Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-18 / 64. szám

léívyoSX isölöyBB&snO sA ovloiöi lödcynfcrnüiié BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK ITTHON Tiltakoztak a zöldkártyások Tevékenységük ellehetetlení­tése elleni tiltakozásul leg­alább száz környezetvédelmi felülvizsgálatot végző - zöld­kártyás - cég képviselői in­dultak el autóikkal a budapes­ti Hősök terétől tegnap dél­után, hogy a Kossuth téren át­adják petíciójukat a miniszter­elnök megbízottjának. A meg­mozdulás célja, hogy vissza­vonassák azt a három minisz­ter által jegyzett és decem­berben megjelent rendeletet, amely összevonja az idősza­kos műszaki vizsgát a környe­zetvédelmi felülvizsgálattal. Hagyó nem ment el Hagyó Miklós mégsem vett részt a BKV-nál történt sza­bálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság teg­napi ülésén, de ígérete szerint péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. A volt főpolgármester-helyettes közleményében megerősítette korábbi kijelentését, miszerint semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé. Másfél milliós bírság a leggyorsabbaknak Több mint másfél millió forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség januárban és febru­árban a hét leggyorsabban hajtó járművezetőre. A legnagyobb sebességgel, a megengedett 130 helyett 219 kilométer/órá­val haladó autóst az M1-es sztrádán fotózták le. A szabály­sértőre 130 ezer forintnyi bírsá­got szabott ki a rendőrség. A második leggyorsabb autós Szorgalmatos külterületén 60-as sebességkorlátozó táblá­nál 152 kilométer/órával szágul­dott, ezért őt is 130 ezer forint­ra büntették, (mti) EGYES HIRADASOK SZERINT RENDORSEGI INFORMÁTOR VOLT A SZÍR SZÁRMAZÁSÚ PÉNZVÁLTÓ Lövések a piros lámpánál Az MR1 Kossuth Rádió informá­ciói szerint a brókerbotrány egyik gyanúsítottjának felkuta­tásában segítette a rendőröket az a kettős állampolgárságú szír férfi, akit tegnap reggel öl­tek meg Budapesten. A rendőr­ségi szóvivő azt mondta: az 52 éves, feltehetően pénzváltásból élő férfi meggyilkolásának hát­terében üzleti vita állhat. volt a meggyilkolt férfi. Közlé­sük szerint a Doki becenévre hallgató szír férfi a Kulcsár-ügy egyik szír gyanúsítottjának fel­kutatásában segítette a rend­sának hátterében üzleti vita áll­hat a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság (BRFK) közlése szerint. TaffernerÉva szóvivő elmondta: egy ismeretlen férfi reggel 7 óra . , _ , . után pár ff A támadó a nagy ertekű, fekete színű luxusautóból kivett egy tás­kát, és gyalogosan elmenekült vele. BUDAPEST MTI Az MR1 Kossuth Rádió úgy érte­sült: a rendőrség informátora őröket. A nyomozás akkori ve­zetője, a később jogerősen fel­mentett Molnár Csaba ellen az ő ajándékai miatt emeltek vádat. Az 52 éves, kettős állampol­gárságú szír férfi meggyilkolá­perccel lé­pett oda a Csömöri út és a Rózsa utca keresz­teződésében a piros lámpánál várakozó autóshoz, majd több, lövést adott le. Az áldozat a helyszínen életét vesztette. A tá­madó a nagy értékű, fekete szí­nű luxusautóból kivett egy tás­kát, és gyalogosan elmenekült vele. Tafferner Éva közölte, hogy az áldozat ellen 1997-ben már elkövettek egy fegyveres tá­madást, akkor a X. kerületi Gya­korló utcában támadták meg, de nem sérült meg. Ezenkívül egy 2006-ban történt önbírásko­dási ügyben is érintett volt, ar­ról azonban a még tartó nyomo­zás érdekeire hivatkozva nem kívánt beszélni a szóvivő. A szír férfi húsz éve költözött Magyarországra. Állatorvosi dip­lomát szerzett, de szakmájában nem dolgozott, feltehetően pénz­váltásból tartotta fenn magát. Magyar gyökereiről is beszélt a brit trónörökös