Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

szőttünk: tárgyakat tettünk egy zacskóba, én pedig megpróbáltam megfogni, tapintás alapján kitalálni, mi lehet, és végül kiemelni. Újra tanultam írni is, de még mindig nem úgy megy, mint régen. Ahogy egy picit jobban lettem, elkezdtem dolgozni a vizsgamunkáimon, és a bénulás évében megszereztem a diplomám - mesélte. CSODA TÖRTÉNT A lány esete valódi csoda: orvosai azt jövendölték, hogy legjobb esetben is félig béna marad. Ma már „csak" annyi maradt meg a betegségből, hogy ha fáradt vagy náthás, a tenyere belső részét és ujjperceinek felső harmadát nem érzi. A szervezetének ezt a jelzését már érti, és komolyan is veszi. A táncosnői pályának búcsút kellett intenie, hiszen csaknem húsz kilót hízott. Ebből kilencet mára leadott, és bár külföldön elfogadják a teltebb táncosokat is, itthon már nem színpadképes. Most Zalaegerszegre készül, ahol közreműködésével február 5-én mutatják be a János vitéz című darabot a Hevesi Sándor Színházban. Persze az elmúlt évek során levonta a saját tanulságát: ész nélkül nem lehet élni, de merjünk újabb ajtót nyitni, és kilépni a világba. Azt vallja, hogy „nem lehet csak saját kishitűségünk miatt meghátrálni egy cél, egy álom elől, mert az élet, ha kell, erőszakkal is a számunkra kijelölt útra léptet". A TÁNCOSNŐ DIAGNÓZISA: SZKLERÓZIS MULTIPLEX Legyőzte a gyilkos kórt az Éjkirálynő Ujratanul repülni Lisztóczky Hajnalka. széd- és figyelemkészségem, lassan leállnak a belső szerveim, és beáll a fulladásos halál. Üvölteni tudtam volna, mert „Nem lehet csak saját kishitűségünk miatt meghátrálni egy cél, egy álom elől, mert az élet, ha kell, erőszakkal is a számunkra kijelölt útra léptet." Lisztóczky Hajnalka nem tudtam, mit válasszak a saját életemet vagy a színpadot, hiszen az addig egy és ugyanaz volt. 4naSY öregekre gondoltam, a művészekre, akiket imádtam nézni, és arra, hogy még csak most kezdtem a szárnyaim bontogatni, és megérteni, hogy miért nem volt elég csak a tánc, hogy miért akartak már a középiskolában a mozgásrendezés felé terelni, hogy ezen a területen van feladatom és rendező-koreográfus leszek, és... Ezt veszik most el, amikor végre rájöttem? Persze nem egészen 20 perc múlva már csöpögött az izzadság rólam, miközben gerincfolyadékot csapoltak. Lisztit másnap saját kérésére hazaengedték, mert úgy érezte nem tud a klinikán, beteg emberek között regenerálódni. Ekkor újabb hibát követett el: elment egy fellépésre, ahol aztán annyira rosszul lett, hogy alig bírták hazavinni. De mégis eljátszhatta az Éjkirálynőt, akinek mozgása akkor pont a betegség miatt vált egyedivé. Csak a lábait használta, mert nem tudta a karját irányítani. Könyörgött, hogy engedjék színpadra, mert azt hitte, hogy ez az utolsó fellépése. POKLOK POKLÁBAN - Aztán arra emlékszem, hogy eltelt egy hét, és jobban lettem. Mint kiderült, ez a valóságban hónapokat jelentett. A beszédem érthetetlen volt, össze-vissza pakoltam a szavakat egymás mellé értelem, ragok nélkül. Meg kellett tanulnom újra rendesen enni, és hogy ne piszkítsak magam alá, mert ezek a reflexek sem úgy működtek, mint korábban. Közben marokszám szedtem a gyógyszereket, szteroidokat kaptam. Két hónappal a kezelés után elkezdtem felfúvódni, egy centivel magasabb lettem, és fél számmal nőtt a lábam mérete is. Tolókocsiba kellett volna ülnöm, de inkább vonszoltam magam, és a poklok poklát megjárva mindennap erőltettem a járást. Újra kellett tanulnom ezt is, mert a testem mozgáskoordinációja egy totyogó kisgyerek szintjére esett vissza. Édesanyámmal igazi zsákbamacskát, játéreztem a lábam. Aznap még rosszabb lett, már a mellemig érzéketlen voltam. De nem törődtem vele, felöltöztem, és elmentem balettórára. Csakhogy én, aki korábban minden további nélkül a nyakamba tettem a lábam, most 20 centire sem tudtam felemelni. Arra gondoltunk a többiekkel, hogy biztos becsípődött egy ideg, ezért elmentem egy ismert csontkovácshoz, aki majd három órán keresztül gyúrt. Még jó, hogy egy barátnőm elkísért, mert utána már a zoknimba se tudtam bedugni a lábam. Akkor a csontkovács megkért, hogy érintsem meg az orrom, illetve hanyatt fekve a lábfejemmel a térdem. Többször próbáltam, egyszer sem sikerült. Ő mondta először, hogy szerinte ez szklerózis multiplex (SM). A barátnőm elsírta magát, én meg csak néztem, mert nem tudtam, mi az. ÉJKIRÁLYNŐ További két hétig csoszogva teltek Liszti napjai, és az akkor 26 éves lány abban bízott, hogy ez az egész, ahogy jött, úgy el is múlik. Az izmai ekkorra már annyira bekeményedtek, hogy szó szerint kopogni lehetett rajtuk. És a sors fintoraként megkapta az Éjkirálynő szerepét a Varázsfuvolában, amit a társulat a Művészetek Palotájában játszott. - A bénulás közben öszsze-vissza vándorolt a testemben, hol a karom nem éreztem, hol pedig a hasam. Elmentem hát űjra egy körzeti orvoshoz, aki továbbküldött MR- és laborvizsgálatra. Ott azonban nem tudtak vért venni, mert a betegség egyre inkább gúzsba kötötte, húzta és szétfeszítette a szöveteket. Iszonyatos fájdalmaim voltak. Akkor már a hajam is hullott, mint a rákos betegeké, és 60 kilóról lefogytam 45-re, ami a 182 centimhez egyszerűen rémisztő volt. Ráadásul az idegeimet is kikezdte a kór, dührohamaim voltak - emlékezett. A klinikán végül egy orvos közölte vele, hogy innen most már ki nem megy, hacsak nem akar meghalni. Sürgősen gerinccsapolásra és kórházi kezelésre volt szükség, különben legfeljebb három hónapig élhetett volna tovább. - Azt mondtam: nem lehet, mert két hét múlva premierem van, én leszek az Éjkirálynő. Akkor magamra hagyott, de előtte arra kért, gondoljam végig: a saját életemet választom vagy a társulatét. Utóbbi esetben készüljek fel, hogy az SM elég csúnya halál. Egy idő után mindenhol állandó lesz a fájdalom, elveszítem a beA győztes... FOTÓ: NÁNÁSI TAMÁS Azt szokták mondani, hogy a táncosnői hivatás tiszavirág-életű. Tisztában volt ezzel Lisztóczky Hajnalka is, de arra még ő sem számított, hogy ezzel 26 évesen kell szembenéznie. Lebénult. A diagnózis: szklerózis multiplex. Mozdíthatatlan karokkal még eljátszotta az Éjkirálynőt a Varázsfuvolából, aztán mintha mindennek vége lenne. De csak azért sem! Pokoli kínok közepette, szó szerint visszamászott a szerinte neki kijelölt útra. Hosszú hónapok után lábra állt, a színpadnak ugyan búcsút kellett intenie, de a színháznak nem. Csodának mondják, ami vele történt. tást azonban már nem bírta a szervezete, és három évvel ezelőtt drámai megálljt parancsolt. GYANÚS ELŐJELEK - Voltak előjelek, de nem foglalkoztam velük. Az ujjaim gyakran önálló életre keltek: mintha egy dallamot zongoráztak volna. Azon a nyáron már egyre fáradtabb voltam, de azt hittem azért, mert a munka és a tanulás kivették az erőmet. Akkoriban három órákat aludtam, mert reggel nyolctól este hétig iskolában voltam, utána a társulattal, azt követően pedig - idő híján hajnalban - a színművészetis hallgatókkal próbáltam. Aztán egy nap, amikor egy boncteremben diplomafilmet forgattunk az egyetemistákkal, rosszul lettem. Azt hittem a szagtól, ezért hazamentem lefeküdni. Amikor felébredtem, alig bírtam felülni az ágyon, és még nevettem is magamon, hogy ki képes még rajtam kívül elaludni a bokáját? Ugyanis onnantól lefelé nem SZEGED BERECZKY DIÁNA A fiatal, röszkei származású Lisztóczky Hajnalka már kiskamaszként a táncnak élt. Szegeden tanulta az alapokat, majd a pécsi táncművészeti szakközépiskolát nyűgözte le elsősorban tehetségével, illetve korát meghazudtoló kreativitásával. Erre figyelt fel Bozsik Yvette táncművész, koreográfus, aki a társulatához hívta az alig 18 éves fiatal lányt. Majdnem tíz évig dolgoztak együtt a fővárosban, szakmai útjaik két éve váltak szét. Az együtt töltött évek alatt Liszti - így becézik olyan darabokban szerepelt a társulattal, mint a Dadaisták, az Estély és a Táncterápia. Játszott többek között Szacsvay Lászlóval, Szabó Győzővel és Nagy Ervinnel is. Közben elvégezte a színművészeti egyetem koreográfus-rendező szakát. Annyira belebolondult ebbe a világba, hogy lázas betegen, vesemedence-gyulladással is színpadra állt. A haj-