Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-13 / 10. szám

14 SPORT KÖZÉPPONTBAN AKI VÁLASZOL: Völgyi Dániel, a Győr labdarúgója Sorozatunkban aktualitások­kal - sikerekkel, kudarcokkal - foglalkozunk. Völgyi Dániel (képünkön), a Györ NB l-es labdarúgócsapatának szegedi nevelésű játékosa váltás előtt áll, ugyanis a télen va­lószínűleg távozik jelenlegi egyesületétől. A balszélső je­lenleg nem vágyik külföldre, leginkább Debrecenbe vagy a Fradihoz igazolna. Fehér csuklyával a fején, kis fekete kabátban, valamint farmerban délután háromne­gyed hatkor megérkezett az Erdei Ferenc téri sporttelepre Joseph Martial Ngalle. A lab­darúgó NB Il-ben szereplő Makó FC kameruni légiósa visszatért Magyarországra ­annak ellenére, hogy többen is azt mondták: ha már egy­szer hazament, és születése óta először láthatta tizenhat hónapos kisfiát, Frankot, Ka­merunban marad a nagysze­rű játékos. Ngalle érkezése volt az első jó hír a csapat háza táján. A második, időrendben viszont mégiscsak az első, hogy a vé­dő, Béres Róbert már mozog­hatott, igaz, még óvatosan, hiszen térdműtétje után most Makói edzőmérkőzések A makói labdarúgók tegnap birtokba vették az új műfüves pályát. FOTÓ: KARNOK CSABA először edzhetett a szabad ég alatt. És először próbálhatta ki az új makói műfüves pá­lyát, mint ahogy a többi társa A Makó FC NB ll-es labdarúgócsapatára a következő edzőmérkőzések várnak, február 3. (szerda), 17 óra: Makó-Nagyszentmiklós (romániai); febr. 6. (szombat): Láza jános-emléktorna, Békéscsaba, illetve 11 óra: Makó B-Gyula; febr. 10. (szerda), 17: Makó-Tisza Volán; febr. 13. (szombat), 11: Makó-Orosháza; febr. 16. (kedd). 17: Makó-UTA Arad (romániai); febr. 18. (csütörtök), 17: Makó-HFC, febr. 20. (szombat), 11: Makó-Gyula; febr. 24. (szerda), 17: Szabadkígyós-Makó, febr. 27. (szombat), 11: Makó-Nagyszentmiklós (romániai). is - ez pedig a harmadik jó hír volt tegnap. Ennyi remek esemény után nem csoda, ha kiváló hangu­latban telt a Makó első hivata­los edzése 2010-ben. Egy kis labdázás, egy kis futás (két­szer kétezer méter), egy kis já­ték a két könnyű kiskapura, így pedig gyorsan eltelt a bő másfél órás tréning. - Húszéves volt a Makó FC, születésnapi ajándéknak is felfoghatjuk a pálya elké­szültét - vélte Kolozsvári Já­nos. Az együttes edzője, aki ezen a foglalkozáson még nem találkozott különböző okokból Czirbussal, Halász­szal, Csamangóval, Dálnaki­val, Puskással. A felkészülés nem lesz ennyire élvezetes, ezt a szak­ember eddigi munkássága garantálja, ám a körülmé­nyek ideálisabbá váltak, és ez sem kevés. FVovábbi FOTÓK L^J a neten! www.delmagyar.hu ELŐSZÖR EDZETT A MAKÓ AZ ÚJ MŰFÜVÖN Élvezték a szülinapi ajándékot Tegnap megkezdte a felkészü­lést a labdarúgó NB II Keleti csoportjának tavaszi idényére a Makó FC, amelynek játékosai először edzettek az új műfüves pályán. MAKÓ MÁDI JÓZSEF GYŐR GYÚRÓS ISTVÁN - Hol értük utol? - Győrben vagyok, éppen edzésről értem haza. Több mint egy hete készülünk a ta­vaszi szezonra, napi két fog­lalkozáson veszünk részt Pin­tér Attila irányításával. Kez­detben alapozó feladatokat végeztünk, ezen a héten vi­szont már tartalmasabb mun­ka folyik a csapatnál. - Meddig marad még jelenlegi együttesénél? - Egyelőre semmi sem biztos a jövőmmel kapcsolat­ban, de szeretném, ha már most télen sikerülne klubot váltanom, és a Győr vezetése is ezen az állásponton van. Menedzserem, Vörösbara­nyai József folyamatosan tár­gyal a kérőkkel, és mivel külföldre jelenleg nem aka­rok igazolni, szinte biztosan a hazai élvonalban maradok. Bár elég sok ellentmondásos hír látott napvilágot a na­pokban, tudtommal a Fe­rencváros és a Debrecen ér­deklődik irántam a legkomo­lyabban. - Ha választhatna, hol játszana a legszívesebben? - Mindkét említett klub nagy hagyományokkal ren­delkezik, így bármelyik lehe­tőségnek örülnék. A Ferenc­város esetében arról van szó, hogy a két csapat játékoscse­rében gondolkozik, míg a DVSC kivásárolna még 2 és fél évig élő kontraktusomból - ám annyi biztos, hogy a kölcsönszerződést szeretném elkerülni, végleg távoznék Győrből. Bármi is lesz, a ha­zai egyesületek közül a Fradi és a Debrecen is előrelépés lenne számomra. Játékosmozgás a HFC-nél Tegnap délután Kandó Róbert edző megtartotta idei első edzését a HFC labdarúgócsapa­tának. A kék-sárgákra rá is fér a kemény munka, hiszen az NB III Alföld csoportjában ősszel kieső, 12. helyen zártak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZÉLPÁL LÁSZLÓ Valamivel több mint három­hetes szünetet követően teg­nap ismét melegítőbe bújtak, stoplis cipőt húztak a HFC fut­ballistái. Kandó Róbert edző megtartotta az esztendő első foglalkozását. - Átalakult a játékosállo­mányunk, az őszi keretünkből Miskolczi Balázs, Szecskó Ta­más, Szabó István, Koncz Adri­án és Kökény Tamás új csapat­ban folytatja pályafutását ­nyilatkozta a tréner. - Új játé­kosként egyelőre csak a Szom­bathelyi Illés Akadémiáról ér­kezett 17 éves támadót, Bata Csongort jelenthetem be, de nagyon bízom abban is, hogy a 20 éves fábiánsebestyéni csatárt, Nagy Ádámot is a so­rainkban tudhatom. Rajtuk kí­vül egy-egy védekező közép­pályásra és középső védőre is feltétlen szükségünk lenne. Kandó edző 30 labdarúgó­nak tartja majd az edzéseket, ugyanis a foglalkozásokat a HFC második csapata, a me­gyekettes Bercsényi Fiataljai is látogatják. - Megnézzük őket, hátha akad közöttük néhány, akiben van fantázia, aki tud segíteni. Ősszel messze elmaradtunk a várakozástól, kénytelenek va­gyunk lejjebb adni, most már egyértelműen a bennmaradás kiharcolása a cél. Ehhez leg­alább két helyet kell előrelép­nünk a tabellán - zárta a be­szélgetést a szakvezető. Felkészülési meccsek. A HFC labdarúgócsapata 9 edzőmecs­csel készül az NB III Alföld cso­port tavaszi küzdelmeire. A program, január 23. (szombat), 11 óra: HFC-SZVSE; január 30. (szombat), 11: HFC-Gyula; feb­ruár 3. (szerda), 18: HFC-Szar­vas; február 6. (szombat), 11: HFC-Csongrád; február 10. (szerda), 18: HFC-Békéscsaba; február 13. (szombat), 11: HFC-Battonya; február 18. (csütörtök), 18: Makó FC-HFC; február 20. (szombat), 11: HFC-Mezőhegyes; február 27. (szombat), 11: HFC-Mindszent. Danvizsgák és díjak Makón MAKÓ. A 20 éves Makó Budo Klub, a 10 éves jubileumot ün­neplő (szegedi székhelyű) Ma­gyar Battodo Szövetség az Euró­pai Battodo Szövetséggel közö­sen Makón rendezte meg az eu­rópai battodo oktatók, tanárok, mesterek 12. nemzetközi to­vábbképzését, szemináriumát. A francia, osztrák, német, olasz, belga, szerb és magyar szakmai elit továbbképzését Jean-Pierre Reniez főigazgató, nagymester vezette. A magyarok közül sike­res 4. dános vizsgát tett: Frank István (Makó Budo Klub), Czéh László (Makó Budo Klub), 3. dá­nos vizsgát tett: Pintérné Gaz­dag Anett (MBK) és 1. dános si­keres vizsgát tett: Lendvai József (MBK), Zóka István (Szeged). Az esemény részét képezte a Hagymaházban megrendezett évzáró gála, amelyen a Makó Budo Klub szakosztályai és a továbbképzés külföldi résztve­vői léptek fel telt ház előtt. A zárógálát Márton Imre, a Ma­gyar Battodo Szövetség elnöke és a Makó Budo Klub alelnöke nyitotta meg, aki elismerése­ket nyújtott át az európai fő­igazgatónak, dr. Michael Putz nagymesternek, Kiss Csabá­nak, a magyar technikai igaz­gatóhelyettesnek, valamint Uracsné Pósa Mónika és Makó János szakosztályvezetőknek. Évzáró aikidorendezvényt bonyolítottak le az MBK és a Magyar Aikido Sportért Ala­pítvány, valamint az Aikidó­sok Regionális Szövetségének szervezésében Makón. Hagyo­mány, hogy ekkor jutalmaz­zák - már ötödik alkalommal - az év aikidósát. Mivel két ju­bileum is esedékes volt (20 éves a Makó Budo Klub, 5. al­kalommal adták át a kitünte­tést), az eddigi évenkénti ket­tővel szemben az idén négy díjat ítélt oda a kuratórium. A díjazottak: Vélsz János (Veszp­rém), Szabó Antal (Makó), Sztupovszki Géza (Szeged) és Demcsák Attila (Bonyhád). 100 000 példányban a $1636(11 llltrol a ^isa ál . 99 A LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMÚ HIRDETŐ ÚJSÁG Csongrád megyében! m l*;} • iSMi Az Általukkal Való Etikus Bá­násmód (PETA) elnevezésű HMvezet elnöke. Ingrid New­kirk szerint azért sem kértek engedélyi MicheUe Obamá­tól a irklárn elkészítésére Hetente már MINDEN SZERDÁN \péW*nyban A POSTALÁDÁJÁBANiT^ A jelenleg Washingtonban népszerűsített szőrmeellenes reklámkampányát tehát arra a Fehér Háziról érkezett meg­erősítésre alapozta az állatvé­dő szervezel, hogy Obama . asszony nem visel szőrmét L Az amerikaiak első asszo­% nya olyan hírességekkel qK karöltve szerepel a kam­páiiyban, mint Oprah Winfrcy, Carrie Undcr­wkxI és Tyni Banks. * akik szintén elina­ld sítják a szőrmevi­selést. A reklám­képek a wa­shingtoni met­róállomáso­»n, a maga­nokbanésa Kosaras bébit várnak J BSSZ** jjJ^ \ 11 « tTu X 'W sm-ekc.' sfc |a*>gg| W/na Minid-u "M""1* /AKCIÓK' rrévofi v/RECEPJEK • ^KÖNYVAJÁNLÓK

Next

/
Thumbnails
Contents