Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-20 / 66. szám

2010. MÁRCIUS 20., SZOMBAT SPORT 13 WERNER KRISZTINA Kocsis Zoltán és Czifra György Kocsis Zoltán nemzetközi karrierje 18 éves korában a Magyar Rádió Beethoven-versenyének megnyerésével indult. Néhány év alatt szinte berobbant a nemzetközi zenei világba. CÖ LO M ff Egyszer csak jön majd egy Beethovenhez hasonló nagy egyéniség, aki vagy 12 hanggal fog komponálni, vagy alkot egy új rendszert, de mindenesetre elkezd olyan műveket írni, amelyek utat találnak az átlagos hallású emberekhez. ff Kodály mondta: szamárnak nem való fácánpecsenye; ha bele is tömik, megárt neki. De amikor azt írja, hogy a zene mindenkié, akkor sem arra gondol, hogy minden asztalossegédnek a Psalmus Hungaricust kell fújnia, hanem arra, hogy a zene mindenkiben megvan. Alapvetően kissé hihetetlen, hogy egy világsztár furcsa, kicsit kinyúlt, Egypt feliratú pólóban és kockás zakóban, égre emelt nyújtózkodással fogadja az újságírót. Hol vannak az allűrök, a kötelező furcsaságok? Úgy tűnik, sehol. Kocsis Zoltán hazánk kulturális követe a nagyvilágban, a Glóbusz minden koncerttermében azonnal aranyra váltható, honi komolyzenei valuta, közvetlen, egyszerű, csapongó. Igazi művészember, akinek bármiről és bárkiről van véleménye. Amely nem mindig hízelgő, de előfordul, hogy éppen ellenkezőleg. Úgy beszél, ahogy zenél. ízesen, sokrétűen, elgondolkodtatva és szórakoztatva. KORTARSAINK FÁBIÁN GYÖRGY Es akkor jön majd az új Beethoven... - Lassan megszokjuk, hogy Győrben világsztárok szerepelnek a filharmonikusokkal. Azt azonban sokan nem értik még, mi kell ahhoz, hogy például egy Kocsis Zoltán elutazzon egy vidéki zenekart dirigálni. Főleg úgy, hogy ott van a saját együttese, a nemzeti filharmonikusok. - Győrbe egy beugrás hozott, mert Takács-Nagy Zoltán megbetegedett. De nagyon cipőkanállal megy az egész. Az ország több városában próbálok. Budapest, Zalaegerszeg, Debrecen. Utazás van bőven, de valahogy belefér. Egyrészt azért vállaltam el egyébként, mert Berkes Kálmán, a győri filharmonikusok művészeti vezetője régóta jó barátom. Másrészt az utóbbi időben annyi jót hallottam mástól a zenekarról, hogy Itt volt az ideje, erről a saját fülemmel is meggyőződjek. A műsor persze adott. Nagy örömmel vettem a karmesteri felkérést, mert Berkes Kálmán az utolsó három hónapban háromszor játszotta velem Mozart Klarinétversenyét a nemzeti filharmonikusoknál. Ismerem a zene koncepcióját. Meg egyébként is én erre a felkérésre szerencsés választás voltam, hiszen szeretek kísérni. Nekem igazi feladat az enyémtől akár homlokegyenest eltérő elképzelést tolerálni, a magamévá tenni. Illetőleg keretbe foglalni. Szeretek kísérni zongorán és zenekarral egyaránt. Azt hiszem, egy szólistának nincs nagyobb öröm, mint az, ha értő kezekben van. Ezt várom el én is egy karmestertől, ha szólistaként lépek fel: rendesen kísérjen le. - Érdekes, azt gondolnám, ismerve az életútját, eltökéltségét mind a zenében, mind a zenéhez méltó körülmények megteremtésében, hogy a sajátjánál másabb elképzelést nem tűr meg a porondon. Amíg az nem érvényesül, amit ön gondol zenéről, fellépésről, harcol érte. - Jó, mondjuk ilyesmit meg lehet csinálni egy szobában vagy egy beszélgetés során, kisebb