Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-19 / 15. szám

»vlőit:í Iddéyn^olJé BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. JANUÁR 19., KEDD ITTHON Ujabb gyanúsítás Hunvald Györgyöt, a korrupciós cselekmények miatt csaknem egy éve előzetes letartóztatás­ban lévő erzsébetvárosi szocia­lista polgármestert újabb sokmil­liós fiktív tanácsadói szerződések miatt gyanúsította meg az ügyészség - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. Az egyik gyanúsítás szerint 2008 elején Gál György, az ön­kormányzat gazdasági bizottsá­gának jelenleg sziptén előzetes letartóztatásban lévő egykori szabad demokrata elnöke arra kérte Hunvald Györgyöt, hogy a barátnőjével olyan szerződést kössön, melynek révén tényleges munkavégzés nélkül havi rend­szeres juttatásban részesülhet a VII. kerületi önkormányzattól ­tartalmazza a Keresztes Imre fő­ügyész által jegyzett közlemény. Apadnak a folyók a Tiszántúlon Tovább tart a lassú apadás a Hortobágy-Berettyón, az árvízka­pu megnyitásának és a befogadó Hármas-Körös apadásának kö­szönhetően - közölte a Tiszán­túli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A borzi vízmércén még mindig 357 centiméteres vízállást mértek, ezért továbbra is harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség van érvényben a folyón - tájékoztattak. MDF: jó a svéd modell! Az MDF jónak tartja és támogat­ja a nyugdíjszámításnál a svéd modell bevezetését Magyaror­szágon - mondta Pusztai Erzsé­bet, a párt népjóléti kabinetjének vezetője hétfőn. A svéd modell rugalmas nyugdíjba vonulást tesz lehetővé, minimumnyugdíjat ga­rantál és lehetővé teszi a házas­társak között a nyugdíjjogosult­ságot szerző jövedelmek meg­osztását - indokolta. Ferihegyi sztrájk A pénzügyminiszterhez és a va­gyonkezelő vezérigazgatójához fordult a Malév földi kiszolgáló cégénél sztrájkot tartó Légiköz­lekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), hogy segítséget kérjen a munkáltatóval folytatott egyez­tetések eredményes lezárásához - tudatta a LESZ elnöke hétfőn. Első Mercedes 2011 végén A kecskeméti Mercedes-gyár­ból már 2011 végén kigördül­het az első új tipusú A vagy B osztályú gépkocsi - mondta el Michael Friess, a Merce­des-Benz Manufacturing Hun­gary Kft. ügyvezetője egy autóipari konferencián hétfőn. A mintegy 800 millió euróból megvalósuló beruházás meg­valósulásával évente 100 ezer új tipusú A és B osztályú Mer­cedes készülhet majd a ma­gyarországi gyárban, (mti) OKtitSL pénzváltó­Húsz öngyilkos merénylő támadt Kabulra - közben esküt tett az új kormány Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. PFRUNRO VÉTEL ELADÁS ]EUR 265,00 270,501 Y USD 183,00 190,50 JcHF 179,00 184,901 y RON 63,50 67,50 2009.01.18. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Öngyilkos merénylőkkel indítottak támadásokat muzulmán szélsőséges tátibok hétfőn az afgán főváros, Kabul központjában az elnöki palota és a minisztériumok ellen, a térségben heves robbanások és gépfegyverropogás hallatszott, többtucatnyian megsebesültek. A merénylők közül heten meghaltak. A tálibok szóvivője azt mondta, támadásaikkal az elnöki palotát, a pénzügy-, a bányászati és az igazságügy-minisztériumot, valamint a központi bankot vették célba. Húsz öngyilkos merénylőjük hatott be a területre - állította. A harcok kezdete után más helyszínen is volt robbanás. Az afgán televízió képeket mutatott egy lángokban álló bevásárlóközpontról amelyet a tálibok támadtak meg, és az afgán biztonsági erők körbevettek. A tévében bemutattak egy kiégett autót, amelyben emberi ma­radványok látszódtak. Kabul belvárosi utcáit az afgán biztonsági erők lezárták, a terület levegője lőporfüsttel telítődött. A tálibok akcióival egyidejűleg tette le a hivatali esküt az elnöki palotában az új afgán kormány 14 minisztere, akiknek kinevezését még szombaton hagyta jóvá a parlament. FOTÓ: MTI/AFYAHMAD MASZUD EU-TAMOGATAS: A HALALOS ALDOZATOK SZAMAT 200 EZERRE BECSÜLIK 122 millió eurós segély Haitinak Több mint