Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-25 / 70. szám
ieélövnm ^léaggjO* BELFÖLD-KÜLFÖLD EREDETISÉGVIZSGÁLAT Visszakapják pénzüket Visszakapják az eredetiségvizsgálatra költött 17 ezer forintjukat azok az autótulajdonosok, akik a vizsgálatot január 1. és február 18. között végeztették el. MAGYARORSZÁG MTI Az érintetteknek 2010. április 1-je és június 30. között kell írásbeli kérelmet benyújtaniuk a területileg illetékes közlekedési hatósághoz. A kormányszóvivő emlékeztetett: a kormány februárban úgy döntött, csak akkor kötelező ismét az eredetiségvizsgálat, ha a jármúvet értékesítik, ezzel egy január l-jén életbe lépett, a rendszert egyablakossá tévő rendeletet helyeztek hatályon kívül. Kijelentette: a kormány szerdai döntésének értelmében azok, akik idén a rendelet módosítása előtt elvégeztették az eredetiségvizsgálatot, az összeget teljes egészében visszakapják. Több mint 28 ezer esetben végeztek el ilyen eredetiségvizsgálatot, erre az állampolgárok összesen 514 millió forintot költöttek „feleslegesen", hiszen a legtöbb esetben nem történt autóértékesítés - emelte ki. A díjakat vagy készpénzben, vagy banki átutalással kapják vissza az érintettek. ITTHON Fővárosi lista elutasítva A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét; a testület 3:2 arányban döntött a kérdésben. A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki. Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor elemzők szerint sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen a választáson. Vesztegetés gyanúja Két embert vett őrizetbe a rendőrség a hivatali vesztegetés gyanújával szerdán Veszprémben előállítottak közül; egyikük a polgármesteri hivatal okmányirodájának gépjármű-ügyintézője, a másik egy gépjármű-átíratások ügyintézésével foglalkozó cég munkatársa. Szerdán összesen tizenkét embert állítottak elő vesztegetés gyanújával Az okmányiroda alkalmazottai megalapozottan gyanúsíthatóak, hogy gépjármüvekről jogosulatlanul adatokat szolgáltattak ki, szabálytalanul helyeztek forgalomba, illetve írtak át a cég és ügyintézői kérésére, (mti) CO mmrwi Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem l egyséére VÉTEL ELADÁS 13 ÉB > USD 194,50 T99.90 JcHF 1 82,50 188,50| f RON 63,00 67,00 [Érvényes: 2010.03.24. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Elszabadult a tehervonat: Három ember életét vesztette az oslói kikötőben Három ember életét vesztette, másik négy pedig megsérült, amikor szerdán egy épületbe rohant egy elszabadult vasúti szerelvény az oslói teherkikötőben. Az ütközés következtében az épület romba dőlt. Az áldozatok vagy az épületben, vagy közvetlenül mellette dolgoztak. A szerelvényen senki sem tartózkodott. A baleset oka egyelőre ismeretlen. A mozdony nélküli szerelvény, amely 16 üres tehervagonból állt, nyolc kilométert gurult egy, a norvég főváros szélén található fjord pariján. Szemtanúk szerint a szerelvény „hihetetlen sebességgel" rohant bele a raktárként és irodaként használt, földszintes betonépületbe. Legalább két vagon kisiklott és a vízbe zuhant. A sérülteket kórházba szállították. A mentőalakulatok tíz mentőautóval több helikopterrel és búvárokkal vonultak ki a helyszínre. A képen a helyszínen dolgozó mentőalakulat tagjai. FOTÓ MTyEPA/HEIKO JUNGE KÜLFÖLD Halálos baleset POZSONY. Egy magyar turista meghalt, egy másik súlyosan megsérült szerdán a Magas-Tátrában. A két magyar állampolgár tragikus balesete a Batizfalvi-borda sziklái között történt, amikor a Gerlachfalvi-csúcsra igyekeztek feljutni. Az arcán, illetve alsó végtagjain sérüléseket szenvedett magyart mentőhelikopterrel a poprádi kórházba szállították. Magyarokat ítéltek el LONDON. Súlyos börtönbüntetést róttak ki Londonban két magyar állampolgárra, akik az ítélet szerint Nagy-Britanniába csalt fiatal nőket kényszeritettek prostitúcióra. Mindkét vádlottat nyolc év szabadságvesztésre ítélték, (mti) Daimler-botrány: magyar szál? Több mint 300 ezer euró összeget is kifizethettek kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek 2005-ben a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán - szerepel abban a keresetbea ametyet a Daimter német