társaságban. De amikor az ember ott áll a zenekar előtt, van egy kialakult hierarchia. Ha a szimfóniában a karmester az úr, akkor a versenyműben a szólista. Én az érem mindkét oldalát ismerem. Pont ezért jelenthetem ki, mélységesen elítélem azokat a karmestereket, akik csak azért is a saját elképzelésüket valósítják meg. RÉGEBBEN SOKKAL TÖBB VOLT AZ AMATŐR ZENÉSZ - Kocsis Zoltánt zenészként nagyon sokan szeretik, de amikor a televízióban ment egy ismeretterjesztő műsora, mint mesélőt is megkedveltük. Nem csupán zongorázott, de elmondta azt is, ami egy-egy zenész életműve mögött van. De mostanában ilyesmit nem nagyon látni már. - Nagyon régen visszavonultam a tanítástól. Tizenhét évig tanítottam a zeneművészeti főiskolán. Docensként szereltem le, de majdnem professzor voltam már. Csakhogy nincs mindenre idő. A tanítás egyébként hiányzik, de az is tanítás, amit egy zenekarral csinálok. Akárhogyan is, az ember nem gép, bizonyos dolgokról eszébe jut valami. Másokról megint más. Ezzel valamiképpen mindig alakítjuk egymást a zenekarban ülőkkel. Sok sztori, történet előkerül egy-egy próbán, ami segítheti a zenei frázisok, gondolatok megértését. Magyarországon egyáltalán nem szűkíthető le a karmester-zenekar viszony arra, amit mondjuk tőlünk nyugatabbra tapasztalhatunk: a karmester nem léphet át bizonyos határt, de a zenésznek is úgy kell tennie, mintha dolgozna. Hiszem, a jelen pillanatban a zenekaroknak arra van szükségük, hogy egyetlen zenei koncepció révén fejlődjenek, hogy egy egyéniség legyen a vezérfonal, ami mentén tökéletesítik a zenéhez való viszonyukat. Hasznos a vendégkarmester, de ebben a versenyben csak úgy lehet fennmaradni, ha egy zenekarnak' mindenki által felismerhető habitusa van. Ez az egységes zenei koncepció. Örömmel látom, hogy a mai magyar zenekari kultúra ebbe az irányba halad. - Ez nyilván örvendetes, ám a zenekarok, a karmesterek, a szólisták önmagukban semmit sem érnek közönség nélkül. - A zenekari munka megváltozott 99 Félreértés ne essék, nem kell tehénnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, savanyú a tej! De nem árt tudni bizonyos dolgokat. Mert egy bizonyos alaptudás kapaszkodót jelenthet olyan zenék befogadásához, amelyek már bonyolultabbak, érdekesebbek is. Kocsis Zoltán az elmúlt évtizedekben, sokkal eurokonformabb lett. Nagyon helyesen kezd eltűnni a „Kisapám, Nyugaton is vízzel főznek" című szemlélet. Mert ne nézzünk be a szomszéd ablakán, ne kotorászszunk a zsebében, hanem törődjünk magunkkal, a magunk munkájával. Ez sem volt azért magyar specialitás. De kifejezetten az az érzésem, hogy erre a korszakra, mint a magyar zenei kultúra fénykorára emlékszünk majd vissza. Mert látok tendenciát arra, hogy a zenekari kultúrát a szólistaképzéstől függetlenül is felhozták. Ugyanakkor nem mondhatom ezt el a befogadói rétegről. Mert a befogadó réteg negatív irányba változott. Régebben sokkal több volt az amatőr zenész. És egy amatőr bármennyire is műkedvelő, mégiscsak közelebb van, élőbb kapcsolatot ápol a zenével, a hangokkal, a hangképzéssel, mint az, aki csak fogyasztói szinten fogadja be a zenét. Például ha valaki tájékozott a zenében, az Schönberg atonalitását is könnyebben befogadja. Akinek Brahms bizonyos fordulatai is újdonságot jelentenek, talán már nem tud eljutni idáig. A KORTÁRS KOMOLYZENE NAGYON KEVESEKÉ - Mindezek mellett ön nem zárja ki azt, hogy a komolyzenében, pont a közönség megőrzése okán, poputárisabb irányzatok is megjelenjenek. - Persze, de ez egyéniség kérdése. Maga a cross over (cross over annyit tesz: különböző zenei stílusok összeházasítása egy rendszeren belül, és jelen esetben a klasszikus és a dzsesszmuzsika találkozásáról van szó) nem sokat jelent önmagában. Mert hangokat csinál esetleg olyan embereknek, akiknek nem volna erre szükségük. Viszont azt el tudom képzelni, hogy lesznek a jövőben olyan erős zenei személyiségek, akik műfajjá tudják szintetizálni magukat. Mint amilyen Beethoven volt a saját korában. Volt ugyanis mindig egy kialakult világstílus. Haydn, Mozart zseniális volt, de mindegyikük egy egységes világstílust képviselt, amiben lehetett lubickolni, mint hal a vízben. Hiszen egy Clementi természetesen roszszabb, mint Mozart, de mégis ugyanaz a stílusa. De ekkor jött Beethoven és tulajdonképpen az ő hihetetlen újítása.abban van, hogy nem műfajt teremtett, hanem megteremtette a zenei individuum (személyiség) fogalmát. Nemcsak ő maga, de a művei is különböznek egymástól. Mint az emberek. Beethoven volt az első komponista, aki szétfeszítette a formák, a sémák, a sablonok szabta kereteket. Ezzel megindult a zenének egy olyan fejlődése, amely később a műfajok szétválásához vezetett. Előbb a tánczene, majd a tánctól független zene alakult ki. Aztán szétvált a komoly és a könnyű. Most már sajnos ott tartunk, hogy a kortárs komolyzene nagyon keveseké. Ha el tudnak adni ezer darabot egy ilyen lemezből, az platinalemez lesz. Ugyanakkor egy közepes rockegyüttes húszezret ad el a kislemezéből. És mégis azt érzem, felbukkanhat a zeneszerzők között egy személyiség, aki képes szintetizálni az irányzatokat egy előremutató stílussá, vagy önmagából fog önálló, befogadható stílust teremteni. Mint egy új Beethoven akár. Erre szükség lenne, mert mostanában kezd valahogy a gagyi minden műfajba belopódzni, a könnyű- és a komolyzenébe is. Ezt kéne valahogyan visszaszorítani. JÖN 2012, NOSTRADAMUS JÓSLATAI, A MAJA NAPTÁR ÉS A VILÁGVÉGE - Lehetségesnek tartja, hogy éppen Magyarországon született meg, vagy fog megszületni ez az új zenei zseni? - Sztravinszkij azt mondta, mesterműveknél semmi sem valószínű, legkevésbé az, hogy meg fognak születni. És mégis van belőlük jó pár. El tudom képzelni, hogy a természet folytonosan megújítja magát és bárhol megjelenhet ez az új Beethoven. De lehet az is, hogy az elkövetkező idők nem a zeneművészeteknek kedveznek. Ki tudja, milyen meglepetések várnak ránk? Most ugye jön 2012, Nostradamus jóslatai, a maja naptár és a világvége, amiről Newton is beszélt. Mit tudom én vagy bárki, hogy mi következik. - Hát sok mindenre számítottam, de arra, hogy Kocsis Zoltánnal a maja világvégejóslatokról is beszélünk majd... Ezek foglalkoztatják? - Annyira borzalmasan azért nem - mondja szélesen és jóízűen nevetve a karmester, zongoraművész, kicsit a falon lévő órára sandítva, lejárt a szünet a próbán, mennie kell. De azért még búcsúzóul annyit hozzátesz: - Nincs messze az az idő, hogy terhes lesz, hogy az elmúlt háromszáz év zenei világából, világában élünk...