százmillió euró azon­nali segélyt nyújt az Európai Unió a múlt héten pusztító erejű földrengés által sújtott Haitinak - közölte hétfőn Brüsszelben Iván Gábor nagykövet, a magyar EU-képvise(et vezetője. BRÜSSZEL MTI Tegnap rendkívüli tanácskozást tartottak az EU-országok huma­nitárius segítségnyújtással, il­letve fejlesztési támogatással kapcsolatos kérdésekben illeté­kes szakminiszterei, hogy ösz­szehangolják a karibi szigetor­szág gyors megsegítésének te­endőit. A magyar nagykövet közlése szerint a tagállamok összesen 92 millió euróra tettek felajánlást, ebből Magyarország százezer eurót vállalt. A kor­mányzati segítség mellett ön­ként civil támogatást is kap ••••••••••••••HB „Nincs szükség az IMF-pénzre!" LONDON. Magyarországnak már nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi tá­mogatására - mondta a Finan­cial Timesnak Oszkó Péter pénz­ügyminiszter, aki szerint az IMF-csomag fennmaradó há­nyada biztonsági tartaléknak te­kinthető. Kijelentette: Magyar- \ ország kizárólag a piacról is fe­dezni tudja külső finanszírozási igényeit. Az IMF magyarországi képviselője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem len­ne elfogadható az államháztar­tási hiány jelentős emelését eredményező gazdaságpolitika a választások után. (mti) Haiti a magyaroktól, egyházi, szeretetszolgálati tevékenység formájában. A 92 milliót az Európai Bizottság forrásaiból 30 millióval kiegészítették, így 122 millió euró az azonnali uniós tá­mogatás összege. Ezenfelül to­vábbi százmilliót szán az EU ar­ra, hogy segítse Haitin az alap­vető infrastruktúra helyreállítá­sát. A tanácskozáson hosszabb távú támogatásról is tárgyaltak: tervet kívánnak kidolgozni Haiti újjáépítésére. Az EU azon kész­ségét is kinyilvánították, hogy az ENSZ kérésének megfelelően kivegye részét a fosztogatók el­leni harcból. A brüsszeli tanácskozás részt­vevőinek adott tájékoztatás sze­rint eddig 50 ezer halottat talál­tak a földrengés helyszínén. Az összes halálos áldozat számát 200 ezerre becsülik. A legfris­sebb EU-adatok szerint közel 1200 olyan európai tartózkodott a földrengés idején a térségben, akiknek a sorsáról egyelőre nincs biztos értesülés. Közel nyolcszáz európait sikerrel ki­mentettek. Az azonosított euró­pai halálos áldozatok száma 28. Haitin 200-250 ezer ember sérült meg, illetve szorul azon­nali segítségre. A földrengés 3 millió embert érintett valamilyen módon, közülük másfél millióan váltak hajléktalanná. A Vöröske­reszt Nemzetközi Bizottsága je­lentése szerint a földrengést kö­vető hatodik napon továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin, s a lakosság egyre agresszívabb az élelem és víz hiánya miatt. A je­lentés a részvétlenség terjedésé­ről is szól: a hullákat az utcára dobálják, és akit összegyűjtöt­tek, helyenként utcai gödrökben égetik el. Már nem folyik a halot­tak kiásása a romok alól. Romlik az egészségügyi helyzet, járvá­nyok kitörése fenyeget. Halálos baleset a vasműben SZÉKESFEHÉRVÁR MTI Meghalt egy munkagép kezelője hétfőn az ISD Dunaferr Dunai Vasmű 2-es nagyolvasztójánál történt balesetben; a körülmé­nyeket a rendőrség, a munka­ügyi felügyelőség és a munka­biztonsági szakértő közösen vizsgálja. A nagyolvasztónál fel­újítási munkálatokhoz szállított csöveket raktak fel egy munka­géppel. A gép a területen áthala­dó iparvágányon állt, amikor egy salakot szállító szerelvény mozdonya nekiment. A munka­gép 38 éves dunaújvárosi keze­lője az ütközéskor a gép „kana­lánál" a csöveket kötözte. Előbb a „kanálba" esett bele, onnan ki­esett, s olyan súlyosan megsé­rült, hogy a helyszínen meghalt. KÜLFÖLD Kiszabadult Ali Agca ANKARA. Letöltötte büntetését és kiszabadult hétfőn törökor­szági börtönéből Mehmet Ali Ag­ca, aki 1981-ben merényletet kö­vetett el a néhai II. János Pál pá­pa ellen. Agca csaknem 30 évet töltött rács mögött, részben egy 1979-ben Törökországban elkö­vetett gyilkosságért. A most 52 éves férfi, a szélsőjobboldali Szürke Farkasok militáns szerve­zet egykori tagja néhány nappal