autógyár körüli megvesztegetési botrány ügyében nyújtott be az amerikai igazságügy-minisztérium. WASHINGTON, BUDAPEST MTIA dokumentum együtt kezeli az ügyben az osztrák és a magyar szálat. A Mercedes-Benz autóbuszokat forgalmazó EvoBus Hungária Kft. 2005. május 23-án vagy környékén megegyezett arról, hogy 32 buszt ad el az állami tulajdonú Volánbusz vállalatnak. Az EvoBus Hungária 17 buszt vásárolt az EvoBus Austria vállalattól 1.678.170 euróért és azokat továbbadta a Volánbusznak körülbelül 1.745.000 euró értékben. A tranzakcióval kapcsolatban az EvoBus Austria vállalat jóváhagyta 333.370 euró „jutalék" kifizetését az amerikai USCON cégnek azzal a megállapodással, hogy az összeg egészét vagy egy részét magyar kormánytisztviselőknek továbbítják - tartalmazza a washingtoni szövetségi kerületi bíróságon iktatott kereset. Az irat szerint a Daimler legalább 22 országban fizetett le kormánytisztviselőket, hogy az autógyár termékeit vásárolják meg. A Daimler egyelőre nem kommentálta az amerikai igazságügyi minisztérium keresetét. Berlini híradások ugyanakkor megerősítették, hogy a peren kívüli megegyezés érdekében a stuttgarti székhelyű konszern kész 185 millió dollár büntetést fizetni az amerikai hatóságoknak. A Volánbusz az EvoBus ügyletével kapcsolatban nem rendelkezik információval - közölte a társaság szerdán a hírre reagálva. „Az EvoBus magyarországi ügyletéről a Daimler-Benz április elsején esedékes amerikai bírósági meghallgatásáig nem adnak információt" - közölte az EvoBus Hungaria Kft. szóvivője. A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója vizsgálatot indított, hogy kiderítse: hogyan történt a 2005-ös Volánbusz-beszerzés - tudatta a botrányt érintő kérdésre válaszolva a kormányszóvivő. Szollár Domokos leszögezte: a kormány nem kapott hivatalos értesítést az amerikai kormányzattól sem diplomáciai úton, sem a kölcsönös bűnügyi együttműködés keretében. Kérdésre válaszolva azt is aláhúzta: nincs információjuk arról, kik lehetnek a kormányzati érintettek. Belső vizsgálat április 1-jéig BUDAPEST MTI munkatársa ellen fegyelmi eljárást indított, a légügyi igazgatót pedig a vizsgálat lezárultáig felÁprilis 1-jég tart a belső vizsgálat az izraeli repülőgépek múlt heti berepülésével kapcsolatban közölte Hónig Péter közlekedési miniszter szerdán a kabinet ülését követően. Megerősítette, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke saját hatáskörében négy Szabálymódosítások szükségesek - közölték. függesztette állásából. Elmondta azt is: szabálymódosítások szükségességét állapították meg a nemzetbiztonsági kabinet által kezdeményezett vizsgálat nyomán. Tudatta: a belső vizsgálattal párhuzamosan fut a nemzetbiztonsági kabinet által múlt pénteken kezdeményezett vizsgálat. Közölte, a kormánykabinet szerdai ülésén Iváncsik Imre államtitkár nyújtott be jelentést, és a kabinet úgy döntött, hogy módosítani kell az érintett szabályokat, valamint intézkedéseket kell hozni a személyi felelősség körében. „A BKV kifizetőhelyként működött" Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese két szerdai lapinterjúban azt állította, hogy a cég a fővárosi koalíció kifizetőhelyeként működött A Fidesz azt hangoztatta: bebizonyosodott, hogy az MSZP legfelsőbb vezetése is érintett a botrányban. BUDAPEST MTI A név szerint említett politikusok közül Demszky Gábor és Nyakó István is pert helyezett kilátásba, Lendvai Ildikó közleményben minősítette valótlanságnak a kijelentéseket. Horváth Csaba volt és Ikvai-Szabó Imre jelenlegi főpolgármester-helyettes egyaránt azt mondta, hogy csak a sajtóból értesült ezekről az ügyekről. „Az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött" - mondta Regőczi, a BKV volt vezérigazgató-helyettese a Népszabadság, illetve a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjújában. A vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottja arról is beszélt, ilyen kifizetőhely volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően, de ez a jelenség szerinte minden állami és önkormányzati cégre igaz. „Két-három hetente kaptam politikai kérést. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve az SZDSZ részéről leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intézett hozzám utasításokat" - mondta. Médiumokat is megemlít: így a Hócipőt, a Klubrádiót vagy a Napkeltét. A Fidesz szerint ma már senki nem vitathatja, hogy az MSZP és az SZDSZ „iparszerúen lopta ki a pénzt a BKV-ból", és az is bebizonyosodott, hogy az MSZP legfelsőbb vezetése is súlyosan érintett a BKV-botrányban - mondta Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese, hozzátéve: minden érintettnek felelnie kell majd a közpénzek ellopásáért. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 24-i kenószámok: 2, 3,10,12,14,16, 25, 27, 33, 38, 41, 54, 55, 57, 58, 60,65,74, 78, 80. # Lehívható a hitelkeret WASHINGTON. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága szerdán Washingtonban jóváhagyta a Magyarországnak nyújtott készenléti hitelkeret ötödik felülvizsgálatáról szóló jelentést, így a hatodik részlet, 725,1 millió SDR (1 SDR = 1,136 euró) lehívhatóvá vált. A hitel feltételeinek teljesítését vizsgáló szakértői delegáció amelyhez csatlakoztak az Európai Bizottság képviselői is - 2010. február 3-15. között tett látogatást Magyarországon. A jelentés megállapította, hogy Magyarország a 2009. decemberi szándéklevélben vállalt feltételeket teljesítette. A jelenlegi piaci finanszírozási feltételeknek köszönhetően a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a hatodik részlet lehívását nem kezdeményezi. A fennmaradó összeget a feltételek teljesítése esetén a hitelkeret rendelkezésre állásának időtartama alatt le lehet hívni, (mti) A VPOP A FEMHULLADEK-KERESKEDELEMROL Szigorodó feltételek MAGYARORSZÁG. Az idén április elsejéig még lehetőséget ad a vám- és pénzügyőrség a fémkereskedelmi engedély benyújtására, ugyanis egyes vállalkozások nem tudnak arról, hogy a 2010. január 1-je óta hatályos fémtörvény rájuk is vonatkozik, emiatt nem rendelkeznek engedéllyel közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szerdán. A törvény a vám- és pénzügyőrséget jelölte ki fémkereskedelmi hatóságként. Korábbi közlések szerint a fémhulladék-kereskedelem engedélyezési rendszere az idén szigorodik. A VPOP megköveteli majd a bankgaranciát, szigorú nyilvántartási rendszert ír elő, a felvásárolt termékeket pedig néhány napig meg kell majd őrizni. A tevékenységi biztosítékot fix összegben kell nyújtani, egyes esetekben azonban, kérelemre mérsékelhető az összege. Az új szabályok szerint a napi s a havi adatszolgáltatás április l-jétől csak elektronikusan lehetséges, a VPOP honlapjáról letölthető programmal. Az APEH 22,5 milliárdot már kiutalt az adózóknak BUDAPEST MTI A beérkezett 2 millió 923 ezer adóbevallás 96 százalékát már feldolgozta, javított állapotban könyvelte az APEH és 22,5 milliárd forintot már kiutalt az adózóknak - közölte az adóhatóság szerdán. Az APEH a március 22-i hét elejéig 58 ezer ellenőrzést fejezett be, ami 13 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában elvégzett vizsgálat. A megállapított adókülönbözet meghaladja a 130 milliárd forintot. A közlemény rögzíti: az APEH az idén több mint 160 ezer végrehajtási eljárást indított saját hatáskörben, 17,5 százalékkal többet, mint egy éve ugyanebben az időszakban. Ezek eredményeként 2009 első negyedévéhez képest 20 milliárd forinttal több (79,7 milliárd) adótartozást szedett be. Változás az 1 százaléknál MAGYARORSZÁG. Bővültek a személyi jövedelemadó 1 plusz 1 százalékos felhasználásáról szóló törvény méltányossági lehetőségei, így a civil szervezet kivételes méltánylást érdemlő esetben akkor is jogosulttá válhat az 1 százalékos felajánlásokra, ha késedelmesen nyújtja be a kedvezményezetti feltételeket igazoló adatlapot. A 2009. november 11. óta hatályos szabály szerint az adóhatóság kivételes méltányosságot érdemlő esetben eltekinthet a késedelemből eredő hátrányoktól. Kivételes méltányosságot érdemel, ha a rendelkezett összeg átutalásának meghiúsulása a kedvezményezett alapvető céljának elérését súlyosan veszélyezteti, (mti) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.r 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétet: 6720 Szeged. Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)