BUDAPEST. Magyarországra ér­kezett tegnap délután a brit trónörökös, Károly herceg és felesége, Camilla hercegnő. A walesi herceget és Cornwall hercegnőjét katonai tisztelet­adással fogadták a budai vár­ban, ezt követően pedig ven­déglátójukkal, Sólyom László­val tárgyaltak a Sándor-palotá­ban. Négynapos magyarorszá­gi útján a hercegi pár találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök­kel is. Magyar gyökereiről és az ég­hajlatváltozásról is beszélt a her­ceg az esti díszvacsorán. „Külön­leges kapcsolat fúz Magyaror­A négynapos magyarországi látogatáson tartózkodó hercegi pár Sólyom László államfővel a Sándor-palota teraszán, FOTÓ: MTI szághoz, hiszen egy-harmincket­ted részben magam is büszkén magyarnak vallhatom magam úk-ük-üknagyanyám, Rhédey grófnő révén" - mondta a walesi herceg. A díszvacsorán a walesi herceg „rokon lélekként" beszélt Sólyom Lászlóról a klímaválto­zás elleni küzdelemről vallott azonos álláspontjuk miatt. Kétség sem férhet ahhoz, hogy „törékeny ökoszisztémáin­kat ma már a töréspontig terhel­jük" - hangsúlyozta Károly her­ceg, aki a vacsora előtt vette át a Magyar Köztársasági Érdem­rend nagykeresztjét a magyar államfőtől. KÜLFÖLD Ellenőrzik a szlovák­nyelv-tudást SZLOVÁKIA. Ellenőrizni fogja a szlovákiai magyar diákok szlo­váknyelv-tudását az állami tan­felügyelőség. Ján Mikolaj okta­tásügyi miniszter ezzel reagált Sólyom László magyar államfő szerbiai kijelentésére, miszerint a kisebbségi magyar diákoknak idegen nyelvként kellene tanul­niuk a többségi nemzet nyelvét. „Úgy tűnik, hogy a szlovák­nyelv-tudás - különösen a ma­gyar tannyelvű iskolákban ­nem jó" - jelentette ki Mikolaj. Kínzóeszközök EU-vállalatoktól? BELGIUM. EU-tagállamokban honos vállalatok változatlanul részt vesznek a foglyok kínzá­sára is alkalmas eszközök glo­bális kereskedelmében - áll az Amnesty International Brüsz­szelben kiadott átfogó jelenté­sében. A világ legnagyobb, lon­doni székhelyű emberi jogi szervezete szerint az ilyen esz­közök kereskedelme annak el­lenére is folytatódik, hogy már 2006-ban uniós szintű tilalom lépett életbe arról. A jelentés szerint eddig mindössze hét EU-tagállam tett eleget éves je­lentési kötelezettségének a szabályozás alá tartozó eszkö­zök kereskedelméről. Húsz tag­állam - köztük Magyarország ­esetében nincs nyoma ilyen be­számolók közzétételének, (mti) € •••••••••••••• Szigorúbb thm-szabályozás MAGYARORSZÁG. Szigorodnak a teljes hiteldijmutató (thm) számí­tásának szabályai, a jövőben fi­gyelembe kell venni a hitellel kapcsolatban felmerülő összes költséget. Szollár Domokos kor­mányszóvivő közölte: a kormány a múlt héten döntött arról, hogy valamennyi hiteltípusnál átlátha­tóbbá teszi a hitelköltségeket. A döntés egy európai irányelvet ül­tet át a magyar szabályozásba, amely minden tagállamban egy­ségesíti a thm számításának módszertanát, és jóval szigorúbb, mint a jelenlegi magyar szabályo­zás. A módosítás érvényes lesz a lízingszerződésekre is. (mti) SZAPPANOPERA FOSZEREPLOJENEK NEVEZTE MAGÁT AZ ELŐZETESBEN LEVŐ POLITIKUS Zuschlag-per: az utolsó szó jogán MAGYARORSZÁG MTI Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszerve­zetben elkövetett bűncselek­mény a vád; a volt szocialista politikus a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per tegnapi tár­gyalásán, az utolsó szó jogán azt mondta, az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben. Zuschlag János olyan bünte­tést kért magára, amely lehető­vé teszi, hogy életét újrakezd­hesse Magyarországon. „Bőségesen volt időm meg­bánni az elkövetett cselekménye­met, és higgyék el, ha még egy­szer lehetne, de nem lehet, más­ként