ezelőtt közölte: szabadulása után kész részletesen válaszolni a tet­tére vonatkozó kérdésekre. A merénylet indítékát máig homály fedi. II. János Pál annak idején súlyosan megsebesült, de túlélte a merényletet. Ukrajnai elnökválasztás KIJEV. Viktor Janukovics, az el­lenzéki Régiók Pártja vezetője és Julija Timosenko kormányfő ju­tott be az ukrán elnökválasztás második fordulójába. A választás első fordulóját - a leadott szava­zatok több mint 90 százaléká­nak összesítése alapján - Viktor Janukovics volt kormányfő nyer­te meg, 35 százalékos ered­ménnyel. Julija Timosenko a vok­sok 25 százalékát gyűjtötte be. Szlovákiában tájékozó­dik a Velencei Bizottság POZSONY. A szlovákiai állam­nyelvtörvény ügyében tájékozó­dik a Velencei Bizottság, amely­nek küldöttsége hétfőn Pozsony­ban kezdett tisztázó jellegű be­szélgetéseket a nemzeti kisebb­ségek, a civil szervezetek és az állami szervek képviselőivel. Szegénységi küszöb alatt élő gyermekek BRÜSSZEL. Az EU lakosságának 17 százalékát ezen belül a 17 év alattiaknak átlagosan 20 százalé­kát sújtja a szegénység az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn közzétett legfrissebb, 2008-as adatokat tartalmazó elemzése szerint. A legnagyobb mértékben sújtott országok kö­zött található Lettország (26 szá­zalék), Románia (23), Bulgária (21), Görögország, Spanyolország és Litvánia (20-20). Magyaror­szág 12 százalékkal a lista másik végén áll a legalacsonyabb rátájú Csehország (9 százalék), Hollan­dia és Szlovákia (11-11) mögött, Ausztria, Dánia, Svédország és Szlovénia társaságában, (mti) KIADTÁK: VASÁRNAP HOZTÁK HAZA THAIFÖLDRŐL Nem tett vallomást Nem tett tanúvallomást gyanú­sítottkénti kihallgatásán a mis­kolci pénzszállító kifosztója, akit vasárnap hoztak haza Thaiföldről. MISKOLC MTI A 38 éves férfit vasárnap az In­terpol hozta haza Thaiföldről, azzal gyanúsítják, hogy egy pénzszállító cég miskolci ér­tékmegőrzőjéből 525 millió fo­rintot lopott el tavaly szeptem­berben. A férfi ezt követően Isztambulon keresztül Thai­földre utazott, a thai hatósá­gok a Miskolci Városi Bíróság nemzetközi körözése alapján Pattaján fogták őt el. A rendőrség közölte: bár a férfi nem tett vallomást, ez nem akadályozza a rendőrségi eljá­rást. A gyanúsított a második, akit a délkelet-ázsiai országból hoztak Magyarországra a rend­őrök. Egy nappal korábban egy csalás miatt körözött férfit ad­tak át a magyar rendőröknek. Ezt a két esetet megelőzően Thaiföld nem adott ki Magyar­országnak körözött embereket, a két ország között ugyanis nincs kiadatási egyezmény. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 18-i kenószámok: 4, 8, 23,30. 32. 39.41,44.46, 51, 52, 55, 64. 66, 68, 69, 71,76,79, 80. LOMBARD UZINC CSOPORT A Lombard Lízing Csoporthoz tartozó pénzügyi intézmények (Lombard Lizing Zrt., Lombard Finanszírozási Zrt., Lombard Ingatlan Zrt.) értesítikTisztelt ügyfeleiket, hogy csatlakoztak a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexhez. A Magatartási Kódex rendelkezéseivel összhangban 2010. január 01. napjával ismételten módosításra került a hitelintézetekről és pénzúgyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. kölcsönszerződések és pénz­úgyi lízingszerződések kamat, díj és költségek módosítására vonatko­zó rendelkezése, melyre tekintettel a társaságok Üzletszabályzatai - a törvényi előírásoknak megfelelően - 2010. január 1-jei hatállyal szintén módosításra kerültek. Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a módosuló Üzletszabály­zatokat 2010.01.12. napjától a www.lombard.hu honlapon és ügyfél­fogadásra nyitvaálló irodáinkban ismerhetik meg. Lombard Lízing Csoport www.lombard.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: IAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged. Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged. Pf.: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-maiL- szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Oélmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents