Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-02 / 1. szám

2010. JANUÁR 2., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR A Déri-kollégium emlékére Felújítás előtt áll az 1937-ben épített öttömösi templom Mi tükröződik miben? A felhőpamacsokkal teli ég a Fehér-tó tükrében, vagy a tó fodrozódó hullámai az ég tükrében? FOTÓ: BAKACSI GÁBOR POSTABONTÁS Meditálás Mint minden reggel, ülök a laká­som legkisebb helyiségében, ke­zemben egy újság, amely arra buzdít, hogy minden reggel 5-10 percet meditáljak, mert akkor az egész napom kiegyensúlyozott és boldog lesz. Arra viszont nem adott javaslatot, hogy mindezt ül­ve, állva, fekve, behunyt vagy nyi­tott szemmel végezzem. Gondoltam, kipróbálom ülve, 5 percig behunyt, 5 percig nyitott szemmel végzem. Behunyt szem­mel azon kezdtem el meditálni, hogy a több tízmilliós vagy száz­milliós végkielégítést kapott BKV-dolgozók mire fogják költeni ezt a temérdek pénzt. Valószínű­leg az albérletét (mellékhelyiség a függőfolyosó végén) lecseréli, vagy Budán vesz 70-80 millióért egy szükséglakást (nekem is ilyenre lenne szükségem). Elegán­san berendezi, és életminőségén is változtat. Étkezésébe bevonja az eddig nélkülözött libamájat, ka­Az út felén túllévők bölcsessé­gével olvastam lapjukban a sze­gedi Déri-kollégium sorsának várható „beteljesedéséről", és úgy érzem, néhány emlékképet érdemes felvillantani e jobb sorsra érdemes - igaz, talán má­ra már nem „EU-konform" -, ge­nerációk számára az ideiglenes otthon élményét adó létesít­mény múltjából. Az örök emlékű, sok vidéki kis­gyerek általános műveltségét megalapozó polihisztor és huma­nista Németh Zoli bácsi pipafüst­jének illata, Kircsi tanár úr a léte­sítmény „fafödémes" voltára em­lékeztető dörgedelmei, Farkas ta­nár úr szétszerelt kerékpárjának platánfákra való fölvitele, Pécsi tanár úr halk szavú matematika­zsenialitása, Bakacsi tanár úr mű­vészetek szeretetére orientáló be­szélgetései, Kopasz Lajos igazgató úr a Diáktanács létrehozásán ke­resztüli demokráciára nevelése, Ja­ni bácsi „a" gondnok, a vasárna­ponkénti „tea-keksz-tejföl" regge­viárt, lazacot, és - ismervén az il­lemet - hozzá francia pezsgőt iszik. Kicseréli ruhatárát, részt vesz egy luxusutazáson, de mie­lőtt tovább meditáltam volna, le­telt az 5 perc, és kinyitottam a szemem. Most már nyitott szemmel tovább meditáltam azon, én mire költöt­tem volna a 13. havi nyugdíjamat, ha megkapom. Próbáltam a tízta­gú családom részére karácsonyi ajándékot összeállítani. Magam sűrűbben veszek sertésmájkrém­konzervet. Míg ezeken meditál­tam, letelt a nyitott szemmel vég­zett meditáció ideje. A kezemben lévő és a meditációt javasló újságot szeletekre téptem, egy részét ülő helyzetemben fel­használtam, a másik felét eltettem a papírtartóba, hogy majd a hol­nap reggeli meditációmhoz fel­használom. Pozsonyi Sándor nyugdíjas, Szeged lik, a „tornáztatásra" és érettségi­re való felkészülésre szolgáló „al­só társalgó", a pingpongszoba, a stúdiumok szigorú rendje mind-mind a múlté már - „csak" az első próbatételt a Moszkvai körúti kollégium falai között meg­élők emlékezetében fog élni mind­halálig. Adja Isten, hogy e sokak álmában vissza-visszaköszönő épület leen­dő funkciójában legalább olyan hasznos és sikeres, a „köz" érde­keit szolgáló legyen, mint amilyen évtizedekig tartó, kollégisták ezrei számára történő működtetése volt. Az 1975-ben érettségizett Dé­ri-kollégisták - Benyó László, Czank István, Dócza László, Hor­nok Imre, Karsai jános, Kolozsvári János, Marton József, Nemesi Pál, Petrezselyem Imre, Pócsi Ferenc, Somodi Béla, Szabó Z. László, Tóth Sándor, Zámbori