Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-12 / 9. szám
2010. JANUÁR 12., KEDD 13 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGED GYÁSZHÍR Mély gyászban, de fájdalmunkon erőt véve tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy édesapánk, ERDÉSZ ISTVÁN monori születésű, szegedi lakos, a Textilművek nyugdíjasa, a Textiltechnikum volt tanára, a Csongrád Megyei Sakkszövetség volt elnöke, a Röszkei Sakkcsapat volt vezetője, életének 85. évében elhunyt. Urnás temetése a szegedi Belvárosi temetőben lesz 2010. január 15-én (pénteken) 15 órakor. Szerető gyermekei: Attila, Mária, Ida. nnyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, AGÓCS BÉLA életének66. évében rövid, súlyos betegség után itt hagyott bennünket. Hamvait január 15-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra az Alsóvárosi temetőben. Gyászoló családja ,,ATe szíved nem dobog többé már, a mi szívünk Érted fáj." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, após, nagyapa, dédapa, testvér és rokon, ALBERTUS IMRE 80 éves korában elhunyt. Temetése 2010. január 15-én 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. 91597145 Gyászoló család Szomorúan tudatjuk, hogy DR. PÁL IMRE nyugalmazott megyei bírósági tanácselnök 2010. január 2-án elhunyt. Kívánságának eleget téve szűk körben búcsúztunk Tőle. Gyászoló család, 9159M62 Szeged, Cleveland Szomorú szívvel tudatom, hogy féljem, LAJKÓ ISTVÁN 80 éves korában elhunyt. Hamvait január 14-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temetőben. Gyászoló felesége Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, CZÉKUS JÁNOSNÉ TAJTHI VIKTÓRIA 74 éves korában elhunyt. Temetése január 14-én 11 órakor lesz az (illési temetőben. 91698204 Gyászoló család I Imádtam élni, imádtalak benneteket. Sokáig küzdöttem, hogy 5minél több jót, szeretetet adjak (Nektek. Elfáradtam, örökre lepi'henek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZÉCSI JÓZSEFNÉ ÖRDÖG MÁRIA életének 80. évében elhunyt. Temetése 2010. január 14-én 11 órakor lesz a Mórahalmi temetőben. Előtte gyászmise 10 órakor. Gyászoló Család 91698197 J Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, TASI JÓZSEF életének91. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2010. január 15-én 14 órakor lesz a Tápéi temető ravatalozójából. Gyászoló család 0101710 Fájdalommal tudatjuk, hogy KÓNYA JÁNOSNÉ BOTH ÁGNES életének 82. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2010. január 15-én 10 órakor a Belvárosi temetőben, a sírtól történik. Gyászoló család fi i cmTox ' Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett Feleségem, az Édesanya, a testvér, a nagymama, rokon, ismerős, SVÉD MIHÁLYNÉ VARGA BORBÁLA 81 évesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szülőfalujában lesz. 9,698207 Gyászoló családja Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, TÓTH JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 91698225 Gyászoló család Köszönetet mondunk a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik GAZDAG JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték. 9,59648, Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédok' nak, ismerősöknek és volt mun| katársaknak, akik szerettünk, BARNA LÁSZLÓNÉ PATAKI ARANKA temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a Sándorfalvai Polgármesteri Hivatal támogatásáért. Gyászoló család, 9,597207 Sándorfalva MEGEMLEKEZES Q Nélküled semmi sem olyan, mint régen. Idézzük szavaid, tetteid, emléked. MOLNÁR ERNŐ halálának 1. évfordulójára és névnapja f alkalmából. Trol Szerettei MAKÓ CSONGRÁD MEGEMLÉKEZÉS GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR „A csillagok örökké égnek Nem fogynak el, mint az élet A földön is vannak és eltűnnek csendben De tudjuk, hogy annyival több lesz az égen A végtelen nem érhet véget, a csillagok örökké élnek" Az évek szaladnak, de a fájdalom nem múlik el soha. Nagyon hiányoznak. Szeretettel emlékezünk életünk két fénylő csillagára, szerető szüléinkre: PAPDI SÁNDORRA halálának 6. és feleségére, BARNA ETELKÁRA halálának 1. évfordulóján. ,16M2M Szerető gyermekei, unokái, dédunokái, Sándorfalva Emlékezünk 1 éve elhunyt Szerettünkre, BANKA JÁNOSRA a VOLÁN volt dolgozójára. 91596862 Felesége, Családja HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett Édesanya, nagymama, 1 dédmama, nagynéni, SZILÁGYI JULIANNA Nád u. 6. szám alatti lakos, 90. életévében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. január 15-én 11 órakor lesz a vásárhelyi Szent István templom urnakápolnájában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. 11597775 Gyászoló család Fajo szívvel tudatjuk, hogy C LEBENGÚTH GERGELY Hódmezővásárhely, Lázár u. 3/A szám alatti lakos, 57 éves korában, rövid szenvedés után súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. január 15-én 13 órakor lesz a Kincses temetőben, a sírnál. Gyászoló család „Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt. Elmentél tőlünk hirtelen, de gondolatunkban és szívünkben örökké velünk maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, KISE JÁNOSNÉ KISPÁL FRANCISKA hódmezővásárhelyi lakos, 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. január 15-én 13 órakor lesz a katolikus temetőben. Gyászoló család Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKÓ ILLÉS 69 éves korában elhunyt. Kérésére szűk családi, baráti körben a belvárosi római katolikus temetőben helyeztük nyugalomba. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Gálád 91698200 „Angyal lépdel, nem látod? Simogatja kabátod. Hajadba tűz virá' got, Súgja halkan, légy áldott." (Tóth Károly) ' Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, JOANNOVICS JÓZSEFNÉ HEGYI ROZÁUA Csongrád, Justh Gy. u. 65. szám alatti lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése január 13-án, szerdán 11 órakor lesz a csongrádi temetőben. 9i698i79 Gyászoló aaládja SZENTES GYÁSZHÍR „Elfeledni Téged nem lehet, csak megtanulni élni Nélküled." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, VARGA MIHÁLY 75 éves korában elhunyt. Temetése 2010. január 12-én 14 órakor lesz a szentesi Kálvária temetőben. 9,69H,,7 A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, TÓTH ISTVÁNNÉ TOMCSÁNYI ILONA Szentes, dr. Udvardi u. 67. szám alatti (volt Lapistói) lakos, 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 14-én, csütörtökön, 11 órakor lesz az Alsó-református temetőben. 9,698,77 gyászo10 csaladla MEGEMLEKEZES „Ma szomorúbb lett a föld, s fakóbb az ég színe, egy szív állt meg örökre, a kisfiunk szíve." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, SZARKA ZSOLT 2010. január 7-én, 27 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2010. január 13-án, szerdán 10 órakor lesz a szegvári Öregfalusi temetőben. Fiunkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság saját halottjának tekinti. A gyászoló család 20 éve nem vagy köztünk, de akik szerettek, azoknak örökké élsz. Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCS FERENC halálának évfordulóján. Felesége, lánya, veje, fia, menye, o,6o,,,4 négy unokája Tiszteit Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk eHogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: AMBRUS JÓZSEF, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252-515; BERG HENRIKNÉ, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277382; CS. M.-l KEGYELETI KFT., 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel.: 62/461-039 6900 Makó, Verebes u. 2. Tel.: 62/212-840; 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285-197; 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985, 62/534-986 MÁRVÁNY KFT. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360; ÉGISZ '90 TEMETKEZÉSI KFT., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162; TOURINFORM CSONGRÁD, Csongrád, Szentháromság tér 8. Tel.: 63/570-325, 6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975; ORHIDEA TEMETKEZÉS, Csongrád, Erzsébet u. 32. 63/471-121; FLÓRA CENTER KFT., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869; PIETAS TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS, 6722 Szeged, Bartók tér 10. 62/424-992; REKVIEM TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel.: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414; REKVIUM TEMETKEZÉS, 6900 Makó, Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 SZEGEDI TEMETKEZÉSI KFT, 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747; SZÖGI ÉS TÁRSA TEMETKEZÉSI IRODA Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425847; GYEVIÉP KHT. Algyő, Kastélykert u. 16. Tel.: 267-567, BOROSTYÁN TEMETKEZÉSI SZOLGÁLAT, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 11. Tel.: 62/238-866; MÉCSES 2001. TEMETKEZÉSI BT. 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tel./fax: 63/400-889. I A DÉLMAGYARORSZAG ÉS A DÉLVILAG AJÁNLÁSÁVAL Tel.: 06-80/821-821 I I / delmagyar.hu Ynntalja aktuális tudását, készüljön fal KRISZ-vizsgájára • Bodó Autásiskala tesztjeivel! KRESZ-teszt a wvrw.delmagyar.hu oldalon. A DÉLMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG AJANLASAVAL VÁLTSA MEG BELÉPŐJEGYÉT ELŐVÉTELBEN A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN! best uff l'art pour l'art: 2010. január 28., csütörtök, 21.00 óra Jegyár: 2900 Ft • Helyszín: IBS Színpad, Budapest RepuMic koncert: 2010. március 15., hétfő, 19 óra Jegyár: 3900-7900 Ft • Helyszín: Rapp László Budapest Sportaréna Michael fiatley s: LORD OF THE DANCE: 2010. május 4.-9. Jegyárak: 8900-14 900 Ft • Helyszínek: Pécs, Veszprém, Győr, Budapest, Debrecen A jegyek árán felül 200 Ft kezelési költséget is felszámítunk.