Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-29 / 24. szám

3 73 ÉVES CSONGRÁDI ASSZONNYAL VEGZETT A NEVELT FIA ES ANNAK BARATJA Ágyneműtartóba rejtették CSONGRÁD FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az idős szomszéd elárulta, ak­kor még nem gyanakodott semmire, csak amikor sötéte­dés után kijöttek hozzá a rendőrök, akkor tudta meg, valójában mi is történt. Az el­hunyt nőről elmondta, nem voltak saját gyerekei, ezért három kiskorút örökbe foga­dott. Ketten már elköltöztek az Attila utcából, csak Laci maradt otthon. Úgy hallotta, korábban sem volt felhőtlen a viszony a fiatalok és a nevelő­jük között: pár éve Laci egy­szer már felpofozta az asz­szonyt. Pista bácsi nem tudta megmondani, Laci mivel fog­lalkozott, csak azt, hogy egy ideig Szentesen élt albérlet­ben, majd visszaköltözött Csongrádra. Lapunk információja sze­rint a kiérkező mentők az ágy­neműtartóban, mégpedig elég rendellenes pózban találtak rá az idős nőre: akkor már ha­lott volt. Megpróbálták újra­Ebben az Attila utcai házban történt a tragédia, FOTÓ: BÍRÓ DÁNIEL éleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta. Bűncselekmény gyanúja csak akkor merült fel bennük, amikor külsérelmi nyomokat fedeztek fel a nő ar­cán. Ezután ők hívták ki a rendőrséget. A gyanúsította­kat még aznap elfogták és elő­zetes letartóztatásba helyez­ték, ellenük halált okozó testi sértés és kifosztás gyanúja mi­att indult büntetőeljárás. IIWIIélWWWIMIMIWráHIIIMIII'WIIMieilMietölllll 'U'll HHiiMHMMMHHHMMMHH Herényi hiába győzködte a megyeieket Múlt héten Karsai Péter, ked­den Herényi Károly próbálta meggyőzni az MDF Csongrád megyei választmányi tagjait, hogy támogassák a választási együttműködést az SZDSZ­szel. Úgy tudjuk, nem sikerült. párttársait, hogy támogassák a választási együttműködést az SZDSZ- szel. Információink szerint nem sikerült, a jelenle­gi állás az, hogy Csongrád me­SZEGED GONDA ZSUZSANNA Este 6-tól 9-ig tárgyalt kedden Herényi Károly MDF-es ország­gyűlési képviselő a párt Csongrád megyei választmá­nyával Szegeden. Úgy tudjuk, arról próbálta meggyőzni „Országos választmányi tagként nemmel fogok szavazni az együttműködésre." Mészáros Tamás megyei alelnök gyében mind a 7 körzetben sa­ját jelöltet állítanak a fórumo­sok. Az MDF Csongrád megyei választmánya múlt csütörtö­kön is ülésezett. Akkor Kar­sai Péter országgyűlési kép­viselő próbálta meggyőzni csongrádi párttársait. Ezt kö­vetően Mészáros Tamás, az MDF megyei alelnöke meg­erősítette az MTI azon értesü­léseit, hogy a párt területi ve­zetése 90 százalék feletti arányban elutasította az együttműködés lehetőségét. Hozzátette: ellenezte Rabi Mihály megyei elnök azon felvetését is, amely felhatal­mazta volna az MDF orszá­gos elnökségét, hogy tárgya­lásokat folytasson az SZDSZ-szel. Az MDF városi elnöke, Tí­márné Horváth Magdolna a ja­nuár 30-án esedékes országos választmányi ülést követően ígért hivatalos információkat. Mészáros Tamás is azt mond­ta, hogy addig nem nyilatko­zik, de azt kijelentette, hogy országos választmányi tag­ként nemmel fog szavazni az együttműködésre: „Kerül, amibe kerül." Herényi Károlyt és Rabi Mihályt hiába keres­tük. JÖVÓ HETEN MÍNUSZ 15-20 FOKRA SZAMITHATUNK Elkezdődött a jégképződés a Tiszán Pihen a tápéi komp is. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az elmúlt napok rendkívül hi­deg időjárása miatt elindult a jégképződés a Tisza part men­ti szakszán, Csongrádtól a déli országhatárig. - Itt eddig 1-4 centis jégvastagságot mér­tünk. A Tisza magas vízállása miatt ilyen vékony még a jég­takaró - közölte Keller Péter. Az Atikövizig jégügyelete­se ugyanakkor elmondta, hogy ha a következő napok­ban is tartósan ilyen hideg marad az idő, illetve folyta­tódik a folyó apadása, a Ti­sza könnyen beállhat. - Ez természetesen nem azt jelen­ti, hogy síkjég borítja majd a felületét; a partnál leszakadó jégtáblák torlódnak egymás­ra. A jégvastagság így is elér­heti a 20-30 centiméter vas­tagságot, amire utoljára ta­valyelőtt volt példa. A folyó legjobban 1981-ben fagyott be, amikor már az alsó rak­partot is jégtáblák fedték. Szudár Béla, az Országos Meteorológiai Szolgálat szege­di állomásának vezetője sze­rint „készülhet" a Tisza a be­fagyásra. - Bár pénteken és szombaton a nap legmelegebb időszakában plusz 1-2 fok le­het Szegeden, hétfőtől a mos­taninál is keményebb mínu­szok köszöntenek ránk. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a nagy hideg legalább 10 napig tartja magát, akár mí­nusz 15-20 fokra is számítha­tunk - mondta a szakember. - A folyók jegén tartózkod­ni szabálysértés. Aki ezt nem tartja be, azt - az eset súlyos­ságától függően - figyelmez­tetjük, megbírságoljuk vagy feljelentjük - magyarázta Gé­zárt Attila. A Tiszai Vízirendé­„Ma és szombaton a nap legmelegebb időszakában plusz 1-2 fok lehet Szegeden." szet szegedi rendőrőrsének törzszászlósa elmondta, hogy tapasztalataik szerint főleg a gyerekek szeretnek csúszkálni a befagyott Tiszán. - A part és az úszóházak közötti 5-8 méteres szakaszra tavaly is többen bementek. Ez nagyon veszélyes, mert a jég­réteg összefüggőnek látszik, de alatta azért folyik a víz ­hívta fel a figyelmet a baleset­veszélyre Gézárt Attila. Juhász nélkül ÚJSZÁSZI ILONA ujszaszi.ilona@delmagyar.hu „Talán sohasem volt olyan nagy az 'állatnyomor', mint napjainkban". A mondat lapunkban jelent meg, 1938-ban. A nagy gazdasági világválság utáni években lett divatos téma az állatvédelem, akkoriban alakultak az első állatbarát egyesületek, „hogy elviselhetőbbé tegyék az ember világába került szegény párák életét". Szegeden „mint minden kultúrközpontban, régen tért hódított az állatvédelem. Megalakult az Állatvédő Egyesület, három évvel ezelőtt a Szegedi Állatbarátok Köre" - írja „(-ász.)", . . az akkori tudósító. Sőt 9 9 A nagy gazdasagl - „elvégre: az állat is világválság utáni ember" felkiáltással ­években tett divatos téma az állatvédelem. „átbúvárkodta az egész európai állatba­rát irodalmat és angol, német, lengyel, svéd példákon el­indulva megalkotta a magyar állatvédelmi törvény terve­zetét". Szerepelt abban olyan passzus is, hogy „aki állatot kínoz, bántalmaz, vagy vétkesen elhanyagol, 2 évi fog­ház- vagy 500 pengőig terjedő pénzbüntetéssel sújtható". A hölgy Szegeden alkotott jogszabálytervezete sokáig há­nyódott a minisztériumi íróasztalokon. Olyannyira, hogy a 72 éves mondat ma, az újabb világ­válság közepén is igaz: talán sosem volt olyan nagy az ál­latnyomor, mint napjainkban. Mert hiába, hogy egész iparág szerveződött a házi kedvencek kényeztetésére, nem sikerült az áttörés. Nem sikerült annak az egyszerű mondatnak a megértetése, amelyet Antoine de Saint-Exu­péry kis hercegének magyaráz el a róka: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél..." Felelős az Ember, aki kiemelkedve az állatvilágból a jószágokat saját létszükségletei fedezésére tenyészti, il­letve a maga szórakoztatásra tartja. Felelős, mint a jó pásztor a nyájért. Az utóbbi mondat többletjelentéseinek nagy az irodalma. De a bárány és a juhász gazdag jelkép­rendszerével, mint ahogy a létező állatvédelmi szabá­lyokkal is felesel a napi horror. A Szentes környéki ta­nyán december 19-e, az öreg pásztor halála óta senki sem gondozta a birkákat. A hanyag gazda senkit nem küldött a nyájhoz. Az állatok egy része elkóborolt, a megmaradt 58 jószág közül 21 éhen pusztult. Egy-egy birkából préda lett: a telep kutyái is éheztek, és megtámadták a legyön­gült állatot - az Ember nélküli vadon törvénye szerint. H1N1: helyi mérleg CSONGRÁD MEGYE. Tévhit, hogy az országos átlagnál több páci­ens hunyt el a H1N1 okozta szö­vődményben Szegeden és kör­nyékén. A vírust a szegedi kli­nikákon elhunyt - de többsé­gében nem Csongrád megyei il­letőségű - páciensek közül 17 testében mutatták ki, ám közü­lük 8 súlyos alapbetegséggel is küzdött, 7 krónikus betegségű, 1 pedig fejletlen koraszülött volt; 1 kismama halálért vi­szont csakis a H1N1 okolható. o nagy szám meglévő pénzre is! 2 havi, egy futamidőre vonatkozó. KSH biztos tartalék szárnyról KSH trambukn megtakarítási betétszámláról vagy KSH tartós bétéí szárnyról történő lekötés esetén ügyfelenként 50 ezet forinttól 50 millió (orintig 2010. január 25-töt február 26-ig történő lekötés eseten ha rendelkezik az alábbi, KSH lakossági számlákhoz kapcsolódó szolgáltatások valamelyikével: 2 csoportos beszedési megbizás 4 KSH Visa Classic bankkártya V leflaybb 5000 forintös havi rendszeres átutalási megbízás KSH lakossági számlákról (KSH biztos tartalék számlára, vagy rendszeres vétel megbízás nyíltvégű befektetési alapra, ietve rendszeres díjas megtakarítási életbiztosításba) V Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5. Szeged, Széchenyi tér 9. Szeged, Klauzál tér 5. Makó. Széchenyi tér 13-15. telefon: (06 62) 535 670 telefon: (06 62) 560 200 telefon: (06 62) 551 424 telefon: (06 62)511 240 wSRT "BŐSSS" •* KSH TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 -» www.kh.hu -> bank@kh.hu •» gyors ügyek sávja hiteltanácsadás befektetéstervezés •+ biztositások Jelen tájékozták) nem mktOsul aianlattötelnek vagy befektetési tanácsadásnak A termék eéásáL vatamiré az egyéb resteteket a vonatkozo szerződési leiétölek Ietve a vonatkozó Hrtetrnenyek. valamint a Bank Üzletszabályzata tartalmazza A Bark a kontldók megvataztstásának jogát fenntartja. A lekötött belát-a lefcótestol függően-a sávos kamatozású KSH biztos tartalék szamlára vagy KSH trambulin megtakartási Detetszamiara (alapkamata*** EBKM értékei 50 000 R eseten 3.04*. 1 rnáíforint eseten 3,05*. 5 m*ó forint eseten 3.26*. 50 mik) fohnt esetén 4,38*) vagy a KSH tartós betéti szárnyra (latra szólb kamatanak EBKM értéke 5.12*) jár te A KSH biztos tartalék számla 2010. május 31-ig. a KSH tartós betét szárny pedig a szambnyéás evében havdj-menles. " kővetően mindkettőre a 2010. január 11-ei Hirdetményben szereptö dg az Ványadó A KSH biztos tartalék ás KSH tartós betéti számié esetében is 5000 R számla megszüntetési iktat számítunk fel, ha szémiáial a nyitástól számított 1 éven beké megszüntet!. A hirdetésben szereplő KSH lekútöd betét valameit a KSH biztos tartalék szarnia ás KSH tartós békéd szama dijai, kanalai es EBKM értékei a 2010. január 11-én hatályos Hirdetmény szedni ken®* l Az atapokat a KSH Alapkezelő a PSZÁEB/t00.05tŐ2002s I a forgalmazási helyeken, a www khalapok.hu és a www kh hu Intömeles c 2 számú engedélye ztapfán lezel, részletös i .... i. i . . n * rtes oklaykon enmeto i apoBMOk es Kezelési szabályzatok tartalmazzak A hedetesben szerepé) megtakarítási áfetorztorrlAs szerződési teltételei megismerttötök a www.ldibbtosito.hu oktakin és a KSH Bank tiúlqaiban.

Next

/
Thumbnails
Contents