Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-08 / 56. szám

HÍREK, ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK MINDEN HÉTFŐN 9 9 LUKA ZVIZEJ TIZ GOLT SZERZETT A ROMÁN BAJNOK ELLEN Búcsú, győzelemmel Pick Szeged-HCM Constanta A Pick Szeged férfi kézilabda­csapata fölényes, 35-25-ös győzelmet aratott a román Constanta elleni Bajnokok Li­gája-mérkőzésen. Dragan Dju­kics együttese a második fél­időben fordított. SZEGED SÜLI RÓBERT Nagy volt a készülődés, pedig tétje már nem volt a Pick Sze­ged-Constanta férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés­nek. A szurkolók kék mezben, kék pólóban feszítettek, töb­ben elővették a 2007-ben a bajnoki döntőre készített pó­lót, abban ültek a lelátón. A kezdésre szépen megtelt a csarnok, bizony régen voltak utoljára ennyien egy Pick-meccsen. A találkozó előtt Cattani Dragan Djukicstól vehette át Az év szurkolója díjat, a sze­gedi szurkolók pedig 2009 legjobb szegedi játékosát, Katzirz Dávidot díjazták egy díszes serleggel. Luka Zvizej a Pick Szeged honlapja díját Vélemények a meccs után. A találkozó után megszokott dolog, hogy a két edző és két kijelölt játékos részt vesz a sajtókonferencián. Most azonban hiába vártuk Zorán Kurtest, a Constanta vezetőedzőjét, he­lyette a másodedző, Eden Hairi érkezett. Dragan Djukics (a Pick Szeged vezetőedzője): - Annak örülök, hogy közönségünk végül jól szórakozott, a drukkerek már nagyon megérde­meltek egy ilyen játékot. A második félidei produkciónkkal elégedett vagyok, ekkor hatékonyan védekeztünk, kapusaink is feljavultak, és látványos gólokat szereztünk. Eden Hairi (a Constanta másodedzője): - jobb volt a Szeged, el kell ismerni. Egy kézilabdameccs hatvan percig tart, és nem harmincig. Mi csak az első félidőben játszottunk jól, utána a Pick nem hagyott esélyt. Luka Zvizej (Pick Szeged): - Köszönjük a szurkolóinknak ezt a fan­tasztikus hangulatot. Nagyon bántott bennünket az első félidő eredmé­nye és produkciója, éppen ezért tettük oda magunkat a második fél­időben. Ekkor már olyan ritmusban játszottunk, ami mindenképpen biztató. Talán az elején túlizgultuk magunkat, ezért hibáztunk olyan so­kat. A lényeg a győzelem. Schuch Timuzsin (Constanta): - Kemény meccs volt, nem kíméltek bennünket a szegedi játékosok. Kaptam én is rendesen, de semmi gond, ez benne van a játékban. A második félidőben szétestünk. Mi lesz velem? Még egy évig szerződés köt a Constantához, így maradok a román csapatnál. A szlovén válogatott Luka Zvizej tarthatatlan volt, a Cons­tanta magyar légiósa, Schuch Timuzsin sem bírt vele. Zvizej 10 gólt szerzett a BL-meccsen, ezzel a Pick legjobbja lett. FOTÓK: SCHMIDT ANDREA kapta, a szlovén szélső lett a drukkerek szavazata alapján február hónap játékosa. A díjeső a Szegedet zavarta meg a legjobban, az első fél­időben sehogy sem találta a ritmust a hazai csapat. A ro­mánok remekül védekeztek, és a támadásaik is hatéko­nyak voltak. Az már ekkor lát­szott, hogy Zorán Kurtes, a Constanta mestere presztízs­kérdést csinál a meccsből. Ve­hemensen reklamált minden kétes bírói döntés után, a ma­cedón Marjan Nachevski -' a magyar himnuszt énekelte a kezdés előtt (!) - ellenőr több­ször is figyelmeztette. Dragan Djukics is pörölt, a horvát Igor Kossal akadt nézeteltérése egy rossz visszafutás után, a jobb­átlövő az esetet követően a padot melegítette, többször már nem küldte harcba a szerb szakember. Hiába volt parádés a han­gulat, a nézők az első félidő után csalódottan beszélget­tek, jóval többet vártak a ked­vencektől. A második játékrész olyan „valladolidosan" kezdődött. Egy hete a spanyolok hagyták állva a Pick Szegedet, most a magyar csapat tette ezt a ro­mánokkal. Zvizej fújt riadót, amihez csatlakozott Krivoka­pics és Nenadics is. Liszkai is remekelt a kapuban, így nem volt meglepő, hogy egyre nőtt a különbség a két csapat kö­zött. A beállós Bacieani piros lapos kiállítása után - Nena­dics kapott tőle egy maflást ­pedig végleg elszálltak a ro­mán remények, a Constanta csak asszisztálni tudott a Pick játékához. A vége fölényes győzelem, vastaps a nézőktől. Ez a siker sajnos csak szépség­tapasz volt a kudarcokra, hi­szen nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a csoportból, pe­dig minden szegedi drukker ezt várta a fiúktól. Egy viszont biztos, hogy a nézők és a csa­pat most egymásra talált, ta­lán visszatérnek azok is, akik az eredménytelenség miatt el­fordultak a Pick Szegedtől. 35-25 Férfi kézilabda Bajnokok Li­gája, A csoport, 10. forduló. Újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Lovric, Petkovic (horvátok). Pick Szeged: MARJANAC ­Stranovsky 3, KRIVOKAPICS 6, ANDJELKOVICS 6, ZUBA11, Katzirz, ZVIZEJ 10 (1). Csere: LISZKAI, NENADICS 8 (2), Kos 1, Vadkerti, Oszmajics, Lele, Herbert, Simon, Vancsics. Edző: Dragan Djukics. Constanta: STANESCU - To­rna 3, Schuch 3, Muresan 3, Baiceanu 1, Adzics 1, SADOVE­AC 3. Csere: Popescu (kapus), SABOU 6/4, Buricea 1, Csep­reghi 2, Vukovic 1, Pavlovics 1. Edző: Zorán Kurtes. Hétméteresek: 3/2, ill. 9/4. Kiállítások: 10, ill. 4 perc. A csoport végeredménye ljlontpellier 10 8 1 1 330-259 17 2 Csehov 10 6 2 2 344-282 14 J. Valladolid 10 4 4 2 301-279 12 4. Constanta 10 4 1 5 285-301 _9 _5. Pick Szeged 10 2 2 6 285-307 1 6. PA0K 10 1 - 9 236-355 2 FVovábbí FOTÓK, k^M a neten www.delmagyar.hu Cozma missziót teljesít A Constanta csapatával Sze­gedre látogatott Petre Cozma (képünkön), a tavaly február­ban brutálisan megölt veszpré­mi kézilabdázó, Marian Cozma édesapja. Elmondta, mindig szívesen jön hazánkba, és biz­tos benne, fia gyilkosai elnye­rik büntetésüket. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN tam el az invitálást - mondta a lefújás után. Petre Cozmából, ahogy mindig, Szegeden áradt az erő. Az az erő, amellyel átvé­szelte fia brutális meggyilko­lását is. A tavaly februárban, Veszprémben történt tragédia óta már sokadszor látogatott hazánkba. Mindig szeretettel fogadják. - Örömmel jövök Magyar­országra, hatalmas szeretet vesz körül ölelgették, puszilgat- egy-egy ták a Pick Sze­ged drukke­rei. A lefú­jás után ő volt a legnépszerűbb a vendégcsapatból, minden­ki vele akart fotózkodni, több autogramot adott, mint a két együttes játékosai együttvéve. Petre Cozma is­mét Szegedre látogatott. Leg­utóbb meggyilkolt fia kopor­sójával, tavaly februárban járt itt. - A Constanta játékosai, vezetői kértek fel, kísérjem el őket a BL-meccsre. Mindig szí­vesen jövök Magyarországra, így ezúttal is örömmel fogad­látogatásom során. Úgy ér­zem, személyem jó példa ar­ra, hogy a két nép nem feltét­lenül áll ellenséges viszony­ban egymással. Engem ro­mánként is mindenhol meg­tapsolnak a magyarok, míg fi­am temetésekor az MKB Veszprém játékosait is tiszte­let fogadta hazámban. Igyek­szem tenni azért, hogy ezt a viselkedést ne csak egy ilyen eset váltsa ki a két ország la­kóiból. Ez az én misszióm ­fogalmazott. Amikor fia gyilkosairól kérdeztük, rö­vid, de annál velősebb választ adott. - Bár még min­dig nincs ítélet a bűnösökkel kapcsolatban, hiszek, sőt biz­tos vagyok benne, hogy el­nyerik méltó büntetésüket - mondta. És hogy Petre Cozma mikor jön legközelebb Magyaror­szágra? - Remélem, a Constanta a kieséses szakaszban a Veszp­rémmel kerül össze, és megint ellátogathatok második ha­zámba - tette hozzá. Győzelmek Az elsőségét már korábban bebiztosító MKB Veszprém 32-29-re (14-14) győzött a lengyel Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában. A mezőny leg­jobbja a 11 gólos Iváncsik Ger­gő volt. A másik nemnél sem maradt el a siker: óriási lépést tett a Győri Audi ETO KC az elődön­tőbe jutásért, miután szomba­ton parádés játékkal 28-23-ra (14-11) legyőzte a vendég norvég Larvikot a női kézilab­da Bajnokok Ligája középdön­tőjének 4. fordulójában. Ha a jövő héten Ljubljanában is nyerni tud, akkor biztossá vá­lik a négy közé jutás. Az állás: 1. Győr 6 pont/4 mérkőzés (103-96), 2. Larvik 6/4 (109-105), 3. Ljubljana 2/3, 4. Leipzig 0/3. A Budapest Bank férfi kézi­labdaliga eredményei: Mező­kövesd-Dunaferr 24-25 (15-17), FTC-Cityline-Buda­pest Bank-Kecskemét 27-27 (10-13), Tatabánya-Carbo­nex-Csurgó 30-29 (15-13). A női kézilabda NB l-ben: Kis­kunhalas-Veszprém 27-31 (13-13), Alcoa-Fehérvár-Siófok 27-29 (10-15), Hunnia-Mon­di-Békéscsaba 22-49 (7-25), Vác-DVSC 37-30 (19-12). Értékeljük a Pick-játékosokat. Lapunk minden Bajnokok Ligája-mér­kőzés után értékeli a játékosokat. 1-től 6-ig osztályozzuk a Pick kézi­labdásait. Marjanac (4): A második félidőben védett jól. Liszkai (4,5): Bravúrok, önbizalmat adhat a folytatáshoz. Zvizej (6): 10 gól, remek játék. Krivokapics (5): Volt honnan feljavulni, a második játékrészben „sült" a keze. Kos (3): Góllal kezdett, majd összevitatkozott Djukiccsal. Andjelkovics (5): Ismét remekelt. Nenadics (6): Kézilabda-show! Katzirz (4): Nem ment neki. Oszmajics (3): Nem az ő meccse volt. Stranovsky (3,5): Két szép gól, de kihagyott néhány ziccert. Herbert (5): A második félidőben remekül védekezett. Zubai (4): Szokásos nagy szív. Vancsics, Vadkerti, Lele és Simon csak perceket kapott. <S>HYURDRI OlCil EGYARARÚ A VÁLAAATÁA. B BUDAPEST BANK Férfi kéiilabda liga SZEUIEP é vodafone A szerb Petar Nenadics parádés gólokat szerzett a BL-meccsen.

Next

/
Thumbnails
Contents