Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-08 / 32. szám

2010. FEBRUÁR 8., HÉTFŐ 208 I akhprpnr1p7p<; Ha'du 'stvan>azaz ^teve 'atn'sem bfrja magát a tévében: Cl I1JC&C9 „Nagyon nagy rajongója voltam a Heti hetesnek, amíg nem voltam benne - de sajnos veszítettek egy nézőt SZERKESZTI SUDÁR ÉVA velem, amint belekerültem, mert én semmiben, se filmen, se televízióban nem bírom magam visszanézni." CSÁKNÉ GÖRGÉNYI GABRIELLA VIRÁGKÖTŐ- 2. lépés: az álarcra ragasztópisztoly MESTER segtségével fiittereket, gyöngyöket és csillámokat ragasztunk. Majd a végén apró virágokkal díszítjük. M LO EGY HÚRON PENDÜLNEK 99 Alexszel egy húron pendü­lünk, teljesen egyforma az ízlésünk, így könnyen rendeztük be közös ottho­nunkat. habár a konyhánk teljesen a fe­leségem ízlé­sét tükrözi. Debreczeni Zita után szintén Budapesten, de ezúttal Hajdú Steve lakásában vendégeskedtünk. A színész és angol felesége, Alex polgári stílusú otthonukban sikeresen egyesítették a két nemzet építészeti jellemvonásait, s kimondottan sz(t)ívélyes hangulatban vártak minket. OTTHON VARGA ALEXANDRA Elsőre azt mondanám, még kész sincs az otthonuk, hiszen alig van benne bútor, ám a küszöböt átlépve összeáll bennem a kép: ez egy igazi, hamisítatlan viktoriánus lakás, némi magyar hagyománnyal ötvözve. OTTHON SWEET OTTHON Nem lehet eldönteni, hogy melyik nemzet dominál jobban, csak annyi bizonyos, hogy meleg, ízléses módon berendezett lakásuk van Steve-ék­^Sz ©ívesen fogadva KÖNNYŰ ESTI SÉRTÉS 99 Tagja vagyok a Könnyű Esti Sértés nevű színészzene­karnak, töb­bek között a győri születé­sű Polyák Lil­lával. aki az együttes éne­kese. nek, amit segítség nélkül ketten ren­deztek be, s még csak egy éve vettek birtokukba. - „Otthon sweet otthon" - így jel­lemzi Steve álomlakásukat. - Utálom a zsúfoltság érzetét, én inkább a tá­gas és magas tereket, a polgári stílust s a klasszikus vonalat kedvelem. Szá­momra a fal csakis halvány árnyalatú lehet, a bútor és a padló fából, az ösz­szes többi pedig téglából készülhet, mivel a természetes anyagok híve va­gyok. Alexszel egy húron pendülünk, teljesen egyforma az ízlésünk, így könnyen rendeztük be közös ottho­nunkat, habár a konyhánk teljesen a feleségem ízlését tükrözi. Ebbe nem is kívántam beleszólni, már csak U1 vCU M CÜ Modern „matrica a faiakon SÁRVÁRI ANITA LAKBEREN­DEZŐ (WWW. SARVARIANI­TA.HU) ÍGY KÉSZÜL 99 A falmatricákat prémium minő­ségű papírra, ragasztónyo­matoshátfelü­lettel és vinil­borítással nyomtatják, amelyek közül minden korosz­tály és külön­böző íztésvilá­gú érdeklődő megtalálhatja a saját igényei­nekmegfelelő terméket. A dekorációs tapéta falmatricák egyszerű és költségkímélő megoldást kínálnak, ha lakásunk különböző helyiségeit szeretnénk otthonossá és egyedivé varázsolni. A szokásos, festett megol­dás praktikus alternatí­váját kínálja ez a külföl­dön már bevált módszer, mert pillanatok alatt saját ke­zűleg, szakember bevonása nélkül tudjuk változtatni fala­ink és berendezési tárgyaink dekorációját. Az eljárás másik fontos aspektusa környeze­tünk gyors újraformálhatósá­ga, hiszen a fali matricák eltá­volításkor nem teszik tönkre az alattuk lévő falfelületet. Néhány téma a legnépsze­rűbb matricák közül: Nappaliba óriásminták, dolgozószobába hajós vagy vá­roskép, valamint gyerekszo­bákba népszerű mesefigurák, tündérek és lovagok. Nagyobb lányoknak különböző organi­kus mintákat is választhatunk. Csak a fantáziánk szab határt annak, hogy éppen milyen fe­lületet dekorálunk, legyen szó ablakról, falról, esetleg bútor­felületről. • 0 * # ö 0 CD Farsangi tö hangulatban ÁLARC ÉS HAJDÍSZ •IHIHHHH % A Vacsoracsatában a Heti hetes csapatát látta vendégül. azért se, mert ő többet tartózko­dik itt, mint én, de szeretném le­szögezni, ha né­hanapján főzök valamit, azt álta­lában siker koro­názza - mondja mosolyogva a He­ti hetes sztárja. HA ANGLIA, AK­KOR KANDALLÓ Az angolok jel­legzetes helyisé­ge a szalon, a vendégvárás színhe­lye. Itt jönnek össze az ismerősök, s fogyasztják el ötórai teájukat, amelyhez gyömbéres kekszet maj­szolnak. Na de a szalon mit sem ér kandalló nélkül... - A feleségemnek egy kikötése volt, mégpedig hogy kandalló le­gyen! A sza­lon a legfon­tosabb helyi­ség egy an­gol ember la­kásában, ahol a me­lengető zug szinte kötele­ző. Azt hi­szem, ez va­rázsolta iga­» Utálom a zsúfoltság érzetét, én inkább a tágas és magas tereket, a polgári stílust s a klasszikus vonalat kedvelem. Számomra a fal csakis halvány árnyalatú lehet, a bútor és a padló fából, az összes többi pedig téglából készülhet, mivel a természetes anyagok híve vagyok. zán meghitté az otthonunkat, a tűz előtt ücsörög­ve hatalmasakat szoktunk beszél­getni. ROCK 'N' ROLL A FALAKON ÁT Hajdú Steve gyö­nyörű panorámá­jú lakásának pol­cait rengeteg ott­honról hozott em­léktárgy s családi ereklye díszíti, míg a falakon ha­talmas festmények lógnak, de ked­vence, a basszusgitárja a ház legna­gyobb éke. - Tagja vagyok a Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekarnak, többek kö­zött Polyák Lillával, aki az együttes énekese és Fesztbaum Bélával, aki pe­dig a billen­tyűs - meséli a színész. ­Néha otthon gyakorolok, ilyenkor az­tán dübörög­nek a falak a rock 'n' rolltól az egész lép­csőház nagy örömére. Alapanyagok: kartonpapír, csillá­mok, fiitterek, gyöngyök, tollak, \ C] J apró virágok. 3. lépés: gyakorlatilag ugyanezeket a díszítéseket elvégezzük a hajdísz­nél is. Jó múlatást a farsangi bulin! 1. lépés: a kartonpapírból álarc formát vágunk, a hálóra gyöngyö­ket ragasztunk, majd mindkettőt tollal díszítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents