Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-18 / 41. szám

2010. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK KAPCSOLATOK KOPOGTATOCEDULA-GYUJTO KORUTON JÁRTUNK „Jó nap9t kívánok, Berecz Árpád vagyok!" Berecz Árpád azt szeretné bebizonyítani: a kisember is bekerülhet a parlamentbe. FOTÓ: FRANK YVETTE Néhány ismert politikust, ke­véssé ismert, de eddigi életpá­lyájuk miatt érdeklődésre szá­mot tartó képviselőjelöltet kérdezünk a kampányban - te­kintet nélkül arra, melyik párt vagy szervezet jelölte az ille­tőt. Tegnap Berecz Árpádot, a szegedi 2-es választókerület független jelöltjét kísértük el ajánlószelvényt gyűjtő útján. SZEGED FEKETE KLÁRA A 2. számú választókerület­ben „teljesen független" je­löltként indul az országgyűlé­si választásokon Berecz Ár­pád. Azt szeretné bizonyítani, hogy a kisember is bekerülhet a parlamentbe. A férfi 3 és fél évvel ezelőtt már próbálkozott az önkormányzati választáso­kon Szegeden, Móravároson, de nem sikerült bekerülnie a közgyűlésbe. Akkor azzal hív­ta fel magára a figyelmet, hogy három gyermekét egy kordéban húzta maga után, amikor kopogtatócédulákat gyűjtött. Berecz Árpáddal tegnap fél egykor egy Faragó utcai társas­ház előtt találkoztunk, hogy megfigyelhessük, hogyan szedi össze az ajánlószelvényeket az, akinek nincs segítője. Az utcá­ról egy idős asszonyhoz csön­getett be, aki édesapját, a nyug­díjas háziorvost ismerte. Moso­nyi Kálmánná ki is nyitotta a be­járati ajtót és egyben a „kin­csesbányát", hiszen így 40 la­kás közelébe férkőzhettünk. Mosonyi néni oda is adta volna a kopogtatócéduláját, de nem tudta, hová tette. Azt mondta, egy jó helyre rakta le, és meg­ígérte, ha megtalálja, elviszi majd a megadott címre. Ezt jó kezdetnek tartotta a politikusjelölt. A következő la­kással is szerencséje volt, mert kinyitották az ajtót. - Jó napot kívánok, Berecz Árpád vagyok, független képviselőként indu­lok az országgyűlési választá­sokon - köszönt a férfi. - Tet­szik-e rám emlékezni? Három és fél éve is itt jártam... - foly­tatta, és ennél a mondatnál megmutatta a Délmagyaror­szág akkori számát, amelyben a „kordés" fénykép megjelent. Arra azonban, hogy prog­ramját ismertesse, nem volt le­hetősége: se itt, se a többi lakás előtt, a lábtörlőn ácsorogva. Húztuk a strigulákat: az első tár­sasház mind a 40 lakását meg­próbálta, majd a szomszédos házba is bejutott, de ott zárva ta­lálta a függőfolyosókra nyíló aj­tókat. Utána néhány családi házzal próbálkozott. S amikor már csaknem feladta a reményt, megajándékozták a jelöltet 2 da­rab cédulával. Egy nő az utcáról ment vissza, és adta oda az övét, valamint idős édesanyjáét. A mérleg: 50 csengetés, 8 aj­tónyitás, 2 ajánlószelvény. Ahol kikosarazták, kiderült, a nagy pártok már beelőztek. Berecz Árpád szerint ahogy telik az idő, egyre nehezebb kopogtató­cédulákat találni. Ráadásul munkája és a családja miatt csak a déli órákban tudja a nya­kába venni a választókerületet. Kampánykiadásokra 10 ezer fo­rintot szánt, ennyiért nyomtak ki neki 5000 szórólapot. Ho­gyan lesz így 750 ajánlószelvé­nye? A jelölt optimista: már több mint 200-at összeszedett. Testvére a négyes ikrek apja. A 38 éves Berecz Árpád föld­rajz-testnevelés szakos tanár, edzőként és egy biztosítótársaság üzlet­kötőjeként dolgozik. Testvére az a Berecz Zoltán, aki a lapunkban so­kat szerepelt négyes ikrek édesapja. A jelölt programja szerint képvise­lői fizetése 51 százalékát a Déri Miksa szakközépiskola rászoruló diák­jainak támogatására fordítaná. Az iskolai alapítványt édesanyja, Berecz Árpádné hozta létre a nagyapa, Győry Emil tanár emlékére. A Csongrádié Szentes felé kacsingat Frekvenciát keres Csongrád rá­diója, mert az eddigi műsor­szolgáltató, a kecskeméti Gong Rádió a veszteségek miatt nem ragaszkodik a helyi stúdióban készülő napi 4 órás műsorhoz. Úgy tudjuk, a városvezetés a Rádió Szentes felé kacsingat. CSONGRÁD BÍRÓ DÁNIEL Egyelőre a 87,6-os rövidhullá­mú frekvencián fogható a Csongrádió, de korántsem biztos, hogy áprilistól is ezen a hullámhosszon lesz elérhető a napi 4 órában jelentkező he­lyi műsor. A bizonytalanságot egy közlemény váltotta ki, amelyet a kecskeméti Gong Rádió adott ki a hét elején. A kereskedelmi adó bejelentet­te, hogy február 15-étől egysé­gesítik műsorrendjüket, ami azt jelenti, hogy napi 24 órá­ban a Gong Rádió műsora fog szólni, a helyi stúdiók 4 órá­ban működtetett saját műso­rai pedig megszűnnek. Nagy­kőrösön, Solton, Kecelen és Gyömrőn már elhallgattak a kis stúdiók, Csongrádnak vi­szont március végéig érvé­nyes szerződése van a kecske­méti adóval. Utána azonban változhat a helyzet. A Gong Rádiónál nem árul­tak el részleteket a csongrádi városvezetéssel folytatott tár­gyalásokról, de annyit meg­tudtunk, hogy a költségek tö­redékére sem volt elegendő az az összeg, amelyet az önkor­mányzat utalt a műsorszolgál­tatónak. Azt is elmondták, hogy a helyi stúdiók saját be­vételből nem tudták eltartani magukat, az anyacég volt kénytelen finanszírozni az egyre nagyobb veszteséget. Tavaly 4,8 millió forintot köl­tött arra Csongrád, hogy saját műsorsávja legyen a Gongon. - Ragaszkodunk ahhoz, hogy Csongrádnak legyen sa­ját közszolgálati műsorsávja ­jelentette ki lapunknak Bedő Tamás. A polgármester hozzá­tette, még folynak a tárgyalá­sok, de váratlanul érte őket a Gong bejelentése, amely Bedő szerint meglehetősen „sport­szerűtlen" volt. Arra a felveté­sünkre, hogy bizonyára az ed­diginél több pénzt - informá­cióink szerint közel 10 milliót - kér a négyórás idősávért a Gong, Csongrád első embere nem akart reagálni, de azt megjegyezte: jó esély van rá, hogy megoldást találjanak, de nem feltétlenül Kecskeméten. Bár ennél többet nem volt hajlandó elárulni Bedő Ta­más, más forrásból úgy érte­sültünk, hogy szentesi kollé­gájával, Szirbik Imrével vette föl a kapcsolatot rádióügy­ben. A Kurca partján napi 24 órában működik az önkor­mányzati adó, a Rádió Szen­tes, amelyet évről évre keve­sebb pénzzel támogat a város. Tavaly 12 milliót kaptak, az idei büdzsétervezetben már csak 10,8 milliós városi forrás szerepel. Vagyis jól jönne né­mi pluszbevétel a Rádió Szen­tesnek is, de ez azzal járna, hogy mindennap pár órában jórészt csongrádi témájú be­szélgetéseket, információkat közvetítene a Kurca-parti adó. Áprilistól lehet, hogy odébb kell tekerni. A SZERZŐ FELVÉTELE Még két körforgalom. Szintén tavasszal indul a Kinizsi és a Táncsics ut­ca, valamint a Vöröskereszt és a Teleki utca kereszteződésében a körfor­galom építése. Ez Vásárhely önerős beruházása, amely mintegy 40 mil­lió forintba kerül. A belvárosi és csúcsi utcák útburkolatának rekonstruk­ciójához tartozó csomópontokkal várhatóan a nyár végére készülnek el. KÖRKÉP Méhnyakrák elleni oltás CSONGRÁD. A csongrádi ön­kormányzat - ahogyan tavaly - most is állja a 13 éves csongrádi lányok méhnyakrák elleni védőoltásának költsége­it. Erre a célra 1 millió 750 ezer forintot különített el. A képviselő-testület egészség­ügyi bizottsága arról tájékoz­tatott, hogy február 22-éig, azaz hétfőig még jelezhetik igényüket az oltásra az érin­tettek szülei az iskolában. Rendkívüli közgyűlés, tűzifaosztás HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Ma délután fél 2-től rendkívüli közgyűlést tartanak Vásárhe­lyen. A képviselők döntenek a Hódmezővásárhely-Már­tély-Székkutas Ivóvízminő­ség-javító Önkormányzati Tár­sulás megalapításáról. - Több mint 10 millió forint értékben 3200 mázsa tűzifát osztottak, illetve osztanak még ki a napokban Vásárhe­lyen a rászorulóknak - hang­zott el Kószó Péter alpolgár­mester és Benkő Zsolt települé­si képviselő, a mezei őrszolgálat vezetőjének tegnapi közös saj­tótájékoztatóján. Az 1065 igény­ből 1022-t tudtak kielégíteni, közülük 640-en (a koruknál, egészségi állapotuknál fogva leginkább rászorulók) kaptak fe­jenként 5 mázsa tűzifát; 382-en (ennyi engedélyt adtak ki) pedig a Kása erdőben, valamint a kör­töltés meghatározott szakaszain nyesedékfa-gyűjtésben vehettek és vehetnek részt február 28-áig. Innen maximum 2 má­zsát vihetnek haza. Vérnyomásmérés MINDSZENT. A Pajzsmirigybe­tegek Csongrád Megyei Egye­sülete ma délután 3 órától tea­délutánt tart a mindszenti mű­velődési házban, amelynek ke­retében vérnyomás- és vércu­korszintmérésre is sor kerül. Az egyesület vásárhelyi csoportja minden hónap első keddjén, délután 4 órától az Aranyház­ban (Arany János utca 8.) tart összejövetelt tagjainak. Aggyal-sakkal a bűnmegelőzésért SZEGED. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Százszorszép Gyermekház együttműködésében Agy­gyal-sakkal a bűnmegelőzé­sért Erdész István Emlékver­senyt szerveznek. Szimultánt ad Csonka Balázs Európa-bajnoki III. helyezett és Tésik Csaba ma­gyar bajnok. Helyszín: Százszor­szép Gyermekház, Kálvin tér 6. Időpont: február 20. Védnökök: Kállai Gábor nemzetközi nagy­mester, a Magyar Sakkszövet­ség társadalmi kapcsolatok igaz­gatója és Lukács János dandár­tábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A rendezvényt Márton István rendőr ezredes, megyei főkapi­tány-helyettes nyitja meg. Az emlékverseny első állomása an­nak a bűnmegelőzési program­sorozatnak, amelynek célja, hogy a fiatalok hasznosan tölt­sék el szabadidejüket. TAVASSZAL KEZDŐDIK A VÁSÁRHELYI KÖRFORGALOM KIALAKÍTÁSA Idén átépítik a Kálvin teret Egy év szünet után idén tavasz­szal elkezdődhet a turbókörfor­galom építése a vásárhelyi Kál­vin téren. A város legforgalma­sabb csomópontját nyár végén adják át. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Augusztusra elkészülhet a Kálvin téri turbókörforga­lom Vásárhelyen. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházása 120 millió forintba kerül. A vá­ros még 2008-ban 80 millió forintot nyert állami pályá­zaton, ezt 40 millióval egé­szíti ki. Mint korábban meg­írtuk: az eredeti tervek sze­rint tavaly indult volna a beruházás. Az NIF-től ka­pott tájékoztatás szerint a turbókörforgalom annak a belterületi csomópont-átépí­tési csomagnak a része, amelyet az Útpénztár záro­lása miatt leállítottak. Már zajlik a közbeszerzési eljárás, a munkálatok várha­tóan tavasszal kezdődnek, és ha az időjárás engedi, augusz­tusra be is fejeződnek - tud­tuk meg Mucsi Lászlótól, a polgármesteri hivatal város­fejlesztési irodájának vezető­jétől. A körforgalom építése már a 2001-es városrendezési terv­ben is szerepelt. A Kálvin téri csomópont Vásárhely legfor­galmasabb kereszteződése, a 47-es számú főút nyomvona­lán halad. Naponta 14 ezer 500 autós hajt át a téren. A 22,5 méter átmérőjű turbókar ­forgalom 2 sávját a tervek sze­rint 7 centiméteres bordákkal választják majd el. 30 kilomé­teres sebességgel 5000 autós hajthat át rajta óránként. A csomópontba az Andrássy út­ról, a Bajcsy-Zsilinszky utcá­ról, a Szent István térről és a Táncsics utcáról lehet behaj­tani. WMMWPSBai Nyár végére elkészül a Kálvin téri körforgalom. FOTÓ-. KARNOK CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents