Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-03 / 28. szám
m/m MELLEKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS X Merkel-effekt: nő a csúcson? A „több női vezetőt" téma időről időre, újra meg újra felbukkan mindaddig, míg jobban ki nem egyenlítődnek a nemek közti arányok. Most hozzáértők szerint a német kancellár, Angéla Merkel példája sokat segíthet ezen. Angéla Merkel példája nyomán több női politikust, vállalatvezetőt és bankelnököt akarnak, kötelező kvóták nélkül. POZÍCIÓ RIMÁNYI ZITA Egy kancellár ugyan nem csinál nyarat, a hivatalába újabb négy évre beiktatott Angéla Merkel példája azonban mégiscsak megmozgatta Németországot: több női politikust, vállalatvezetőt és bankelnököt akarnak, kötelező kvóták nélkül. Mozgalom indult azért, hogy minél több nő juthasson a politika, a gazdaság csúcsaira. Olajat öntött a tűzre az a jelentés, amely szerint a női gazdasági vezetők arányát mutató nemzetközi táblázaton Németország az utolsók között foglal helyet. A listát a skandináv államok és Hollandia vezeti, ráadásul ezek az országok az elkövetkező évekre e téren az eddiginél is nagyravágyóbb célokat fogalmaztak meg. Több férfi szakértő is elismerte ugyan, hogy a nők minEurópában. A női politikusok tekintetében európai összehasonlításban a Merkel vezette Németországnak még nincs oka szégyenre, a banki elnökségeket, a vállalati igazgatótanácsokban, felügyelőbizottságokban betöltött tisztségeket illetően azonban az állapotok csaknem katasztrofálisak. denekelőtt a gazdaság vezető pozícióiban világszerte meglehetősen alulreprezentáltak. de úgy vélik: kötelező kvótákkal ezen aligha lehet javítani. Azaz a gyengébb nem képviselői nem lehetnek egyfajta kvótakinevezettek, hanem bizonyítaniuk kell, hogy va lóban méltók a magasabb hivatalba. A helyzet azonban a Merkel-effek- , tusnak köszönhetően talán enélkül is javulhat. - Ahogy eddig is, az elkövetkezőkben is nemegyszer felbukkan még a „több női vezetőt" téma a köztudatban, a nyilvánosság fórumain. Valószínűleg mindaddig így lesz, míg jobban ki nem egyenlitődnek az arányok, míg a férfiak és a nők által betöltött pozíciók összehasonlításában nem közelítenek egymáshoz jobban a számok - állítja Szörényiné dr. Kukorelli Irén, az MTA regionális központjának tudományos főmunkatársa. Felidézte, hogy már a kilencvenes évek előtt formálódott olyan politikai szándék a kelet-középeurópai volt szocialista államokban, amely előírásokat akart e tekintetben. Bizonyos számú vezető esetében meghatározta volna a nők arányát, de ezt a rendszerváltás elmosta a választási rendszerrel. Meggyőződése szerint új időszak kezdődött ebből a szempontból, egy nehezebb időszak. Ugyanakkor örök téma marad a nők hátránya, főként a bérek szempontjából, amelyek átlagosan még mindig alacsonyabbak esetükben. Szinte minden poszton kevesebbet kapnak munkájukért, mint férfi kollégáik. - Magyarországon ma az intézményvezetők közt kevés a nő, a polgármesterek közt is inkább csak a falvakban akad. Nagyobb városokban, amelyek vezetése komolyabb pozíciót, nagyobb pénzt is jelent, már kevés. Egyetemeken van-e egyáltalán női rektor? Inkább csak a helyettességig vihetik a hölgyek - fogalmazta meg a kutató és hozzátette: jól jönne a döntéspozíciókban a női gondolkodás, ami másféle látásmódot jelent. A női vezetési stílus szerinte is jót tenne a társadalomnak öszszességében, mert a férfiakétól eltérő konfliktuskezelést alkalm Papadimitriu Athina érintései A művésznő jobban ragyog, mint valaha. Új lemez, sikeres koncert, pódiumbeszélgetések, gyönyörű gyermekek és tervek. Csak egy hang és gitár. Ennyi kell az Érintéshez. Az erre a névre keresztelt lemezsorozata sikeresen tört be a piacra, Athinát ismét a hazai élvonalba repítve, ami az énekesnői karrierjét illeti. Bizonyít minden fronton, és szerencsésnek tartja magát, hogy három gyönyörű gyermek boldog édesanyja lehet. A latin zene pedig a vérében van. A Latin érintés és a Végtelen érintés már megszületett, de nincs megállj, jönnek majd szépen sorban az Érintések, ahogy az idő halad előre, úgy bővül majd a lemezkínálat és a repertoár. Egészen addig tervben van a folytatás és az élő zene varázsának átadása, amíg a szíve viszi előre és érzi: a közönség megérti a szeretet üzenetét dalokból. A művésznő ragaszkodik hozzá, hogy a görög vonal mindenképp jelen legyen a soron következő lemezeken is. - Csak egy hang nyol, francia, görög slágerek. Túlontúl okosak vagyunk, túlságosan ki van találva minden, pedig a szívünk sokkal igazabb utat jelöl ki számunkra, csak nem nagyon figyelünk rá oda. Ez a lényege a zenéinknek - mondta el Athina. Az emberek pedig úgy tűnik, meg99 Azt gondolom, ha megteremtődnek azok a csendek, amiket ezek a dalok követelnek meg, akkor esetleg meghalljuk azt a hangot, amit érdemes követni, és követjük az utat, amelyet az ösztöneink követelnek tőlünk. Sokkal többre tartom az ösztönöket az értelemnél. Papadimitriu Athina és egy gitár. Teljesen élő, természetes hatás, semmi gépi. Az érzelmekre szeretne ez is hatni. Csak picit kitágítottuk a határokat. Térben és időben végtelen. Innen jött a címe is: Végtelen érintés. Lesznek benne magyar, latin, spahallják, amit az énekesnő közvetíteni kíván. Akad, aki a CD-t betette az autójában lévő lejátszóba, és azóta sem vette ki onnan. Ha úton van, mindig ezt hallgatja. Többen személyesen is elmondják Athinának, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlük egy-egy dal a lemezről. Van, aki elsírja, s van, aki boldognak érzi magát tőle. A lényeg: érzelmeket gerjeszt, s a célját ezzel elérte a küldetés. Hétfő Kalendárium, A hét témája. Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Szerda Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta maz. „Békésebb lenne-e a világ? - nem tudom, de úgy vélem, gazdagabb azáltal, hogy a nők jellemzően többféleképp közelítenek meg egy-egy problémát, több alternatívára rávilágítanak a kifinomultabb női figyelemből adódóan. Az pedig magától értetődő, hogy ha mindkét nem reprezentálva van a vezetők közt, akkor jobban lehet kezelni mindkettő problémáit." Az északi államokban vannak Szörényiné szerint is kimondottan jó példák arra, hogy nem számít, ha a női vezető családos, gyerekei vannak. Ott természetes, hogy a férfi elmegy gyesre, nálunk azért ez még ritka. Szerinte a nőkön is múlik, hogy e téren változás következzen be, s megemlítette, hogy több női érdekérvényesítő szervezet kellene, de az ilyen kezdeményezések hamar alábbhagytak. A 28 éves Paris Hilton reméli, hogy parfümjét így sokkal többen veszik meg és viszik haza az üzletekből. PARIS HILTON MONROE-NAK KÉPZELI MAGÁT Paris Hilton új, Tenth nevü parfümjét dobja piacra, a reklámkampányához pedig a szexbálványt, Marilyn Monroe-t is segítségül hívta. Haját monroe-sra készítették el a fodrászok, és sminkje is ugyanolyan, mint a színésznőé. Piros ajkak, fekete, rajzolt szemöldök, néhány szőke hullám, és máris készen van Monroe hasonmása. Paris, a Hilton-hotelbirodalom örököse korántsem olyan buta, mint amilyennek látszik: családja vagyonát eddig is jól kamatoztatta különböző üzleti vállalkozásaival. Az 1962-ben állítólagos gyógyszer-túladagolásban elhunyt Marilynnel szemben Paris nagyon jó kovácsa saját szerencséjének, már saját honlapja is van, ahol rajongói életének minden pillanatát nyomon követhetik. Mint mondta: nagyon fontos neki, hogy rajongói közvetlenül is kapcsolatba tudjanak vele lépni, szenvedélyesen használja a virtuális világ adta lehetőségeket: a honlapot, a közösségi portálokat annak érdekében, hogy kapcsolatban legyen azokkal, akiknek ő példaképül szolgál. Szerinte az internet a kommunikáció egyik nagyon szórakoztató formája.