőkomplexum főbejárata a lépcsőkkel, korlátokkal és az ajtókkal már szerkezetkész: itt fogadott bennünket Hermann György. A Napfényfürdő Aquapolis szóvivője az előtéren át a well­A Fürdő utcai volt vendégházról. A Ligetfürdő Civil Munkacsoport arról tartott tegnap sajtótájékoztatót a Millenniumi Kávéházban, hogy feljelentést tesznek ismeretlen személy ellen, nyomozó szervek megté­vesztése, hamis tanúzás alapos gyanúja miatt. Bóka Zoltán, a civilek szóvivője azt mondta, ennek az az oka, hogy a Bács-Kiskun megyei fő­ügyészség helybenhagyta a rendőrség nyomozást megszüntető határo­zatát, nem vizsgálódnak tovább abban az ügyben, mennyire volt „alul­értékelt" a Fürdő utcai, már lebontott önkormányzati vendégház. nessmedencéken keresztül a csúszdaparkig vezetett. A be­járati aulában a pénztárak nagy részét már kialakították, de a falakat egy nagyobb négyzet kivételével - ez egyébként a szegedi dómot ábrázolja, és graffitisek készí­tették - nem festették be. - Ez nem is készül el a nyitásig ­mondta Hermann György, mi­közben a már vízzel teli él­ménymedencéket mutatta meg, amelyekben már forgat­ják, szűrik és vegyszerezik a vizet. Megtudtuk, hogy a für­dőbe jövő héten látogat az ÁNTSZ: két negatív minta kell, hogy a vizet megfelelő­A SZUE csak május 1-jén nyit Az élményfürdő második emele­téről rálátni a SZUE maradvá­nyaira. A Ligetfürdő 3 medencé­je körül mindent feltúrtak, a föld kupacokban áll a területen. A Napfényfürdő Aquapolis vendé­gei a fürdőkomplexum nyitása után páholyból figyelhetik majd az itt folyó munkát: a SZUE csak május 1-jétől fogadja vendégeit. nek minősítsék. A beruházók várják még az Építésügyi Mi­nőségellenőrző Intézet (ÉMI) és a tűzoltóság szakembereit is. Ezért lepődtünk meg egy kicsit - mivel tapasztalatból tudjuk, hogy a különböző ha­tóságok finoman szólva sem szupergyorsán adják ki a kü­lönböző engedélyeket -, ami­kor Hermann György azt mondta: a Napfényfürdő Aqu­apolis március 20-a körül megnyitja kapuit. - Elintézzük - vágta rá ha­tározottan a szóvivő, miköz­ben már a csúszdákkal, a mo­zaikkal burkolt temperált fek­vőpadokkal és a környezettel ismerkedtünk. Itt-ott még kábelek lógtak ki a falból, a járólapot egy-két helyen felbontották, a meden­cék közötti területeken beül­tetetlen virágföldet láttunk. Ezek két és fél hét alatt az ígé­retek szerint mind eltűnnek. A fürdőcentrum második emele­tén 4 vendéglátóegység üze­mel majd. Ezek a szóvivő sze­rint 1 hónappal a fürdő nyitá­sa után kezdenek: kialakítá­suk azonban egyelőre várat magára. A különböző színű csúszdákat rendben találtuk; ezeknek már.csak a biztonsági teszteken kell megfelelniük. HÍREK 11 milliárd az Uniótól 11 MILLIÁRD 184 MILLIÓ FO­RINT UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁS érkezett az elmúlt években a_ szentesi kistérség­be - mondta tegnapi sajtótá­jékoztatóján Móra József, az 5-ös választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt­je. A politikus hozzátette, nemcsak Szentes, hanem a térség kistelepülései is támo­gatást nyertek faluház- vagy iskolafelújításra, csatornaháló­zat és kerékpárút építésére. Móra hozzátette, a munka­helyteremtés elősegítése és az infrastruktúra-fejlesztés folytatása a legfontosabb célja a jövőben. LMP Ópusztaszeren BEMUTATKOZIK a helyi ér­deklődőknek a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési­képviselő-jelöltje, Barcsi Antal az ópusztaszeri rendezvény­házban ma 17 órakor. 82 millió bölcsődére 82 MILLIÓS TÁMOGATÁST NYERT A CSONGRÁDI ÖN­KORMÁNYZAT a Templom ut­cai bölcsőde felújítására és bő­vítésére. A városnak a beruhá­zási költségek 10 százalékát, 9 millió forintot kell biztosítania a fejlesztéshez. A kivitelezés nyár elején kezdődhet meg: korsze­rűsítik az épület fűtéstechnikai és energetikai rendszerét, a konyhát az ÁNTSZ előírásainak megfelelően átalakítják, felújít­ják a csoportszobákat, új beren­dezéseket vásárolnak, és aka­dálymentesítik is az intézményt. A Tisza-parti városban két böl­csőde üzemel, a kettő eddig összesen 65 férőhellyel rendel­kezett, de ez évek óta kevésnek bizonyul. A mostani fejlesztés révén tízzel növekedhet a Templom utcai tagintézmény kapacitása.

Next

/
Thumbnails
Contents