Gyula - ne­vében: Forgó Henrik polgármester, Csanytelek E-MAIL 20-as busz Gondolataimat szeretném a Tisza Volán Zrt. figyelmébe ajánlani a nyomtatott sajtó segítségével az alábbi tömegközlekedési problé­mával kapcsolatban. Több utastársammal rendszeresen járunk Tápéról Szegedre a 73Y jel­zésű járattal, amelynek menetide­je a menetrend szerint igazodik a Petőfitelepről induló 20-as járat indulási idejéhez. Pontosan 1 perc áll rendelkezésre az átszállásra, ami nem mindig bizonyul elegen­dőnek. Ennek oka, hogy a 73Y-os nem mindig tudja betartani a me­netidőt, akkor várhatunk 15 percet a következő 20-as buszra. Néhány hete többek kérésére épült egy újabb megálló a tápéi vonalon. Miután ez is bekerült a menetrendbe, az lenne a tisztelet­teljes kérésem - több tápéi utas nevében is -, hogy a 20-as busz indulási idejét hangolják össze a tápéi járattal, ezzel segítve a vá­rosba jutás zökkenőmentességét. Berkesi Tiborné POSTABONTÁS A Csongrád megyei falu a mórahalmi kistérség legkisebb települése, alig 800 lakossal. Temploma 1937-ben épült, helyileg védett. Egyhajós, nyi­tott tornyos, nyerstégla homlokzatú. A tetőt 2004-ben a helyiek ado­mányaiból, a püspökségtől kapott támogatással kiegészítve felújítot­tuk, 2006-ban pedig az elektro­mos hálózatot cseréltük le telje­sen. Jelen felújítás a templom homlokzatát, a torony és a tető hibáinak javítását, illetve a belső felújítást érinti - számol be a 10 milliós munkálatokról Kuris István László, a plébánia pályázati refe­rense. A felújítás az Új Magyaror­szág Vidékfejlesztési Programban valósul meg, amelynek keretében az FVM által kiírt pályázaton nyert az öttömösi plébánia 10 millió 281 ezer 616 forintot. A projekt során az épület körítő falai alá került utólagos bitumenes nehéz­lemez szigetelés alatti téglasorok fu­gázása és impregnálása történik meg. A homlokzatot benövő vadsző­lő eltávolítását részben elkezdtük, amit be kell fejezni, és a növényzetet a torony tetején is el kell távolítani. A teljes homlokzatot felújítjuk. A temp­lom nyitott harangtornyának pillérei Az alapvető különbség a két megha­tározás között abban van, hogy a ma­terialista evolúciós tudomány nem is­mer ei magasabb rendű lényt, Istent, a fejlődési folyamat irányításában, a vallási viszont igen. Ezt jói jelzi a te­remtés szó. Amikor Darwin előállt evolúciós bizo­Hónapok óta türelemmel szenved­jük a Boldogasszony sugárút át­építését. A sugárút közepén lakók az építkezés szeptemberi megkez­dése óta bármilyen tömegközleke­dési eszközt csak több száz méte­res gyaloglással érnek el. Én is kö­zéjük tartozom. Sárban, néha hó­ban, de feltört járdán botladozva tudunk csak közlekedni. A sugárutat december közepén át­oly mértékben károsodtak, hogy négyméternyit vissza kell bontani az oromfalat. Új toronypillérek és új felfalazás szükséges. A torony fedkö­veit is cserélni kell. A főbejárat feletti előtetőt is fel kell újítani, mert m-t i t í Szomorú látvány az omló vako­lat. FOTÓ: DM/DV vízszintesen megrepedt. A tető javí­tását elvégezzük a szükséges helyeken. nyítékaival (1859), vallási oldalról igencsak támadták, gúnyolták, főleg a majomtól való származásunk miatt. Szerencséjére az már nem a sötét kö­zépkor volt, mert talán ő is máglyára került volna, mint Giordano Bruno ka­tolikus pap az 1600. év virágvasár­napján, mert azt merte állítani, hogy a vette a város, és 17-étől a közúti közlekedést is engedélyezték. Az­óta az építő cég itt semmilyen te­vékenységet nem végzett, pedig igencsak volna még tennivaló. Gondolom, az erőket most a Kos­suth Lajos sugárútra koncentrál­ják. Ezért még sokáig kell nélkü­löznünk az akadálymentes járdát és kerékpárutat. Érthetetlen számomra, hogy a villamospótló Az anyagi lehetőségek a beltérben az álmennyezet elkészítését teszik csak lehetővé. Az egykori műanyag álmennyezet burkolatának bontása megtörtént. Az alatta lévő rész vi­szont nem teherhordó, folyamatosan omlik a mennyezet, ezért az új gipsz­karton álmennyezetet acélszerkezet­re szerelve rakják fel. Reméljük, hogy a felújítással a szeptemberi templombúcsúig vé­gezni tudunk, és minél kevesebb alkalommal válik szükségessé a li­turgikus szertartások templomté­ren kívül való megtartása. A természeti és az épített környe­zet védelme mellett fontos a tár­sadalmi hagyományok, értékek megőrzése is. A helyi védettségű római katolikus templom felújítása nemcsak a településkép javítása, a helyi identitás megőrzése, a tu­risztika szempontjából bír fontos szereppel, hanem az egyház mint közösségszervező, összetartó erő jelenik meg, amely a helyi önkor­mányzattal, intézményekkel kar­öltve a társadalmi hagyományok ápolását is szem előtt tarja. Kuris István László sajtó- és pá­lyázati referens, Római Katoli­kus Plébánia Hivatal, Rúzsa föld forog a nap körül. Tehát: az világ­nézeti kérdés, hogy a kettő között van-e ellentét, vagy nincs. A lényeg: lehetünk más vélemé­nyen, de ne tekintsük emiatt üldö­zendő ellenségnek egymást, mint a középkorban. Szekeres Mihály, Makó járatot miért nem lehet visszairá­nyítani a zsúfolt Szentháromság utcáról - ahol egyébként számta­lan buszjárat közlekedik - a forga­lomnak átadott 1-es villamos Boldogasszony sugárúti vonalára, hiszen a megállók járdaszigetei el­készültek. Segítő közreműködé­sükben bízom. Kónya Zoltán, Szeged E-MAIL Rendszám­tábla Az áremeléseknél sok esetben hi­vatkoznak arra, hogy nyugaton mennyivel többe kerül az adott dolog. De azt nem szokták példa­ként emlegetni, ha valami olcsóbb. A fizetések közötti különbségről ne is beszéljünk. Szeretném egy példával szemlél­tetni, hogy van olyan ügyintézés, amely nálunk többe kerül és tovább tart, mint tőlünk nyuga­tabbra. A családban egy éven belül két autó rendszámát is ellopták. Ta­valy egy luxemburgi autó hátsó rendszáma tetszett meg valakinek, most karácsonykor pedig egy ma­gyar hátsó rendszámtábláját tép­ték le vandál módon. A rendszám­tábla pótlásának menetében jelentős eltérések vannak a két országban. Magyarországon kb. 50 eurót (kö­rülbelül 13 ezer 500 forintot) kell fizetni a pótlásért, majd várni kell legalább 2 hetet. Ezzel ellentétben Luxemburgban 15 euróba (körül­belül 4100 forintba) kerül a pót­lás, és az ügyfél egy órán belül megkapja a rendszámot. Azt hiszem, nem kell kommentálni a fentieket. Nagy Tibor, Hódmezővásárhely FOTÓKAT VÁRUNK Tisztelt olvasóink! Zenével, tánc­cal, konfettivel és virslivel bú­csúztattuk el az óesztendőt, és megérkezett az új, 2010-et írunk. Olvasóink hogyan ünnepeltek? Hogyan töltötték az ünnepeket? Ha ezeket a pillanatokat megörö­kítették, és szívesen megosztanák másokkal is, küldjék el nekünk di­gitális felvételeiket. Levelükben írják meg, hogy ki, il­letve mi látható a képen, hol ké­szült a felvétel, és azt is, ki készí­tette. A legjobb felvételeket - ahogyan azt már megszokhatták - idén is közzétesszük lapunkban. E-mail címünk: kapcsolatok@del­magyar.hu. Karvaly A napilapban olvastunk egy cikket a karvalyról, a téli madárete­tők réméről. Sétánk alkalmával a Petőfitelep melletti kanális partján kaptuk lencsevégre ezt a téli napban sütkérező, feltehetően jóllakott példányt. FOTÓ: KATONA MÁRIA Evolúció és/vagy teremtés A villamospótló útvonala SMS-SZÁM: 30/303-0921

Next

/
Thumbnails
Contents