Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-11 / 59. szám
3 szeged FOLYTATÁSAZ1. OLDALRÓL - Régen normális volt, hogy csak 20 évesen kezdett sakkozni valaki. Ma már ez behozhatatlan lemaradás - vallja Richárd. - Az anyanyelvet is kiskorunktól tanulva sajátítjuk el tökéletesen. A taktikai, kombinatív érzéknek minél előbb ki kell alakulnia. Az emlékezetes matekjegy után láttuk rajta, h«gy tetszik neki a sakk. Az a legfontosabb, hogy boldog legyen és minél sikeresebb - fűzi hozzá édesapja, Tamás. - A sakk szeretetét az apjától örökölhette: NB 11-es játékos volt. Annak idején addig nyúzott, amíg nem vettünk neki Bécsben egy sakkautomatát meséli a nagypapa, Rapport István, aki birkózással és futóverZörög a kanál a tányérban, a kutyák pedig legszívesebben világgá szaladnának, amikor Csongrád fölött elzúgnak a Gripen vadászrepülők. Egyik olvasónk szerint ez reggel, délben és este is előforduL Az önkormányzat levelez a légierővel, de hiába: a repülési útvonalon nem lehet a helyi igények alapján változtatni. CSONGRÁD MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly ősszel arról írt az újság, hogy föllázadtak a nagy zaj miatt a szegedi reptér közelében élő szentmihályiak. A leszálló repülőgépek egyike-másika alacsonyan húz el a tetők fölött, olyan hanggal, mint a kipufogó nélküli motorok, ilyenkor remeg a kávéscsésze a kézben. Kiderült, hogy a reptér zaját mérik, és még megengedett mértékű. Ezek után mit szóljanak a csongrádiak? Régi olvasónk és levélírónk, Murányi László azt mondja, hogy egy ideje senyekkel gondoskodik unokája kondíciójáról. - Már nem ülünk le sakkozni, ez már más szint - ismerte el. Richárd első versenyén, 2005-ben második lett, a következőt megnyerte az ausztriai Sieggrabenben. 11 évesen nyert "először nagymester, a német Ratf Lau ellen. 12 évesen, a felnőtt magyar bajnokságon ezüstérmet szerzett. Magántanuló, félévente vizsgázik, ilyenkor egy hét alatt szalad végig a tananyagon. Flumbort András nemzetközi mester a menedzsere. A nagymesteri címet a legutóbbi, szentgotthárdi verseny utolsó napjától használhatja, a bizonyítvány nagyjából egy hónap múlva érkezik meg. - így több meghívást kaphat, és nagymesterként nem kell fizetni a szállásért, nevezési díjért. Idén Svájcban megy egy versenyre, és részt vesz a magyar zárt bajnokságon is, amelyet valószínűleg Szegeden rendeznek, nyár elején - halljuk édesapjától. Ricsi a 18. olyan versenyző a világon, aki 15 évesnél fiatalabban vált nagymesterré. - A világbajnoki cím a fő célom, szeretnék olimpikon is lenni sorolja a jelenleg 2530 Élő-ponttal rendelkező sakkozó, aki legutóbb az 59 évvel idősebb, 72 esztendős Portisch Lajos ellen ült asztalhoz. „Örülök, hogy feltűnt egy újabb tehetség, és ha kitartóan, keményen edz, elérheti a maximumot. Személyesen ugyan nem ismerem, de sokan emlegetik, és a dicséretet komolyan is gondolják. A sakk nehéz sport, viszont tudatos edzésekkel, megfelelő menedzseléssel bármi elérhető, és úgy tudom, ehhez megvan a háttere is. Ez az egyetlen út a sikerességhez" - mondta lapunknak nemrégiben a tehetséges utódról Lékó Péter. A Google máris 6 360 000 találatot jegyez Ricsi nevére, foTisza-parti Richárdot az is Szegedhez köti, hogy egy helyi vállalkozó, Sir Andrej Schleining (a Nanovo Kft. ügyvezetője - a szerk.) egyengeti útját. A család elismeréssel beszél a szegedi sakkéletről, amely kiemelkedő az országban. A Tisza-parti Általános Iskolában például 50-60 óvodás és iskolás tanulja a sport alapjait. Több korcsoportban és kategóriában, egyéniben és csapatban is bajnoki címek sorozatát szállítják a Maróczy Géza Sportegyesület versenyzői - például Papp Petra, aki tavaly 9. lett a korosztályos vb-n. Lapunk az év utánpótláskorú sportolójává választotta. lyamatosan keresi a média. Még izgul, ha interjút kell adnia. A partik előtt is izgul, de a meccseken nem: koncentrál. Zárkózott, szerény gyerek - jellemzi nagymamája, Joli néni, aki tegnap rántott húst készített unokájának. Jobb az ellátás, mint a Hiltonban - érzékeltette a szegedi vendéglátást Ricsi. HM: nehéz ügy A Honvédelmi Minisztériumhoz ez ügyben még nem érkezett panasz, ha ez megtörténik, a tárca vizsgálatot indít - tudtuk meg a sajtóosztálytól. Csongrád azonban az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis „fel- és leszálláshoz használt körletébe esik", és „a kiképzési repülések végrehajtása elengedhetetlen a magyar légtér védelmének hatékony ellátásához, illetve NATO-feladatainkra való felkészüléshez, amelyek időpontját és gyakoriságát az éves kiképzési terv rögzíti". A katonák igyekeznek minél kevésbé zavarni a lakosságot, és megértik, hogy a repülés kellemetlenséggel jár, de „az ország méretét figyelembe véve belátható, hogy olyan légteret kijelölni, amely megfelelő méretű az ilyen nagy sebességű repülőgépek manővereinek végrehajtására, továbbá nem esik lakott terület fölé, igen nehéz lenne". szeged. A lelkiismereti és a vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényt húsz éve írták alá. A jubileum alkalmából konferenciát rendezett tegnap a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola. Kiss-Rigó László megyés püspök megnyitója után Platthy Iván nyugalmazott államtitkár az egyházak társadalmi szerepvállalásáról, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a jogalkotásról, Balog Zoltán országgyűlési képviselő, az emberi jogi és vallásügyi bizottság elnöke az állam és az egyház viszonyáról, Schanda Balázs, a Pázmány Péter egyetem jogi karának dékánja az állami egyházjogról beszélt. rendszeresen vadászrepülők húznak el Csongrád fölött, nem túl nagy magasságban. - Csodálatos gépeket látunk egészen közelről reggel, délben és este - mondja olvasónk. - A műsor reggeli ablakremegéssel kezdődik, majd egy városi ébresztővel folytatódik, de délben is zörög a kanál a tányérban. A kutyákra pedig olyan hatással van a zaj, mint az égzengés, nagyon félnek tőle. A ff A műsor reggeli ablakremegéssel kezdődik, majd egy városi ébresztővel folytatódik. Murányi László kérdés az, hogy az emberek tényleg kénytelenek-e eltúrni a nyugalmukat zavaró gyakorlatozást. - Ez valóban gond, és úgy látszik, egyelőre nem sikerül megoldani, hiába írtam levelet én is a honvédségnek mondta Bedő Tamás polgármester. A zaj régebben is irritálta a város lakóit, az utóbbi időben megint gondot okoz Csongrádon és Bokroson. „Természetesen mint magánember megértem azon felvetését, hogy a repülőgépek zaja esetenként zavaró hatású a mindennapi élet során, azonban azzal a kijelentésével, hogy bizonyos esetben veszélyt is jelenthet, már nem tudok azonosulni" - írta Pető István dandártábornok, a kecskeméti bázis parancsnoka Bedőnek. A tábornok hozzátette, repülésük rendjét, útvonalát „szigorú előírások" szabályozzák, ezeket nem a bázis határozza meg. Elkerülhetetlen, hogy berepüljenek a város légterébe, de állítják, lakott terület felett nem süllyednek 600 méter alá. A röpködés azóta élénkült meg, hogy a JAS-39 Gripen gépeket készenléti szolgálatba állították. Mobil-előfizetés hűségidő nélkül A válság átformálta a vállalkozások gondolkodását, így jobban odafigyelnek a szolgáltatásokra kiadott forintjaikra és a hosszú távú elkötelezettségekre, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben merész vállalások. Jól tudja ezt a Vodafone is. Hetven éve nem söpört végig a világon olyan gazdasági válság, mint amilyen a mostani, s ez bizonytalanságot hoz az emberek és vállalatok életébe is. Nemhogy évekre, hónapokra, gyakran hetekre sem lehet előre tervezni, így a cégek nem tudják meghatározni, hány telefon-előfizetést kössenek. Kérdés számukra, hogy milyen csomagokat rendeljenek, melyeket utána két évig folyamatosan fizetniük kell, akár szükségük van rá, akár - mint később kiderül - nincs. A Vodafone március elsejétől április végéig kínálja hűségnyilatkozat nélküli csomagjait kis- és középvállalatoknak. Ennek lényege, hogy a meglévő, illetve új ügyfelek hűségnyilatkozat aláírása nélkül vásárolhatnak új üzleti előfizetést. Itt lehetséges a tarifacsomagok közötti azonnali váltás, vagyis a rugalmas alkalmazkodás a változó igényekhez és beszélgetési szokásokhoz. A hűségidő nélküli előfizetéseknél nem jelent problémát az alkalmazotti létszám negatív változása sem, hiszen az időközben feleslegessé váltak költség nélkül visszamondhatóak. Indulásként a vállalatoknak csupán egy olyan üzleti előfizetésre van szükségük, amelyhez legalább 3 hónapos élő hüségszerződés kapcsolódik. Ezután az előfizetések száma és a tarifacsomag is rugalmasan változtatható, egészen 30 SIM kártyáig. RAPPORT RICHÁRD 13 ÉVESEN NYERTE EL A NAGYMESTERI CÍMET - NAPI 8-10 ORAT GYAKOROL Nagyszüleinél a sakkzseni A nagyszülők már nem vállalják, hogy kihívják egy sakkpartira a kis unokát. Inkább csak csodálják tudományát. FOTÓ: FRANK YVETTE ZÖRÖG AZ ABLAK, A KANAL, RESZKETNEK A KUTYÁK REGGEL, DELBEN ES ESTE Nonstop repülőnap Csongrádon Sakkozó nemzet M baki bakó bakos andrás bakos.andras@delmagyar.hu Komoly küzdelem várható április 11-én Makón: a város NB l-es sakkcsapata ezen a napon mérkőzik meg a bajnokság éllovasával, a Nagykanizsával. Azzal az együttessel, amelynek tagja a jelenlegi világbajnok, Viswanathan Anand, továbbá Polgár Judit és Portisch Lajos is. A legtöbben, akik idáig érnek az olvasásban, nyilván mosolyognak, hogy mitől lenne ez olyan nagy küzdelem. Az igazság az, hogy a Makó - egyetlen amatőr csapatként - 4. helyen áll a bajnokságban, és legutóbb csak 7:5 arányban kapott ki a kanizsaiaktól, úgy, hogy 5:5 is volt az eredmény. A sakkban ugyanis megeshet, hogy a több szakosztályt működtető, 3,8 millióból gazdálkodó MSVSE egyik ff A New York szakosztálya partiban Timesból kell lehet egy olyan profi . , „ csapattal, amelynek a megtudnunk, milyen fű alatti hírek szerint értékeink vannak. épp százszor nagyobb a költségvetése. Nyilván nem véletlen, hogy például a futballra Makón is, másutt is több figyelem jut. Hiszen sokkal több embert mozgat meg, nagyobb hatása lehet a fiatalokra, és nem utolsósorban több üzleti lehetőség, nagyobb reklámérték rejlik benne. Ebből a szempontból a sport támogatása nem lehet elég igazságos sehol. De épp ezért érdekes, hogy erős az utánpótlás a sakkban, például Makón közel százan űzik ezt a sportot. Közülük sokan külföldre mennek játszani, hogy pénzt is keressenek, és esetleg nemzetközi karriert alapozzanak meg. Amilyen például Lékó Péteré, a Polgár lányoké, a makóiként Eb-résztvevő Erdős Viktoré - vagy Rapport Richárdé, aki most 13 évesen lett nemzetközi nagymester, meg is írta a New York Times. Ez a gyerek naponta 8-10 órát foglalkozik sakkal, ami így riasztónak hangzik, de tessék meggondolni: abban tökéletesíti magát, amit szeret. A sakknak pedig „megvan az a csodálatos előnye, hogy az intellektuális energiákat egészen szük körre korlátozza, s így a legmegerőltetőbb szellemi tevékenység után sem merül ki az agy, sőt, inkább felélénkül, felfrissül" - legalábbis ezt írja Stefan Zweig a Sakknovellában. Az ő elszántságuk azt üzeni, a teljesítménynek igenis kell, hogy legyen létjogosultsága, akkor is, ha egyre több területen - például a politikában is - lehet boldogulni pusztán jó marketinggel. Április 11-én persze egy másik küzdelem is zajlik Magyarországon. A választási kampány többek között arról szól, ki vigyáz jobban az országra. Kong a vészharang, hogy pusztul, fogy a magyar, elveszíti magyarságát. Közben évszázadok jönnek-mennek, és nem változunk egy csöppet sem. Hiszen tökéletesen ránk vall az is, hogy a New York Timesból kell megtudnunk, milyen értékeink vannak. Húsz éve írták alá az egyháztörvényt Amerika hangja. „Nem veszélyeztetett faj az idősebb sakkozóké, de kétségtelen: a sakkot egyre inkább a fiatal versenyzők uralják. A legújabb tehetség a 13 éves magyar Rapport Richárd" - írta március elején a patinás amerikai The New York Times. A cikk szerint a sakkzseni feltűnése „nem meglepő, mert Magyarország rengeteg kiváló játékost nevelt ki".