Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-23 / 19. szám

MOZAIK 2010. JANUÁR 23., SZOMBAT Ember a jeges vízben! SZEGED BOBKÓANNA Igaz, szikrázó napsütés, ám sü­vítő szél, és körülbelül mínusz 5 Celsius-fokos hőmérséklet ­lássuk be, nem éppen strand­idő. Ezt azonban Zsóri Zsolt teg­nap nem így gondolta. Kisga­tyára vetkőzött a Huszár Mátyás rakparton, s mintha csak egy medencébe menne bele, a lép­csőkön keresztül lassan elérte a jéghideg habokat. Átsétált az el­öntött autóúton, majd valahol a Tisza felőli járda magasságában belebuggyant a vízbe, és leúszta a száz méter mellet. - Istenem, még nézni is rossz! ­sápítoztak a közelben dolgozó közmunkások. Zsolt csak mo­solygott, kisétált a partra, elő­vette táskájából a langyos Anna termálvizet, ezt öntötte magára, hogy teste újra felmelegedjen. ­Moszkvában tanultam egyete­mistaként, ott népszerű a téli fürdőzés az egészségmegőrző szerepe miatt. Tíz évvel ezelőtt próbáltam ki először itthon, az­óta nem vagyok beteg - hallot­tuk az 52 éves geológustól, aki arra figyelmezteti azokat, akik utána csinálnák a testfagyasztó mutatványt: fokozatosan kezd­jék el a téli fürdőzést. Zsolt ősztől kezdve hetente kétszer-háromszor mártózik Zsóri Zsolt 52 éves geológus egészsége megőrzése érdekében nagyon sokat tesz, akár hetente kétszer-háromszor is megmártózik a jéghideg Tiszában. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA meg a Tiszában, hogy meg­szokja az egyre hidegebb vi­zet. Eddig nem történt baja, bár egyszer egy fotós mentette ki a zajló Marosból, ami erős sodrása miatt a jégtáblák közé szorította. A „kis incidens" azonban nem törte le Zsóri Zsolt lelkesedését: a jeges für­dőzés mellett a konditerem­ben is edzi testét. PWlDEÓ a neten! www.delmagyar.hu •••••••••••Mmni^^ A UPC Dlrect legújabb akciója 2010. január 31-ig! • Műholdas tv-eló'lizetés digitális minőségben. • Bronzé csomag: 2.500 Fl/Uo. Sllver csomag: 3.500 Fi/hó havidíjtól. • Az elsó három hónapban 0 Ft havid!) a Bronzé. Sllver és HB0 MaiPak csomagokra. • Egyszeri kedvezmény (csak nálunk!): új UPC Dlrect előfizetéséhez a hirdetés felmutatójának 2.000 Ft extra szerelesi dij kedvezmény' Az akció pontos részleteiről érdeklbdjon a forgalmazónál. „„ . Satellite Shop Szeged, Petőfi Sándor sgt. 67. Tel.: 62/442-476 Iraki barátok BAGDAD. A Facebook közösségi portálon keres iraki barátokat az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége, amely csütör­tökön indította el új profilját a népszerű platformon. Céljuk, hogy megszólítsák azokat az iraki fiatalokat, akik kíváncsi­ak az amerikai kultúrára és tár­sadalomra. A profil legvonzóbb lehető­ségeinek egyike az angol nyel­vi sarok, ahol az irakiak meg­tanulhatják, miként használ­ják az amerikaiak által hasz­nált kifejezéseket, mint példá­ul a once in a blue moon, ami annyit tesz: hébe-hóba. KALENDARIUM A Nap kél: 7.20 A Nap nyugszik: 16.31 A Hold kél: 10.08 A Hold nyugszik: 0.17 ISTEN ELTESSE! RAJMUND, EMERENCIA A Rajmund a német Raimund névből ered, amely a germán Raginmunt fejleménye. Jelen­tése: (isteni) tanács, döntés és védelem. Az Emerencia la­tin eredetű név. Jelentése: ér­demekben gazdag. Ma ünnepel még: ZELMA. Vasárnap köszöntjük: TIMÓT. EZT IRTUK 1 ÉVE: Öt napig forgat Vásár­helyen az MTV Főtér című mű­sorának stábja. 5 ÉVE: Szegedi kutatók talál­tak fel egy szénhidrátszegény alapanyagot péksütemények­hez, amely világszabadalom­má válhat. 10 ÉVE: Hajszárítóval melegí­tette a fűtetlen fürdőszobát egy 37 éves nő Algyőn: az eszköz a kádba esett, az asz­szony meghalt. ORVOSMETEOROLOGIA Fronthatás nem lesz. Az egyre hidegebb idő miatt javasolt a réteges öltözködés. VÍZÁLLÁS A TISZA Csongrádnál 684 cm, Mindszentnél 705 cm, Szegednél 624 cm (hőfoka 1.9 °C). A MAROS Makónál 125 cm. FELHŐK NAPSÜTÉSSEL Északkelet felől szárazabb levegő áramlik fölénk emiatt ma már felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számfthatunk. Csapadék nem várható. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Vasárnap és még hétfőn is viszonylag száraz levegő lesz felettünk, emiatt pár órás napsütésre is számíthatunk. Hétfő délutántól nedvesebb léghullámok érnek el bennünket, emiatt felhősebb idő várható, néhol hószállingózás is lehet. o° Mórahalom cCó -2° Mindszent -2° -2° Békés­csaba cCó -2° -2° Szolnok O -4° -2° Kecskemét -1° -2° Orosháza -2° Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Ö Ö Max:-3 Mln:-10 Változó A NAP VICCE Max:-4° Min >9° Változó Max:-3° Mln:-9° Borult Max:-r Min:-8° Borult A kórházban egy fiatal nő operáció után látja: egy helyett két forra­dás van a hasán. - Professzor úr, mi történt? - Miközben műtöttem, a hallgatóim nagyon megtapsoltak, így muszáj volt még egy ráadást is bemutatnom. HOROSZKOP KOS (III. 21.-IV. 20.): Függőben lévő pénzügyeit javasolt időben kezelnie! Legyen optimista, ked­ves Kos! Estére kellemes társasá­ga akadhat, élvezze hát! BIKA (IV. 21.-V. 20.): Egy várva várt látogató toppanhat be a Biká­hoz. A bolygóállás kedvez a diplo­matikus viselkedésnek. Ha szingli, kiemelkedő randevúja lehet. IKREK (V. 21.-VI. 21.): Általában véve jó napra számíthat. Néhány változtatáson járhat az esze, ame­lyeket a közeljövőben kíván kiesz­közölni. Kerülje az önnek félelme­tesnek tűnők társaságát! RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Az üzleti ügyek köthetik le figyelmét. Rájö­het, hogy valaki folyton félreveze­ti, amiről bizonyosságot is kell szereznie. Ne mutassa ki mérgét! OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): A bolygóállás kedvez hűsége, elkö­telezettsége kimutatására, jóindu­lat kell, hogy vezérelje egész álló nap. Ne keseredjen el! SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): A mai napját is munkahelyén töltheti. Az esti kilátásai a programok terén nem túl jók. Próbálja megváltoz­tatni a lehetetlent is, kedves Szűz! MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): A ko­rábbinál boldogabb, kiegyensúlyo­zottabb hangulatban köszöntheti a napot. Ha szingli, idejét látja megszervezni eljegyzését. A jövő­re tervez. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Az el lentétes nem képviselőivel ne kezdjen komolyabb viszonyt! Pró­bálja lazán felfogni a párkapcsola­tokat, az ismerkedést! Koncert Haitiért, sztárokkal NEW YORK. Beyonce és Madon­na is csatlakozott a péntek esti Segítség Haitinak televíziós adománygyűjtő műsor fellépői­hez. A kétórás, több helyszínről jelentkező programban Denzel Washington, Brad Pitt, Leonar­do DiCaprio és Bili Clinton volt amerikai elnök is feltűnik majd. Beyonce Londonból, Ma­Két héten át bemutattuk a 2009-es esztendő legszebb Nap szépe­lányait. A sort novemberi választottunk, a 20 éves Lévai Szabrina zárja, aki idegenforgalmi szakmenedzsernek tanul, emellett hoszteszként dol­gozik a TIK-ben. Hobbija a főzés, a tánc, a futás és a jégkori. A csinos szegedi lány 2007-ben az Egyetem arca szépségversenyen első udvar­hölgy lett. Az önzetlen szeretet és a szerelem a legfontosabb számára az életben. Nézze meg Szabrina vadonatúj képsorozatát a delma­gyar.hu-n! FOTÓ: NÉMETH NORBERT 1 ^ m Mr^1 1 • & :MlP fer-tCÉíOI a • 1 má jE^jjfl donna (képünkön) New York­ból jelentkezik az adás során. A haiti áldozatok megsegíté­sére szervezett műsorban a ze­nei világ színe-java - köztük Bruce Springsteen, Alicia Keys, Stevie Wonder, Taylor Swift, Justin Timberlake és Keith Úrban - énekel. Az ado­mányokat a földrengés sújtot­ta országot támogató öt se­gélyszervezetnek juttatják el. „Mindnyájunk nagy felelős­sége, hogy segitsünk azokon, akik nem képesek magukon se­gíteni. Tehát az első és legfonto­sabb teendő, hogy pénzt gyűjt­sünk" - hangsúlyozta George Clooney (képünkön), az ado­mánygyűjtő műsor egyik szer­vező-műsorvezetője. A segély­műsort az összes nagy amerikai televíziós csatorna, a YouTube, a MySpace és az AOL közösségi portál élőben sugározza New Yorkból, Londonból, Los Ange­lesből és Haitiről. A programot a magyar Music Televison és a VI­VA is közvetíti (az időeltolódás miatt hajnali 2 órától). Az adományokat telefo­non, SMS-ben is el lehet jut­tatni, szombattól pedig 99 centért az egyes fellépők dalai is letölthetők iTune-ra. A be­folyt összeg is a segélyszerve­zetekhez kerül. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Gon­dolja át pénzügyeit és esetleges befektetéseit! Helyzete ma külö­nösen kedvező. A pénztért azon meg is kell dolgozni. BAK (XII. 22.-1.20.): A mai na­pon kevés érdeklődést tanúsít ro­konai iránt. Kimondottan énköz­pontúsága dominálhat. Beszélje át a dolgokat kedvesével! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): Bárhova is megy ma a Vízöntő, öltözzön fel szépen! Egy régi barátjával is ösz­szefuthat, aki talán többet óhajtja majd látni. HALAK (II. 21.-111. 20.): A boly­góállás kedvez az impulzusoknak, az élményszerzésnek, a rokonok látogatásának. A vásárlásban is örömét lelheti. Este maradjon ott­hon párjával! Maraton PEKING. Legalább harmincan csaltak az idei nemzetközi ma­ratoni futáson Kínában: vagy felugrottak járművekre, vagy másokat béreltek fel maguk he­lyett. Az ok: aki jó időt fut a 42 kilométeres távon, pluszpon­tokat kap egyetemi felvételi­jéhez. A harminc csaló eredmé­nyét törölték. steilmarm NŐI DIVAT MINDEN DZSEKI ÉS KABÁT FÉLÁRON! i Az akció január 30-ig tart. I Szeged, Kígyó utca 3.

Next

/
Thumbnails
Contents