Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-09 / 33. szám

2010. FEBRUÁR 9., KEDD AKTUALIS 0T EVE ÜRESEN ALL - ELADÓ A CIGÁNY KÖZÖSSÉGI HAZ Legalább 12 500 000 forint kárba veszett SZEGED FOLYTATÁS AZ T OLDALRÓL _ A telket most 20 millió forin­tért hirdette meg az IKV Zrt. Szentgyörgyi Pál gazdasági al­polgármester elmondta: mivel az építményt teljesen tönkre­tették, azt várhatóan le kell bontani. Ezért csak telekként becsültette fel az IKV Zrt. az ingatlant. A kérdésre, hogy a leendő új tulajdonosnak fel kell-e újítani a közösségi há­zat, és ebben a funkcióban kell-e üzemeltetni azt a későb­biekben, az alpolgármester nemmel válaszolt, majd hoz­zátette: „egyszer volt Budán kutyavásár". A vevő az építési szabályzatnak megfelelően építheti be és használhatja a területet. Gila Ferenc önkor­mányzati képviselő, a tulajdo­Annyira lepusztult, hogy telekként becsültették föl. FOTÓ: VERÉB SIMON A mi házunk 2005. március. Megnyílik a cigány közösségi ház. Czutor Zsolt, az Amaro Kher vezetője olyan közösségi programokat szeretne, amelyek­re vevő a cigányság. A tervek szerint a házba ismert roma művészeket - Szakcsi Lakatos Béla, a Váradi Roma Café, Pege Aladár - hívnak meg havonta két alkalommal, emellett a helyi művészek is bemutatkoznak. 2005. május. Czutor Zsolt lemond tisztségéről: állítása szerint több­szörös, írásbeli kérelmei ellenére sem biztosítottak a működés anyagi és technikai feltételei. 2005. augusztus. A ház lényegében bezárt, mert tulajdonosa, a CKÖ nem szavazta meg Tiszai Annamária és Kovács Klára művelődésszer­vező foglalkoztatását. A ház vezetője, Virág Zsolt pedig nélkülük nem akarta tovább vinni az ügyeket. 2009. szeptember. Az épület siralmas állapotba került. A kapu zárva, de valakik több alternatív bejáratot is vágtak a kerítésbe. Lehegesztet­ték az ajtókat, rácsokat tettek az ablakokra - mégis hajléktalanok ta­nyáznak itt, a rendőrségnek többször is ki kellett vonulnia. nosi bizottság elnöke hozzá­tette: az építési besorolás mó­dosítását is kérheti az új tulaj­donos. Ő egyébként úgy tud­ja: már volt érdeklődő. Mindenesetre 6 év alatt 4 milliót csökkent a telek ára ­továbbá ott a 8 és fél milliós felújítási költség. Ez 12 és fél milliós mínusz. Plusz: a támo­gatási összeg, a 79 ezer 623 euró (aktuális árfolyamon 21 millió 900 ezer forint) sorsát senki sem ismeri. - Sírógörcs kerülget, ha lá­tom a házat. Nagyon jó kezde­ményezés volt. Hagyományőr­ző rendezvényeket, gyermek­programokat, focipályát ter­veztem ide - mondta lapunk­nak Kolompár László, a CKÖ vezetője, aki szerint a pénzte­lenség az oka annak, ami tör­tént. Kevés volt a támogatások összege. - A CKÖ-nek tartozá­sai vannak, ezért nem tudtunk pályázni - ismerte el Kolom­pár László, aki 2006-ban lett a szervezet elnöke - ekkor már állítása szerint nem maradt a pályázati pénzből. Czutor Zsolt, a ház első ve­zetője 2005-ben 2 hónap után lemondott tisztségéről. - Ma­gára hagyták a cigányságot ez­zel a feladattal. Szerettem vol­„Már átadásakor borzasztó állapotban volt a ház, nem is szabadott volna átvenni." Czutor Zsolt na, ha a város segít nekünk a működtetésben. Nem így lett. Közelébe sem jutottunk annak a lehetőségnek, ami rólunk szólt. Már átadásakor borzasz­tó állapotban volt a ház, nem is szabadott volna átvenni. Ro­mos volt a kerítés. A 375 ezer forintos számítógépek már a leltárnál meg sem voltak. El­vitték őket - emlékszik. •••••••••••••••••••••••••••••••• KHMMMHHMMMMMMMMMI HnMMNMNNHHMMMMR HÍREK Együtt a Maros és a Körös völgyében A SZEGEDI ÉS AZ ARADI EGYETEM EGYÜTTMŰKÖDIK. Az élőhely-minősítési rendszer és az ökoszisztéma-szolgáltatás •kiterjesztése a Maros és a Kö­rös völgyében címmel, határon átnyúló, uniós pályázaton 177 ezer euró támogatást nyert a Szegedi Tudományegyetem és a Vasile Goldis Nyugati Egyetem. A két ökológiai tanszék prog­ramja közel hetven százalékban hazánk területét érinti. Február l-jén indult, 18 hónapon át tart a munka - tudtuk meg tegnap. Sajtótájékoztatóján Körmöczi László projektvezető elmondta, a tájhasználat leghatékonyabb módját keresik. A két egyetem szakértelmét és tapasztalatait integráló kutatási projektnek köszönhetően a dél-alföldi régió az ország egyik leginkább fel­térképezett ökoszisztémájú vi­dékévé válhat. A közös élő­hely-minősítési rendszer a fenn­tartható fejlődést szolgálja. Huszár Lajos Passiója lemezen A HUNGAROTON CLASSIC GONDOZÁSÁBAN MEGJE­LENT Huszár Lajos Erkel-díjas szegedi zeneszerző Passió et mors Domini nostri jesu Christi című művének CD-felvétele. A lemezen a Magyar Nemzeti Énekkart Antal Mátyás vezény­li, a szólisták: Megyesi Schwartz Lucia, Honinger Lász­ló, Asztalos Bence és Cser Krisztián. Orgonán közreműkö­dik: Almásy László Attila. A CD Szegeden is kapható a Zrínyi utcai egyházi könyvesboltban. A budapesti Mini Fesztiválon nemrégiben nagy sikerrel mu­tatták be Huszár Lajos Alföldi varázsénekek című dalciklusát Polner Zoltán verseire. A pre­mieren Meláth Andrea énekelt, Réti Balázs zongorázott. FORGALOMKORLATOZASSAL ES UTZARRAL JAR A SZENTESI BERUHÁZÁS Átalakítják a belvárost Jövő héten megkezdődik Szen­tes főutcájának átalakítása: két körforgalom, új járda és bicikli­út épül a Kossuth utcán, ame­lyet nyáron egy hétre teljesen lezárnak. Kevesebb lesz a par­kolóhely, de több zebrán lehet majd átkelni. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL 2010 végén rá sem lehet majd ismerni a szentesi Kossuth ut­cára: az önkormányzat négy megnyert pályázat összevoná­sával teljesen átalakítja a vá­rost kelet-nyugati irányban átszelő közlekedési folyosót. A beruházás összköltsége meghaladja a 400 millió fo­rintot. Ennek mintegy harma­dát kell önerőként biztosíta­nia Szentesnek. A fejlesztés egyik végpont­ja a Széchenyi liget bejáratá­nál a Kurca-híd lesz, amit szé­lesítenek, hogy egy biciklisá­vot alakítsanak ki rajta, a má­sik pedig az Ipartelepi úti kör­forgalom - ott fog az új kerék­párút csatlakozni a korábban megépült szakaszokhoz. A bi­cikliút egyébként a Kossuth térig a Kossuth utca déli olda­lán fut majd, onnantól az északi oldalon folytatódik, egészen a Rákóczi utcai cso­mópontig, ahol visszatér a dé­li oldalra. A Kossuth két legforgalma­sabb kereszteződésében, az Ady Endre és a Klauzál utcá­nál is mobil körforgalom épül, terelősziget segíti majd a for­galmat a Mátyás király és a Jó­zsef Attila utcai csomópont­nál. Az Ady Endre és a Hor­váth Mihály, valamint a Bocs­kai és a Klauzál utca közötti szakaszon, az északi oldalon közel 50 parkolóhely szűnik meg. Négy új gyalogátkelőhe­lyet alakítanak ki: zebrát fes­tenek fel a posta elé, az evan­gélikus templomhoz, a Má­tyás király utca torkolatánál és a városi könyvtárnál. Dísz­burkolatot kap a főutca a Pe­tőfi Szállótól a Horváth Mi­hály utcáig. Ami az ütemtervet illeti: a város csütörtökön adja át a munkaterületet a kivitelezők­nek. Először a bíróság és a posta környékén fogják fel­bontani a járdákat, hogy a szükséges közműfelújításokat és átépítéseket elvégezhessék. Jövő héten a Rákóczi utca és az Ipartelepi út közötti kerék­párútszakasz kivitelezése is el­kezdődik. Ha ezzel elkészül­tek, folytatják a munkát a Bocskai utcáig. Március elején a Kurca-híd bővítése is elin­dul. A munkák miatt az év so­rán szakaszos forgalomkorlá­tozásra kell számítani a Kos­suth utcán. Az aszfaltozás előtt lesz majd egy hét, amikor teljesen megtiltják a közleke­dést a csatornafedlapok beépí­tése miatt a Kossuth utcán. A Kölcsey utca 6. szám fölött, a korzó tetején. FOTÓ KARNOK CSABA Egy palota tetőtere eladó a korzón Körforgalom épül a Klauzál utcai kereszteződésben is. Az utca jobb oldalán látható parkolók helyén bicik­liűt fut majd. A SZERZŐ FELVÉTELE Ritka a régi bérházak tető­tér-beépítése Szegeden, mint a fehér holló. A műemléki bel­város tetejére sokan vágynak, de vagy a lakók nem engedik, vagy nagyon drága az építés. A külső részeken pedig nincs a tetőtérre kereslet. SZEGED DOMBAI TÜNDE Nemsokára eladásra kínálja az önkormányzat a szegedi korzón az egyik palota beépí­tett padlásterét. A kezelő IKV Zrt. elnök-vezérigazgatójától, Németh Istvántól megtudtuk, ritka az ilyen bérház a város­ban. A Kárász és a Kölcsey ut­ca sarkán álló ház padlásterét még tíz évvel ezelőtt átalakí­tották, jelenleg szerkezetkész, irodának vagy lakásnak alkal­mas 50-80 négyzetméteres helyiségeket találni benne. A patinás épület és az exkluzív környezet talán kárpótolja a vevőt amiatt, hogy gyalog kell felkutyagolni az emeletre. Nem gyakorlat Szegeden sem az önkormányzati, sem a magántulajdonú ingatlanok „tetejének" beépítése. Az ingat­lankezelőnél és egy társasház­kezelőtől is azt hallottuk: leg­főbb akadály a pénz, mert hor­ribilis költsége van némelyik műemlék átalakításnak. Rá­adásul az is emeli az árat, hogy parkolóhelyet kell hozzá meg­váltani vagy kialakítani. Mivel akad foghíjtelek a belvároshoz közel, akinek ennyi pénze van, vesz vagy épít magának újat, ahol nem kell lépcsőzni. A belvárosi paloták tornyos padlásterébe sokan vágyná­nak, ám ott általában a lakó­közösség nem egyezik bele az eladásba: nem akarnak a fe­jük fölé újabb lakót. - Szeged szerencsés, nin­csenek olyan lerobbant bérhá­zai, ahol a csillagászati renová­lási költség rászorítaná a tulaj­donosokat a tetőtér kiadására. Ez a fővárosban most is köz­kedvelt megoldás, így gazdál­kodjék ki a renoválást a belvá­rosban - hallottuk az egyik leg­nagyobb szegedi társasházke­zelő cég, a Block 2000 vezető­jétől. Kaplonyi György elmond­ta, az önkormányzati lakások privatizálása előtti időből van­nak náluk is lakott tetőterek, például a Szentháromság és a Puskás utca, valamint a Kos­suth Lajos sugárút „tetején".

Next

/
Thumbnails
Contents