Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-17 / 40. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD KÜLFÖLD Ahmadinezsád fenyeget teherán. Alig burkoltan meg­fenyegette kedden Mahmúd Ah­madinezsád iráni elnök az iráni atomprogramról tárgyaló nagyha­talmakat. „Ha bárki megpróbál nehézségeket támasztani Iránnak, válaszunk nem olyan lesz, mint a múltban. Olyat fogunk tenni vála­szul hogy meg fogják bánni" ­mondta az iszlám köztársaság ultrakonzervatív elnöke a tv-ben is közvetített teheráni sajtóérte­kezletén. Teherán egy hete beje­lentette, hogy 20 százalékos szintre dúsítja fel uránkészletét. Túlélte a mozdonyvezető brüsszel. Súlyos sérülések­kel, de túlélte az egyik moz­donyvezető a Brüsszel melletti vasúti szerencsétlenséget. A La Demiere Heure című napilap úgy tudja, annak a vonatnak a veze­tőjéről van szó, amely a feltevé­sek szerint figyelmen kívül hagy­ta a tilos jelzést. A szerencsét­lenségben 18-an vesztették éle­tüket, 125-en megsebesültek. Katonák fekete fóliával takarják el a bejáratot az egyetem területén. FOTÓ: MTI lenne a BKV-nál folyó nyomo­zással vagy ingatlanértékesí­téssel. Az NNI közlése szerint az eljá­rás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre nem hoz­nak nyilvánosságra. A nemzet­védelmi egyetem központi épü­letének bejárata elé autóbuszok és teherautók sorakoztak fel, amelyek eltakarták a bejáratot; majd terepszínű katonai ruhát viselő emberek fekete színű fó­liából mintegy 4 méter magas­ságban paravánt emeltek, hogy így takarják el a fotósok és ope­ratőrök elől az egyetem főbejára­tát. Késő esti hír, hogy két em­bert gyanúsítottként hallgattak ki, egy harmadiknál még tartott a házkutatás. A kihallgatott gya­núsítottak egyikét őrizetbe vet­ték, a másik szabadlábon véde­kezhet. 2010. FEBRUÁR 17., SZERDA iSióiüv „jésfnOsÁ BEFOLYÁSSAL ÜZÉRKEDÉS GYANÚJA MIATT JÁRT A ZRÍNYI-EGYETEMEN AZ NNI I ,TTtinM Előzetesben Regőczi A Fővárosi Bíróság előzetes letar­tóztatásba helyezte Regőczi Mik­lóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét. A bíró­ság azzal indokolta a volt BKV-s vezető előzetes letartóztatásba helyezését, hogy a bizonyítási el­járás megnehezítésének veszélye oly mértékű lehet, amit csak le­tartóztatással lehet kiküszöbölni. Védelmi pénzt szedett Védelmi pénzt szedett egy zsaroló diák kollégiumi társaitól Baktaló­rantházán, a 17 éves tanulót a rendőrség őrizetbe vette, a gyanú­sított 28 kollégistát zsarolt meg ­mondta Fülöp Gefgely. Azzal fe­nyegetőzött, ha nem fizetnek, megverik őket. A tarifa havonta 1000 forint volt, de fél évre ­ahogy a zsaroló fogalmazott ­„kedvezményesen" 2000 forintért megválthatták a nyugalmat. Hazahozták Thaiföldről a körözött férfit Hazahoztak kedden Thaiföldről egy 40 éves férfit, akit nemzet­közi elfogatóparancs alapján még tavaly decemberben fogtak el T. Ferenc a gyanú szerint tucatnyi társával még 2008 őszén egy kecskeméti diszkóban támadt két vendégre és két biztonsági őrre, s közülük kettőt életveszé­lyesen, másik kettőt súlyosan megsebesített, (mti) Házkutatás a rektori irodában Befolyással üzérkedés gyanúja miatt tartott kedden több he­lyen házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaság­védelmi főosztálya, többek kö­zött a Zrínyi Miklós Nemzetvé­delmi Egyetem rektori helyisé­geiben. budapest MTI A hirado.hu értesülése szerint Szabó János rektor kitalált tör­ténettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést. A portál úgy tudja: a rektor azzal a kitalált törté­nettel kereste meg a céget, hogy „a rendőrség nyomoz el­lenük, mert egyes alkalmazot­taik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja in­tézni, hogy a cég ebbe ne buk­jon bele". Előzőleg a Honvédelmi Mi­nisztérium (HM) azt közölte, hogy az ügy nincs összefüg­gésben sem az egyetemmel, sem a HM-mel, továbbá a mi­nisztérium cáfolta azokat a saj­tóhíreket, miszerint a felsőok­tatási intézményben folytatott házkutatás összefüggésben Megóvta a választást * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 16-i kenószámok: 11,12,17, 20, 21, 27, 38, 44, 4/, 49, 59, 63, 65, 66,67, 69, 71,74, 77, 79. MA MAR pénzváltó Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva, mindennap 8-21 óráig. Pfrwrwm 1 Psy^gre VÉTEL ELADÁS JEUR | 269,20| 274,00 Y USD 196,50 202,99 JCHF | 182,20 188,00 Y RON 63,50 67,99 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Halálos osztrák sajt BÉCS. Négy osztrák és két né­met halt meg egy ausztriai sajt­üzem listeria baktériummal fertő­zött termékeinek fogyasztásától tavaly - közölte az osztrák egészségügyi minisztérium. A saj­tokat a stájerországi Prolactal GmbH gyártotta. A fertőzött ter­mékeket kivonták a forgalomból Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS ANDRÁS. TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024 Tel./fax: 63/314-838 KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétet: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker.Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Katonákon kísérleteztek párizs. Kiskatonákon tesztelte a francia hadsereg az atomfegy­vernek az emberre gyakorolt lelki és fiziológiai hatását az algériai Szaharában a hatvanas években végrehajtott atomkísérietei során. A kísériethez háromszáz, Német­országban állomásozó kiskatonát használt a hadsereg: a robbanást követően az embereknek a be­csapódási pontot 300 méterre kellett megközelíteniük. A gyakor­lat során a névtelen jelentés sze­rint a hadsereg azt vizsgálta, hogy egy atombomba robbanása után az emberek hogyan visel­kednek a támadás helyszínén. Levéltárt nyit a Vatikán vatikánváros. A Szentszék díjmentesen hozzáférhetővé te­szi a világhálón saját levéltárá­nak a II. világháború éveiből származó dokumentumait. A Vatikán lapjában megjelent köz­lemény szerint a lépés célja „szolgálatot tenni a történelmi igazságnak". Megfigyelők úgy értékelik a bejelentést, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala azt a vitát hivatott le­csillapítani, amely XII. Pius pá­pának a holokauszt éveiben tett lépései körül dúl. Egyes körök szerint a néhai egyházfő nem tett meg mindent a zsidók meg­mentése érdekében. kijev. Julija Timosenko szemé­lyesen nyújtotta be az ukrán el­nökválasztás eredményének megóvására vonatkozó keresetet kedden Kijevben. Az AFP francia hírügynökség egyik fotóriportere szemtanúja volt annak, hogy az ukrán miniszterelnök néhány párthívével együtt megjelent az illetékes bíróságon és benyújtot­ta az óvást, valamint az ahhoz csatolt, a Timosenko-tábor sze­rint bizonyítékként szolgáló többkötetnyi anyagot. A bíróság szóvivője közölte: a dokumentu­mokat átvették, majd iktatták. A vesztes politikus honlapján az olvasható: az óvási keresethez csatoltak olyan fényképeket és videofelvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy az elnökvá­lasztás február 7-i második fordu­lójának eredményét meghamisí­tották. (mti) OCCITAN Hibrid kukorica vetőmag fantasztikus akció 22.500,- Ft 80.000 szemes kiszerelésben Ha azt tettük volna, amit a Fidesz mond... Békési Zoltán 06-20/9232-044 Opavszki Mihály 06-30/218-0431 De az MSZP-kormány azt tette, amit tennie kellett. A felelős gazdálkodásának köszönhetően mára minden magyar nyugdíjas biztonságban érezheti élete munkájának megtakarítását. A nyugdíjrendszer átalakításával hosszú távon biztosítottuk a fenntarthatóságot, a gazdasági válság negatív hatásai ellenére elértük, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket és bevezettük a nyugdíjprémiumot.

Next

/
Thumbnails
Contents