Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-08 / 32. szám

| AKTUÁLIS 2010. FEBRUÁR 8., HÉTFŐ KÖRKÉP Képviselők vízről és szavazatokról ÁSOTTHALOM. A szavazat­számláló bizottságokról, a közfoglalkoztatási terv költ­ségvetési rendeletéről és ivó­vízminőség-javításról is szó lesz a képviselő-testület soros ülésén, szerdán 14 órától a polgármesteri hivatalban. Kortársképzés HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Ismét kortársképzést indított a Hód­mezői Tinivilág Alapítvány. A programban résztvevő kö­zépiskolások arról tájékozód­hatnak, miként óvhatják meg a káros szenvedélyektől és a bűncselekményektől társai­kat. Az alapítvány 4 éve indí­totta el - elsősorban a 7-8. osztályos és a 9-10. osztályos - diákok képzését, miután a gyerekek általában a kortár­saikra hallgatnak leginkább. Az általános iskolásoknak ta­valy októbertől decemberig tartott a program, amelyen 21-en vettek részt. Most a kö­zépiskolások a csapatépítés után a dohányzásról, majd a drogokról, a bűnmegelőzés­ről. végül az agresszió és a konfliktusok kezeléséről hall­hatnak előadásokat. Elindult a báli szezon MAKÓ. A hét végén a Makói Oktatási Központ Galamb-tagin­tézménye, illetve a juhász Gyula Református Gimnázium és Szak­képző Iskola szalagavató ünnep­ségeivel megkezdődött az isko­lai báli szezon. Mindkét intéz­mény az Erdei János Sportcsar­nokban tartotta rendezvényét; a Galamb József nevét viselő is­kola 8 végzős osztályának 186 diákja pénteken (amikor fotónk is készült), a juhász Gyulá-sok 80 búcsúzó tanulója pedig szombaton. Mindkét programot színvonalas zenés-táncos pro­dukciók színesítették. A követ­kező bált a hét végén a József Attila Gimnázium tartja a város­ban - ott viszont, kuriózum­ként, nem szalagot, hanem gombot tűznek a végzősökre. Gyermekkori stressz MÓRAHALOM. A gyermekkori stresszről, a problémák kezelé­séről, ezek lehetséges módsze­reiről dr. Szalma Ibolya klinikai szakpszichológus tájékoztatja az érdeklődőket szerdán 18 óra­kor az Aranyszöm Rendezvény­házban. A Kávéházi Társalgások sorozat programja ingyenes. Kasszasikerek SZEGED. Kas(s)zasikerek cím­mel nyílt kiállítás Kasza Mag­dolna grafikusművész képre­gényeiből és grafikáiból Do­rozsmán a Petőfi Sándor Mű­velődési Házban. A tárlat már­cius 5-éig tekinthető meg a ház nyitvatartási idejében. Bessenyei nevét veszi fel a PMK A hódmezővásárhelyi születé­sű Bessenyei Ferenc színmű­vészről nevezik el a megújuló ­jelenleg Petőfi Sándor nevét vi­selő - városi művelődési köz­pontot. A művelődési központ felújítása után a névtáblát is lecserélik. FOTÓ: KARNOK CSABA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Nemcsak a Petőfi művelődési központ (PMK) épülete újul meg a jövőben, új nevet is kap a hódmezővásárhelyi intéz­mény. Almási István alpolgár­mester a legutóbbi közgyűlé­sen egyéni képviselői indít­ványban javasolta: Vásárhely $9 A tervek szerint tavasszal indul az átépítés. Az emeleti irodákat elbontják, helyükön kulturális találkozótér lesz. szülöttéről, Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas szín­művészről nevezzék el a kul­turális központot. Már többször megírtuk: a város az Agóra Programhoz kapcsolódóan 1 milliárd 116 millió forintot nyert a művelő­dési ház felújítására. A tervek szerint tavasszal indul az át­építés. Az emeleti irodákat el­bontják, helyükön kulturális találkozótér lesz. A nézőteret is átalakítják. A szomszédos parókia helyén új épület ké­szül, ahol irodák, táncterem kap helyet. Az intézményt tel­jesen akadálymentesítik. A központ multifunkcionális szerepet tölt majd be, ahol fel­nőttképzés és zeneoktatás fo­lyik, de a civilszervezetek is helyet kapnak. Almási István elmondta: már felvették a kapcsolatot a színész özvegyével, B. Élthes Eszterrel, aki szóban hozzájá­rult ahhoz, hogy Bessenye­iről nevezzék el az új kulturális központot. Ha­marosan írás­ban is megkap­ják az engedélyét. Az intéz­mény a felújítás után, várható­an 2012-ben veszi fel Bessenyei Ferenc nevét, aki 1919-ben szü­letett Hódmezővásárhelyen. Ál­talános iskolás éveit a Klau­zál-iskolában töltötte, és 21 éve­sen szintén a városban indult színészi karrierje. Súlyos baleset Vajhátnál HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Egy 15 éves lány csonttörést szenve­dett abban a balesetben, ami még péntek este történt a 47-es főúton, Vajhát közelében. Egy Szegedről Vásárhely felé közle­kedő Volkswagen sofőrje sáv­váltás közben nekiütközött egy Hondának. Mindkét autó az árokba borult. Egy vásárhelyi asszony vezette a Volkswagent, két gyermekével utazott. Az édesanya és a másik, 13 éves gyermeke könnyebben sérült meg. A Honda vezetője, egy 23 éves szegedi férfi szintén köny­nyebb sérülést szenvedett. Úgy tudjuk, valaki hátulról rávillan­tott az asszonyra, aki ettől meg­ijedt, és jobbra rántotta a kor­mányt - ezért történt a baleset. •••••••••••••••••••••••Mi RangAdó másodszor DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ. Az APEH el­nöke által 2008-ban a középis­kolások számára meghirdetett RangAdó vetélkedő 2009 vé­gén második alkalommal in­dult el, amelyre a dél-alföldi ré­gióban 22 középiskola 63 csa­pattal nevezett be. Egy csapat 5 tanulóból és egy felkészítő ta­nárból áll. 2010. január 15-éig három internetes feladatmeg­oldáson vettek részt a diákok: eldőlt, hogy a régiós elődöntő­ben 6 csapat indulhat, közülük 4 Csongrád megyei: a szegedi SZKTT - az Eötvös József Egy­séges Gimnázium, a makói Er­dei Ferenc Szakközépiskola, a Szegedi Kereskedelmi, Közgaz­dasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, valamint a vásárhelyi HISZK Eötvös József Székhelyintézmény. A régiós elődöntőt február 19-én rende­zik meg az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága kecs­keméti épületében. A legjob­ban szereplő csapat bekerül az országos döntőbe, amely már­cius 5-én lesz Budapesten. S. 0. S.-önkénteseket keresnek SZEGED. Szegedi telefonos lelki­elsősegély-szolgálat keres kari­tatív tevékenységre önkéntese­ket. Az S. 0. S.-telefonszolgálat olyanok jelentkezését várja, akik nyitott szívvel tudják meg­hallgatni a lelkisegély-szolgá­lathoz fordulókat, továbbá ha­vonta 2-3 éjszakai ügyeletet vállalnának - térítésmentesen, szabadidejükből. Aki csatlako­zik - a képzést követően - egy 29 éve működő, megtartó és együttműködő közösség tagja lehet. A jelentkezők válogatás és szűrés után önköltséges ön­ismereti tréningen vesznek részt, majd ingyenes speciális képzést kapnak a telefonos se­gítő munkához. A tréning már­cius l-jén indul. A jelentkezés feltétele: legalább érettségi, 23 év feletti kor és megfelelő sze­mélyiség. Érdeklődni lehet a 62/436-570-es számon, hétköz­napokon 9-től 16 óráig. Jelent­kezni a szeged29@gmail.com e-mail címen lehet. ••••••••••••••••••••••••••••MMHMaHBHBHB^ NEM AZÉRT ELLENŐRIZNEK, HOGY BÜNTESSENEK Jegyeket, bérleteket! A közösségi közlekedésben csak az vehet részt, akinek je­gye vagy bérlete van, kivéve a hat éven aluliakat és a 65 év fe­lettieket, akik ingyen utaznak. A potyaút akár 23 ezer 500 fo­rintba is kerülhet Szegeden - az ellenőrök nem népszerűek. SZEGED BERECZKY DIÁNA Minden hónap 5-én nagy a for­galom a menetjegy-árusítók­nál, hiszen az előző havi szel­vények érvényessége aznap éj­félkor jár le. Sorban állt a kis­gyermekes Eszter is, akivel a Dugonics téren beszélgettünk. - Muszáj bérletet venni, mert villamossal hordom a kicsit a bölcsibe, így olcsóbb, mintha mindennap jegyet vennék. Nem éri meg bliccelni, túl ma­gas a büntetés - mondta. A középkorú Klári nemcsak ma­gának, a fiának is vett bérle­tet. - Nemrég megbüntették a gyereket, de erről csak akkor értesültem, amikor megérke­zett egy több mint 20 ezer fo­rintos csekk - kifogásolta. A jegyellenőr nem túl nép­szerű, erről meggyőződhet­tünk, mikor kettejüket elkísér­tük a 4-es villamos vonalán. - Jó napot kívánok! Legyenek szívesek a jegyeket és bérlete­ket bemutatásra előkészíteni! - hangzott fel a jól ismert fel­szólítás. Az utasok többsége szó nél­kül tett eleget a kérésnek. Egy idősebb bácsi azonban, aki szemmel láthatóan elmúlt 65 éves, odaszólt a mellette ellépő ellenőrnek: - Mutassak vala­mit? Nem? Na azért, mert van jobb dolgom is! - mondta, majd fennhangon közölte, hogy elmúlt 81 éves, hagyják őt békén. Az ellenőrök eközben folytatták munkájukat. A bérle­tekhez személyi igazolványt kértek, a fiatalabbaktól pedig diákigazolványt. A tizenéves Enikőt ez utóbbi idegesíti. - A Az ellenőrök a becsületes utasokért dolgoznak. FOTÓ: FRANK YVETTE A pótdíjak összege Bálint Ákos, a Szegedi Környe­zetgazdálkodási Nonprofit Kft. közlekedésszervezési divízióve­zetője hangsúlyozta: az ellenőr­zésnek nem a büntetés a célja. - Az ellenőrök a becsületes uta­sokért dolgoznak. Azért, hogy nekik ne kelljen drágább jegyet váltani csak azért, mert mások bliccelnek. Butaság, amit néhá­nyan hangoztatnak, hogy az el­lenőröknek ki van adva egy „büntetési minimum"; ha valaki­nek van érvényes szelvénye, azt nem tudják megbüntetni. Ha va­laki jegy, bérlet nélkül utazik, vagy nem tudja igazolni a ked­vezményre való jogosultságát, büntetést kap. A helyszínen, il­letve 3 napon belül 6 ezer forin­tot kell fizetnie. Harminc napon belül 10 ezer 500 forint a bünte­tés, ezen túl 23 ezer 500 forint. Ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, és ezt 3 munkanapon belül bemutatja, csak 800 forin­tot kell fizetnie az ellenőrzéssel megbízott Dakört Kft. irodájá­ban, a Kossuth Lajos sugárút 50. szám alatt - tájékoztatott. diákomat a többi iratommal együtt a pénztárcámban tar­tom, macerás elővenni - ma­gyarázta. A villamos közepén két hajléktalan férfi „akadt fenn a hálón". - Baj, hogy nincs jegyünk? Nem szállha­tunk le, mert időre kell men­nünk! - jelentette ki egyikük, majd felszólításra végül mégis leszálltak. A szelvényeket ellenőrző Krisztián már meg sem lepő­dik, ha a bliccelő „beszól" ne­ki. - Az utasok gyakran akar­nak meggyőzni saját jogaik­ról, miközben elfeledkeznek kötelezettségükről: ha utazni szeretnének, jegyet kell válta­niuk - fogalmazott.

Next

/
Thumbnails
Contents