Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-16 / 62. szám
24 100 ÉV - 100 IDÉZET „Helyteleníteni vagyok kénytelen mindazon intézkedéseket, amelyek nem egyformán javítják az egyes néprétegek és foglalkozási ágak életét. Meg vagyok győződve arról, hogy annak az országnak lesz igaza, az az ország találja meg a kibontakozáshoz vezető helyes utat, amely merész elhatározással egyszerre megszünteti mindazokat a korlátozásokat, amelyek a gazdasági életben fennállónak." (1934. április 1.) Pallavicini György őrgróf, a polgári ellenzék tagja 100 éves a DÉLMAGYARORSZÁG KALENDARIUM A Nap kél: 5.54 A Nap nyugszik: 17.51 A Hold kél: 5.40 A Hold nyugszik: 18.50 FELHŐS, SZELES IDŐ ZÁPOROKKAL ISTEN ÉLTESSE! csendült első dala, üresen maradtak az asztalok. Jólesett egy kis mozgás, hiszen csak kevesen bírták ki, hogy ne szedjenek újra és újra a különleges ételektől roskadozó svédasztalról. Az est egyik legizgalmasabb programja a tombolasorsolás volt: a szerencsések exkluzív ajándékcsomagokat, taxiutalványt, sőt LCD televíziót is nyerhettek, valamint a már fent említett gurulós utcai kukát, tele pezsgővel. A tombola bevételét a társaság a „Szegedi Gyermekekért" Alapítványnak ajánlotta fel. LOTTOSZAMOK ÖTÖS LOTTÓ 1, 29, 50, 55,70 JOKER: 542187 HATOS LOTTÓ 12,13, 28, 38, 42,45 Magyar vizsla lett a győztes LONDON. Egy magyar vizsla lett a világ legnagyobb és legrangosabb kutyakiállításának idei győztese. Az angliai Birminghamben tartott éves nemzetközi kutyaseregszemlére az idén 187 fajta képviseletében összesen több mint 22 ezer „versenyzőt" neveztek. A kiválasztott legjobbak és legszebbek részvételével tartott négynapos döntő végén a birminghami rendezvénycsarnokban vasárnap este a Yogi névre hallgató hétéves magyar vizslának ítélték a „Best in Show" - vagyis a Kiállítás Legjobbja - elismerést, többezres közönség ünneplése közepette. Valerie Foss döntőbíró az indoklásban meleg szavakkal méltatta Yogi „erőteljes, mégis szabad, gyönyörű mozgását és tartását". Az északnyugat-angliai Carlisle kisvárosban lakó vizsla kiképzője és felvezetője, John Thirlwell a verseny után közölte: ^Ortzaggy ölési Kö«yvt rette£j)ományából töröltfAí már valószínűleg visszavonul. HENRIETTA, VIDOR A Henrietta magyar-angol-szláv eredetű, a Henrik férfinév francia, kicsinyítőképzős női formája. Jelentése: körülkerített birtokán uralkodó. A Vidor magyar eredetű férfinév, jelentése: vidám. Ma ünnepel még: BÁLINT. EZT IRTUK 1 ÉVE: Kossuth-díjat kapott a nemzeti ünnepen Juronics Tamás, Széchenyi-díjas lett Csirik János professzor, az SZTE TTIK tanszékvezetője és Penke Botond akadémikus, az orvosi kar oktatója. 5 ÉVE: Hazatértek a vásárhelyi gazdák a budapesti gazdatüntetésről. 10 ÉVE: Kübekházára látogatott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 152. évfordulójára dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke. A NAP VICCE A skót lányát feleségül kérik. - Elvennéd a lányom akkor is, ha nem adnék egy penny hozományt sem? - El én! - Akkor nem adom hozzád. Elég hülye van már a családban. HOROSZKOP KOS (III. 21.—IV. 20.): Az aspektusok egy kiteljesedett érzést generálhatnak. így könnyen költekezik. Az biztos, hogy a napja minden pillanatát élvezheti a Kos. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Kerülje a letargiát, ha közel kerülne az effajta hangulathoz. Különben az önsajnálat miatt késhet ügyeivel. Kerülje a bizalmatlanságot, a gyanakvást! IKREK (V. 21.-VI. 21.): Egy valóban irritáló szituáció idegesítheti. Türelmével és okosságával ezeket kiválóan kezelheti. Ne kapja fel könnyen a vizet, kedves Ikrek! RÁK (VI. 22.—VII. 22.): A bolygóállás kedvez az újrakezdésnek, az ambícióknak. Ma sokan kérhetik fki tanácsát. Vezetésre is felkérhetik, amin nem kell sokat gondolkodnia. VÍZÁLLÁS ORVOSMETEOROLÓGIA A TISZA Csongrádnál 487 cm, Mindszentnél 528 cm, Szegednél 480 cm (hőfoka 3,2 °C). A MAROS Makónál 51 cm. Fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Erősödhetnek a reumás panaszok. Tompulnak a reflexek, álmosság, fáradékonyság jelentkezhet. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): Pénzügyi helyzete javuló tendenciát mutathat. A projekteket egészében kell látnia. Optimizmusával kiváló eredményeket érhet el. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): A bolygóállás nem engedi az üzleti ügyek és az érzelmek keveredését. Elsősorban az üzletre javasolt koncentrálnia. Érdekes ismerős bukkanhat fel a láthatáron. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Terveit okosan, józanul gondolkodva szője! Kidolgozott terveit kövesse szigorúan, ne térjen le a meghatározott útról! Nem tántoríthatják el! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Ha mások nem értenek önnel egyet, ne ragaszkodjon ötleteihez! Lényeg, hogy ön legyen tisztában saját igazával! Segítse rokonait, kedves Skorpió! NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Az aspektusok az üzleti ügyek alakulásának és még sok más területnek kedveznek. Vezetői képességei erősen megnyilvánulhatnak. BAK (XII. 22.-1.20.): A bolygóállás miatt is számos jó dolog köszönthet be életébe. Kiemelt érdeklődéssel követheti a nap eseményeit. Vásároljon új ruhákat, megérdemli! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): Egy profitáló nap várhat önre. Élénk képzelőereje sokat segíthet a délelőtt folyamán. Eredetisége figyelemre méltó, sokakat elkápráztat. HALAK (II. 21.—III. 20.): Új ambíciókat, ösztönzőket hozhat a mai bolygóállás. Egy profitáló üzleti tranzakció meghozhatja a kedvét a vállalkozásra. A párkapcsolatoknak is kedvez a hatás. Készítette: ismét nedvesebb levegő áramlott fölénk, emiatt ma többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, elszórtan kisebb esőre, záporokra számíthatunk. Szeged 9° Hódmezővásárhely Ö 10° Szentes Ö 9° Makó ö 9° Csongrád 10° Kistelek ö 10° Mórahalom ö 9° Mindszent Ö 7° Békéscsaba Szolnok ö £>> ífttf. 8° 8° Kecskemét 9° Orosháza ö 9° A bálon a 100 Tagú Cigányzenekarból Suki András és társai is húzták a talpalávalót. FOTÓ: VERÉB SIMON Jótékonysági tavaszbál További kilátások Szerdán néhol még futó záporok teszik változékonnyá az időt, csütörtöktől azonban már száraz levegő lesz felettünk Sok lesz a napsütés, és kevés a felhő, csapadék sehol sem valószínű. A hétvégéig kellemes, meleg, tavaszi idő várható. Szerda Csütörtök Péntek Szombat ^ ^ ^ ^ Max-8 Max:14° Max:17° Max:18° Mln>2° Min: 2° Min:l° Mln:6 Zápor Változó Változó Változó SZEGED BOBKÓANNA Egy pezsgővel telipakolt kukát is kisorsoltak a tombolán a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Jótékonysági Tavasz Bálján, amelyet szombaton az IH Rendezvényközpontban szerveztek. Ha az idei évad báljait megversenyeztettük volna, a társaság estéfye minden bizonnyal aranyérmes lenne. A szervezők nemcsak az ízléses teremdíszítéssel, a különleges fényeffektusokkal, a pazar svédasztalos vacsorával, a humoros tombolanyereményekkel, hanem az egész estés műsorral is lenyűgözték a vendégeket. Először a távoli Írországba repítette el a nézőket Catherine Gallagher és csapata szteppshow-jával, majd a 100 Tagú Cigányzenekarból Suki András és társai húzták a talpalávalót. A pécsi Vivát Bacchus énekegyüttes tagjai nemcsak jópofa bordalaikkal, de humoros közbeszólásaikkal is mosolyt csaltak az arcokra. Még magyarosított kínai népdalt is hallhattunk tőlük. Tóth Vera mágnesként hatott a bálozókra: amikor felFülöp herceg beszólt LONDON. Ismét kellemetlen pillanatokat okozott meggondolatlan kiszólásával Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje (képünkön feleségével, II. Erzsébet királynővel), aki évtizedek óta hírhedt tréfának szánt, ám gyakran ízléstelenségig nyers, odavetett megjegyzéseiről. Az idén 89 éves Fülöp szája ezúttal a délnyugat-angliai Exeterben, a királyi haditengerészet helyi kadétlaktanyájában járt el. Az agg herceg brit sajtóbeszámolók szerint felesége, II. Erzsébet királynő kíséretében tett látogatást a katonai létesítményben, és megkérdezte egy nem főállású fiatal női kadétkiképzőtől, hogy a civil életben mivel keresi kenyerét. Amikor a 24 éves Elizabeth Rendle azt válaszolta, hogy bárpultosként dolgozik egy éjszakai szórakozóhelyen, Fülöp következő kérdése úgy hangzott: „Csak nem egy sztriptízbárban?" Amikor meghökkent beszélgetőpartnere nemmel válaszolt, a herceg azzal a kiegészítő megjegyzéssel próbálta enyhíteni a helyzetet, hogy a sztriptíztáncosnői foglalkozáshoz „most egyébként is kissé hideg van". Elizabeth Rendle és a körülötte állók végül jót kacagtak a párbeszéden. A napos oldalról A békéscsabai Kindli Viktória 16 éves, a csabai Szent-Györgyi Albert gimnáziumban tanul. A jövőben a médiában szeretne dolgozni. Szabadidejében olvas, filmeket néz, és squash-sol. Egy lakatlan szigetre pedig a legjobb barátját vinné magával, hiszen úgy gondolják: együtt mindent túlélnek. FOTÓ: NÉMETH NORBERT