oldanám meg a szervezetek finanszírozását" - fogalmazott az elsőrendű vádlott. Véleménye szerint a vád tudatos törvénysér­tőnek próbálta meg beállítani, annak ellenére, hogy több, a vád­ban szereplő egyesület valós, önálló programot valósított meg. Zuschlag egy két és fél éve húzódó szappanopera főszerep­lőjének nevezte magát, akinek „se jelene, se jövője" nincsen. Szavai szerint nehéz ítéletet hozni a bíróságnak akkor, ami­kor „jelenleg ellenzékben lévő politikusok azt várják a bíróság­tól, hogy kétszeres, háromszo­ros súlyú ítéletet hozzon". cűq&SL Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS | JEUR ||260,00 265,60| ^ USD 188,00 194,10 JCHF 178,00 183,701 i RON 61,50 67,00 [Érvényes: 2010.03.17. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Tubes: nem épülhet radar MAGYARORSZÁG. Egyelőre nem épülhet NATO-radar a Pécshez közeli Tubesen, mivel a Legfel­sőbb Bíróság tegnap új eljárás le­folytatására kötelezte a Honvé­delmi Minisztériumot (HM). Pé­csett százak ünnepelték a dön­tést, a HM elfogadja az ítéletet, de más helyszíneket is megvizsgál. Az LB ítéletében kimondta: a Fővárosi Bíróság (FB) novemberi, jogerős ítéletének felülvizsgálata során olyan eljárási és anyagi jogszabálysértéseket állapított meg, amelyek egy megismételt elsőfokú bírósági eljárásban nem orvosolhatóak. Ezért az alperes határozatát, az elsőfokú közigaz­gatási határozatra is kiterjedően, hatályon kívül helyezte, és az el­sőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. (Az FB koráb­ban elutasította azokat a kerese­teket, amelyek megtámadták a radar kiépítését engedélyező mi­niszteri határozatot.) (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 17-i kenószámok: 1, 2, 4, 6, 9,12.14, 27,31, 36,48, 49, 50, 54, 55, 70, 72,73,76, 79. £ AZ ANNA FÜRDŐ ÚJBÓL A LEGRANGOSABB MINŐSÍTÉSŰ FÜRDŐK KÖZÖTT! A felújított szegedi Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő 2010. február végén újból meg­kapta a Magyar Fürdőszövetség legmagasabb, négycsillagos minősítését gyógyfürdő kate­góriában. A Minősítő Szakbizottság szigorú szempontrendszer alapján dönt a fürdők mi­nősítéséről, melynek az Anna Fürdő ez alka­lommal is kiválóan megfelelt. A Bizottság tagjai olyan szakterületükön el­ismert szakemberek, akik hiteles és reális vé­leményt hivatottak formálni a magyarországi fürdők működésével kapcsolatban. A minő­sítés egy adott szempontrendszer alapján-a meglévő jogszabályok figyelembe vétele mel­lett-a fürdő szolgáltatásainak választékára, az ott elvárható minőségre nyújt jellemző képet. Az Anna Fürdő értékelésében kiemelkedően magas pontszámot kapott a gyógyászati szol­gáltatások színvonala, a kezelések választéka, a dolgozók képzettségének és felkészültségé­nek szakmai színvonala. Hasonlóan magas minősítést kapott a jogszabályi környezetnek történő megfelelés valamint a környezetvéde­lem és a vízgazdálkodás területe is. Az üzemeltetés során alkalmazott ISO 9001:2009 minőségbiztosítási- és ISO 14001:2005-es környezetirányítási rendsze­rek, valamint a Magyar Fürdőszövetség négy­csillagos minősítése a vendégek számára bíz­vást jelent garanciát a létesítmény minőségi fürdő- és gyógyászati szolgáltatásaira. (x) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország. Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS ANDRÁS, T0MBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.r 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tet./fax: 62/242-419. 6900 Makő, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870 • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország). 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents