Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-06 / 31. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD TvrtM teálöyjíDftsaiO. 2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT ORSZAGERTEKELO - A FIDESZ ELNÖKE SZERINT VALTOZTATAS S A SZELSOSEGEK ELUTASITASA SZÜKSEGES Orbán: „Józan ésszel a jövőért" Az „Itt az idő!" jelmondatra épí­tette fel Orbán Vidor ÍZ ország­értékető beszédét, amelyben kije­lentette: ő és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának ve­zetésére. A lapunk áttal megkér­dezett politikai elemző szerint „egy értékeket felváltató, de konkrét cselekvési tervet nem tar­talmazó, biztonsági beszéd volt". BUDAPEST CSÉFALVAY ATTILA A Fidesz elnöke tegnapi beszédé­ben kiemelte: „ilyen mélyről jövő igény a változtatásra Magyaror­szágon, mint most, talán egyszer volt, 20 éve, de akkor büszkék voltak a magyarok, ma viszont gyengének látják az országot, aminek a gyenge kormányzás az oka. Az élet minden területére ki kell terjednie, a nemzeti ügyek kormányának mindig a jövő felé kell fordulnia". Orbán Viktor hangsúlyozta: csak a józan ész ITTHON Pluszforrás ár- és belvízi védekezésre Több mint félmilliárd forintos pluszforrást nyújt a kormány ár­és belvízi védekezésre - közölte a környezetvédelmi és vízügyi tárca tegnap. A kormány a leg­utóbbi ülésén - korábbi 260 millió forintos támogatása mel­lett - a költségvetés általános tartalékából további 564 millió forint folyósításáról döntött, amelyet folyamatosan rendelke­zésre bocsátanak a védekezés­hez szükséges munkálatok fi­nanszírozására - írta a tárca közleményben. A nyelvtörvényről A szlovák kulturális államtitkár szerint országa figyelembe veszi majd a velencei bizottság ajánlá­sait az áüamnyetvtörvénnyel kap­csolatban. Augustín jozef Lang a visegrádi négyek kulturális mi­nisztereinek budapesti tanácsko­zása után azt mondta: az állam­nyetvtörvényről a szlovák kor­mány álláspontja változatlan. Hit­ler István hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja is változat­lan, határozott és egyértelmű. Államháztartási többlet Az államháztartás önkormány­zatok nélküli többlete 31,3 milliárd forint volt januárban - közölte a Pénzügyminiszté­rium tegnap. Egy évvel koráb­ban a szufficit 37,9 milliárd fo­rint volt. (mti) ccmtsL Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. I Púojnwn 1 otjyHfgrc VÉTEL ELADÁS j EUR 269,50 275,90 195,00 202,90 CHF 181,50 189,991 • RON 63,50 68,90 Közületeket is kiszolgálunk Napközbeni árkorrekció lehetséges. politikáját kell támogatni, a szél­sőséges erőket támogatni „elté­kozolt erőfeszítés". Leszögezte: „a változáshoz szükség van biz­tos iránytűre, ez pedig a józan ész lehet". A Fidesz elnöke szerint a jövő kormányzásában sem lehet szemet hunyni afelett, ami tör­tént az elmúlt években. „Változ­tatni kell, mert az ország letért, le­sodródott a józan ész útjáról" ­fogalmazott. Orbán Viktor szerint a magyaroknak elegük lett a gyenge kormányzásból, „itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen". Leszögez­te: Magyarországot újjá kell épí­teni, és ezt a gazdaság talpra ál­lításával kell kezdeni. Huber Szebasztián, a Forum Politicum Intézet politikai elem­zője elsőként a 2006-os és a mostani Orbán-értékelés közti különbségeket emelte ki. „Négy éve a hallgatók tehet­tek fel kérdéseket az elnöknek, amely azt sugallta, hogy »egy va­gyok közületek«. Most nem erről szólt a beszéd: Orbán azt próbálta erősíteni, hogy tudja, mit kell tenni, eltökélt és erős. A megjele­nésével is igyekezett ezt alátá­masztani: míg négy éve zakó­ban-ingben állt ki, most öl­töny-nyakkendőben beszélt. 2006-ban konkrét, »materiális« ígéretek hangzottak el, most in­kább szellemi értékekről szólt, jö­vőképet vázolt fel. Fontos kü­lönbség, hogy míg négy éve belső vívódás tükröződött szavaiból, most az elmúlt nyolc év kritikáját fogalmazta meg, s tettre kész po­litikusként mutatkozott". Az elemző szerint a beszédet három részre bonthatjuk. „Az elsőben a határozott fellé­pés s az erő hangsúlyozása ját­szotta a főszerepet. Azt próbálta üzenni, készen áll a változásra, s ehhez önmagában is megvan az ereje. Érdekesség: emiatt nem voltak hatásszünetek, nem igé­nyelte a közönség tapsban meg­BKV-ügy: előzetes letartóztatások Az egyik előzetes letartóztatásba helyezett őrizetest elszállítják a Budai Központi Kerületi Bíróságról, FOTÓ: MTI Mesterházy Ernő fővárosi főta­nácsadót és Zelenák Tibor vott kommunikációs főosztályveze­tőt, valamint Fűzik Zsolt infor­matikai igazgatót előzetes letar­tóztatásba, Regöczi Miklóst, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-he­lyettesét pedig házi őrizetbe he­lyezték - értesült a tegnap este meghozott végzésekről az MTI. BUDAPEST MTI A végzések nem jogerősek, a távirati iroda információja sze­rint Mesterházy és Zelenák ügy­védje fellebbezéssel élt, Regöczi házi őrizetbe helyezése ellen pe­dig az ügyész fellebbezett. A rendőrség szerint Regöczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zele­nák Tibor pedig 6 cég vonatko­zásában több mint 30 millió fo­rint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. Mes­terházy Ernő fővárosi főtanács­adót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyon­kezelési kötelezettségüket meg­szegve indokolatlan és szükség­telen szolgáltatások igénybevé­telére szerződéseket kössenek. Regöczi Miklóst és Zelenák Ti­bort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvi­vőjének fiktív foglalkoztatásá­val is meggyanúsították. Megszűnhet az integrált műszaki vizsga? MAGYARORSZÁG. Sajtóinformá­ciók szerint a Közlekedési, Hír­közlési és Energiaügyi Miniszté­riumban (KHEM) már elkészült a jogszabálytervezet, amely megszüntetné a 2007-ben beve­zetett integrált műszaki vizsgát. Vagyis a jövőben csak az autó­sok kérésére végeznék el a mű­szaki vizsga keretében az erede­tiségvizsgálatot. Az autók adásvételéhez köte­lező eredetiségvizsgálat azon­ban változatlanul fennmarad. A szaktárca ezzel elsősorban an­nak a 300 ezer autósnak akar kedvezni, aki olyan 2006 után vásárolt autóval közlekedik, amely még nem esett át eredeti­ségvizsgálaton. A tervezet szerint az eddig eredetiségvizsgálaton át nem esett autók tulajdonosainak csak akkor kell ellenőriztetni­ük járművük alváz- és motor­számának és más azonosítói­nak valódiságát, ha el akarják adni a járművet, (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 5-i kenószámok: 4. 9.14.15,18. 25. 35, 37.43,46.47,55.61, 62,63, 64. 73, 76.79,80. nyilvánuló támogatását. Keveset beszélt a múltról, s optimistán, reménykeltően azt próbálta su­gallni, hogy most ő segíti erejével a választókat. A második sza­kaszban programelemzés követ­kezett, melyet a jelenlegi gondok köré épített, s azt hangsúlyozta, ő miben hozhatna újat. Újdonságot azonban nem mondott, a Fidesz által régóta sulykolt értékeket hozta fel: az otthon, a munka, a család, a szociális és egészség­ügyi biztonság jelentőségét. Az értékelésben a gazdaság is fontos szerepet kapott: elutasította az antikapitalizmust, üzenve a pénzpiac érdekeltjeinek. Határo­zottan elhatárolódott a Jobbiktól, s a két »szélsőség« (MSZP, Jobbik) közé, középre pozícionálta párt­ját. A harmadik részben összefo­gásra buzdítva megszólította az MSZP és a Jobbik szavazóit is. Közben azonban kerülte azokat a témákat, melyek vitát generál­hatnak, például a határon túli magyarok kérdését. Ez egy érté­keket felvállaló, de konkrét cse­lekvési tervet nem tartalmazó, biztonsági beszéd volt" - mondta Huber Szebasztián. Pártvélemények. Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök országértékelőjét a sok beszéd, kevés tartalom jellemezte. Az SZDSZ álláspontja szerint rendpárti, központosításra törekvő, nagy államszer­vezet képe rajzolódik ki Orbán Viktor beszédéből. Az MDF szerint Or­bán Viktor folytatta az elmúlt hetek fideszes politikáját, ugyanis nem volt hajlandó semmit elárulni abból, mit is akar a Fidesz a kormányon. A Jobbik szerint maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülö­ző kampánybeszédet mondott a Fidesz elnöke. KÜLFÖLD Lopással gyanúsított képviselők NAGY-BRITANNIA. Vádat emeltek tegnap a brit parlament alsó- és felsőházának több tagja ellen a tavaly kirobbant költség­téritési botrány ügyében. A kor­mányzó Munkáspárt három alsó­házi képviselője, illetve a Lordok Házának egyik tagja ellen indult büntetőeljárás lopás címén. Le2uhant segélyszállító HAITI. Lezuhant egy, a haiti földrengés károsultjainak se­gélyezésében részt vevő ame­rikai helikopter a Dominikai Köztársaságban csütörtök es­te. A légi járművön tartózkodó két amerikai állampolgár éle­tét vesztette. A járvány vége? USA. Befejeződni látszik a H1N1-járvány az Egyesült Álla­mokban, ahol immár negyedik hete egyetlen szövetségi állam­ból sem érkeznek hírek töme­ges megbetegedésekről, (mti) Gripen: visszavonták a vádakat LONDON. Visszavonta tegnap az illetékes brit hatóság a Gripen va­dászgépek értékesítésében is ér­dekelt brit BAe Systems hadiipari csoport egyik volt ügynöke ellen egy hete emelt korrupciós váda­kat, miután háromoldalú egyez­ség jött létre a brit és az ügyet szintén vizsgáló amerikai kor­mányszervek, valamint a BAe Systems között a bíróságon kívüli rendezésről. A súlyos csalások ki­vizsgálására szakosodott brit hi­vatal (Serious Fraud Office, SFO) tegnap esti londoni közleményé­ben megerősítette, hogy az oszt­rák állampolgárságú Alfons Mensdorff-Pouilty gróf ellen janu­ár 29-én indított vádeljárást meg­szüntette. Az SFO korábbi vádja szerint Mensdorff-Pouilly „össze­esküdött másokkal" egyes közép­és kelet-európai kormányok ­köztük Magyarország - „ismeret­len tisztviselőinek és más ügynö­keinek" történő, korrupciós jelle­gű kifizetések folyósítására, (mti) SZABADUL) MEG FELESLEGES DOLGAIDTOL, ÉS KERESS PÉNZT A DELIAPRO.HU N! JANUAR15-étől minden Déli Apró feltöltőkártya 50%-kal TÖBBET ÉR! A kártyák a Szilágyi utcai ügyfélszolgálaton vásárolhatók meg. Részletek a www.deliapro.hu oldalon! Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ. KOVÁCS ANDRÁS. TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: IACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó. Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567 864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmhfey'arorizSg). ISSN 1416-Ó099{Dél\őtíg) • A Délmagyarország Kiadó á tapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents