Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-26 / 48. szám

2010. FEBRUÁR 27., SZOMBAT KAPCSOLATOK 131 MEGKÉRDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Kell-e a gyereknek mobil? JANCSIKNE KAROLINA főállású anya: - Általános iskolában másodikos a gyerekem, szerintem neki még nincs szüksége mobilra, majd esetleg akkor veszünk neki, ha nagyobb lesz. Mondjuk ötödikes korában. Addig teljesen felesle­ges, ellophatják tőle, nem tud úgy vigyázni rá. NAGY LAJOSNÉ nyugdíjas pénztáros: - Nekünk sem volt telefonunk, mégis itt vagyunk. Szerintem telje­sen felesleges, csak konfliktusokat szül. Veszélyhelyzetnek vannak ki­téve azok a gyerekek, akiknek van mobiljuk, mert ez egy olyan érték, amire nagyon oda kell figyelniük, akár el is lophatják tőlük. SZEKERES FERENCNÉ hivatalsegéd: - Általános iskolás gyereknek teljesen felesleges a mobil. Az enyéimnek volt ugyan, de csak iskola után használhatták, addig elvettem tőlük. Eltereli a gyere­kek figyelmét. Nem kell, hogy az iskolában, óra közben játsszanak vele. M. TORONYKŐY MÁRTA bűnmegelőzési osztályvezető: - Sokáig anyaként és bűnmegelőzési szakemberként is ellenálltam, de be­láttam: az élet olyan ritmussal pörög, hogy a saját gyerekemnek tennék rosszat azzaL ha nem lenne köztünk ez a „köldökzsinór". A szülő felelős­sége, hogy elmagyarázza a gyerek­nek, hogyan vigyázzon a telefonjára. ORVOSI ÜGYELETEK A MEGYEBEN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KÖZPON­TI ORVOSI ÜGYELET: 62/474-374. Felnőtteknek és gyermekeknek hétköznap 18-7-ig, hétvégén: 7-től a következő munkanap reg­gel 7-ig: Vásárhely, Lázár u. 10. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: 62/249-52., 16 órától 02 óráig díj­mentes. GYÓGYSZERTÁR: hétköz­nap 20-22 óráig, munkaszüneti napokon 8—12-ig. Készenlét szom­baton 20-tól reggel 8-ig, vasárnap 20-7.30-ig február 28-áig: Zrínyi utcai Gyógyszertár (Nyizsnyai G. u. 1., tel.: 62/533-106), március 1-7-éig: Aranykígyó Gyógyszertár (Károlyi u. 3., tel.: 62/534-865). SZENTES, KISTÉRSÉGI KÖZPON­TI ORVOSI ÜGYELET: hétköznap 15 órától reggel 7-ig, hétvégén reggel 7 órától reggel 7-ig: Szen­tes, Sima F. u. 29-33., mentőállo­más. Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKORVOSI RENDELÉS: hétköznap este 7-től reggel 7-ig; szombaton reggel 7-től hétfőn reg­gel 7-ig: Sima F. u. 29-33., mentő­állomás. Tel.: 63/400-114, 63/400-124. Összevont gyermek­szakrendelés szombaton 8-12 óráig és 15-17 óráig, vasárnap 9—11-ig a Klauzál utcai gyermek­rendelőben. GYÓGYSZERTÁR: mindennap 20 órától nyitásig, munkaszüneti nap 20 órától nyitá­sig március 7-éig: Dr. Bugyi István Gyógyszertár, Kossuth tér 5. Ké­szenléti tel.: 70/356-9920. MAKÓ, FELNŐTT: hétköznap 16-8 óráig; hétvégén 8-8 óráig: Vorhand rabbi tér 3. (tel: 474-374). GYERMEK: hétköznap 14—16-ig a rendelőintézet gyer­mekosztályán, 16-8 óráig a kór­ház gyermekosztályán. Hétvégén 8-16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelőben, 16-8 óráig a kórház gyermekosz­tályán (tel.: 511-151). Az ügyelet ellátja AMBRÓZFALVA, APÁTFAL­VA, CSANÁDALBERTI, CSANÁDPA­LOTA, FERENCSZÁLLÁS, FÖLDEÁK, KIRÁLYHEGYES, KISZOMBOR, KLÁ­RAFALVA, KÖVEGY, MAGYARCSA­NÁD, MAKÓ, MAROSLELE, NAGY­ÉR, NAGYLAK, ÓFÖLDEÁK, PITVA­ROS lakosságát is. FOGORVOSI ÜGYELET: makói lakosok részére: Kórház u. 2-4. GYÓGYSZERTÁR: hétköznap 20-22 óráig, ünnepnap 7.30—20-ig. Készenlét hétköznap 22—7.30-ig, szombaton 20-9-ig, vasárnap 19-7.30-ig, munkaszü­neti napokon 20-7.30-ig febr. 28-áig: Korzó Gyógyszertár, Szé­chenyi tér 25. Tel.: 62/510-390, március 1-7-éig: Maros Gyógy­szertár, Csanád vezér tér 5/A. Tel.: 62/510-268. LELKISEGÉLY-SZOL­POSTABONTAS Nosztalgia és az idők szava Mostanában ismerőseim körében gyakran beszélgetünk, milyen vál­tozásokat hozott nekünk a rend­szerváltás. Nosztalgiával emleget­jük, hogy régen hajnalonta autó­buszok végtelen sort alkotva szál­lították az embereket, a kerékpá­rosok hada haladt az utcákon, hogy beérjen a gyárakba, ki­sebb-nagyobb üzemekbe. Az utcá­kon természetes látvány volt a ké­sőbb nyitó boltok elé rakott egy-két láda tej és pékáru, amely mellett úgy haladtak el a munká­ba sietők, mintha ott sem lett vol­na, eszébe sem jutott senkinek, hogy elemelje. A kerékpárosok a vázon tartották a pumpát, az ülé­sek alatt takaros bőr szerszámtar­tó függött teli villáskulccsal és de­fekthez szükséges ragasztóval, szelepekkel. Az első kerék mellé volt szerelve a névtartó tábla, pontos lakcímmel. Az idősebbek emlékezhetnek arra is, hogy az otthonát elhagyó a kapu bezárása után a kulcsot a nyílászáró alatti rés alá tolta, vagy a kerítésen be­lüli szegre akasztotta. Sorolni le­hetne még hasonlókat, amelyekre az idősebbek rábólintanának, hogy bizony, úgy volt. Ma már másképp van, más időt élünk. Most próbálja meg valaki, hogy ne vigyázzon az értékeire, egykettőre lába kelne. Odáig jutot­tunk, hogy ma már nyugalmunk sem lehet, annyira gyakoriak az arcátlan lopások, csalások. Nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben pozitívan változna a helyzet. Nemrégiben olvastam Moldova György Szabadíts meg a gonosz­tól! című riportkönyvében egy gondolatot: „Minden ember egy­forma esélyekkel születik, utána két tragédia érheti: vagy ő nem tud megfelelő kapcsolatot terem­teni a társadalommal, vagy a tár­sadalom feledkezik meg róla, és ez a bűnelkövetés kiindulópontja." Tóth Antal, Hódmezővásárhely GÁLÁT: 62/212-515,16 órától 02-ig díjmentes. CSONGRÁD, CSONGRÁD-BOK­ROS, FELGYŐ ÉS CSANYTELEK: FELNŐTTEKNEK munkanapokon 15 órától 7-ig ügyelet, hétvégén és ünnepnapokon 24 órás ügyelet: Csongrád, mentőállomás, József Attila u. 1., tel.: 63/481-104 vagy 104. Tömörkény lakóinak ellátása csak hétvégén és ünnepnapokon. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: hét­köznap készenlét este 7-től reggel 7-ig a csongrádi mentőállomáson. Hétvégén ügyelet 9—12-ig: Csong­rád, Szentháromság tér 10. Tel.: 63/481-104 vagy 104. Készenlét a csongrádi mentőállomáson. GYÓGYSZERTÁR: szombaton 13-20-ig, vasárnap 8-20 óráig. Készenlét hétfőtől csütörtökig 19-7.30 óráig, pénteken 19-8 óráig, hétvégén 20-8 óráig, mun­kaszüneti napokon 20-7.30-ig február 28-áig: a Központi Gyógy­szertár (Fő u. 2-4., Tel.: 63/483-220), március 1-7-éig a Pingvin Gyógyszertár (Dob u. 2., Tel.: 63/571-440) tart ügyeletet. SZEGED, SZAKELLÁTÁSI ÜGYE­LET SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, baleseti sebé­szet, felnőtt: traumatológiai klini­ka (Semmelweis u. 6.). JÁRÓ BE­MEGJÖTTÜNK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HORVÁTH ADÉL Február 22., 11 óra 30 perc, 3470 g. Sz.: Pintér Gabriella és Horváth Miklós (Szeged). SZENTES BÖSZÖRMÉNYI ALIZ Február 22., 10 óra 30 perc, 4260 g. Sz.: Szénási Helga és Böszörmé­nyi Zoltán (Szentes). BENCZE PANNI Február 22., 14 óra, 3420 g. Sz.: Körösi Erika és Bencze Mihály (Csongrád). TÓTH PETRA PÁLMA Február 23., 9 óra 12 perc, 3510 g. Sz.: Király Tünde Marietta és Tóth Zsolt (Szentes). FARKAS DORINA LEA Február 23., 13 óra 20 perc, 3240 g. Sz. Péter Andrea Mónika és Far­kas László (Csongrád). SZEGED TAKÁCS MÁTÉ Február 22., 14 óra 50 perc, 3770 g. Sz.: Bányai Ildikó és Takács Gá­bor (Szeged). HORVÁTH ALEX Február 18., 8 óra 34 perc, 2560 g. Sz.: Gera Tímea és Horváth Gá­bor (Szeged). TEGEK: traumatológiai szakrende­lés 7-19 óráig (Tisza L. krt. 97.). SEBÉSZET, NEM BALESETI: sebé­szeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.) UROLÓGIA: sürgősségi beteg­ellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁS, FELNŐTT: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). BALESETI SE­BÉSZETI, GYERMEK: traumatoló­giai klinika (Semmelweis u. 6.). SZEMÉSZET: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 16 órától másnap reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104 SÜRGŐSSÉGI GYERMEK­GYÓGYÁSZATI ÜGYELET: 16 órá­tól másnap reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. LELKISE­GÉLY-SZOLGÁLAT: megyeszerte ingyenes: 06-80/820-111. GYÓGYSZERTÁR: Pelikán Gyógy­szertár (Szeged, Ág u. 1., tel.: 559-571), hétfőtől szombatig 22—7-ig, vasárnap 20-7-ig, mun­kaszüneti napokon (ünnep­napokon) 7—7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu „„.„ Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Farkas Judit újságíróval oszthatják meg. * Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 21 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mait: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! TISZTELT OLVASÓINK! Az országgyűlési választáson induló pártok által elfogadott eti­kai kódex értelmében a Kapcsolatok oldalon a Postabontás, va­lamint a Csörög rovatban a kampány ideje alatt nem közlünk olyan olvasói leveleket, SMS-eket, véleményeket, amelyek egy párt vagy jelölt lejáratására irányulnak. VÁSÁRHELYI ROMÁK FENYEGETÉSE Lapunk szerdai számában a Posta­bontás rovatban három olvasói le­vél jelent meg, mindegyik a vásár­helyi romák házának falára festett uszító feliratra reagál. Ezzel kap­csolatban jegyezte meg szegedi olvasónk, Kövér Károly: nem kell a fenyegetést komolyan venni, mert Magyarországon nincsenek láge­rek. Szerinte ennek a tettnek a Fi­deszhez, illetve a Jobbikhoz sem­mi köze sincs, nem ért egyet azokkal, akik őket gyanúsítják. Hozzátette: kampányban ilyen megesik, a cél ugyanis a lejáratás. PAPI BŰNÖK Papi bűnök címmel jelent meg Sarnyai István véleménye lapunk szerdai számában. Olvasónk azt mondta: a pápa elbeszélgetett a püspökökkel a papi pedofil- és egyéb szexügyekről. Sérelmezte, hogy bár a papok egy része bűnbe esik, nem hallani letöltendő bör­tönbüntetésről, holott a civil szfé­rában több évre taksálják a gyere­kek megrontását. Az egyházi ve­zetők miért nem kapják meg mél­tó büntetésüket? - kérdezte. Erre reagált a 30/526-8876-os számról olvasónk. Azt mondta: a Ráko­si-korszakban az apácákat és pa­pokat agyonverték vagy bebörtö­nözték csupán azért, mert iskolá­kat tartottak fenn, hittant és tíz­parancsolatot oktattak, misére vit­ték a gyerekeket. Olvasónk java­solja Sarnyai Istvánnak: tegye hasznossá magát, látogasson idős, betege embereket, tegye kelle­messé napjaikat ajándékkal vagy akár csak jó szóval. INGYENBÉRLET KISMAMÁKNAK A 70/365-9468-as számról egy gyesen lévő kismama igazságta­lannak tartja, hogy március 1-jétől Szegeden csak az kap ingyenbér­letet, aki a gyes mellé kapja a gyermeknevelési támogatást is. Olvasónk havonta 25 ezer forint gyest kap, gyermekvédelmi ellá­tásban pedig nem részesül, mert az egy főre jutó jövedelemnél száz forinttal több jut rájuk a család­ban. Nem érti, a gyesen lévő anyukákat mért zárták ki az ingye­nes bérletre jogosultak köréből. GYEREKEKET MEGBILINCSELŐ HATÁRRENDÉSZ Kovács Lászlóné a lapunk szerdai számában megjelent Egy év bör­tön a határrendésznek című cikkre reagált. Elmondta: felháborító, hogy két gyereket megbilincselt, és a várostól távol kirakott az au­tójából a férfi. Belegondolt egyál­talán, hogy tettével mekkora lelki fájdalmat okozott az általa terrori­zált gyerekeknek? Ami történt, az borzalmas! - oszotta meg velünk véleményét. KÖSZÖNET SZÍNVONALAS NYUGDÍJASBÁL A Szegedi Daloló Nyugdíjasok Klubjának vezetője a 30/368-4933-as telefonszámról mondta el rovatunkak: rendkívül színvonalas nyugdíjasbálon vet­tek részt február 13-án a szegedi ifjúsági házban. A rendezvény kulturált volt, a vacsora kifogás­talan, a hangulat nagyszerű. Ak­lub ezúton köszöni meg a szer­vezők munkáját. GRATULÁLUNK! KERESZTREJTVENY - LEGY ÖNMAGAD! Salvador Dali, a világhírű spanyol szürrealista festő gondolatát tartalmazza a rejtvényábra. Az előző rejtvény megfejtése: A dudva kihívóan felemeli a fejét, míg az érett búza szerényen lehajtja. SALVA­DOR DA­lí FEL­VETÉSE kevert szín 1 Kaunas folyója Gotovac tréfacsi­náló ope­rahőse olasz filmszí­nész (Raf) őszi hónap r Repin ker.neve Amper ennek a tete­jére (2 szó) hírhedt római császár cukrász­süte­mény SALVA­DOR DA­lí FEL­VETÉSE iószín 1 Kaunas folyója Gotovac tréfacsi­náló ope­rahőse olasz filmszí­nész (Raf) őszi hónap r nátrium Amper ennek a tete­jére (2 szó) hírhedt római császár cukrász­süte­mény 1 > V v V V V V V V V V A1 zsákba teszi > V v V V V V V V V V A1 B nyers > B maga u­tán húz > Zalatnay énekes­nő > szürke cis madár >v Zalatnay énekes­nő > dél, röv. >v B római 1 > paripa > népi hangszer >v B dél-am. folyam > floridai város > népi hangszer >v B dél-am. folyam > floridai város > -et párja >v a szo­bába z >V V V fél nász! > .. ipso > a szo­bába z >V V V géppuska tartozéka > színlel, mímel > a szo­bába 3 >V V V géppuska tartozéka > színlel, mímel > mister, r. > V női név > V helikop­ter for­gószár­nya I.S.L. > V a veséjé­be lát > V nagyon gyors > V helikop­ter for­gószár­nya hindu kóltő > V h K V elektro­mosság > V V Garay "kemény vitéze" D h K V gramm > V V Garay "kemény vitéze" D fű G.K.Y. izovj.kül­ügym. v. >v V fű G.K.Y. ok! >v V jeles nap > V V harmad­rész! szájat nyitogat > Trinidad és .... > V V harmad­rész! szájat nyitogat > Trinidad és .... > V V harmad­rész! molibdén > oxigén és cérium > káró­katona > V V + oxigén és cérium > Newton > V V + lt< V ?

Next

/
Thumbnails
Contents